HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 3

Online vendég: 17

Tagok összesen: 1855

Írás összesen: 47771

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szilkati
2019-02-14 16:50:12

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: Gabriello BagnoFeltöltés dátuma: 2007-02-02

Casa Liza -6-

-Istenem ki kereshet ilyen későn már megint! -sóhajt fel Katja, miközben bekanyarodik a ko-csijával a Leó parkolójába.
Az egyre türelmetlenebbül ciripelő telefonja egyáltalán nem izgatja. Komótos lassúsággal húzza el táskájának a cipzárát, majd ránéz a világító kijelzőre, és teljesen felvillanyozódik. Mozdulataiból eltűnik a ráérőség. Hosszas beszélgetésbe kezd a hívóval. Ha valaki nézné valahonnan Katját, biztosan azt szűrné le, hogy valami nagyon fontos dologról lehet szó. És valóban nem is tévedne sokat, ugyanis Kiehling úr van a telefonvonal túlsó végén.
-Nagyon sajnálom, hogy ez az irodaház projekt ennyire elhúzódik, de most, hogy felhoztuk az újabb szakvélemény igényére vonatkozó kérésünket az irodának, aki az értékesítést le fogja bonyolítani, némi visszakozást érzek a részükről.
-Nézze Kiehling úr! Én láttam pár dolgot a legfelső emeleten, ami nem tetszett, és nagyon, de nagyon sok pénzünkbe is kerülhet a hibák szakszerű kijavítása. Lehet, hogy tévedek, de, ha jelentősen nem csökkentik az árat, akkor álljunk el, még az előszerződés megkötésétől is!
-És a szakértőkkel mi legyen?
-Dolgoznak már az épületen?
-...még nem asszonyom- szólal meg kis hallgatást követően az ügyvéd.
-Ez így még jobb- lelkesül fel Katja.
-Ezt nem értem.
-Nos kedves Kiehling úr az alaposságával ismét nagy szolgálatot tett nekem. Kérem reggel értesítse az irodát, hogy elállunk a vételtől.
-Rendben, Dachauban új lakóparkhoz keresnek befektetőket. Érdeklődjek...
-Nem, semmi esetre sem akarok ilyen befektetést többet. Más feladatot szeretnék adni önnek.- vág az ügyvéd szavába Katja
-Miben segíthetek?
-Szedjen össze minden fontos tudnivalót a spanyolországi ingatlanvétellel kapcsolatban, de legfőképpen nézzen utána, hogy itt a Baleárokon milyen rendelkezések vannak hatályban.
-Mikorra készítsem el az anyagot?
-Hétfő?
-Mindent megpróbálok, de...
-Akkor legyen kedd reggel. Az irodámban találkozunk. Hozzon magával...- és Katja belekezd egy kis tájékoztató jellegű monológba, melynek mondanivalója némileg lesokkolja az ügyvé-det.
-Na ezzel is megvolnánk!- csapja be Katja a kocsija ajtaját.
Arcára kiülő elégedettség szemmel láthatóan jó hatással van rá. A bárban zajló esti műsort féktelen jókedvvel tapsolja végig. Annyira belefeledkezik az előadásba, hogy a telefonja ciri-pelését sem veszi észre, csak másnap fedezi fel a nem fogadott hívást.
-Szervusz Max, láttam tegnap hívtál!
-Igen este el akartam menni veled sétálni, de...
-Ne bolondozz már!
-Hát olyannak ismersz te engem?- csodálkozik el Max.
-Találkozunk a reptéren?
-... én már nem vagyok Münchenben- hallja Katja a választ némi kis hallgatást követően.
-Olyan rosszul hallak, baj van?
-Nem, semmi, csak visszajöttek az ismerősem, akiknél most vagyok, majd hívlak! Jó utat!- búcsúzik el kutyafuttában Max.
