Hánykolódtam éjjel az ágyban, mint hajó a vízen.
Meleg volt, szinte forrt a levegő, verejtékben úsztam.
Fáradtan ébredtem, borongós volt a mai reggel,
ásítoztam, nyűgös voltam, ruhámba nehezen bújtam.
Készítettem magamnak egy kávét, müzliszelettel,
tányérokat elmosogattam, majd a híreket bújtam.
Hallottam, ahogy kéményen régi vendég kelepel,
láttam fiókáit etette, csőrét nagyra tátotta.

Megmosolyogtam, ettől a perctől kedvem is jobb lett,
gyorsan nekiláttam felsöpörni ház körül a kertet.
Figyeltem arra, hogy mozgásommal el ne riasszam.
Egy szarvasbogár ágaskodott fel az öreg fa mellett.
Óvatosan léptem, hangyák dolgoztak szorgalmasan
élelmet vittek a várba. Tacsikám utánaeredt.
Bolynál fürkészett, farkát csóválta diadalmasan,
aztán kimentünk a mezőre, örült ennek szerfelett!

Csak rápillantottam és rögtön fölhevült a szívem:
nézd ezt a csodát, árvalányhajat csillant a Napsugár!
Szelíd szellőben lubickol, fürdeti ezüst haját.
Lágy hullámokat cirógat a fűzfa, ága lágy, sudár.
Látod, az ég most felhőtlen, pillangók kacaja száll,
kövek között felpezseg a hűs forrás, ide leülök.
Hallgatom a csöndet, a békés bugyogást a földben,
kisrigó vidám dalát, gondolatban vele repülök!

Talán álmodom? Hallani vélem az erdő hangját,
csodaszépen mesél: Te is hallod a varázsos zenét?
Vadrózsa illatát sodorja felém a nyári szél,
s visszhangozza őrülten zakatoló szívem ütemét.
Mezei pitypang beszél hozzám, nyújtózkodik felém,
szirmaiból szépséges aranykoszorút fonok Neked.
Állok, mintha az ólomlábam gyökeret vert volna,
talán mosolygott minden? De jó volt látni mindezt veled!