Most már enyém végleg, ez a vén diófa,
nem hagyom kivágni, ne legyen bitófa!
Bújok hozzá éppen ölelem, simítom,
ha szükséges, ha kell, mésszel mosogatom.
Ő is viszont ölel, féltőn és szelíden,
árnyas lombja fészek, óvón, segít engem.
Ismerem titkaid, Te is az enyémet,
szívemet terítem boldogan elébed.

Sündisznót s a rókát takaróddal rejted,
mosolyogsz, de közben lelked szétteríted.
Napsugarat csalsz rá, jámbor, szelíd szellőt,
elkergetsz felőle minden futó felhőt.
Rácsókolod lassan a szunnyadó reményt,
s felolvasol egy lágy, hittel teli regényt.
Hű dalod dúdolod őszi, álmos földnek,
s szép világot ígérsz minden újszülöttnek.