HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 9

Tagok összesen: 1828

Írás összesen: 45568

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Cselényi P.
2017-12-15 09:26:03

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: T. Pandur JuditFeltöltés dátuma: 2017-10-31

De sokáig elnéznélek, ha még egyszer láthatnálak! 1.

/anyai nagynéném Istvánovicsné, Kádi Mária emlékére/

Már a megszületésed sem volt talán szerencsés.

Erről az időről nem sokat tudni, mert a család nem beszélt róla sohasem. Pár évvel ezelőtt a testvérem állt neki családfa kutatást végezni, és kérte ki a fellelhető adatokat. Amikor szépen, táblázatba rendezve megkaptam tőle, akkor csodálkoztam rá, hogy - nagymamám első gyermekeként - 1912. novemberében születtél, a szüleid esküvője pedig ez után 1913. márciusában volt.

Ma már ki törődne ezzel... De 1912-ben ez elítélendő, főben járó vétek volt. A nagymamámnak is, lányanyaként szülni, és neked is zabigyerekként megszületni. Aztán rendeződtek a dolgok, a korabeli elvárásoknak megfelelően, de addig vajon hol éltetek? Hogy éltetek? Soha nem lehet már megtudni mi történt, hogyan történt, már mindenki eltávozott az élők világából, veled együtt. Amíg éltetek, hétpecsétes titok volt mindez, amit magatokkal vittetek a sírba.

Öt éves voltál, amikor az első testvéred megszületett, nyolc éves amikor a második, tizenegy éves amikor a harmadik, tizenhat éves amikor a negyedik testvéred megszületett - mind fiúk. Te egyedül voltál lány egész gyermekkorodban. Már tizennyolc éves, felnőtt nő voltál, amikor húgod született - az én anyám.

Gyermekkorod nagy részében szülői szerepre voltál kényszerítve, hiszen két éves voltál, amikor kitört az első világháború, ahonnan édesapád megrokkanva jött haza. Nagymamám, a te édesanyád, járt házakhoz mosni, főzésnél segíteni, hogy eltartsa a családot, és neked kellett átvenni tőle a háztartási teendőket. Sokszor mesélted még kiskoromban, hogy még nem érted fel az asztalt, sámlira kellett állnod, hogy főzhessél, de már a te feladatod volt ellátni a családot. Ha nem nyújtottad elég vékonyra a tésztát édesanyád a sodrófával elverte a kezed. Ennyit lehet tudni a gyerekkorodból, meg azt, hogy minden testvéred szakmát szerzett, csak te nem. Hat osztályt végeztél - talán - a korabeli népiskolában, bár erről nem esett szó, és a bizonyítványodat sem láttam soha.

A mi közös történetünk a megszületésem után hat héttel kezdődött.

Én akkor még mit sem tudtam erről. Megszülettem - mint utóbb kiderült kéretlenül, és hívatlanul - és amikor hat hetes lettem, anyám a hatvanas éveiben járó nagymamámra bízott, és külföldre távozott. A nagymamámnak nem volt nyugdíja, még mindig házakhoz járt kisegíteni, hogy meg tudjon élni. Igen ám, de egy kisbabával a hóna alatt nem tudott dogozni menni. Nem volt miből megélnie, sem engem ellátnia. Úgy tűnik, hogy az én történetem itt véget is ért volna - egy kis fehér koporsóban - ha színre nem lépsz.

Te akkor már Pesten laktál, és dolgoztál, és egy teherautót küldtél a nagymamámhoz Orosházára, egy markos legénnyel - a sofőrön kívül - akik nagymamám minden szegényes motyóját felpakolták a platóra, nagymamámat velem együtt beültették a sofőr mellé, és felhoztak bennünket Pestre, hozzád.

Innentől te gondoskodtál a nagymamámról, és rólam.

