HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 7

Online vendég: 27

Tagok összesen: 1831

Írás összesen: 45765

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2018-01-07 18:43:13

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: black eagleFeltöltés dátuma: 2017-12-14

Ketten az asztalnál, avagy a hölgy nem kér semmit 3/3

Szilvi tovább bólogatott, és szép barna szemei újra mesecsillogással tündököltek.

‒ Francba! Ki kellett volna, találjalak.

Én feléje böktem a villámmal.

‒ Végül kitaláltál.

Ő visszabökött az övével.

‒ Kitaláltalak.

Majd - mint, aki ismét megvilágosodott - széttárta a karjait.

‒ Értem már! Ez az asztal nem az én méretem. Ez éppen a mi méretünk.

‒ Okos lány - böktem felé újra a villámmal, mire ő ismét a fejét csóválta és újra elismételte:

‒ Ne haragudj.

Némelyeknek ez már sok volt, és reszkető kezekkel a boros pohár után nyúltak. Szántam őket.

Ekkor végre előmerészkedett a mi pincérünk is és halált megvető bátorsággal közeledett az asztalunkhoz. Akkor kezdett csak kiengedni a sápadtsága, amikor látta, hogy ott minden a legnagyobb rendben van, sőt a jónál is jobban állnak a dolgok. Én épp visszatettem a poharamat az asztalra, miközben Szilvi már nyúlt is érte. Jólesőn kortyolt belőle, majd miután visszatette, megjegyezte:

‒ Ami az enyém, az a tiéd. Ami a tiéd, az az enyém. Értem.

‒ Ööö... meg vannak elégedve az előétellel? - tördelte a kezeit a sokat, de a jelek szerint mégsem eleget látott pincér. Szilvi vidáman köhintett.

‒ Kiválóságos!

‒ Ezt örömmel hallom - gördült le a malomkő a pincnök szívéről. - Elkészült a főétel is. Esetleg behozhatom?

‒ Adjon nekünk még egy-két percet - kérte Szilvi, amire a nyúlánk alak tanítani való főbólintással felelt és az amnesztiában részesült túlélők hitetlenkedő örömével távozott.

Szilvi elgondolkodón, de huncut csillogású tekintettel nézett felém.

‒ Tudod, mit csinálsz te most?

Megingattam a fejemet.

‒ Nézz körül - suttogta. - Te most polgárt pukkasztasz.

Elmosolyodtam.

‒ Az bizony meglehet. A jó polgár olyan, mint egy feszes lufi. Nálam pedig villa van, és nem félek használni. - Fel is mutattam a veszedelmes eszközt, majd a lány felé böktem vele. - Te meg a bűntársam vagy.

‒ Hé! - ellenkezett. - Én ártatlan vagyok, te kevertél bele. Most, amikor itt vagyunk, nekem eszembe sem jutottak az elmúlt idők; a nyomor, a nélkülözés, az összetartozás, ahogyan egymás támaszai voltunk és nem volt semmink a világon.

Mélyen a szemébe néztem, és elhagyta a számat az első komoly mondat ezen az estén.

‒ Pedig soha... soha nem szabad feledned, honnan jöttél, honnan jutottál idáig.

A lány jelentőségteljesen nézett vissza rám, bólintott, nem mosolygott.

‒ A mai nap egy új mérföldkő, ez a díszlet pedig a visszapillantó tükör.

‒ Magam sem fogalmazhattam volna szebben - bólintottam.

Még egy hosszú pillanat ezé a komoly, érzelem dús gondolaté lett, azután visszaváltoztunk az élet örömeit elfogadó, gondtalan gyermekekké. Lassan kivégeztük az előételt, és a lány észre sem vette, hogy a körülöttünk ülők mind eltűntek a látószögéből.

Egy ponton rábámult a villájára tűzött falatnyi ételre, egészen közel vitte az arcához, az orra elé, belebandzsított a két szeme is.

‒ Mi ez tulajdonképpen, amit eszünk?

‒ Fogalmam sincs - vallottam be. - Alig tudtam kiejteni a nevét. De azért csuda jól hangzott.

‒ Áh! Akkor ezentúl név alapján választunk kaját? - kuncogott Szilvi.