-Hm- mélázik el Katja a beszélgetést követően.-, arra sem hagyott időt, hogy elköszönjek tőle. Mi van ezzel az emberrel? Most melyik az igazi énje? Az, amelyikkel az érkezésünkkor aján-dékozott meg, vagy pedig az, amelyik a visszaérkezésemkor fogadott? Mert ha ez- agyal to-vább Katja- akkor köszönöm szépen, én ebből nem kérek! Egyáltalán! Már másodszor ráz le igen fura módon. Először a liftben volt meglehetősen érdekes a búcsú, de ez a mostani... minden kritikán... Jaj be lehet szállni!- jut el a tudatáig az információ.
Katja mindvégig a beszállókapu előtt üldögélt, és nézte a kígyózó tömeget. Mivel úgy volt vele, hogy kapkodásra semmi ok, hiszen a gépek általában csak akkor szállnak fel, ha már minden utas, helyet foglalt. Nos a nagy beszélgetés és gondolati röpködés közepette a türel-mesen várakozó embertömeg lassan megindult a gép belseje felé. Katja hiába nézte a beszál-lásra várakozók egyre fogyatkozó tömegét, agyi töprengései nem engedték tudatosulni az ér-zékszervei által begyűjtött történéseket.
-Még a Frauen Strassén sem kell ennyit álldogálni a dugóban- sóhajt fel Katja, miközben a tekintete az ablakon túli világra szegeződik.
A repülőgépek szép sorban álldogálnak a kifutópálya előtti gurulóút betonján. Nagyon lassan araszolnak előre. Katja, amikor egy kanyar közepén álldogál a gép, kíváncsiságból hátra pil-lant. Kis megnyugvással veszi tudomásul, hogy mögöttük sokkal többen várakoznak a felszál-lásra, mint amennyien előttük vannak.
A hazaút első szakasza eseménytelenül telik, ha csak azt nem számítjuk, hogy azaz utas, aki Katja mellett foglal helyet tisztességesen leönti magát vörösborral. Szerencsére Katja hófehér nadrágja nem látja kárát ennek a kis balesetnek.
A hosszas várakozás a felszállás előtt, no és a kiömlött bor kissé elbizonytalanítja Katját. Ba-bonás jellem lévén némi kis nyugtalanság lesz rajta úrrá, mely a biztonsági övek bekapcsolá-sára figyelmeztető fény felgyulladása csak fokoz. A gép több apró viharzónán áthaladva, minden baljós sugallattal ellentétben szerencsésen földet ér München nemzetközi repülőterén.



-Mit szeretnétek ma csinálni? Szerintem béreljünk egy kocsit- folytatja Max a gondolatát anélkül, hogy megvárná Klaus és Franziska válaszát, akik erre kissé furcsán össze is néznek.- Tudjátok- folytatja a vendéglátójuk-, szerintem pár napig kocsikázzunk, esténként meg beme-hetünk a városba.
-Szólhatunk mi is kedves barátom?- emeli szólásra Klaus a kezét.
-Ó, hát persze- mosolyodik el Max, miközben beleharap a pirítósába.
Némi kis eszmecserét követően Max beadja a derekát, belemegy, hogy a délelőttöt Pálmában töltsék
-Így is jó- könyveli el magában.
Franziska kisgyermeki lelkendezéssel fogad minden újdonságot. A piros színben pompázó emeletes városnéző buszról majdnem minden megállóban le akar szállni.
-Erre el tudunk bár mikor sétálni, várj még!- nyugtatja Max.
Ezalatt Klaus csendben ül, s nézelődik. Sokat nem beszél, de az arcárról minden lényeges dolgot le lehet olvasni. Láthatóan belefeledkezik a fejhallgatóból szóló információkba. Le sem tudja venni a szemét a látnivalókról. A második körben azért már bekapcsolódik a beszélge-tésbe, mi több még a feleségét is csitítgatja időnként.
-Majd Max tudja, hogy hol érdemes leszállnunk. Igaz drága barátom!- kacsint rá Maxra.
A bíztatás a legjobbkor érkezett, hiszen Max toleranciahányadosa lassan arra a szintre ér, ami alatt előnyösebb csendben maradni egy baráti társaságban.
