Nem sokat aludtak az éjszaka. Újra, és újra átbeszélték az egészet. Sok információjuk gyűlt össze korábbról. Svéderné beszélt például a másik lángossütő vezetőjével, a szőke asszonysággal, akit Balogh Borcsának hívtak, Rezső pedig a fűszeressel Kálai Jakabbal, a zöldségessel, Molnár Gyurival, és fenn a sétányra merőleges utcában, a templom utcájában Schwartz Francival, neki trafikja volt. Nyíltan egyikőjük se merte kimondani, de a sorok között, az elejtett megjegyzésekből ki lehetett hámozni, hogy mindannyian védelmi pénzt fizetnek a helyi maffiának. Elhangzott egy név: "Nagy Bandi". Rettegve, súgva mondogatták ezt a nevet, ijedten kémleltek körbe a boltosok, nem hallja-e véletlenül más is?
Bella asszony félt. Mi lesz, ha Tandem Balu kudarcot vall? Egyáltalán meg lehet-e bízni benne? Ha ő és a beígért segítség nem jön, vagy nem időben érkeznek, ki tudja, mi történhet?
Azt javasolta, fizessék ki inkább a pénzt, ne kockáztassanak.
Vagy, érvelt, fel kell adni a lángossütődézést, költözzenek el, talán vissza újra Budapestre, és fogjanak bele valami rendesebb dologba.
Rezső ideges kérdésére azonban, hogy mi lenne az a "rendesebb" dolog, nem tudott semmi konkrétumot felvázolni.
Svéder homlok-egyenest ellenkező véleményen volt.
-Én megbízom Baluban - szögezte le elnyomva az ásítását. Hátára fordult, feje alá gyűrte a párnát. Már pirkadt odakinn. Ködfelhők mögött halványan vöröslött az ég alja.
-Balu egy szertelen, vagabund kölyök, de megvan benne a betyárbecsület. Azon kívül, gondolkozz csak. Mennyi munkánk és pénzünk fekszik már a sütödében! Ilyen könnyen nem adhatjuk fel! Nem futhatunk világgá az első nehézségtől. A mindennapok harcait végig kell vinni.....!

A gyerekeket aznap fenn hagyták a telken. Svéder Rezső megpróbálta a feleségét lebeszélni arról, hogy vele tartson, az asszony azonban hajthatatlan volt.
Mielőtt beszálltak volna a kocsiba, kihozott a fészerből egy kisbaltát, s betette a farmerkabátjába. Megvakarta Buksinak, a nagy farkaskutyának a fejét, beült, gázt adott s kihajtott a kertkapun. Az asszony becsukta mögötte a kapuszárnyakat és csatlakozott.
-Biztos, hogy jó ötlet a kisbalta? -kérdezte, amint elkanyarodtak az utca végén.
-Nem tudom - válaszolta. -De nagyon kérlek, ne szólj bele! Ne idegelj most, így is elég nehéz.
A hegyoldalt pára-felhő takarta, alig lehetett lelátni a folyóig. A túloldali sziget partja sűrű ködfelhőbe veszett. Svéder tudta, hogy ott van azért, s szent esküvéssel megfogadta magában, hogy ha megússzák ezt a mai napot, átviszi egyszer kenuval a családot. Vagy, ha nem oda -a szentendrei kanyarban túl veszélyes a folyó, nagyon nagy a sodra és tele van örvénnyel - akkor a Pap-szigetre, Leányfaluhoz, ahhoz nem kell átkelni a Dunán.

Balu és csapata nyolc körül futott be. Ötödmagával jött, ő motoron a többiek kocsival. A kopasz, kigyúrt gyerekek akkorák voltak, mint a telefonfülke, a fiú kertitörpének tűnt mellettük.
Nehéz, feszült, hosszú várakozás kezdődött. A percek, negyedórák csiga-lassan vonszolták magukat. Néha benézett egy-egy vendég, megkávézott és tovább állt. Rezső percenként nyúlt bele a belső zsebébe, ellenőrizte, ott van-e a pénz?
Biztos, ami biztos alapon magával vitte, újságpapírba volt becsomagolva. Ki tudja, hogy alakul?