Én, mint gyerek, ezt fel sem tudtam fogni... A nagymamámat szerettem édesanyámként, bár nem engedte, hogy úgy szólítsam, mamuskának hívatta magát velem. Te pedig reggel elmentél dolgozni, és este hazajöttél. Vasárnap voltál csak otthon, akkor takarítottál, vagy a ház körül tettél, vettél. Elvált, gyermektelen asszonyként a negyvenes éveid elején lemondtál az újrakezdés minden lehetőségéről, és megint szülői szerepbe léptél. Egy fura szülői szerepbe, hiszen te voltál a kenyérkereső a mi különös kis családunkban.

Nem kereshettél sokat, hiszen segédmunkás voltál a PIÉRT-nél. Már amikor nagyobb voltam, egyszer bevitt a nagymamám a munkahelyedre. Egy nagy pincében dolgoztál, ahol elég hideg volt. A pince ablakán - egy csúszdán - óriási faládák érkeztek, amiket az ott dolgozók felfeszítettek, és a tartalmukból összeválogatták /másik ládákba/ amit az egyes ÁPISZOK /így hívták akkoriban a papír-írószer boltokat/ rendeltek. Iskolai füzeteket, mindenféle papírárut, ceruzákat, és mindenféle írószert, irodaszert, de volt ott sok minden, még kirakatbabák is! Ezekre nagyon emlékszem, mert addig csak kirakatban, felöltözve láttam kirakatbabát, ezek meg meztelenek voltak, és kopaszok. Sokáig még álmodtam is velük, annyira a látványuk hatása alá kerültem.

Nehéz, és kimerítő munkát végeztél, időnként valamelyik körmödre véletlenül ráütöttél - a láda helyett - kalapáccsal. Ha begennyesedett, meggyűlt, akkor le kellett venni a körmödet, és sokáig kötözni kellett, amíg újra visszanőtt.

Én éltem a gyerekek gondtalan kis életét, és fogalmam sem volt, hogy mekkora hálával tartozom neked. Te csak Mariska voltál a nagynéném, aki kis lábosban vitte az ebédet a munkahelyére, amit a nagymamám főzött, és ha este a maradékot visszahoztad, azt mondtad, hogy "Kérsz madárláttát?" Én meg azt hittem ez valami különleges dolognak a neve, és megettem a visszahozott maradékot.

Játékaim nem nagyon voltak. Egy labdára emlékszem, egy kelj fel Jancsira, egy kis fa mosóteknőre, egy apró négerbabára, meg egy szintén Jancsi nevű lépegető fababára, ami végiglépegetett egy kis fasínen a tetejéről az aljára. Mesés könyvem sem volt kicsi koromban, a nagymamám mesélt arról, hogy milyen volt, amikor ő kislány volt. Ezekre a mesékre még most is emlékszem.

A szomszéd néninek szép gyűjteménye volt az ötvenes években betiltott irodalomból. Nagymamám azokból a könyvekből olvasott fel nekem. Kosáryné Réz Lola, Bozzay Margit, Erdős Renée, Hedwig Courts-Mahler, Tutsek Anna könyveit hallgattam három, négy, ötéves koromban. No meg Dumas, Dell, Victor Hugo volt az esti olvasmány. Mivel mesének fogtam fel őket - nem gondoltam, hogy ilyenek a valóságban is megtörténhetnek - nem zavartak ezek a nem igazán nekem való történetek.

Valószínűleg sok és nagy bűvészmutatvány kellett ahhoz, hogy a fizetésedből hárman megéljünk, de én ebből csak arra emlékszem, ahogyan a házmesterné kiabált utánad a nevedet kiforgatva, hogy "Istiricsné, Istiricsné tartozik a lakbérrel!" Én csak azon mulattam, hogy kiforgatta a nevedet, nem értettem én a lakbér problémáját.

Sok mindenről le kellett mondanod, amit én már csak most tudok felfogni. Lemondtál a függetlenségedről, a kereseted önálló beosztásáról, lemondtál a kapcsolatokról is. Ha időnként szépen felöltöztél, bekölnizted magad, és vasárnap randevúra mentél a nagymamám helytelenítő pillantásaitól kísérve, nem tudom mit reméltél az anyáddal és egy kisgyerekkel a nyakadon. Nos, akármit is reméltél, semmi sem lett ezekből a kapcsolatokból. Ha nagy néha eljutottál odáig, hogy elhozd bemutatni az udvarlódat, anyád kijelentette, hogy én félek tőle, és többet nem jöhetett fel az illető. Arra nem emlékszem, hogy valóban féltem volna tőlük, de az biztos, hogy nem voltam férfitársasághoz szokva...

