Aki csatát sosem vesztett,
nevétől a török reszket,
Magyar Balázs dicső veje,
rettenetes az ereje

Benigna, szép felesége,
legféltettebb szemefénye,
Vázsonyba hoz pálosokat,
kapuval véd házsorokat.

Somló várát is megkapja,
Mátyás király akaratja,
déli végek védelmével
az ottománt zúzza széjjel!

Ki egykori molnárlegény,
az utókor nagy erején
csodálkozik, száját tátva,
mert kezében volt egy tálca.

Rajta teli vizespohár,
Mátyás szomját oltotta, bár...
mégis az volt feljegyzendő,
hogy a tálca egy malomkő!

Fél kezével nyújtotta fel,
illendően, ahogyan kell,
malomkövön e poharat,
Mátyásnak, ki lovon maradt.

Szomját oltván megkedvelte,
széles kedvét benne lelte,
nagy erejét megcsodálta,
vezérének verbuválta.

Volt ő ispán, országbíró,
de nem erről írt sok író,
híres bajnok, s nagy kár érte,
ellensége nagyon félte!

Törökverő legendája
jó hírt hozott a világba,
fél tőle az oszmán népe,
már meg is fut a hírére!

Ápoljuk hát az emlékét,
hogyan védelmezte népét!
Véget vetett sok-sok jajnak,
elébe ment ő a bajnak!

Kinizsi Pál, molnárlegény,
szeretteihez volt szerény,
de az ellent nem kímélte,
nevét a szultán is félte!