Negyed tizenegy után két szakadt Lada állt meg a lángos-sütű bódéval szemben a sétány túloldalán.
A kerthelyiség ekkor már tele volt vendéggel. Hétágra sütött a nap. A sarokban álló hársfa könnyű szellőben táncoló levelei megszűrték a fényt, s fantasztikus, pillanatról pillanatra változó árnyjátékot vetítettek az asztalok tömör, gyalulatlan lapjára.
Csak a zsaroló szállt ki egyedül, az alacsony, izmos férfi, társai a kocsikban maradtak. A kinyitott ajtókon át látni lehetett, hogy baseball-ütőkkel vannak felfegyverkezve.
A férfi lassú léptekkel elindult a bódé felé. Vizsla szemmel nézett körbe, felmérte a terepet. Az asztalok mellett evő-ivó, pihengető emberek. A panel-épülethez közel, a belső asztal legszélén négy óriás-termetű, kopasz, arany-láncot viselő kigyúrt alak ült, kettő szemben, a másik kettő háttal. Balu, akit nem ismert, a bódé oldala mellett ácsorgott, nekitámaszkodott a falnak, keze a farmernadrág oldalzsebében valami dudorodó tárgyat markolt.
Svéderné bent volt a pult mögött, Rezső úr a másik oldalon a kisbaltát szorongatta a kabátja alatt.
Lépkedett tovább, megkerülte a talponálló asztalokat, megakadt a szeme a Balu kopaszain, habozott, kivárt egy kínosan hosszú pillanatig, majd odament Baluhoz.
-Te vagy itt a főnök, te kis buzi f.sszopó? -Lenézett a nadrág-zsebre.- Rejszolsz? Egy sima egy fordított? Vigyázz, nehogy elsüljön!
A fiú nemet intett -nem, nem én vagyok- és átmutatott a másik oldalra. -Ott a főnök.
-Az a mocskos dagadt f.sszopó öreg-cigány?
-Ja - mondta Balu.
A férfi átsétált.
-Te vagy Svéder?
-Igen.
-Itt a pénz?
-Itt van, de nem adom oda.
Megdermedt a levegő. Svéderné benn a pult mögött eltátotta a száját.
-Tessék? Aztán miért nem, te dagadt buzi?
Rezső úr megszorította a kabát alatt a kisbalta nyelét. - Mert nem. Majd ő elmagyarázza. -A fickó háta mögé mutatott, ahol feltornyosult Balu egyik kopaszának óriás-alakja. A férfi megfordult. Két kopasz nézett farkasszemet egymással, egy kicsi kigyúrt, és egy nagy kigyúrt. Úgy festettek egymás mellett, mint Zoro és Huru. A kicsi kopasz rácsodálkozott a nagy kopaszra.
- Maximusz? Te vagy?
-Életnagyságban - vigyorgott ez a kopasz. -És, te? Te is te vagy vén cimbora?
-Jah. Én vagyok.
-Azt hittem bekrepáltál múltkor Ercsiben.
-Majdnem, de amint látod, túléltem.

Amíg beszélgettek, két dolog történt szinte egy időben. A vendégek az asztaloktól kezdtek felállni és elszállingózni, ez volt az egyik. A másik pedig, az, hogy szép csendben, feltűnés nélkül megérkezett egy kék-fehér rendőrautó, s beállt a szakadt Ladák mögé.
Közben a két kopasz, a kicsi és a nagy tisztázták maguk között a tényállást.
-Ti a Nagy Bandi emberei vagytok ugye? -kérdezte a nagy kopasz a kis kopasztól.
-Hát, ja. Ez a mi felségterületünk. De ti mit kerestek itt? Börcsöknek sehul semmi köze ide!
-Tudom baszki, nincs is probléma ezzel. Mi csak ezt az egyet védjük. Az öreg f.sszopót.
-Értem - mondta a kicsi kopasz. -Jó, hát figyelj, majd a főnökeink letisztázzák, nekünk addig nem kell egymásnak esnünk.