Klaus szavai némileg csendesítően hatnak a feleségére, bár tudni kell, hogy a busz néhány perc multával megállt a Pueblo Espanol gyönyörűséges bejárata előtt.
-Leszállunk!
-Látod drágám, Max tudja, hogy hol és mikor kell leszállunk- mosolyogja el magát Klaus, miközben együttérzően megfogja a barátja vállát.
Spanyolország építészeti remekei közötti barangolás meglehetősen hosszadalmasra sikeredik. Max egy kicsit bosszankodik is magában emiatt, de aztán belátja, hogy semmi értelme ennek az elfojtott dühöngésnek.
Amire felérnek a Castell de Bellvert parkolójába, már nem is gondol a mai terveire, inkább magyaráz, mutogat, s örök hobbijának hódolva fényképezget. Az igaz, hogy ezek a felvételek már nem a saját gyűjteményét fogják gazdagítani, hanem a barátja albumát fogják mediterrán életérzéssel átszőni.
Késő délutánra érnek vissza a belvárosba. Max javaslatára keresnek egy éttermet és bekapnak pár falatot, majd árnyas sétányokon ballagnak tovább. Max az Egel&Völkers irodánál kicsit lemarad Klauséktól.
-Franziska, nézd csak! Ott a másik oldalon van egy nagy parfüméria, menjetek be nyugodtan, mindjárt megyek én is!- mutat át Max az árnyas utca másik oldalára.
Franziskának sem kellett több! Amire Max belép az üzletbe, Klaus kezében legalább három dobozka várja, hogy a kasszánál bekerüljön agy szatyorkába.
-Prospektusok?- kíváncsiskodik Klaus.
-Ilyen még nincs a gyűjteményemben- mosolyogja el magát Klaus.
-Kirándulós, nézegetős?- kapcsolódik bele a beszélgetésbe Franziska anélkül, hogy abba-hagyná a válogatást a parfümök között.
-Ilyen is, olyan is- fogyja sejtelmesre Max a válaszát.
Franziska láthatóan, csak illendőségből csal egy kisebb mosolyt az arcára. Nagyon nem fog-lalkoztatja Max válaszának semmitmondó jellege. Klaussal azonban más a helyzet. Őt nem hagyja nyugodni a színes prospektusok tartalma, de mivel teli van a keze sok mindent nem tud tenni.
Kilépve az üzletből Max megpillantja a közeledő buszt, mely jó kis alibinek bizonyul Klaus kérdései elöl való kitérésnek. Hála a közlekedési tumultusnak, Max még a kis terecske köze-pén található szökőkútról is tud pár szót mesélni a busz érkezéséig.
A délután hátralévő részét a pihenés határozza meg, mármint ami Klausékat illeti. Max azu-tán, hogy a barátait lekíséri a strandra, elindul a már korábban megismert kölcsönzőbe, hogy kibéreljen egy autót az elkövetkezendő szűk két hétre.
A kölcsönzős szemmel láthatóan megismerte Maxot. Talán ennek is köszönhető, hogy alig fizetett többet egy lényegesen nagyobb kocsiért, mint a kis Nissanért. Nagy megelégedéssel távozik a kis irodából. A kocsi természetesen már az ajtó előtt áll.
-Nos a kocsi is megvan! Reggel indulhatunk vidékre!- áll meg Max Klaus háta mögött, aki éppen a frissen vásárolt napernyőt próbálja mélyen a homokba szúrni.
-Nézd mit vettem! Olyan olcsó volt, hogy az már nem is igaz- lelkendezik.
-Gyere Max helyezkedj el itt mellettem- mosolyogja el magát Franziska.- Milyen jó dolgom, van! Két férfi között fekhetek.
-Mit mondtál?- kérdez vissza Klaus, miközben letelepedik a gyékényre.
A válasz azonban elmarad, hogy miért azt azonban nem tudni. A csend, mármint ami Klausék társaságára rátelepedett tartósnak bizonyul.
