Ma éjszaka álmomban
időutazó voltam,
elmentem az őskorba,
bebújtam egy bokorba.

Láttam én egy apócát,
felkapott egy szakócát,
bár hordott ő papucsot,
leütött egy mammutot.

Annyi lett a mammutnak,
hazavitte anyjuknak,
sok mammuthúst sütöttek,
a rokonok eljöttek.

Jó vadász volt ősapu,
gyakran jött a fél falu,
ki tort ülni jól tudott,
s megették a mammutot.

Én is ettem belőle,
szerelmes lettem tőle,
megtetszett egy ősleány,
hogy miért? Az nagy talány!

A fősámán azt mondta,
reánk neki lesz gondja,
összead ő örökre,
attől mennék én tönkre!

Ősember én nem vagyok,
inkább visszautazok,
én lennék ki elbukna,
hogy vadásznék mammutra?

Bár bő a húskínálat,
mert a mammut nagy állat,
kissé rágós, félig nyers,
mint amilyen ez a vers.

Inkább eszem baromfit,
amit lehet kapni itt,
ha tápon nőtt, az sem baj,
ámde puha, mint a vaj.

Az ősember foga jó,
erős, mint egy daráló,
az enyém oly végzetes,
tejbegrízhez méretes.

Ha velem jössz ősleány,
nem játszhatsz majd zongorán,
olyan üres a fejed,
amily nehéz a kezed.

Jó leszel majd testőrnek,
avagy rohamrendőrnek,
csak hangodat ereszd ki,
s összerogy egy galeri.

Visszatérek ezennel
a korunkba ezerrel,
az ősleány velem van,
még jó hogy csak álmodtam!

Jaj nem lennél helyemben,
mert itt horkol mellettem,
ha felébred mit csinál?
Hamarosan áll a bál!