Nem tudhatom hogyan tervezted, meddig kell gondoskodnod rólunk, de a történet végét ismerem. Velem addig éltél együtt, amíg férjhez mentem, a nagymamámmal pedig annak haláláig.

Ezek az első évek voltak még számodra talán a legelviselhetőbbek. Öt éves koromban felbukkantak a szüleim, az újszülött húgommal, és arra kértek téged, hogy pár hétig - amíg rendeződnek a dolgok - nálad lakhassanak. Ugyanakkor felbukkant a legidősebb fiútestvéred is a feleségével, mert az ötvenhatos események során találat érte a lakásukat, és nem volt hol lakniuk. Ők is pár hétre kértek nálad menedéket. A pár hétből évtizedek lettek, mindannyian addig laktak nálad, amíg csak éltél. Azután megörökölték a lakásodat.

Nyolcan éltünk a lakásodban, már külön szobád sem volt, a nagymamámmal és velem éltél egy szobában. A sok ember folyton veszekedett, a konyha használaton, a fürdőszoba használaton, a takarításon - vagy inkább nem takarításon -, és mindenki egyre inkább "elfelejtette", hogy vendég nálad. Főleg a férfiak, az öcséd, és a sógorod, de azért a húgodat és a sógornődet sem kellett félteni, egy kis perpatvartól ők sem álltak távol. Apám egyszer meg is pofozott téged, mert beleszóltál, hogy mi történik a lakásodban.

Három szívinfarktust kaptál. Leszázalékoltak, mindig otthon kellett lenned. Mindenki rád tolt mindent, mert te úgy is otthon vagy. Főzhettél a gyerekeknek, meg az egyre idősebb anyádnak, senki be sem vásárolt neked, mindenki ide-oda küldözgetett, hogy intézd az ügyeit, mert ők dolgoznak... Afféle család cselédje lettél a saját otthonodban.

Én és a húgom idővel férjhez mentünk, a nagymamámat a haláláig gondoztad, ápoltad. Sem a húgod, sem a sógornőd soha nem segített benne. Éjjel-nappal vele kellett lenned, akkor is, amikor már nagyon rossz állapotban volt. Soha nem mondták, hogy menj, pihenj kicsit majd ők felváltanak.

Amíg fiatal voltam, soha el nem gondolkodtam a te sorsodon. A nagymamámnak voltam hálás, hogy pici koromban magára vállalt, hetedik gyerekeként felnevelt engem. Mostanában értettem csak meg, hogy nélküled ez lehetetlen lett volna. Neked soha nem köszöntem meg, amit értem tettél - mert fel sem tudtam fogni az áldozatod nagyságát - nem éreztettem veled a megbecsülésemet. Elvoltam a saját kis életemmel, a tanulmányaimmal, a fiúimmal, a gyerekeimmel, a munkáimmal. Természetesnek vettem, amikor férjhez mentem, hogy munka után sokszor ott vársz egy lábos főtt étellel a kapu előtt, hogy nekem ne kellejen még este főznöm. Amíg nem volt mosógépem, addig elviszed a szennyesünket és kimosva, kivasalva hozod a tiszta ruhát nekem. Te a Mariska voltál, aki mindenkinek segít, aki mindenkit szolgál - engem is.

Egész éltedben láthatatlan volt a te jóságod a számomra. Nagyon későn eszméltem rá, hogy mennyit tettél értem, és milyen sokkal tartozom neked. De sokáig elnéznélek, ha még egyszer láthatnálak! *


* Idézet: A Váratlan utazás című filmben egy sírfelirat.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
dodesz
Regisztrált:
2007-04-04
Összes értékelés:
1099
Időpont: 2017-11-21 13:01:42

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Judit!

