HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 5

Online vendég: 28

Tagok összesen: 1839

Írás összesen: 46230

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Haász Irén
2018-04-19 19:28:35

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / novella
Szerző: oroszlánFeltöltés dátuma: 2018-04-04

Égig érő árnyak - Angyalszárnyak IV.

*

Nem is tudom mennyi ideig lehettem a Sári néniéknél, arra még emlékszem, hogy a bátyám eljött hozzám, egy kis barna tölcséresre hajtogatott papírban cukorkát hozott.
Később mesélte, hogy mennyit szenvedett szegény édesapám, ő szaladt mindig az orvosért, aki injekcióval enyhítette a fájdalmát. Édesapám megígérte, hogyha meggyógyul, olyan ruhát varr neki, hogy a világ is megbámulja.
Egyik alkalommal szintén az orvosért futott, aki már az nem is akart jönni, de a bátyám sírva erősködött. Beadta az injekciót az orvos, mikor az ablak előtt elhaladt, drága édesapám örökre elaludt.
Egyszer csak otthon találtam magam az ismerős környezetben, csak Édesapám nem volt sehol, hiába kerestem, hiába sírtam.
Fekete ruhácskát adott rám a nagymamám, fekete szalagot a hajamba. Nem szerettem, soha nem volt ilyen ruhám, sem szalagom. Hogy megvigasztaljon, kaptam egy szép babát. Fehér ruháján nemzeti színű szalagok, csodaszép gyöngyös párta a fején.
Hiába próbálok emlékezni, nem emlékszem a temetésre.

*

Egy szép verőfényes napon újra kézen fogott a nagymamám, vittünk egy kis cók-mókot és a babámat. Vonaton utaztunk, meglepődtem, hogy miért szaladnak a fák.
Kis idő után már nem törődtem velük, hiszen ott volt a babám, ez a baba volt az utolsó, nem gondoltam volna, hogy ezután már csak kukoricacsutkából vagy rongyból lesznek babáim.
Leszálltunk a vonatról. Jobban mondva a nagymama, ölébe kapott könnyedén, majd lerakott a macskakövekre. Nagy város volt Győr, itt született, élt az édesanyám. Egy hídon mentünk keresztül, alatta hullámzó tajtékkal a folyó. Felélénkült bennem a kíváncsiság, mindent látni és érezni akartam. Nagymama csendesített le halk hangjával.
Egy szürke, barátságtalan bérház kapuja előtt megálltunk. Csengetni kellett, hogy kinyíljon. Körfolyosón jutottunk a lakás ajtajához. Barátságtalan öregember nyitott ajtót, azt sem lehetett hallani, hogy köszönt volna, csak egy lehelet hagyta el a száját. Álltunk ott egy darabig tanácstalanul, nagymama mégis rászánta magát, hogy elmondja miért is vagyunk itt.
Na, végre-valahára beengedett. Álldogáltunk a konyhában, hellyel sem kínált. Engem lefoglalt a konyha kövezete, olyan volt, mint egy sakktábla fekete, fehér, csak ferdén dőltek a kockák, szerettem volna ugrálni rajta, de nem mertem. Mélységes csend. Senki nem szólalt meg, talán egy hangtól össze is omlott volna minden. Szerettem volna már, ha csörömpölnek az edények, vagy a székek borulnak fel, vagy az asztalon álló pohárból kifolyt volna az a kellemetlen szag, ami undorított, de nem történt meg.
Végtelen szomorúsággal ismét kézen fogott a nagymama, kiléptünk ebből az ódon, örömtelen házból.
Most már tudom, miért vitt oda a nagymama. Ez a barátságtalan öregember az édesanyám apja volt. Elmondta neki a nagymama, hogy már nem élnek a szüleim, neki be kell feküdnie a kórházba, a szíve nagyon rossz állapotban van. Azt mondták az orvosok, ha nem megy, ő is meghalhat. Nincs kire hagynia az unokáját. Addig szeretett volna ott hagyni biztonságban, amíg ő meggyógyul. Micsoda szívtelenség, micsoda konokság, vagy talán gonoszság! Miért nem tudott megbocsátani a lányának?