Max csak látszólag figyeli a látóhatáron fel-felbukkanó tengerjárókat, a partközelben egyen-súlyozó kite-osokat, valamint a gyermekek által készülő homokvárakat. Valójában a holnapot tervezgeti, mely remélhetően valóban a tervei szerint fog alakulni. Ezek a tervek a gondos előkészítés hiánya miatt azonban egyenlőre igen csapongóak. Csapongóak, hiszen azok a mondhatjuk, hogy első számú látnivalók a sziget keleti és nyugati partvidékén találhatók. Max tisztában van vele, hogy egy nap meglehetősen kevés ahhoz, hogy minden érdekességet meg-nézhessenek, ezért megpróbálja kicsit lecsitítani a lelkesedését.
-Nem megyünk még vacsorázni- néz fel az átszellemült napfürdőzésből Franziska.
-Mit szólnátok- csillan fel Max szeme-, ha ma nem a szállodában vacsoráznánk, hanem vala-hol máshol!
-Mire gondolsz kedves barátom?
-Ismerek egy csodás kis halászfalut a környéken. Elmehetnénk oda, persze, csak akkor, ha ti is benne vagytok!
-Franziskám?- néz Klaus kérdőn a feleségére.
-És mikorra érünk oda?- szólal meg Franziska egy gondolatnyi szünet után?
-Az út szerintem maximum háromnegyed óra, persze ez attól is függ, hogy mikor indulunk el- válaszolja Max, miközben feláll gyékényről.
Csakhamar a kis társaság nyüzsgő hangyabolyként sürgölődött a strandon. A zacskóban gyűj-tött szemetet Klaus elvitte a szemetesig, Klaus összecsomagolta a napernyőt és a gyékénye-ket, Franziska pedig gondosan összehajtogatta a lepedőket, összeszedte a napozószereket, újságokat és a kis fülhallgatós rádiót.
A mesterien összehangolt pakolásnak az lett az eredménye, hogy alig fél óra elteltével már a Pálmába vezető úton haladnak igencsak jó tempóban. A Ciutatból kiérvén Max fokozza a tempót. Csakhamar lekanyarodnak egy mellékútra. Néhány kanyar után beérnek egy városba.
-Látjátok- mutat be Max egy parkolóba-, ott van a delfinárium.
-Mikor jövünk el?- kérdi Franziska
-Arra gondoltam, persze csak akkor, ha nincs ellenetekre, hogy szombaton, vagy vasárnap délelőtt a gyerekekkel megnézhetnénk a műsort.
-Az még olyan sokára lesz- szomorodik el Franziska
-Ahogy Maxot ismerem, nem fogunk addig sem unatkozni- mosolyogja el magát Klaus.
-Nézzétek milyen szép itt is minden!- ujjong Franziska, valószínűleg már rég elfelejtve a delfinárium csábító vonzását.
-Hát igen. Azok a képek, melyeket az ismerőseink mutattak más európai helyekről nem min-den esetben nyerték el a szimpátiámat. Ám itt még nem nagyon láttam olyat, ami nem tetszett- kezd bele Klaus a mondandójába.- Tegnap például az a városnézés teljesen lenyűgözött. Az hogy a jegy huszonnégy óráig érvényes, és akkor szállsz le meg fel amikor akarsz, hát én ilyet még nem nagyon hallottam senkitől. Tudod Max, kezdek örülni annak, hogy ráálltam erre a hirtelen utazásra, pedig bevallom még a repülőtéren sem éreztem nagy kedvet ehhez a két héthez.
-És most?- vet Max egy rövidke pillantást a barátjára.
Klaus elmosolyogja magát
-Hopp!- szólal meg hirtelen Max.
-Baj van? Defekt?- kérdi Klaus.
-Nem, semmi baj nincs, csak láttam valamit.
-Én csak erdőt látok itt, meg szakadékot, meg a távolban a tengert- szólal meg Franziska hosz-szas ájtatos nézelődősét megszakítva.
-Pedig van itt más is!- mosolyogja el magát Max, majd pár méter tolatás után bekanyarodik egy földútra, mely hosszú métereken keresztül pínea erdő szegélyez.
