Nem haragszom már senkire.
Párkányon levélmorzsalék.
Egy ismétlődő némafilm
forog szememben. Mutatom,
mint legördülő cseppeket,
ezredszer újra ugyanúgy.

Esőbe fulladó vidék.
Meg-megbicsakló létige.
A vers agyamba visszabújt.
A szóra hallgatás a rím.
Kövön sodródó reggelek.
Vagy esték, ezt sem tudhatom.

Hová lettek barátaim?
Arcuk az idő mosta szét.
A verset kéne mondanom,
s nem értem, miért nem lehet.
Csak egy kikapcsolt mikrofon
rögzíti lélegzésemet.

Mit ártottam? Kinek? Mikor?
Konkrétan válaszoljanak!
Melyik szavam okozhatott
alattomos gaztetteket,
mindörökre rejtve maradt
bűnöket, gyilkosságokat?

S hol vannak az elkövetők?
S kik ünneplik, mint hősöket,
a százezer volt zsarnokot?
Jövőbe fullasztott vidék,
igazságtétel tévhite.
Egy elnémított szemtanú
vár Isten kérdéseire.