Nagyon megható történet, sok helyen torokszorongva olvastam.

Szeretettel: dodesz
Szerkesztő
Regisztrált:
2006-03-12
Összes értékelés:
1002
Időpont: 2017-11-19 06:47:52

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Judit!
Nagyon tetszik, amit írtál, és ahogyan írtad. Valóban az ember sokszor későn jön rá arra, kinek, mivel tartozik.A hála kimutatása, a köszönet kimondása nagyon fontos. Amikor kicsi voltál, s aztán később is, nem volt könnyű életed, bár ezt egy gyermek másképp éli meg. Ilyen nagynénik, talán még ma is akadnak. Ma sokkal önzőbbek az emberek, de szerencse, hogy vannak kivételek. Szép, megható történet. üdv hundido
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4498
Időpont: 2017-11-07 22:32:51

válasz efmatild (2017-11-04 13:24:40) üzenetére
Kedves Matild!

Köszönöm szépen az együtt érző szavaidat!
Nekem természetes volt kisgyerekként, hogy a nagymamám gondoskodik rólam, mert ahhoz voltam szokva. A nagynéném szerepéről az életem történetében meg csak nemrégiben gondolkodtam el.
Én most vagyok olyan idős, mint a nagymamám akkor volt amikor engem rásózott anyám. Nehezen tudnám elképzelni, hogy megint teljes felelősséggel gondozzak egy kis újszülöttet.

Judit
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4498
Időpont: 2017-11-06 18:57:25

válasz oroszlán (2017-11-02 17:21:12) üzenetére
Kedves Ica!

Halottak napja közeledvén, elgondolkodtam rajta, hogy mennyi nagyszerű ember léte merül feledésbe.
Senki nem tudja, hogy milyen kiválóak voltak.
Akkor találtam ki, hogy megemlékezést írok azokról az emberekről, akik sokat tettek értem, holott semmi nem kötelezte őket erre. Akikre hálával gondolok, s talán én vagyok az egyetlen aki megemlékezik róluk.
Már megírtam a második részt is, még kicsit javítgatom, aztán felteszem.
Köszönöm, hogy hűséges olvasóm vagy.

Judit
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4498
Időpont: 2017-11-05 20:04:22

válasz Finta Kata (2017-11-02 00:35:23) üzenetére
Kedves Kata!

Számomra áldás volt a nagy család együttélése. Nem is tudom milyen szerencsétlen, nyomorult ember lett volna belőlem, ha csak a szüleimmel kellett volna élnem.
Amikor a hozzászólásodat elolvastam, akkor támadt egy megrázó gondolatom...
Lehet, hogy a nagynéném azért nem dobta ki a lakásából a szüleimet, mert attól tartott, hogy nekem is velük kellett volna mennem, és ezt nem akarta...

Judit
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4498
Időpont: 2017-11-05 15:48:32

válasz Ylen Morisot (2017-11-01 20:06:22) üzenetére
Kedves Ylen!

Köszönöm szépen a meleg hangú hozzászólásodat!
Bizony nehéz élet jutott a nagynénémnek, mégsem hallottam őt zúgolódni, méltatlankodni - mint oly sokakat akinek nála kényelmesebb és vidámabb élet jutott.
Manapság mindenki panaszkodik, elégedetlenkedik, morgolódik, mindenért másokat hibáztat.
A nagynénémnek minden oka meglett volna a házsártoskodásra, de nem tette. Csendben horgolta a rengeteg asztalterítőt, hatalmas függönyöket mindenki ablakára. Számolta a mintát, és hallgatta nagymamámat, ahogyan egymás után felolvassa a regényeket, amikhez hozzájutott.
Szerettem ott üldögélni, hallgatni a felolvasást, fonalat gombolyítani a nagynénémmel, figyelni hogyan növekszik az éppen horgolt függöny, a keze alatt...

Judit
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4498
Időpont: 2017-11-05 00:57:27

válasz Haász Irén (2017-11-01 18:47:36) üzenetére
Kedves Irén!

