HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 6

Tagok összesen: 1867

Írás összesen: 48423

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

oroszlán
2019-06-10 15:49:02

Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: DoreenFeltöltés dátuma: 2007-02-11

Hiedelem 1. Az ereklye- 2. fejezet

2. fejezet: Egy őrült ötlet

A gyászos, fekete láptemető mögött fekvő erdőből különös zajok szűrődtek ki. Az éjszaka síri csendjét a fák leveleinek suhogása és a madarak ijedt rikoltozása verte fel. A távolban hallani lehetett egy éhes bagoly huhogását, néhány fa pedig olyan keservesen jajgatott, mintha az élősködők még mindig emésztették volna testüket. Fenn az égen, a sűrű ködfátyol mögül előbukkant a sápadt fényű, tompán izzó telihold. Aznap éjjel egyetlen csillag sem merte elereszteni fényét a biztonságot nyújtó félhomályból. A nyári fuvallat átjárta az erdő gyomrát, melynek rejtekében egy köpenyes figura alakjai rajzolódtak ki. Jobb kezében egy sárgán világító bányamécsest tartott, arcát nem lehetett látni. Az idegen halkan motyogott valamit, aztán hangos moraj rázta meg az erdőt. Megint megszólalt, de fura zaj közbevágott. Az alak ekkor meghátrált, s a lámpás kihullott kezéből, míg a hang egyre erősödött és erősödött, majd lassanként elhalt. Pillanatokig újra csend burkolta be a tájat. Végül a bagoly ismét gyászos dalra fakadt, s felreppenve, egyenesen a falu felé vette az irányt...

*

Dorina, Adri, húga Anett, Gyuszi és Roli a fiúk faházában ültek. Gyuszi rosszallóan nézett a lányokra. Már megint romba akarták dönteni a "zseniális" tervét.
- Én mondtam, hogy túl gyávák vagytok hozzá. - Fölényesen méregette a három lányt, akik nem tudták eldönteni, mit tegyenek. Mind az öten egy kopottas, öreg térképet ültek körül, melyen szimbolikus betűk, és régi helyesírású szöveg szerepeltek. A falu térképének élethű mása volt ez, egyenesen a községháza padlásáról, rajta az elmúlt -nagyjából- háromszáz év történelme, és az összes helyiség. Vagyis majdnem az összes.
- Nem gyávák vagyunk, csak amit mondasz, nem lehetséges. Miért ne lenne rajta R. É. M. Ú. T.? - Dorina a papír fölé hajolt. Akárhogy kutatta, nem találta meg R. É. M. Ú. T., vagy ahogy mások nevezik, a Halott Fenyves kiírását. Emiatt másztak fel a klubba. Dorina véletlenül akadt rá a hiteles hamisítványra, mivel a polgármesteri hivatalban lomtalanítást szerveztek. A konténerek mellett még egy csomó ilyen irat hevert, de ez kilógott a többi közül...
- Te talán látod rajta? - Kérdezte gúnyosan Gyuszi. Dorka Adriennre nézett, aki szőke copfjaival babrált.
- Igaza van. Tényleg semmi nyoma.
- De hova lett? - Szabdalta a témát a fiú. Dorina szemét forgatta.
- Honnét tudjuk, mégis miért kellene, hogy érdekeljen bennünket?
- Mert azt az erdőt mai napig rejtély övezi. - Suttogta Gyuszi. - Buli lenne végre lerántani róla.
- Te komolyan meg akarod keresni? - Képedt el a lány. Adrienn és Anett vészjóslóan összenéztek. Gyuszi vigyorogva összefonta mellén a karját.
- Mi van, ha azt mondanám, hogy igen?
- Tudod, hogy őrült vagy? - Ráncolta a homlokát Anett. Amaz csak mosolygott.
- Az erdő nem nekünk való hely, és ez a térkép sem. Több mint háromszáz éves, vissza kellene vinnem. - Őrlődött Dorka.
- Legalább hallgasd meg, mit akarok kihozni az "őrültségemből". Különben is, kidobták, te magad mondtad, akkor meg miért ne tarthatnánk meg? Ideje, hogy valakinek legyen elég mersze egy úthoz a Rettenetes Érzések Meredek Útjának Tájaiba... - Ez nem normális, vélekedett magában Dorka. Nem félt, hisz nem volt mitől, de valamiért a hideg kirázta, ha szóba került a fenyves. Gyuszi rendellenes lelkesedése pedig nem tetszett neki. Sosem volt egy vészmadár, sőt, kifejezetten szeretett homályos múltú dolgok után kutakodni, ám ha lehet hitelt adni a Hiedelemnek, akkor inkább jobb kimaradni mindenből.
Nem tudta, miért támadt ilyen különös előérzete, nem akarta hagyni, hogy egy ősrégi, vénasszonyok által kitalált és kicifrázott mende- monda bogarat ültessen a fülébe. (Ráadásul a többiekre is ösztönzően hatott a fiú magyarázkodása.)
- A térkép állítólag egy másolat. - Tekintett végig társain. - Ugye? - Adri, Anett és Roli bólintottak, Dorka viszont komolyan figyelt.
- Ez onnét biztos, hogy az eredetit elzárva őrzik, mint antik darabot. - Felkelt a helyéről, hogy mindenki jól lássa, és járkálni kezdett barátai előtt. - A kérdés pedig a következő: Hogyhogy hiányzik az utánzatról a Halott Erdő? - Azonban senki nem válaszolt, mivel senki nem tudta. Vállukat vonogatva Gyuszitól várták a megoldást.
- Attól függ! - Hangzott Dorkától a megállapítás. A csapat érdeklődve tekintett rá. Végül ő is felállt.
- Mitől is? - Szállt be a vitába Adrienn. Barátnője nem habozott, megosztotta velük kialakuló véleményét.
- Ha R. É. M. Ú. T. tényleg nincs a térképen, ahogy ti gondoljátok, az azt jelenti, - vágott bele- hogy vagy nem volt rajta már az igazin sem, vagy... ha rajta is volt, valamiért nem tudták, esetleg nem akarták rámásolni erre!
- Szándékosan "felejtették" le róla? - Fintorgott Anett.- Meg sem merem kérdezni, mire volt jó az? - Roli ez idáig hallgatott, de hirtelen eszébe jutott egy lehetőség:
- Talán megtévesztés céljából, hogy eltereljék valakinek a figyelmét. - Adri hitetlenkedve rázta a fejét.
- Az meg minek?
- Hát éppen ez az! Amire te gondolsz, - fordult Gyuszi Dorkához- logikusan hangzik, a kérdés úgyszintén jogos: Miért? - A lány meghátrált. Veszélyes fényt látott a fiú szemében. Jól csapdába csalták.
- Félek, hogy a választ csak egyféleképp tudhatjuk meg. - Azzal a földön heverő papírdarabra pislantott.
- Pontosan...


