Bágyadtan bóbiskol a hóborította békés táj,
Orgonasíp koldul a szemekbe könnyeket.
Leragad a fáradt selymesen pillantó tekintet,
Duruzsol a tűz a kandallóban békésen.
Olyan, mint egy festmény: csodás, megható, varázsfényes,
Gondokat ma kasmír takaróba burkolja,

Kortalan lesz a lélek eme meghitt pillanatban.
Ablakon gyémántszínű jégvirág kukucskál,
Reményt, hitet, szeretetet, békét hozza hajnalban.
Álmos a föld, lassan álomba szenderül, még
CSodát csilingel egy csöppnyi madárka csengő hangja.
Orgonázik a szelíd szél, suttog harangja.
NYugalmat hint egy égi üzenet, reánk telepszik,
Tél van, alszik a táj, a szív meg felmelegszik.