-Hova megyünk, kedves barátom?- néz Klaus Maxra, ám Max csak valami érthetetlen zagy-vaságot válaszol.- Hogy mi?- fut át Klaus fején a gondolat, de nem szólal meg, inkább figyeli hogy az egyre szűkebb és göröngyösebb út merre kanyarog.
Az út egy kicsinyke strandig egészen jól ki van járva, ám amint visszakanyarodik a szárazföld belseje fele igencsak gazos csapássá változik, ahova autó nappal is csak nagy körültekintéssel merészkedhet be.
-Miért jöttünk ide?- kíváncsiskodik Franziska.
-Csak ezt a kis öblöt akartam megmutatni nektek. Gyertek szálljunk ki egy kicsit, nézzünk körbe.
-De én éhes vagyok. Inkább majd holnap jöjjünk vissza ide, és akkor sétálhatunk is az erdő-ben egy kicsit- teszi Franziska Max vállára a kezét.
-Rendben- válaszolja Max.
Csakhamar ismét a műúton robogtak a beígért étterem irányába. Max alig bír a bőrében nyu-godni. Elemi erővel furdalja a kíváncsiság. Azzal nyugtatja magát, hogy majd holnap fényt derít a rejtélyre.
Az étteremben kicsivel jobban telik az idő, hiszen a teraszról meseszép panoráma tárul a ven-dégek szeme elé. Max lelkes mesélésbe a kezd a környékről. Gondolatai az étteremből indul-nak. Mesél a halászokról, a jachtokról, a nagy sétákról, a Sárkány-szigetről, és még sok min-den másról. A vacsora végén kicsit sétálgatnak a kikötőben, majd beülnek a kocsiba és autó-káznak egyet a környék villái és házai között.
Max szeme időről-időre megpihen a hegyoldalra épült, eladásra váró ingatlanok sokszínűsé-gén. Kisebbek, s nagyobbak, elegánsak és hétköznapiak, de mégis van bennük egy közös do-log, mégpedig az, hogy a környezetük szépen gondozott.
Sokszínű virágpompába öltözött bokrok, pálmafák, gondosan nyírt sövények, fikuszfák, és még megannyi a sötétedő tájon egy alpesi ember számára csak nehezen felismerhető növény-ritkaság szegélyezi az útjukat.
Amire visszaérnek Can Pastillába már jócskán elmúlik éjfél.



-Csak nem azt akarja mondani, hogy közel kétszáz oldal olyan jogszabályt talált, amit be kell tartani egy ház megvásárlásánál!- néz rá csodálkozva Katja az ügyvédjére.
-Én nem azt mondtam, hogy ez mind feltétlenül szükséges, de nem árt, ha az ember körülte-kintően végigolvassa a vonatkozó hivatkozásokat, módosításokat, és a kiegészítéseket.
-Milyen biztonsággal tudunk a Baleárokon befektetni, ha ismerünk minden szabályt.
-Nézze, én úgy gondolom, hogy jelentősebb probléma, ha körültekintően járunk el, nem jöhet közbe.
-Milyen hírei vannak a várható profit realizálásával kapcsolatban?
-Nagyon nehéz ezt jelen pillanatban megjósolni. Véleményem, valamint egy volt egyetemi osztálytársam szerint jóval nagyobb haszon realizálható egy romos épület renoválása utáni eladással, mint egy felújított, szép állapotú ház megvásárlásával. Elutazik ismét asszonyom?
- vált témát az ügyvéd, amint felpillant az irataiból a taxi hátsó ülésén.
-Mondjuk azt, hogy vidékre kirándulunk. Este tízre itthon vagyunk- válaszol Katja, miközben benyúl a táskájába és kivesz belőle két repülőjegyet.
-Palma de Mallorca- néz Katjára csodálkozva Kiehling úr.