*


Dorka, Adri és Anett megsemmisülten álldogáltak a fehérszederfa előtt. Amerre csak szemük ellátott, mindenfele földes út és szántóföld terült el. A két fiút várták, elhatározták ugyanis, aminek Dorka sem mondhatott nemet, hogy felderítik a terepet, és utánanéznek az erdőnek, persze csak egy kicsit. R. É. M. Ú. T. az a legendás erdő volt, ahová senki nem tehette be a lábát. Hogy miért, arról sok pletyka keringett. Elsősorban a gyerekeket óvták tőle.
A Halott Fenyvesen sokan próbáltak már átjutni, csakhogy nem tudni, kinek sikerülhetett, mert akiket egyszer elnyelt a sötétség, azokat többé senki nem látta viszont. A faluban jószerével egyetlen ember sem ismerte az utat, ezért a fiatalság sem szerezhetett róla tudomást, nemhogy valaha is bejusson. De ha nem lennének szabályok, nem lenne mi ellen véteni. Különben is teljesen felesleges volt az intés, hiszen nem valami sokan akartak bemerészkedni oda.
- Állati! Hol a csudába maradnak már? Itt fogunk összeaszalódni. - Dunnyogta Adrienn. A fa árnyékába húzódott. Dorka és Anett végigtekintett a horizonton. A település végében várakoztak, ahonnét a hegyek, és a szántóföldek birodalma kezdődtek. Ez a hely volt a kiindulópontjuk, s a térkép segítségével talán nem olyan nehéz kiigazodni a végtelen földes úton.
Gyuszi és Roli meg akartak nézni valamit még a túra előtt a másolaton, de a lányokat egyelőre nem avatták be... Anett követte nővérét, s a fa termetes törzsének dőlt.
- Bár tudnám, mi annyira fontos, hogy még nekünk se árulják el! - Dorka idegesen belerúgott egy kőbe. Adrienn hátravetette szőkeségét és az útra bökött.
- Nekem elegem van, én nem eresztek gyökeret miattuk. Utánunk jönnek, ha akarnak. Menjünk! - Húga megtörölte az arcát.
- Szerintem is. Utolérnek minket. Te nem jössz? - Kérdően Dorinára sandított, mikor észrevette, hogy a lány nem mozdul.
- Hát... nem hiszem, hogy messzire jutnánk a térkép nélkül. Mégis inkább meg kéne várni őket. - Adri vágott egy fintort.
- Ha itt akarsz megfőni, rajta, de én megyek. Nem lehet nagy kunszt megtalálni egy bozótost. Anett? - A kislány bólintott. - Mi elindulunk, te meg menj a fiúk elé. Majd találkozunk valahol. - Dorina beleegyezően biccentett.
- Oké, sietünk. - Barátnői intettek neki, s magára hagyták. Dorka felsóhajtott, és maga is útra kelt, vissza a faluba.