Önzetlen, nagyszívű emberek a feledés homályába süllyednek hamar, az ártalmas és gonosz emberek emlékeke sokkal tovább megmarad.

Emlékezzünk most azokra akik segítettek bennünket, vigyáztak ránk, akik jobbá és nem rosszabbá tették az életünket.

Judit
Olvasó
Regisztrált:
2013-11-21
Összes értékelés:
380
Időpont: 2017-11-04 13:24:40

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Judit!

Meghatódva olvastam gyermekkorodról és Nagynénédről szóló valóságos történetet. Minden elismerésem és tiszteletem Nagymamádnak és Nagynénédnek, akik gondoskodtak rólad, felneveltek. Ha most megkérdezhetnéd őket, bizonyára azt mondanák szerényen: "Szívesen tettük". Ilyenek az önfeláldozó emberek. Számomra is kedves A Váratlan utazás című filmből az idézet, mert én is láttam a sorozatot, és rendkívül tetszett. Gratulálok írásodhoz, és úgy vélem, valahol fenn, azok, akikről írtál, örülnek...
Szeretettel olvastalak: Matild
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4498
Időpont: 2017-11-03 22:21:29

válasz Kőműves Ida (2017-11-01 11:59:07) üzenetére
Kedves Ida!

Én úgy látom, hogy az emberek nem szeretnek hálásak lenni, pláne, ha valami olyan nagy dolgot kapnak valakitől amit nem lehet sem eléggé megköszönni, sem viszonozni.
Általában természetesnek veszik, hogy az nekik jár, amit a másiktól kaptak. Önzőek és irigyek.
Nem is szeretek arra gondolni, hogy a szelíd, és jóságos nagynénémet hogy lenézték a szüleim, és milyen szavakkal illette apám, amikor ő nem hallotta. Arra sem, hogy kihasználta őt anyám.
Szeretném magam felmenteni az alól, hogy nem keltem a védelmére, azzal, hogy én még csak egy kisgyerek voltam, és nekem is éppen elég jajt, és bajt okoztak a szüleim.
A következő megemlékezésem az egyik általános iskolai tanítónénimről fog szólni.

Judit
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4498
Időpont: 2017-11-03 13:51:16

válasz F János (2017-11-01 05:28:31) üzenetére
Kedves János!
A gyerekkorom első öt éve kicsit unalmasan, de nagy nyugalomban telt. A Soroksári út, és a Hámán Kató utca /most Haller út/ sarkán álló házban laktunk az első emeleten. Az ablakok a Soroksári útra néztek, és én a sámlin állva bámészkodtam ki a szoba ablakon. Néztem a ma már hihetetlenül gyér forgalmat, a ritkán elhaladó teherautókat, és a kicsit gyakrabban elhaladó lovaskocsikat. Ha néha néha jött egy személyautó az eseménynek számított. Ha befutott egy villamos a megállóba és pár ember leszállt, a szememmel követtem őket, ameddig csak lehetett...
Már nincs meg a ház sem, lenyelte egy "Haller Garden" nevű szörnyeteg, ami a helyén épült.
1956 őszén sok minden megváltozott, az én életem is alapvetően. Csak a nagynéném és a nagymamám nyújtottak azután is biztonságot, és szeretetet.

Judit
Szenior tag
oroszlán
Regisztrált:
2012-04-25
Összes értékelés:
6539
Időpont: 2017-11-02 17:21:12

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Judit!
Örülök, hogy hoztál egy történetet nekünk. Megható ennek a nagynéninek az önfekáldozása. Szerintem ma már sokkal önzőbbek az emberek, ilyen talán nincs is.
A forma a stílus tetszett ugyan úgy mint a többi írásod.
Amint látom... lesz folytatása a történetnek? Szeretettel várom: Ica
Szenior tag
Finta Kata
Regisztrált:
2006-04-12
Összes értékelés:
11647
Időpont: 2017-11-02 00:35:23

