Svéder elvtárs a nagyszobában a TV előtt ült egy doboz hideg Kőbányai társaságában, felesége kinn a konyhában a húst klopfolta, a gyerekek a játszótéren voltak. A Híradóban az előző napi események képei peregtek, Nagy Imre temetésének felvételeit sugározták. Szombat volt, hétágra sütött a Nap, minden békés és nagyszerű. Dobozból itta a sört, úgy jobban esett. Hétvégéken ebéd előtt mindig betermelt eggyel, attól nagyobb az étvágy, jobban esik a rántotthús, vagy a csirkepörkölt.
Nézte a képeket, az elképzelhetetlenül nagy tömeget, hallgatta a szónokokat, akik az ötvenhatos miniszterelnök és társainak helytállását, bátorságát, emberi nagyságát méltatták.
Csodálkozva ingatta a fejét. Hogyan lehetséges, hogy megengedik? -kérdezte magától. Nem mert örülni. Lesz ennek még böjtje, lesz itt olyan retorzió, hogy belegebedünk!
Egyszerre csak egy új szónok lépett az emelvényre, egy sovány, lobogó-sörényű izzótekintetű nagyhangú srác, egy ifjú titán, egy új valaki a meghőbörödöttek közül és beszélni kezdett. Nem értette az elejét, mert megjöttek éppen a gyerekek, s hangoskodva becsörtettek.
-Csitt - szólt rájuk -egy kukkot sem hall az ember tőletek!
A szónok a TV-ben mondta a magáét. Jó kiállású gyerek volt, s a hangja szárnyalva szólt. Síri csendben hallgatta a Szépművészeti Múzeum előtt összesereglett embertömeg.
"....követeljük, hogy Magyarország lépjen ki a Varsói Szerződésből, továbbá követeljük a megszálló szovjet csapatok azonnali kivonását! " - kiabálta a szónok, s mély morgással, mint a dagadó tengerár, felelt a nép: követeljük, követeljük!

Svéder felugrott. Izgalmában feldöntötte a sört maga előtt a kisasztalon. Nem törődött vele, az ajtóhoz ugrott, felrántotta, és kiszólt a konyhába: gyere csak be egy percre, hallgasd, hogy mit mondanak a TV-ben!
Az asszony beszaladt, két, panírozástól lisztes kezét a konyharuhába dörgölve megállt a fotel mellett. Együtt nézték, mi történik a téren, mit beszél a fiatal szónok.
Tilda jött be, kérdezni akart valamit, de elhessentették: várjál, ne most, majd később!

Ebédnél szóba került a téma. Leves előtt imádkoztak: "édes Jézus légy vendégünk, áldd meg, amit adtál nékünk, ámen". Húsgombóc leves volt, utána rántotthús sültkumplival, uborkasalátával, végül almás-pite.
-Te - mondta az asszony megtörve a hallgatást - attól félek, ebből forradalom lesz!
Svéder szájába tömött egy süteményt, teli szájjal válaszolt.
-Benne van a pakliban: Ezek az esztelenek nem tudják, mit cselekszenek. Azt akarják tán, hogy az orosz tankok újra rommá lőjék Budapestet?
A kávé mellett is ezt latolgatták, ezerféleképpen színezték ki, milyen borzalmak várhatók.

A gyerekek elmentek játszani, egyedül maradtak. Az ebéd után elfogyasztott egy-egy pohárnyi Szekszárdi Óvörös elbódította őket, s felszította a hitvesi vágyat.
-Ledőlünk kicsit apjok? -hunyorított rá Svéderné a férjére.
Bement a hálószobába lefeküdt a díványra.
Svéder elsötétítette az ablakot, behúzta a szobaajtót. Leült a felesége mellé.
-A gyerekek átmentek a szomszédba, csak öt felé jönnek, nem kell sietnünk.
Az asszony keze kutatóútra indult. -Mi ez itt? Ez a keménység? Te már így be vagy indulva, apuka?
Négykezest játszottak egy ideig, közben apránként szabadultak meg ruháiktól.
-Feküdj le te is - dörcögte Svéderné, miközben gyúrta, egyre csak gyúrta a férje micsodáját - feküdj a hátadra, hadd üljek rá egy kicsit!
Szeretkeztek aztán, hosszan, alaposan, elfeledkezve a világról, s annak minden hülye bajáról.