Nem látszott rajta ugyan, de egyre jobban szerette volna megtalálni azt a fene-nagy erdőt. Mindig is kalandorlélek volt, s tudta, hogy nem kínálkozik még egy ilyen alkalom, hogy bizonyítson.
Belenyúlt farmernadrágja zsebébe. Állandóan magánál hordta kedvenc "amulettjét", melyhez egy apró lánc csatlakozott. Dorka talizmánnak gondolta, bár az sokkal inkább egy régi pénzérmére, vagy egy ősi medalionra emlékeztette. Egyik oldalán egy lovag ült paripáján, leszúrva egy sárkányt. Az alak fölé egy szöveg volt vésve: "St. Georgius Equitum Patronus". A latin írás egyértelműen egy bizonyos szent Györgyről szólt, a többit már nem értette. Az érme másik oldalán egy hajó úszott a tengeren. Két figura volt rajta látható. A lány szerint vikinghajó lehetett. E kép fölött is egy jelmondat szerepelt: "Intempestate Securitas". Ehhez nem tudott hozzászólni... Szívéhez nőtt ez az apróság, bár sok hasznát nem vette, leszámítva, hogy párszor szerencsét hozott, s ez alkalommal is tőle kért segítséget.
- Úgy látszik, elkezdődött a nyári szezon. Megint kaland-kaland hátán. Hogy a fenébe találjuk meg az erdőt? Ha tényleg van valamilyen szimbólokus erőd, akkor szedd össze mindet! - Mondta az amulettnek. Lépésről-lépesre közelebb ért a templomhoz, amögül már látni lehetett az önkormányzat egy részét, mely szinte egybeolvadt az iskolaudvarral, és a hozzá tartozó létesítménnyel, ugyanis a tanácsház, a suli és a templom ugyanazon a téren álltak, körbekerítve egy hatalmas kerítéssel. Ez a kis kiugró kettészelte az utcát, pontosabban egy kereszteződést formált. Mindkét irányban a Kossuth utcába lehetett kiérni, amelyből Dorka kifelé bandukolt. Elgondolkodott előbbi szavain. - ...Ha megúszom ezt a nyarat és bejutunk az erdőbe, esküszöm, lejegyzem, mik történtek velünk. Persze így sem valószínű, hogy hisznek nekünk.
És ha a Hiedelem valóban létezik, megéri kockáztatni, áthágni a szabályokat, csak hogy mi legyünk az elsők a faluból, akik látják, mit rejt R. É. M. Ú. T.?
- Mindjárt meglátjuk! - Hangzott jobbról a válasz. Gyuszi és Rolcsi siettek Dori elé, aki elcsodálkozott:
- Hát ti? Hol késtetek ennyi ideig? - A fiúk nem válaszoltak rögtön.
- Ellenőriztünk valamit. De... a lányok? Ott hagytad őket? - Kérdezett vissza Gyuszi.
- Együtt mentünk, a földekig, de nem győztünk várakozni. Vagyis ők nem. Elküldtek, hogy megnézzem, merre vagytok.
- A lányok a szederfánál várnak rád? - Érdeklődött Gyuszi. Dorka a fejét rázta.
- Nem. Elindultak előre. - A fiúk elhűlve bámultak rá. - Miért, az baj?
- Hogy baj- e? Még jó, hogy az! Elengedted őket egyedül? Mondd csak, van fogalmad róla egyeltalán, miért nem merészkedhet oda senki fia? - Roli addig kapálózott, míg elvesztette egyensúlyát és a meleg betonra zuhant -... AÚÚ! Forró, forró, forróóó! -Villámgyorsan felállt, miközben kezeit dörzsölgette. Dorka felvonta mindkét szemöldökét, nem nagyon törődve az iménti jelenettel.
- Nos, az igazat megvallva....nem. Legfeljebb tippelhetek, mint ahogy mások is. - Gyuszi felfújta az arcát, majd, mint egy gombócot, lenyelte a levegőt.
- Legjobb lesz a legelejéről kezdeni. De.... tényleg nem hallottál még a Hiedelemről? - Kérdezte reménykedve. Szemmel láthatóan nem volt kedve belevágni egy végtelennek tűnő mesébe. Megrángatta mellkasa felett zöld, izzadt pólóját, hogy valamelyest enyhítse a meleget. Dorka széttárta karjait, s bocsánatkérően nézett társaira.
- De, de hát, az nem sok...
- Akkor mit tudsz egyeltalán az erdőről? - A lány kicsit megszeppenve viszonozta a szemrehányó pillantásokat:
- Hát....ööö...hát, hogy egy...nagy erdő, és...tilos belépni. Miért? - Gyuszi és Rolcsi összenéztek, aztán reflexszerűen nevették el magukat. A kisebbik leheveredett az út menti árok partjára és öklével püfölte a füvet. Dorka tanácstalanul nézte ezt a két vihogó bolondot. Bosszantotta a gondolat, hogy megint kimaradt a fontos részletekből. Nem hiába, a többiek helybeliek, természetesen több mindent tudnak az itteni dolgokról. Persze, hogy hallott már egyet s mást a falu árnyékosabb vidékeiről, bár úgy hitte, ezek csak ostoba babonák, melyekkel az idősek riogatják a dedósokat. Furcsállta is a fiúk viselkedését. Csak nem vették be a rémtörténeteket? Naná, hogy igen! Mérgesen rájukmordult - Azt akarjátok mondani, ti mindent elhittetek? - A testvérek egy másodperc alatt elkomolyodtak:
- Nem. Ilyet nem állítottunk - Kászálódott fel Gyuszi - Bocs, nem direkt volt - folytatta békülékeny hangon, majd gyengéden beleboxolt a lány vállába. Az büszkén felemelte állát:
- Remélem is...- csípőre tette a kezét, és elnézte háta mögött az útvonalat, amin jött - Jókor találtam rátok. Siessünk, mert a lányok árkon-bokron túl járnak.
- Oké - vidult fel Rolcsi. Beletúrt rövidre vágott, szőke hajába - Egy kérdés: Követjük őket vagy vacakolunk a térképpel?
Gyuszi egyenesen Dorka szemébe nézett.
- A falu térképe nálam van. Szükség lehet rá, még akkor is, ha hibás. Csakhogy van egy baj - miután útitársnője nem válaszolt rá semmit, folytatta - Mi se tudjuk végig az ösvényt.
- Nem? - Kételkedve felsóhajtott. A testvérek csak ingatták fejüket - Mégis meddig tudunk menni? - Roli lopva bátyjára sunyított:
- Ismerünk egy kanyargós utat... - kezdte.
- Viszont az egyszerűen beleveszik egy ingoványba. Azon túl meg valami sűrű köd kavarog. A múltkor pecázni voltunk az árok partján. Csak úgy, hülyeségből a folyó végét választottuk ki a standunknak. Elindultunk egy lejárt, füves útszakaszon, de hírtelen süppedni kezdett a fű. Ragadós mocsár lett belőle. Egy darabig járható volt, aztán ahogy a táj egyre kihaltabb és hűvösebb lett, úgy mélyült az a sáros izé is. Jól kivehető a köd, sokkal fehérebb, mint általában a ködök. Emiatt maradtunk le tőletek. A térkép nem jelöli a mocsarat. Ti nem tudtatok róla. - fejezte be a másik. Dorka nagyot bólintott:
- Tehát igazat mondtatok! Ez egyel több ok, hogy utolérjük az Adriékat. Nem emlékszem ingoványra, sosem láttam, pedig sokszor jártam már a hegyeknél. Ha netán beletévednének, nincs, ki arra menne - erre a mondatára hátuk mögött, a templomon túl, a Kossuth utca másik bejáratánál egy szürke bagoly szállt fel a magasba, huhogva, kecsesen szárnyalt el a községháza fölött, ugyanabba az irányba, amerre barátaik mit sem sejtve bandukoltak a falu első lakosainak sírhelyei felé.



