Illatát ontja a mesés kikelet,
réges- régen elűzte már a hideget.
Pillangó lejti mámorban a táncát,
szél libbenti hímporos szoknyája ráncát.

Nemrég még múmiabáb, majd hernyó volt,
szolid, nem kérkedő és nem hivalkodó.
Gubót szőtte szorgosan. Szerettem őt,
sugározta magában az életerőt.

Aztán jött a tavasz, - hogy tollászkodott!
és egy csodaszép jövőről álmodozott.
Ontotta párja üde feromonját,
bódultan álmodta varázsos otthonát.

Nászukon én is ott voltam, mint vendég,
rózsaként virult az újdonsült feleség.
Históriát dalolt kint a fövenyen,
hogy mit hoz nekik a jövő, még rejtelem.