Az Einstein-Rosen híd alatt
takar a térből egy darab

nincs több mérhető pillanat
a csillagőrség elhalad

lassítom lélegzetemet
ügyelnem kell hogy ne legyek

se látható se hallható
se köthető se oldható

az Einstein-Rosen híd alatt
számolgatom a társakat

tátott lélekkel szállnak át
mint kihajított rongybabák

üresen kívül és belül
mert egyedül mert egyedül

testük hullajtva tűnnek el
a kvantumhab mindent benyel

féreglyukon átkergetett
bűnös-bűntelen lelkeket

szerelmek robbanásait
s a történelem árnyait

és vissza többé nincsen út
annak aki most belehullt

annak sose lesz másik part
annak lelke is belehalt

mert egyedül mert egyedül
túlélni sosem sikerül

Lapulok rejtem magamat
el ne kapjon az áradat

mert én majd veled csak veled
mert én sehová nélküled

mert amíg éltem vártalak
az Einstein-Rosen híd alatt

csak eltűntél de jössz te még
majd rám találsz adná az ég

majd átölellek mielőtt
hódítanánk új téridőt

összeérünk felvillanunk
egymáshoz olvasztjuk magunk

együtt győzzük le nem vitás
a zsarnok szingularitást

mi együtt jutunk át oda
és az lesz kettőnk otthona

A puha csend bebugyolál
csak szeretet van nincs halál

és csak e vers zenéje szól
az Einstein-Rosen híd alól