*

Anett és Adrienn szomjasan rúgta a port lábuk előtt. Mentek az orruk után. Réges-régen elhagyták a pincéket, akár a Szentpál-községet jelző táblát. Nemhogy beljebb haladtak volna, hanem egyre inkább kifelé. Északnak tartottak. A szomszédos falvak kettő vagy három kilométerre feküdhettek. Itt-ott feltűnt pár omladozó ház-folt, mely a legközelebbi szántóföldeket, illetve emberjárta vidékeket jelezte. Különösebben nem utalt rá semmi, hogy R. É. M. Ú. T. bármilyen távolságra lenne tőlük, a feszültség ám fokozódni látszott. Egy ideje nem szóltak egymáshoz. Talán kezdték unni a sétát, talán eszükbe jutott a jól ismert figyelmeztetés, amit minden idősebb nemzedék átadott a fiatalabbaknak:
Vigyázz, vándor,
Ha lelked jámbor,
Vésd eszedbe; el
van veszve, ki messze
Tekint, óvó szóra "nem"-et
Int. Gót ösvényeken kelta
Átok, sok rossz ige szállt őrájok...- Ezt a versikét a gyerekek már óvodás korukban kívülről fújták. A Hiedelem fontossága kapcsán nem ártott meg nekik. Nem igazán lehetett volna megállapítani, hány évre visszamenőleg származtatják a mondókát. A leghitelesebb adatokat, pedig a polgármesteri hivatalban tartották...Adri felkutatta fakó sárga pólójának zsebében vízálló óráját. Fél kettőt mutatott. Reményvesztetten húgára sandított, az meg rá. Megálltak.
- Mi a baj? Pihenjünk? - Tudakolta Anett. Nővére legyintett.
- Nem fáradtam el. Rég elmúlt dél, éhes vagyok és szomjas, gondolom, te is - fújtatta, s kibontotta copfjait. A kislány kába maradt.
- De minek álltunk meg? Hiszen nem pakoltunk kaját - mondta. Megvárta Adrit, míg megkötötte a haját, azután folytatta - Innét már nincs olyan messze az árok. Ott ihatunk. És ha nem vagy finnyás, amit erősen kétlek, akkor törhetünk cukornádat...
- Már miért lennék finnyás?! - Lázadt fel a lány. Egyetlen rossz szó is elég volt ahhoz, hogy kitörjön kettejük között a 3. világháború. Rövidtávon jóban voltak, pláne, ha nem kellett beszélniük, ám amint egy apró-pici egyet nem értés adódott, Adri hegyezte a körmeit, Anett haja égnek meredt. És ez okból Anett nem méltatta válaszra a kihívásnak szánt kérdést. Újra nekivágtak a pusztának, bár egyre több fa köszöntötte őket útjukon, tehát az minden volt, csak puszta nem, a perzselő nap pedig szürkés-kékes felhőket taszigált arrébb maga elől. Sokat változott a környezet. Nagy utat tettek meg, ennek ellenére ezek a peremvidékek még a faluhoz tartoztak. A lányoktól balra, az országút másik oldalától párszáz méterre a Halastó-gát terült el. Persze a két testvér egyeltalán nem oda tartott, hanem a másik partjára. Ez az árok a víztározónak egy kiugrása volt, nyáron remek horgászidényt lehetett letudni ott. Adri és Anett számára nem volt ismeretlen a járás erre, sokat utaztak busszal, csakhogy be kellett vallaniuk, gyalog, egyedül sokkal rémítőbb és másabb volt. A zord fennsík miatt? Lehet. Adrienn öntudatlanul elmosolyodott.
- Ha a Dorka most itt lenne velünk, tuti, hogy elkezdene fantáziálni a Skót- felföldről, ahogy ő látja - mondta halkan.
- Aha, szinte hallom is: "Mintha csak nekem találták volna ki ezt a tájat! Érezni lehet azt az ősi erőt, ami még most is áthatja a vidéket, előttem van a középkor! Mindenütt várak, lovagok vágtatnak szélsebesen, élükön a dicsőséges Arthur királlyal, jobbján meg Lancelot lovag..." - Tódította húga. Anett szája kicsit megrándult - De azért szerintem igaza lenne. Tényleg hátborzongató, amikor a szél süvít, és fekete árnyak takarják el az eget - Adri mérgesen lecövekelt:
- Azokat a "fekete árnyakat" felhőknek nevezik...jaj, ne bomolj már te is! Nem veszed észre, hogy amit mondasz, igaz?! - Azzal az égre mutatott. És valóban! Míg pár perce sütött a nap, mostanra felülkerekedtek a tömött felhőkötegek. Ez szemernyit elbizonytalanította őket, de aztán megpillantották a folyó partját. Odáig már futva tették meg az utat, rögtön elfeledve a vihart hozó, acél színre váltott bárányfelhőket. Az árok nem volt túl meredek, mégis vigyázni kellett az undi békanyállal, ami gyakorlatilag az egész medernek a falát beterítette. Szerencsére a nap nem szívta ki a vizet, tisztességes mennyiség maradt belőle. A víz felszínén meg lehetett pillantani egy kevés hínárt és a tavirózsák levelét. Egy-két béka elégedetten brekegett, csak a halak hiányoztak. Biztosan betemették magukat az iszapba, elrejtőzve a nagyobbak elől. A lányokon kívül senkit nem vetett arra a sors, meglepő módon. Anett lemerészkedett a víz közelébe, feltűrte halásznadrágjának szárát, s belegázolt a hűsítő nedvességbe. Adrienn, valami oknál fogva fenn maradt a füvön. A messzi, homályos utat kémlelte, nem lehetett rendesen látni, mintha valami köd borította volna el az árok legvégét, ami nem is feküdt olyan messze, talán kétszázötven-háromszáz méterrel arrébb. Adri megdörzsölte a szemét, már megint nem tette fel a szemüvegét, pedig egyébként mindig hordta. Most a pólója alatt lógott, a mobiltelefon tartóra rögzítve. Kiakasztotta nyakából a fekete színű, fonott bőrt, s levette róla az okulárét. Ráérősen megtisztogatta ruhájával, csak azután rakta fel.
Anett félvállról nővérére sandított, hogy miért nem jön utána, de végül is hagyta és nem szólt semmit, úgy is vizes póló verseny lenne a vége, abból meg összeveszés, inkább nem kér belőle. Megmosta az arcát és mindkét karját. Lejjebb hajolt, belemarkolt az iszapba, összegyúrta, mint egy hógolyót, majd elhajította. Az nagyot csobbant, amikor vizet ért, halk moraj kísérte.
- Hé, Anett! Gyere fel!
- Minek, te gyere le, jó a víz! - Mondta a kislány. Adrienn fejével jobbra intett:
- Mutatok valamit - elég komolyan hangzott, így hát a másik rávette magát, hogy kimásszon az árokból.
- Mi van? Mit látsz? - Adri megint levette a szemüveget.
- Épp ez az! Én látok rosszul vagy te is látod, amit én? - Súgta sejtelmesen. Húga zavarodottan méregette nővérét. Vajon teljesen komplett?
- Elmagyaráznád, mi az, amit látnom kéne? - Adrienn mutatóujjával a köd felé bökött.
- Hát azt! - Anett beszédre nyitotta a száját, de a tátogáson kívül mást nem tett.
- L... Látom. Nagyon is, azt hiszem. Mi lehet szerinted? - Adri megvonta a vállát.
- Nagyjából olyan, mint a Gyűrűk Urában a Holt-láp. Csakhogy mi a valóságban élünk.
- Egy biztos! - Egészítette ki a kislány .- ...nem R. É. M. Ú. T. Ugye? - Nézett rá félénken. Kicsit tétovázott, úgy tűnt, nehezére esik "nem"-et mondani.
- Mi lenne, ha esetleg...- kezdte Adri, ám Anett közbeszólt:
- Verd ki a fejedből! Nem, nem megyek, rám ne számíts.
- Ugyan már! - Kérlelte. - Elvégre az erdőt kerestük. Nem kizárt, hogy ez csak álca - Anett szemei elkerekedtek, amint észrevette, hogy nővére már indul előre.
- Gyere vissza! - Szólt utána. Azonban a lány nem figyelt rá - Adri, ne szórakozz, azt se tudod, mi van ott! - Körülnézett, nem-e kérhetne valakitől segítséget: Abszolút nem járt arra senki. Még mindig egyedül voltak, Adrienn pedig vészesen távolodott. A kisebbik kétségbeesetten nézte, aztán szitkozódva utána rohant. Együtt indultak el az útra, tehát együtt kell visszatérniük. Tényleg visszatérnek valamikor?

