Fűszálak fölött suhan el,
gömbölyű, hullámokat vet
az aranyló árvalányhaj.
Mily szépen, könnyeden táncol!
A szél húrja zeng, citerál,
fönn, a bongyor felhőnyájat
terelgeti vígan fütyülve.

Olyan, mint kürtjébe fúvó őr!
Egyre inkább félhomályba
borul rét, a mező, s közben
még hallik a szél meséje:
ahogy suhan a rét fölött.
Lágyan hullámzik a pipacs,
mint a fürge patak vize.

A szél végigfut a lebukó
álmos nap előtt, valamit súg.
Fénylik a hold tányérja a zöld
réten, ezüstösen, csillogón.
Fák, bokrok alatt a virágok
bódító illatot ontanak,
csend borult a sűrű erdőre.

Kellemes volt az az éjszaka,
a fűben szentjánosbogarak
világítottak, mint megannyi
zöldes fényű, könnyed csillámpor.
Röppentek a zöld lámpásukkal
s dúdoltak egy andalító dalt.