Életemet, mely egy fehér-fekete sakktáblán játszódott, most elmesélem. A történések nagy részét elnyelte a hétköznapok szürkesége, hogy emléknek sem maradjanak meg. Az a kevés ünnep, ami nekem jutott, az is eltűnt egy feketelyuk végtelen sötétségében.
A fenn maradt történetek mélyen vésődtek az emlékezetembe, a maguk fájdalmával, csöppnyi örömeivel. Gyermekéveim, kora ifjúságom megélt igaz története ezek a sorok, amit most közreadok. Nem öltöztetem ünnepi ruhába életem darabkáit, maradnak, úgy ahogyan élték mindennapjaikat.
A lomb nem terebélyesedik, nem hozhat virágot, sem gyümölcsöt az a fa, melynek nincsenek gyökerei. Kerestem, kutattam állandóan, honnan jöttem és hová tartok ilyen egyedül, ilyen árván. Égig érő árnyék követett mindenhová, amerre csak léptem, ha megingott alattam a talaj, nem volt miben megkapaszkodnom. Nem panaszkodtam, nem volt kinek, lebegtem korlátok között szüntelen. Volt, hogy a földre estem, de vigyáztam soha ne sározódjak be, nem lett volna, aki megvédte volna gyermeki lelkemet.
Földesi Ilona a szüleimtől örökölt nevem, ők, és akik közel álltak hozzám, Ilinek, Ilikének hívtak. Fiatalon több becenevet vettem fel, mert nem szerettem az Ilona nevet, amit a nagymamám után kaptam. A Földesi név magyarosított. Mindig érdekelt, hogy a nagyapám miért magyarosította, de hiába kutattam. Valószínű az 1898-1914 közötti névmagyarosítási hullám hatására magyarosíthatta a nevét. Eredetileg Frauendorfer Viktor volt a nagyapám neve, szabómester volt a foglalkozása. Kutatásaim során akadtam a név eredetére. Mária Terézia telepítette hazánkba ezeket a családokat, akik többnyire iparosok voltak, volt, akiknek nemesi rangot, földbirtokot is adományozott.
Frauendorfer Ferenc a nagyapa testvére, aki asztalos volt, az ő lánya a Mili, vagyis Emília, az én keresztanyám. Nagyon irigyeltem a neve miatt, amit én oly szépnek találtam akkor. Ennél a családnál nevelkedett rövid ideig József Attila, Monoron az akkor Állomás utca 2-ben.

Folytatás köv.