‒ Naná! Ami eufónikus, az jöhet.

‒ Ami meg kakofonikus, az megy a levesbe - nyugtázta Szilvi.

‒ Úgy van. Mit nekünk egészség.

‒ És mit nekünk vonalak.

‒ Az se számít, ha csíp, ha bűzlik vagy visszaharap.

‒ Az a fő, hogy jól hangozzék - nevetett most már a drága kis Szilvi. ‒ Szóval - bökött felém újra a villájával -, te ssoha ssemmit nem felejtesz el.

‒ Ó, én nagyon sok mindent elfelejtek - csóváltam a fejemet. - De amire a barátom megesket, azt a szívembe vésem, nem az eszembe. És a szívem nem felejt.

Szilvi kortyolt egyet, majd elsóhajtotta magát.

‒ Iszonyú giccses gondolat, de ez esetben elnézem. Mert tudod, valóban nagyszerű, hogy semmit nem veszel félvállról. Lám, én egyszer azt mondtam, hogy "de akkor is merjél majd velem egy tányérból enni, amikor mindenki látja", és tessék... én elfelejtettem, de te nem. Kibújhattál volna a teljesítése alól azzal, hogy kihasználod, én már úgysem emlékszem rá. De te nem teszel ilyet, megígérted, hát be is tartod. Miközben én már elfelejtettem, amire köteleztelek. Pedig amikor ezt mondtam, komolyan is gondoltam.

‒ Tudom - bólintottam. - Én pedig ezért vettem komolyan és nem félvállról.

Néhány falatot mosolyogva eltüntetett, majd újra felém bökött a villával.

‒ Tudod, honnan kellett volna sejtenem, mi történik itt és most?

A fejemet csóváltam, erre nem volt ötletem.

‒ Emlékszel, amikor azt hittem, meg tudlak tréfálni, és olyan feladatra vettem az ígéretedet, amiről azt hittem lehetetlen végrehajtani? Azt hittem be tudlak húzni a csőbe, amikor beletódítottam a telefonba: "üdvözlök mindenkit a városban". Mire te: "átadom". Mire én: "de mindenkit ám! Senki nem maradhat ki!" Mire te: "természetesen". Én meg röhögtem a markomba, milyen lehetetlen egy küldetés ez, mission impossible. Láttalak magam előtt, ahogy ajtótól ajtóig futkosol, és mindenki néz rád, mint borjú az újkapura. Te meg lazán megoldottad. Bemasíroztál a város polgármesteréhez, kirángattad egy értekezletről, s miközben a jó ember szaporán pislogott, átadtad a jókívánságaimat neki, aki egy személyben képviseli a város minden egyes lakóját. Senki sem maradt ki. Teljesítetted a lehetetlen küldetést. Azután írattál és aláírattál vele egy dokumentumot, amelyben minderről igazolást is ad. El sem tudom képzelni az ábrázatát.

‒ Te meg bekereteztetted, és most ott lóg a nappalidban, a két diplomád között - nevettem könnyeden, miközben valójában nagyon boldog voltam, könnyesen boldog.

‒ Hát ebből kellett volna tudnom - fejezte be Szilvi -, miért a kis asztalka, miért a szék, amiről leér a lábam, és a hölgy miért nem kér semmit.

Összemosolyogtunk. Az asztal, a szék, az egy tányér, az egy pohár, a másik egy pohár - ha a világ túl hatalmas körülötted, és ezért súlytalannak érzed magad, nem érzel talajt a lábad alatt, hát zsugorítsd a világot a saját méreteidhez, formáld a magad arculatára, hogy az otthonoddá váljon. S ha egyedül nem megy, nyújtsd ki a kezedet és ragadd meg, aki beléd ütközik, aki ugyanúgy lebeg súlytalanul, amiképp te magad; együtt sikerülni fog.

Az előétel eltűnt a tányérról, gőzölögve lebegett felénk a főétel. A pincér már újra önmaga volt, vagy talán egy picivel több is. Ma ő is gyarapodott egy élménnyel, amit talán még sokáig fog mesélgetni a konyhában a két csodabogárról; egyik lököttebb, mint a másik.

