Kis falumba boldogan, sietve megyek,
Várnak rám barátok, szerető emberek.
Földijeim, régi arcok jönnek felém,
Gyermekéveim szépségein merengvén

Ismerősen köszöntenek, az utcái,
Temploma vár, hangzanak bennem imái,
Bong harangszó, delet ütő toronyóra,
Ébredezik szorgos gazda, kakasszóra.

Szeretgetnék minden régi bokrot és fát,
Szomszédokat, akik szívvel ölelnek át.
Időm haladt csak, érzésem nem változott.
Iskolám felújítva vár, már nem kopott.

Hegyei, dombjai, hol annyit játszottam,
Libát legeltettem, oly sokat kapáltam,
Áldozás szentségét itt vettem magamhoz,
Most már csak járhatok fájó sírhalomhoz.

Érzem, az emberek semmit nem változtak,
Kis falujukhoz mindig hűek maradtak.
Szülőházam, megkopott pucolás falán
Emlékeket őriz, más jár már udvarán.

Idekötnek engem legszebb gyermekévek,
Milliónyi emlék őriz sok szépséget.
Élet gazdagságom mindig őrizgetem,
Kicsiny falum képét szívemre ölelem.

Mint madár, ki visszarepülne fészkére!
Itt leszen helyem, itt lelek majd békémre!
Biztonságban, mint az élet melegágyban,
Gyökereimhez vissza, szívdobbanásban.

Kedves, jó Barátok, köszönöm Tinéktek,
Nincs rá szó, hogy újra köztetek lehetek!
Édenünkben milyen szép is a szeretet...
Mindig kapocs lesz, mely összeköt Veletek.