*

- Érted már? Már a nagyszüleink nagyszülei, sőt még azoknak az elődjei sem szimpatizáltak R. É. M. Ú. T-tal. Persze akkoriban más volt a környék, nem így nézett ki, mint a mostani időkben. Aki nem ismerte ki magát a tájékon, az, bizony könnyen eltévedt! - Fejezte be Gyuszi a monológot. A fiú röviden elmesélte, miről szól valójában a falu story -ja. Dorka bólintott. Az országúton baktattak, a lány tanácsára. A földes úton lassabban haladtak volna. Visszafordultak és a falu bevezető szakaszát választották, mindenhogyan elérhették céljukat, bár be kellett vallaniuk, hogy az idővesztegetés. (A mocsarat könnyebb volt megközelíteni erről az oldalról). A temető mellett gyalogoltak, két, durva, téglából készült fal tornyosult egymással párhuzamosan. Barna színű fakaput fogtak közre. Gyuszi maga előtt tartotta a megfakult papírt.
- Azt állítottad, - Törte meg a csendet Dorka - hogy voltak áldozatai az erdőnek.
- Tudsz róluk valamit? - Kérdezte. Rolcsi gonoszan vigyorgott.
- Állítólag egy ember sem tért még vissza.
- Na igen. Ezt rebesgetik. De megismétlem, amit az előbb mondtam: Fogalmam sincs, mi van ott, biztos a Rém! Mindenesetre eléggé ostoba dolog félni egy hétköznapi erdőtől, pláne, ha az emberek még azt sem tudják, mitől rettegnek valójában! Ezért kellünk mi. Mi fogjuk felfedni, amit a babonák takarnak - Ez sokkal inkább fenyegetően hangzott, mintsem bátorítóan.
- Számunkra nem sokáig marad titok. Csak attól félek, hogy az Adriék előbb rájönnek, mint mi - Sóhajtotta.- Nagyon makacs mind a kettő, egymásra vannak utalva, bármikor összeveszhetnek.
- Ha van eszük, nem válnak el egymástól, túl kockázatos - Majmolta Roli. Gyuszkó nevetve megveregette barátnője hátát, feloldva szorongását.
- Ne parázz már annyira, higgy nekem, aki falun nőtt fel, az, bármilyen helyzetből kihúzza magát.
- A kalandnak is van egy bizonyos határa, ahol veszéllyé változik - suttogta Dorina.
- És mi van a híres mondásoddal? - Figyelmeztette a kisebbik fiú. - Én azt hittem, "ha kalandról van szó, a józanész mit sem ér, ott a szíved az úr!" - A lány nem méltatta, végül is minek kötne bele saját elvébe?





