Ki vagyok én?



Az asszony lustán nyújtózkodott. Megrázta dús, lángvörös fürtjeit, hátát úgy domborította, mint egy magát kellető, doromboló macska. Ebben a helyzetben olyan volt, mint egy Tiziano festmény. Kemény, kerek csípője, arcába hulló sörénye kihívóan asszonyos volt. Fejét a mellette heverő férfi vállára helyezte, végighúzta vörös karmait a szeretkezéstől még mindig csatakos mellkason. Szerette a férfi szőrös mellkasát cirógatni. Bár az évek során ez a szőrzet egyre őszesebb lett, vonzerejéből nem veszített semmit. Érzékeit felkorbácsolta, ha arcával végig simította, beszívta illatát. Más volt ez az illat az ölelkezések előtt, vagy amikor már jóllakottan hevertek, szeretkezéseik után.
A férfi cigarettáért nyúlt, elégedetten rágyújtott.

Mint tíz éve, minden alkalommal.
- Ezért érdemes élni, - szokta mondani kamaszos vigyorgással, - egy kiadós szeretkezés után egy cigaretta.
Játékos puszit nyomott az asszony orrára, és öltözködni kezdett. A szétszórt ruhák közül kiválasztotta a sajátját, az asszonyét a széles nyoszolyára pakolta.
- Jó lenne, ha te is öltöznél. - Szólt vissza a fürdőszobából. - A feleségem mindjárt itt lesz. Nem lenne jó, ha így találna.
Az asszony eljátszadozott egy pillanatig a gondolattal. Mi lenne, ha a feleség most nyitna a műhelybe, az ágyon ott látná férje üzlettársát, ráadásul meztelenül, csak szeretője illatába burkolózva. Brrr! - rázta meg magát, és kapkodva szedte fel a ruhákat.

Pár perc múlva már az íróasztalnál ült, és igazi üzletasszonyként laptopjába temetkezett. Végzett az elszámolással, mikor hallotta, hogy autó áll meg az udvaron. Elnézte a kocsiból kiszálló feleséget, és elégedetten rázta meg a sörényét. A feleség, - bár túl volt a középkoron, - lehetett volna még mutatós, de nem tett semmit a rátelepedő szürkeség ellen. Haja sirály színű, arca festetlen, alakja szikár. Mégis, volt benne valami zavarba ejtő méltóság. Talán ez okozta, hogy ha a két nő találkozott, az asszonynak sürgős dolga akadt az üzletben, és szinte menekülve távozott. Zavarta, már tíz éve zavarta a feleség léte. A férfi pedig, - és ezt már kapcsolatuk elején elmondta, - a feleségéhez minden körülmények között ragaszkodik. "Csak tudnám, miért" - mondta ki gondolatát hangosan is, miközben elpakolta a számítógépet.
A férfi a feleségével együtt bepakolta furgonba a megvásárolt kerámiákat. "Ha tudnák, hogy ezeknek a figuráknak én voltam a modellje!" - húzta ki magát. Visszagondolt arra, hogy az elmúlt évek során, hány kis szobor készült róla, amiket ő a galériájában eladott. Kéjesen nyalta meg a száját, amikor eszébe jutott, hogy a modellt állásból hányszor lett vad hancúrozás.
Autó kanyarodott az udvarra, amikor ő kilépett a műterem ajtaján. Az elegáns férfi akkor ért oda, amikor ő is a házaspár mellé lépett. A jövevény kérdőn nézett a férfira. Ő az asszonyra mutatott.
- Az üzlettársam. - szólt, majd átkarolta a szürke nőt. - A feleségem.
A mozdulat meghitt volt, a hang meleg, doromboló.
Az idegen férfi az asszonyra ügyet sem vetve, a feleségnek kezet csókolt.
A mozdulat elegáns volt, és tisztelettel teli.

Az asszony fogát csikorgatva ült be furgonjába. "Én meg CSAK a szerető" - fújtatott, mint egy dühös macska.