-Igen, megyünk vissza a szigetre, mert találtam egy nagyon szép kis házat, de jelen pillanat-ban elvette tőle a kedvemet. Legszívesebben el sem mennék, de ugye egy ház miatt még se-hova sem mentünk el. Van még két-három cím a tarsolyomban, csak azokat még nem láttam.
-Irodai kínálatból?
-Igen- bólint Katja, miközben kis keresgélést követően átadja a kinyomtatott fényképeket az ügyvédnek.
-Szépek, túl szépek- gondolkozik el az ügyvéd.- Romosabb nincs?
-Olyat nem találtam a kínálatban sehol.
-Akkor keressünk!
-Ez a pár óra kevés lesz ahhoz, hogy elkezdjünk kutatni a szigeten.
-Akkor nincs mit tenni, meg kell néznünk ezeket az első körben, és pár hónap múlva vissza kéne jönni.
-Ez hogy érti?
-Nézze, szerintem télen, amikor nagyságrendekkel kevesebb a potenciális vásárló a szigeten, valószínű, hogy akár 10-15 százalékkal is kedvezőbbek az irodai ajánlatok.
-Ön szerint célszerű lenne, most csak tájékozódni, és két-három hónap múlva visszajönni vá-sárolni?
-Én úgy gondolom, hogy az árak biztosan nem emelkednek addig. A kínálat pedig nagy való-színűséggel inkább bővül, minthogy csökken, és kellő ideje lesz eldönteni, hogy saját haszná-latra, vagy pedig üzleti céllal kíván befektetni.
-Azt hiszem igaza van, nagyon hamar fellelkesültem, és a ház amit láttam szintén nagyon megtetszett. Úgy elképzeltem benne magam egy napsütötte hétvégén, vagy koratavasszal, amikor virágoznak a környék mandulafái.
-Ugye azt mondta, hogy azt a házat nem irodán keresztül árulják?- kérdi az ügyvéd miután átesnek a biztonsági vizsgálaton.
-Pontosan, és talán ezért is keltette fel az érdeklődésemet ennyire. Az a tíz százalék, amiről az imént beszélt, pontosan megjelenik ennek a háznak az árában. Véleményem szerint a tulajdonos bármennyire is hajtogatja, hogy neki ráér az értékesítés, még adna némi engedményt, ha pénzt látna belátható időn belül.
-Nem tudom, de tudja mit?
-Igen?- pillant vissza Katja az ügyvédre.
-Megnézzük- mosolyogja el magát a jogtudor.-... ha saját részre akar vásárolni elméletileg jó az ár.
-Igen szerintem is.
-Üdvözlöm Schmidt asszony- lép melléjük egy elegánsan felöltözött férfi.
-Teljes a csapat- mosolyogja el magát Katja.- Dietze úr látom időben ideért. Ennek örülök.
-Siettem, ahogy tudtam, de a nagy volt a dugó a városban.
-Önök ismerik egymást ugye?
-Igen- válaszol szinte egyszerre a két férfi, miközben nagy megelégedéssel nyugtázzák a vá-ratlan találkozót.
Katja Dietze úrral hosszabb ideje áll üzleti kapcsolatban. Szakértelmét a statikai és műszaki állapotok felmérésénél hasznosítja. Precizitása messze földön híres. Többek között ő hívta fel Katja figyelmét a legutóbb azokra a repedésekre, amelyek újabb vizsgálat alapját képezték volna.
Az indulásig hátralévő idő így hármasban még jobban elrepült. A szakmai témák felületes átbeszélését követően bősz politizálásba kezdett a kis társaság. Az eszmecserét a gépen sem kellett megszakítani, hiszen valami isteni csoda végett pontosan egymás mellé szólt a jegyük, bár az igaz, hogy a közlekedő folyosó optikailag elválasztotta őket.
Katja miután elhelyezkedett az ülésében képtelen volt elsiklani azon tény felett, hogy legutóbb milyen érzésekkel csatolta be az övét ezen a járaton.
-Akkor még ott volt Max- merül bele az emlékeibe, melynek az lett az eredménye, hogy az étel felszolgálásáig csak csöndes fültanúja volt a két férfi beszélgetésének.