Valóban azok vagyunk. Csakis a lököttség tudott átlendíteni minket azokon a válságokon, amelyekbe a legszerencsésebb módon a legjobb időben keveredtünk: egyszerre. Egyetlen dolog maradt szent ebben az átkozott életben: a barátság. Mert a legkisebb falatot is ketté lehet morzsolni, el lehet felezni, de a legnagyobb bőségtál sem ér semmit, ha egyedül ülsz előtte.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
black eagle
Regisztrált:
2016-11-18
Összes értékelés:
1038
Időpont: 2017-12-25 02:21:59

Kedves Ida, Ilona, Bödön és János!

Mindenkit üdvözlök, és köszönöm mindenkinek az olvasást. Örülök, hogy gondolatokat ébresztett. A villával bökdösés, a széttagoltság - természetesen egyik sem véletlen.

Szeretettel: Laca :)
Alkotó
Regisztrált:
2012-03-29
Összes értékelés:
5215
Időpont: 2017-12-16 21:50:02

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Valami hasonlóra gondoltam magam is. Itt a tanulság leginkább a kívülállóknak szól. Soha ne botránkozz meg másokon, akkor sem, ha esetleg villával bökdösnek egymás felé, mert nem tudhatod, mi van mögötte... Tetszett ez az írásod is.

Üdvözlettel :)
Ida
Szenior tag
oroszlán
Regisztrált:
2012-04-25
Összes értékelés:
6611
Időpont: 2017-12-16 15:53:03

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Laca!
Még jó, hogy ránéztem az írásodra, mert olvastam, írtam is hozzá...de hova lett???
Mindenestre gratulálok, remek lett a befejezése, hasonlóra gondoltam.
Szeretettel: Ica
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7652
Időpont: 2017-12-14 16:40:56

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Szia Laca! A tanulság kézenfekvő, és a történettel jól alá van támasztva. A meseszövés nagyszerű, tömör, lényegre törő, mégis választékosan megfogalmazott. Bennem csak egyetlen kétely van az alkalmazott formát illetően: indokolt-e ennyire széttördelni, pl. a párbeszédek mondatait, stb. új bekezdésbe, sorkihagyással leírni. Én egy kicsit tömöríteném. De Te tudod, lehet, h ezzel is volt/van valami rejtett szándékod? Üdvözlettel: én
Alkotó
F János
Regisztrált:
2013-07-18
Összes értékelés:
409
Időpont: 2017-12-14 10:05:33

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Laca!

Már értem, és így már teljesen egyet is értek a leírtakkal. Polgárpukkasztás volt a javából, ami az étteremben történt, de a végére a többi vendég is levonhatta a következtetést. A végén a tanulságot is levonhatjuk.

Csak megjegyzem, de biztos te is tudod, hogy étteremben nem bökdösünk egymás felé az evőeszközökkel, de ebbe a történetbe ez is belefért.

Egész felszabadultam, hogy meg tudtam a végét.

Üdvözlettel: János

Legutóbb történt

Ylen Morisot bejegyzést írt a(z) Mi kommunista ifjak...MK V/7 című alkotáshoz

Szalki Bernáth Attila bejegyzést írt a(z) Hajós című alkotáshoz

Ylen Morisot bejegyzést írt a(z) Mi kommunista ifjak...MK V/6. című alkotáshoz

Ylen Morisot bejegyzést írt a(z) Bajadéra 12/7 című alkotáshoz

Ylen Morisot alkotást töltött fel Hószín asszony címmel a várólistára

Kankalin bejegyzést írt a(z) Télige(n) című alkotáshoz

Haász Irén alkotást töltött fel Hajós címmel

Milton Gray alkotást töltött fel Demokrácia prezentáció címmel a várólistára

Tóni bejegyzést írt a(z) Márai Sándor: Halotti beszéd / Todesrede című alkotáshoz

Tóni bejegyzést írt a(z) Márai Sándor: Halotti beszéd / Todesrede című alkotáshoz

Mákvirág bejegyzést írt a(z) Késő című alkotáshoz

Őrő Emese alkotást töltött fel A cím ismeretlen címmel a várólistára

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)