A három gyerek megpihent a halastó mellett. Gyuszi leült a fűbe, felhúzta térdeit, s megtörölte izzadt homlokát. Dorina állva maradt, Rolcsi -természetesen- túldramatizálva a forróságot, lerohant a mederbe és belevetette magát a hideg vízbe. A lány cseppet sem csodálkozott ezen, rég megszokta a fiúk különc viselkedését. Dilis ez is, meg az is, nem komolyodnak. Meg kell hagyni, ő maga sem különb, ezért, akármennyire is irtózott az algától, alámerítette fejét az árkocskában. Kinyitotta szemeit a víz alatt. Zöld volt, sötétkék halakkal. Ez jutott először eszébe. A kis élőlények riadtan suhantak el előle. Szokatlanul tiszta, vélekedett Dorka, látta az árok alját, hallotta víz zenéjét, a halk csobogást, a földöntúli varázserővel megáldott, fénylő buborékokat. Olyan óriásinak tűnt a folyó, öregnek, évszázados titkok tudójának, és olya...PLACCS! Valamelyik társa a pólójánál fogva visszarántotta a levegőre. Elkábult ott lent, elvesztette az idő- és tér érzékét, ha nem segít neki valaki, akár meg is fulladhatott volna. A felszínen vette csak észre, mennyire közel járt az ájuláshoz: Vadul kapkodott oxigén után, Rolcsi ijedten bámult rá, míg Gyuszi rettentően mérges volt.
- Elment az eszed, te liba?! Közel másfél percig voltál a nyálkás víz alatt! Miért nem jöttél fel? - Ordította. Dorka lassan szedte össze magát, homályos volt körülötte a világ, mikor lelassult a szívverése, reszketve így szólt:
- Ne...én...én nem éreztem semmit. Ki...kapcsolt az agyam.
- Azt elhiszem - morogta nyugodtabban Gyuszkó. Felborzolta barna haját, utána talpra állította a lihegő lányt. - Mi volt veled? - Dorina hátrasimította csöpögő fürtjeit.
- Pár másodpercnek tűnt - bizonygatta. - Láttam a halakat, az enyhén zöld vizet, a buborékok simogatták az arcomat, hívogató susogást is hallottam, mintha azt hajtogatta volna: "Gyere, gyere bátran, te közénk tartozol...".
- Én gyakorlatilag kizárólag hínárt láttam - vont vállat Rolcsi. Bátyja idegesen széttekintett:
- Akárhogy volt, most nem számít. Menjünk, vihar közeleg, a fejünk felett van. Egyenesen előre! - Unszolta Dorinát. A lány nem rajongott túlzottan, amiért ő vezette a csapatot. A kocsi járta ösvényen indultak el, az árok torkolatának irányába. Dorka megint megmarkolta a rojtos farmerjában nyugvó medált. Ujját beleakasztotta az apró láncba. Nyugtalanító érzés vette hatalmába. Lehetetlen, hogy több mint egy percig ne vegyen levegőt. Elképzelhető, hogy netán transzba esett? Ó, ugyan már! Miért tette volna? Azt a jósnők szoktak, azzal teszik hitelesebbé a jóslatot, vagy a szellemidézést. Akkor meg, hogyhogy ez megesett? Gyuszi nagyon megijedt, a Rolcsi meg nem látott semmit, holott Dorka tisztán belekukkanthatott a vízi életbe. Furcsa, felettébb furcsa. Nem akart gondolni erre. Másrészről azonban tudta, hogy Gyuszkó nem hazudott, buta tréfa lenne.
Bátortalanul bámult a messzi távolba. Fehér foltokat vélt látni, amiről egyikük se sejtette, mi lehet, vajon mit takar. A lány fel sem fogta, mibe vágott bele, valószínűleg az eszére kellett volna hallgatnia. Volna! De amiért nem tette, most viselnie kell a terhet. Barátnői már biztos rég felfedezték a lápot. Ha pedig így van, szedhetik a lábukat, hogy beérjék őket. Az elhunyt lelkek nem szeretik, ha háborgatják több százéves nyugodalmukat!