A leszállás azonban elsöpörte az emlékezés, és a vágyakozás minden csíráját ismét tettekkel villanyozta fel. A Münchenben lefoglalt kocsi átvételén kívül Kiehling úr szavai is foglalkoz-tatják.
-Uraim tudnának az életükből két-három napot rám áldozni valamikor november környékén?
-Kérem Schmidt asszony kicsit pontosítson, mire gondol?- pillant Dietze úr Katjára kissé za-vartan.
-Kiehling ügyvéd úr felvetette annak a lehetőségét, hogy télen kéne megpróbálkozni a befek-tetéssel. Arra gondoltam, hogy az a szűk órácska, amíg odaérünk az elsőszámú ingatlanhoz elegendő lesz a javaslat átbeszélésére.
-Rendben, akkor induljunk- húzza össze a vastag bozontos szemöldökét Dietze úr.
Az elvi megállapodás az utazás szükségességével kapcsolatban nagyon hamar létrejött. A nap talán egyetlen előremutató történése volt ez a konszenzus.
Katja pozitív életérzése, no meg a lelkesedés a kiszemelt ház iránt csakhamar szertefoszlott. A tulajdonos nagy örömmel látta ismét Katját, valamint a társaságában megjelenteket. A felhőtlen mosolya azonban hamarosan már csak a múlt egy szép emlékének volt tekinthető.
Dietze úr szakértő pillantásait nem hatotta meg a külcsín, minden kétséget kizáró tökéletessé-ge. Az alagsortól a tetőtérig minden helyiségről méretarányos rajzot készített, s a rajz mellé hol hosszabb, hol rövidebb jegyzetet csatolt. Alaposságát mi sem példázhatja jobban, mint az, hogy mindezen adminisztratív emlékeztetők mellé még egy videofelvételt is készített a látot-takról.
A belső vizsgálódás végeztével hasonló alapossággal mérte fel a telek minden méterét.
-Senor Zaldivar, volna itt néhány dolog, amit...- és Dietze úr elkezdte sorolni a látottakat.
A tulajdonos mosolya láthatóan megrengethetetlennek bizonyul. Majdnem mindenre van vá-lasza. Amit nem tud németül elmondani az Katja tolmácsolásának köszönhetően spanyolul hadarja el.
-Ideges a tulajdonos- súgja oda az ügyvéd Katjának.
-Igen, látom én is- válaszolja egészen halkan Katja.
-És mi az a mély nem is tudom mi a kert végében, ami, mit is szépítsem, elég kellemetlen illatot áraszt magából? Csak nincs bedőlve a szennyvízülepítő fala?
-Jövő hónapban javítjuk ki a Pollencai rokonaimmal.
-Tehát be van dőlve, és mondja, értenek is hozzá, vagy csak kifoltozzák?- kapcsolódik bele a beszélgetés érdemi részébe az ügyvéd.
-Nekünk a vérünkben van az építés tudománya- húzza ki magát a tulajdonos.
-... mikor csinálták utoljára?- néz fel a számítógépéből Dietze úr mosolyogva.
Szegény Ignacio Zaldivar megpillantva a komor nézésű építész első mosolyát nagyon fellé-legzik. Ez a pillantás elűzött belőle minden eddig felalmozott feszültséget. A válaszaiban fel-lelhető tudatosság egyszeriben elillan.
-Tavaly ősszel- vágja rá, de amint kimondja a "'T" betűt már meg is bánja.
-Tehát egy éve. Nem bírta sokáig- csóválja a fejét az építész.
A mosoly, ami csak egy aprócska taktikai elem volt a részéről már az emlékeiben sem szere-pel a mérnöknek. Ennél jóval összetettebb dolgokkal foglalatoskodik. Telefonál, egyeztet, jegyzetel, és gondolkozik, mindezt elvonulva a kert egy csendesebb szegletében.