*


Ismét vonatra szálltunk. Lelkesedésem már alábbhagyott. A nagymama szomorúsága átható volt, de mégis az ölében éreztem a biztonságot. Elaludtam.
Sokan leszálltak a vonatról, mi is, már nem olyan könnyedén, mint induláskor.
A nap hanyatlóban, utolsó sugarait küldte felénk. Árnyékunk megnőtt, a késő délután, mint egy sötét angyal jött velünk. Mire egy kis házhoz értünk, felette már sötétedett az ég kékje, olyan alacsonyan fénylett az esthajnalcsillag, azt hittem leesik az égről.
A házon az utca felől nem ablak volt, hanem egy kétszárnyas bezárt nagykapu. Érdekesnek találtam, később lesz jelentősége, mert amikor kinyitották, egy kovácsműhely tárult elém. Az udvar nyitott, kerítés nem volt, így kényelmesen besétáltunk. Kopogásunkra egy fejkendős néni - később megtudtam Juliska néni volt a neve - nyitott ajtót. Lelkendezve üdvözölt bennünket, rögvest közölte a nagymamával, hogy - Pista öcséd, nincs itthon, de azért gyertek csak beljebb. Vacsorával kínált, lefektettek, ők tovább beszélgettek, a halk suttogástól mély álomba merültem.
Reggel arra ébredtem, hogy a nagymama készülődik. Azt hittem megint utazunk, de nem így történt. Szorosan magához ölelt, szinte fájt. Könnyeivel küszködött, azt suttogta - Légy jó kislány, hamarosan érted jövök! Elment. Ott maradtam ebben az idegen házban, idegen emberek között. A következő napok, talán hónapok, olyan homályosak voltak, mint az esti szürkület. Csupán a kovácsműhely hozott egy kis izgalmat egyhangú kis életembe.
Előfordult, hogy reggel, néha este lovakat hoztak kötőféken, akik hangtalanul tűrték, hogy megpatkolják őket. Bent a műhelyben izzott a tűz, a tűzben a patkók. Forrón kalapálták a lovak patáira, a kovácssegédek tartották a lovak lábait. Csodálkoztam, hogy nem fáj nekik, de a kovács kinevetett. Csengett-bongott az üllő, izzott a tűz. Ha ki akart aludni, sokszor felküldtek a padlásra. Ott volt a fújtató, ami olyan volt, mint egy nagy fekete harmonika, pedállal az oldalán. Erre kellett felállnom, nehezen húzta le a súlyom, ezért ugráltam rajta, ha sikerült rögtön leszaladtam megnézni, hogy ég-e, de nem. Felküldték az inast, akkor felizzott rögvest a tűz. Szerettem itt nézelődni, megszokták már, hogy ott bámészkodom. Megszerettem a lovakat, szép fényes szőrük csillogott a napfényben. Prüszkölve rázták sörényüket, amíg sorra kerültek patkolásra. Itt jól éreztem magam, de mégis eltűnt az a csacsogó kislány, hiába kérdezték - Hol a nyelved, elvitte a cica? Ha már a cicáknál tartunk, volt ott egy szép fekete, dorombolós gombolyag. Szerettem simogatni, mikor ölembe gömbölyödött, valami furcsa melegség áradt bennem szét. Édesapámnak is volt cicája, emlékszem mindig vele aludt el. No, én is beszoktattam az ágyba, innentől elválaszthatatlanok voltunk. Segíteni szoktam Juliska néninek - Hozd ide, vidd ki!
Később már krumplit is hámozhattam az ebédhez. Addig faricskáltam őket, míg alig maradt belőle valami. Lassan megtanultam, hogy ezt nem szabad, mert pazarlás. Nem volt ott aprójószág, sem malacok, hogy a hulladékot megegyék.
Ölemben egy kiskosárka tele krumplival, ami hámozásra várva. Juliska néni beledobott egy fekete széles csíkkal keretezett lapot, majd rekedtes hangon szólt - Meghalt a nagyanyád. Úgy éreztem a krumplik szétgurulnak a kosárkából és a sok krumplihéj életre kel, sírnak helyettem. A kés hideg pengéje belevágott az ujjamba. Vér, mindenütt vér, mely pirosra festette az emlékeimet is. Tudtam, nincs már senki ezen a világon, aki megvigasztalhat.

Folyatás köv.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Szenior tag
oroszlán
Regisztrált:
2012-04-25
Összes értékelés:
6802
Időpont: 2018-04-05 20:53:47

válasz Kőműves Ida (2018-04-05 11:59:49) üzenetére
Ida drága!