Itt tartottak. Ekkor ért oda a rendőrjárőr.
-Mi folyik itt? - kérdezte az egyik fakabát.
A nagy kopasz derűs, barátságos képpel felelt: semmi biztos úr, csak beszélgetünk.
-Mutassák a személyi okmányaikat! Maga is - bökött rá Svéder Rezsőre. - És maga is ott, igen, maga! -Ez Tandem Balunak szólt.
A rendőrök mindenkit igazoltattak, az autókban ülőket is, a Nagy Bandi embereit.
Az iratok mindenkinél rendben voltak. Kihágás nem történt, rendőri intézkedésre nem került sor.
Az őrmester, mielőtt elhajtottak volna, figyelmeztetően odavetette: "aztán nem akarok semmi balhét, meg vagyok értve".
Beszálltak a kocsiba és elhajtottak.
Szedelőzködtek Börcsök emberei is. Megkapták a pénzüket, indultak. Rezső úrnak fogalma sem volt arról, mennyit fizetett Tandem Balu a védelemért. Végtelen naivitásában azt hitte, baráti szívesség.
A kis kopasz szintén indulóban volt. Egyelőre talonban a dolog. Svéder felszabadult vigyorral figyelte.
-Mit röhögsz mocskos vén buzi? -vetette oda foghegyről, elkapva a kárörvendő pillantást. Megvetően hátat fordított Svédernek.
-Azt, hogy pofára estetek- szájalt vissza elővigyázatlanul Rezső úr.
A kopasz olyan gyorsan perdült meg, hogy szemmel alig volt követhető. Arcán nem tükröződött semmiféle érzelem, egyetlen vonás sem rezdült ráncos, koravén képén.
Kinyújtotta a kezét, rábökött Svéder úr mellkasára. Csak ennyit szólt jéghideg, fagyos hangon:
-Meghalsz f.sszopó cigány, vetted?!
Balu közelebb lépett, keze a pisztoly agyán a nadrágjában.
-Mi van szépapukám?
Csak a szemei szórtak villámot a kopasznak.
-Te is megdöglesz! Halott ember vagy!
Még a hangját sem emelte fel, ez volt az egészben a legvérfagyasztóbb.
Odaintett cimboráinak. A soförök beindították a motorokat. Egyenletes, nyugodt léptekkel elsétált az első kocsihoz, beült. Pörgő kerekekkel, nagy porfelhőt verve elszáguldottak.

Balu motorbiciklije ott állt a sétány mellett. A fiú agyát elborította egy kósza vérhullám - halott ember vagy! - zengett a fülébe. Nyeregbe pattant, egy pillanat, s ment volna utánuk. Svéder Rezső az utolsó minutumban kapta el a derekát, s mintha apró csecsemő lenne Tandem Balu, egyszerűen kiemelte medvemancsával a nyeregből.
-Nyughass bameg - reccsentett rá. -Nem volt elég mára?

De Svéderék megpróbáltatásai ezzel még nem értek véget. Két hétre rá adóellenőrzést kaptak, s lebuktak, mert nem adtak számlát az álruhás ellenőrnek, aki vadevezősnek álcázta magát. Aztán rajtuk ütöttek a fináncok, ők is megbírságolták a családot a jövedéki törvény durva megsértéséért: nem lett volna szabad szeszes italt árusítaniuk! A két bírság elvitte az összes addigi keresetüket, sőt, a kazettában lévő pénz nem volt elég, az ingatlan adásvételből megmaradt vésztartalékhoz is hozzá kellett nyúlni. Azt gyanították, hogy valaki feljelentette őket, s lehet, hogy tényleg így volt.
Egyik éjszaka az asztalokat borogatták fel ismeretlenek, pár nap múlva a bódét törték fel, s fosztották ki. Nem lehetett puszta véletlen.
A legnagyobb bánatot azonban az okozta, hogy augusztus-végén az egyik nap, amikor munka után hazatértek, a kertben eldőlve, élettelenül találták meg nagy barátjukat, Buksit, a házőrzőt. Véres hab rezgett szerencsétlen állat száján, nyilvánvaló volt, hogy megmérgezték.

-Miért sújtasz minket ó Isten! - nézett fel az égre Svéder, amikor elhantolták szegény kutyust - ennyi sok rosszat biztos nem érdemeltünk!