Ez alatt Katja érzelmi harcot vív magával. Szíve szerint azonnal megkötné a szerződést, de Dietze úr igencsak hosszú hibasora valamelyest józanságra inti. Nem a három rosszul záródó ajtó és két megvetemedett ablak miatt aggódik, ami az emeleten van. Jóval inkább a tetőszer-kezetben látott hiányosságok, valamint az elavult villamos hálózat (melyből valószínűsíteni lehet a víz és csatornarendszer állapotára is) nyugtalanítja igazán. Az új csaptelepet, szép bur-kolatok, valamit villamos szerelvények megtévesztő pompája mögött meghúzódó időzített bombák bizony megeshet, hogy hamarosan munkások egész hadának adhatnak feladatot, és így a hőn áhított nyugalomból semmi sem marad.
-Nézze Schmidt asszony. A ház kétségtelenül nagyon figyelemre méltó helyen van. Gyönyörű a panoráma, kellemes a klíma, de...- és az építész ismét elkezdi sorolni az általa feltárt ap-róbb, s nagyobb hiányosságokat.- Novemberben visszanézhetünk, de ha rám hallgat keressünk még tovább- fejezi be Dietze úr az okfejtését.
-Tehát ezért nem hirdette meg iroda által?- kérdi Katja elgondolkozva.
-Igen, talán ez is lehet az oka - kapcsolódik bele az ügyvéd a beszélgetésbe, miközben gyö-nyörködik a tájban.
A hegyi utak mentén megbújó falucskákon csak átsuhannak a felfedezők. Sietős tempójuk ellenére messze elmaradnak a terveikben meghatározott ütemtől. Az idő előrehaladta, vala-mint a repülőgép közelgő indulása józanságra inti őket. Látva, hogy az ésszerűség elve szerint nincs értelme kapkodásba menekülni, visszaindulnak a légikikötőbe.
-Uraim, úgy gondolom hasznos volt ez mai körút- szólal meg Katja, miközben elkezdi kever-getni a kávéját a repülőtéri terminál egyik éttermében.- Ugyan a terveimhez képest, csak két házat tudtunk megnézni, de legalább tudtunk foglalni szobákat, és szereztünk némi tapasztala-tot. Sajnálom, hogy Kiehling úrnak nem tudtam munkát adni, de kérem, ne csüggedjen, ami késik az nem múlik!- mosolyogja el magát az üzletasszony.
Kiehling úr nem nagyon tud megszólalni, mert egy hatalmas szendviccsel folytatott küzdelme a befejező szakaszához közeledik. Mindössze egy sajnálkozó mosolyt próbál az arcára eről-tetni, miközben kissé zavartan a szája elé emel egy szalvétát.
-Önök egyébként már nyaraltak itt?- kíváncsiskodik Katja, ám nagy meglepetésére az urak még nem jártak a szigeten.
Dietze úr Izland és a Görög- szigetek szerelmese, míg Kiehling úr Afrika szerelmese. Katjának sem kell több a hír hallatán. Néhány röpke pillanat alatt ezernyi adattal taglózza le az útitársait. Az előadást először a beszállási procedúra később pedig az étel felszolgálása szakítja félbe.
A két férfi látszólag nagy érdeklődéssel szívja magába Mallorca történetéről, s nevezetessége-iről szóló monológot. A felszállást követően megpillantott város fényei a két férfi tekintetét hosszabb időre az ablakra szegezik.
-Nem is értem miért nem jöttünk még el ide?- gondolkozik el hangosan a termetes építész.



Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

mandolinos alkotást töltött fel Vlagyimir Viszockij: Nyugodt vagyok... címmel a várólistára

Kankalin bejegyzést írt a(z) JelMeztelen című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Élet írta lap (idősekről) című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Egyhangú című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Virtuális világ című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Nyírfák alatt című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Virtuális valóság II. rész című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Közhelyek című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Lábad nyomán nyár sompolyog... című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Virtuális világ című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Virtuális világ című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Ma már, s mégis... című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Nincs időm című alkotáshoz

eferesz alkotást töltött fel Randevúk (I.,II., III.) címmel

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)