*

A tejszerű köd átölelte a levegőt. A mocsár gőzölgött, rothadás szaga szállt mindenhonnét. Adrienn grimaszolva rakta egyik lábát a másik után. Idáig eljutott, tehát nem lehet már sok vissza. Anett bukdácsolva tartotta vele a lépést.
Átkozta ezt a napot, Adriennt, Dorinát, no meg az egész hülye tervet. Mégsem vette rá a lélek, hogy megfutamodjon, már csak a testvére miatt sem, pedig isten látta a lelkét, elege volt belőle! Félve hátranézett, mintha attól kellene tartaniuk, hogy a mocsári banya ered a nyomukba, vagy ki tudja, mi kíséri figyelemmel küszködésüket a bűzölgő, iszapos vízzel szemben. Hál' istennek (esetleg mégsem?) semmi élő nem látszott a közelükben. Anett lábai elnehezedtek, a mocsár szinte szívta magába az életet, Adri is ehhez hasonlót gyaníthatott, mert akárhogy forgolódott, mintha valami falánk elszántsággal akarta volna megemészteni hívatlan látogatóit. A lányok riadtan összenéztek. Mindkettőjüknek ugyanaz járt a fejében: valahogy el kell menekülniük, ellenkező esetben ez az undorító ingovány lesz a temetőjük! S ekkor remegni kezdett a föld...

*

Dorka fázott. Haja tűrte a szelet, ám nem száradt túl gyorsan. A levegő meglehetősen lehűlt. A vihar sóhaja tépte az itt-ott kinőtt bokrok lombját. A gyerekek követték a folyó irányát. A víz rendíthetetlen erővel harcolt a szelek ellen. A lágy fodrok vad hullámokká értek, készen állva az égi háborúra. Gyusziék azonban egyeltalán nem voltak felkészülve rá. Továbbra is a lány ment a trió élén, míg Gyuszi elszegődött sereghajtónak. Dorina mindvégig a földet fürkészte, s nagyon nem tetszett neki, amit látott, merthogy nem látott semmit, és ez bizony baj volt! Ajkai kivörösödtek a hírtelen jött, durva légáramlatoktól, sötétkék szemei baljósan felvillantak.
- Komolyan nem értem - csóválta meg fejét. Megfordult és barátaira emelte tekintetét. Amazok összeráncolták homlokukat.
- Mit? - Roli kérdése elég felesleges volt, mivel Dorka szinte azonnal folytatta.
- Nektek nem tűnt fel valami? - Ezek szerint nem, ugyanis a fiúk várakozásteljes arccal nézték őt. - na jó, nem húzom tovább: Hogyan lehet követni valakit vagy valakiket, ha egyszer nincsenek nyomaik?! - A kisebbik megütközve hőkölt hátra, ám bátyja értette a lányt. Lenézett, semmi! A fű már volt annyira süppedős, hogy egy kisebb állat, ha rálép, otthagyja a láblenyomatát. Itt viszont nem úgy látszott, hogy tolongtak volna az állatok, emberek. Gyuszi kimondta azt, amiben végtére ő maga sem hitt:
- Nem erre jöttek volna? - Öccse fintorgott.
- Akkor merre? A másik szakaszon el van kerítve egy telek, azon nem juthattak messzire.
- Miért nem? - Fonta össze kezeit Dorina. A fiúcska megvakarta állát.
- Mert, ha jól tudom, magánterületre tilos engedély nélkül bemerészkedni. Az ilyen helyeket általában kutyával őrzik, ugyanis ezek a földek az önkormányzat tulajdonában állnak.
- Francba! - Szitkozódott Dorka. - Hát, vissza nem fordultak, az tuti. De mégis, milyen úton haladtak? - Társai vállukat vonogatták.
- Csak úgy tudjuk meg, ha továbbmegyünk - vélekedett Gyuszi, s hüvelykujjával háta mögé bökött. - Gyerünk, indulás, egyenesen a ködbe...


*


Anett és nővére nagy nehezen megfogták egymás kezét. Lábuk alatt, a talajnak nem nevezhető, sűrű sár úgy fortyogott, mint kondérban a leves, egyetlen kivétellel: Ez a kondér őket igyekezett megfőzni.
- Mi történik, Adri?! - Hisztizett a kislány.- Nem akarok itt meghalni!
Szent ég! Ez neki meg sem fordult a fejében. Meghalni?
- Maradj veszteg! Akkor nem süllyedsz olyan gyorsan - nyugtatta húgát Adrienn, még, ha nem is ment sokra vele. Anett ruhája feketéllett a mocsoktól, melyhez förtelmes szag társult, Adri úgyszintén szépen nézett ki. Megfogta Anett, szebb időkben zöldre festett, pólóját, s összes erejével maga felé húzta. A lány lábai ettől picit megemelkedtek, lehetővé téve a járást.
- Oké, most te húzz ki engem! - Adta ki az utasítást a nagyobbik. Anettnek nem kellett kétszer mondani.