Kedves Judit!
A korábbi családok bizony sok helyen ilyen népesek voltak, s mint itt is, nagymamák, nagynénék, gyerekek, stb. együtt, nem külön-külön éltek. És sajnos, ott - ahogyan részletezted, mindenütt akadtak, akik másokat, akik engedték magukat, azt alaposan kihasználták, mert az illető segített, akit tudott, s még azt is hitte, hogy minden az ő kötelessége
Megható történet. Nagyon elgondolkodtam rajta.
Szeretettel: Kata
Alkotó
Ylen Morisot
Regisztrált:
2015-05-02
Összes értékelés:
1751
Időpont: 2017-11-01 20:06:22

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Judit!
Mit tagadjam, végigbőgtem!
Régen azért olvastam, hogy ne csak ezt az egy életet éljem meg, ami az enyém, hanem a történeteken keresztül másokét is. A nagynénéd története is olyan, hogy ha akarom, ha nem, a részemmé válik.
Szeretettel:
Ylen
Szenior tag
Regisztrált:
2010-09-12
Összes értékelés:
3256
Időpont: 2017-11-01 18:47:36

Juditkám, ezzel az írással nagyon megérintettél.. sok minden eszembe jutott, sok más, hasonlóan önzetlen, nagyszívű ember, az ő emlékükre is gyújtok ma mécsest...!
Alkotó
Regisztrált:
2012-03-29
Összes értékelés:
5169
Időpont: 2017-11-01 11:59:07

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Judit!

Vannak emberek, akik egész életüket feláldozzák másokért. Kényszerből-e, vagy önként dalolva, ezt megint embere válogatja. Mindenképpen nagy áldozatot követel az ilyen magatartás, és nagy elismerést érdemel, de úgy látom, a te nagynénid ezt nem kapta meg.
Te nem foghattad fel mindezt, ezzel nyilván ő is tisztában volt, de az édesanyjától és a szüleidtől mindenképpen megérdemelte volna a köszönetet. Minden bizonnyal, nem volt könnyű élete, de ahogy látom, neked is jutott belőle, már kicsi gyerekkorodban.
Ez egy hálatelt megemlékezés róla. Jobb későn, mint soha. Kíváncsian várom a folytatását.

Ida
Alkotó
F János
Regisztrált:
2013-07-18
Összes értékelés:
378
Időpont: 2017-11-01 05:28:31

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Judit!

Csodálatosan tárod elénk nagynénéd önfeláldozását.
Először nem értettem a hosszú címet, de ahogy a végig olvastam, már értem.
Neked sem volt túl jó életed gyerekkorodban, de a nagynénédhez képest jónak mondható. Ő pici korától ebbe nőtt bele, lehet, hogy neki már fel sem tűnt, hogy mennyire kihasználja mindenki.

Így halottak napján, nagyon helyénvaló ez a történet, és nem kellett érte kimenni a temetőbe. Abban is biztos vagyok, hogy nem csak ezen a napon emlékszel rá hálával.

Üdvözlettel: János

Legutóbb történt

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Boldog karácsonyt! című alkotáshoz

Regős bejegyzést írt a(z) Inkvizíció című alkotáshoz

Regős bejegyzést írt a(z) Inkvizíció című alkotáshoz

Regős alkotást töltött fel Megadtam magam... címmel a várólistára

mandolinos alkotást töltött fel Wilhelm Busch: Sosem címmel a várólistára

Ylen Morisot bejegyzést írt a(z) Akire rászakadt az ég 3/3 című alkotáshoz

Ylen Morisot bejegyzést írt a(z) Nem e világból való című alkotáshoz

mandolinos bejegyzést írt a(z) Wilhelm Busch: A "Weidenbusch" inasa című alkotásho

eferesz bejegyzést írt a(z) Mi kommunista ifjak...MK V/2. című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Kristályvilág című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Kristályvilág című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Mi kommunista ifjak...MK V/2. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Mi kommunista ifjak...MK V/2. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Mi kommunista ifjak...MK V/1 című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Ha megkérdezed... című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2017 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)