Nem csodálom, ha egy kicsit elérzékenyülsz, ennyire rossz körülményeim miatt, de nem úgy emlékszem, hogy szomorú lettem volna, mindig vitt a kíváncsiság új és újabb dolgok felé, mint valami felfedező:)))
Amit felfedeztem, az megmaradt bennem örökre. Társam lett egy életen át az élmény a fantázia világa.

Szeretettel ölellek: Ica
Szenior tag
oroszlán
Regisztrált:
2012-04-25
Összes értékelés:
6802
Időpont: 2018-04-05 20:46:59

válasz Bödön (2018-04-05 08:06:06) üzenetére
Kedves Laci!

Nagyon tudok örülni annak, hogy együtt érzéssel olvasod a történéseket az életemről.

Szeretettel látlak mindig: Ica
Szenior tag
oroszlán
Regisztrált:
2012-04-25
Összes értékelés:
6802
Időpont: 2018-04-05 20:43:48

válasz F János (2018-04-05 06:17:43) üzenetére
Kedves János!

Nagyon örülök és megtisztelő, hogy olvasod a történetem.
A természet és az állatok szeretete nagyon hamar, már gyermekkoromban jelen volt és a mai napig is.
Nem egyhamar számolhatok be örömteli dolgokról...sajnos.

Szeretettel: Ica
Alkotó
Regisztrált:
2012-03-29
Összes értékelés:
5308
Időpont: 2018-04-05 11:59:49

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Drága Ica!

Jól emlékeztem, hogy a nagymama sem marad veled sokáig. Nagyon megható gyermeksors a tiéd, mindig könnyeket csal a szemembe.

Szeretettel ölellek,
Ida
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7796
Időpont: 2018-04-05 08:06:06

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Ica! Gyermekkorodnak egy meghatározó, szomorú időszakáról számolsz be ebben az epizódban nagyon hitelesen, nagyon szívbemarkolóan. Az emlékképek részletessége teszi ilyen hitelessé. Aki olvassa, annak olyan érzése támad, h ő is ott van láthatatlanul amellett a kislány mellett, látja, hogy simogatja a cicát, hogy pucolja a krumplit. Tetszik ez az életrajzi regényed, szeretettel olvasom! -én
Alkotó
F János
Regisztrált:
2013-07-18
Összes értékelés:
490
Időpont: 2018-04-05 06:17:43

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Ica!

Ezeket a részeket, már olvastam korábban, most mégis újra megtettem. Nem tudtam abba hagyni, mert nem engedett el a történet szomorúsága.
Azt írod: "Hiába próbálok emlékezni, nem emlékszem a temetésre." Szerencsére az emberi agy úgy működik, hogy a feldolgozhatatlan eseményeket áthatolhatatlan burokba teszi, azért, hogy ne tudjunk emlákezni rájuk. Ez egyfajta önvédelem. Az amnézia szelektív formája.
Szerencsére állatok közé kerültél, ami segített a trauma feldolgozásában.

Remélem volt az életednek kellemesebb szakasza is.

Üdvözlettel: János

Legutóbb történt

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel Zakatolva címmel a várólistára

Haász Irén bejegyzést írt a(z) Büszkén jelentem fórumtémához

Haász Irén bejegyzést írt a(z) Büszkén jelentem fórumtémához

Tóni bejegyzést írt a(z) Friedrich Nietzsche: Köszöntés című alkotáshoz

alberth bejegyzést írt a(z) A legcsodásabb ünnepen című alkotáshoz

alberth bejegyzést írt a(z) Néma angyalok című alkotáshoz

alberth alkotást töltött fel Csillagokba révedve címmel a várólistára

mandolinos bejegyzést írt a(z) Friedrich Nietzsche: Köszöntés című alkotáshoz

Mákvirág bejegyzést írt a(z) Együtt című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Mi kommunista ifjak...MK IX/1. című alkotáshoz

Bödön alkotást töltött fel Mi kommunista ifjak...MK IX/1. címmel a várólistára

Bödön bejegyzést írt a(z) A lóápoló 18. fejezet című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Kuszaság című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Végre című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Égig érő árnyak - Angyalszárnyak VI. című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)