*



Bluggy...Igen, a csapat elérte a mocsarat. Az bugyborékolt és fröcskölt. Ködpamlagok úsztak a levegőben. A trió a láp peremén álldogált.
- Lányoké az elsőbbség. - Vezényelt Gyuszi. Dorka rosszallóan méregette a fiút.
- Mi van a nagy önfeláldozásoddal? - Amaz csak vigyorogva vállat vont. - Oké, oké, értem én! Utánam, Barbie-babák! - Morogta a lány. Undorodva belegázolt az ingoványosba. Nem volt semmi, amiben megkapaszkodhatott volna. Furcsán langyosnak érezte az iszapot. És egyre melegedett. A tocsogó víz gőzt eregetett a levegőbe.
- Melegvizű forrásra bukkantunk. - Jelentette ki vidoran Gyuszi. Öccse gúnyosan felszisszent.
- De kár, nincs nálunk zacskós leves!
- Mit vagy úgy oda?
- Körülöttem víz és sár, megsülök a hülye forrásodtól, és még azt kérdezed, mit vagyok úgy oda? Na, szerinted?! - Prüszkölte dühösen Roli.
- Srácok...- Kezdett bele Dorka, de a testvérek hangja elnyomta az övét.
- ...Hé! Én akartam annyira jönni, neked nem kellett! - Vágta hozzá Gyuszi.
- Ki mondta, ki akarta, hogy jöjjek?! - Erősködött a kisebbik.
- Rám figyelnétek...- Próbálkozott újból a lány. A fiúk meg sem hallották.
- Ki, talán te!
- Hagyjál lógva! - Kiabálta Roli.
- Lennétek szívesek végre...- Suttogta Dorka, aztán nem szólalt meg többet, torkára forrt a szó ijedségében. A két testvér mérge elillant. Enyhe földrengés közepette a lány emelkedni kezdett a talajból. Hamarosan egy nagyjából

húszcentis átmérőjű, kör alakú, aranysárga kő bukkant ki az iszapból. A lány azon álldogált. Szembefordult társaival.
- Mi ez? - Fátyolos hangon kérdezte, a kíváncsiság most nagyobb volt benne, mint a félelem. Azonban mikor a kő alámerülni készült, leugrott róla.
Gyuszi megköszörülte a torkát. Valahol látott már ilyet!
- Nem tudom pontosan, de...
- Akkor mondd pontatlanul. - Vonta össze szemöldökét Dorka.
- De, lehet, hogy ez egy bukókő. - A "bukókőnek" nevezett dolog újra felbukkant.
- Mi az a bukókő? - Kérdezte Roli.
- Hát időközönként felbukkan, majd eltűnik. Többnek is kell lennie, ha egyet már találtunk. Nem lehet kiszámítani őket, de segíthetik az átkelést.
- Csak filmeken lehet ilyet látni. - Csóválta fejét Dorka. Kijelentésének ellentmondva egy másik kő emelkedett ki a lápból, az előbbitől egy méterre.
- Ha követjük őket, kivihetnek minket. - Agyalt a kisfiú. - Az Adriék is ezeken közlekednek?
Barátai nem válaszoltak, hisz fogalmuk sem volt róla. Dorka megint rálépett az aranysárga kövecskére, aztán a másikra. Roli követte, Gyuszi pedig várt a
sorára. A következő kő szinte szétporladt a lány lába alatt, szerencsére jött egy újabb. Majdnem szétégette edzőcipőjét. Pillanatokig toporgott, amíg meglátta az utána lévőt. Kezeit széttárva egyensúlyozott. Ez meg dermesztő hideget árasztott. Gyuszi és Roli fürgén ugráltak egyik kődarabról a másikra. A bukókövek, nevüket meghazudtolva, időről időre nagyobb kihagyásokkal tűntek elő. Dorina mesze elhagyta a srácokat, a zavaró ködben már csak sejteni lehetett alakját.
Gyuszi nemegyszer hátratekintett. Aggodalmasan vette tudomásul, hogy a kövek, amiket maga mögött hagyott, többé nem emelkednek ki a sűrű, ingoványos talajból. A mocsár eltörölte nyomaikat, biztosan ezért nem találtak rá barátaikéra sem.

Dorka végre friss levegőt érzett maga körül. Nem tudta, honnét jön, de bíztató jelnek számított. Meghökkenve látta, hogy az előre vezető utat nem fedi el a köd, hanem, fal módjára, két oldalra szűkült.
Dideregve, mégis méltóságteljesen lépkedett Hajáról csöpögött a víz, szorosan markolta a medált. Az előtte elterülő végtelenben ezüstös fény derengett. A lány ránehezedett a, vélhetően, utolsó aranykőre is. Onnét nem volt tovább. Segélykérően szétnézett, de nem történt változás. Hirtelen ötlettől vezérelve megérintette cipője orrával a sártengert, ám az addigra szilárddá vált. Dorkából sóhaj szaladt fel. Magabiztosan szaladni akart tovább, mikor eszébe jutott a két félnótás. Megvárja őket vagy elinduljon egyedül? Viaskodott benne e két gondolat, s az utóbbi győzött. Együtt kellene maradniuk, de a keresés nem várhat! Minél hamarabb meg kell találnia Adriennt és húgát. A fiúk tudnak magukra vigyázni és egymásra!
Ilyen gondolatok közepette kezdett el rohanni az ezüstszínű fényjáték irányába.
Csakhamar éles szél vágott Dorka arcába, s először kisebb, majd folyamatosan magasodó fák gyűrűjébe érkezett meg. A fenyők fenyegetően hajlongtak, mindegyik más dallamot zúgott. A lány végezetül ráébredt, hol van. Szédelegve forgott körbe.
A csalfa kövek egyenesen a halott fenyvesbe vezették. Dorka lábai földbe gyökereztek. Amerre nézett, mindenhol ős öreg fák, bokrok vicsorogtak rá. Merre tovább? Nincs semmi kiindulója, s a célja sem tiszta. A fiúk még mindig nem értek ki a mocsárból. De hát mi lehet velük?
Dorka azonban nem tétlenkedhetett. Lesz, ami lesz, ő belevág R. É. M. Ú. T. -ba!

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

mandolinos alkotást töltött fel Szergej Sztrelec: A harmonika címmel a várólistára

szilkati bejegyzést írt a(z) Egy villanás című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) A pokolban című alkotáshoz

Thuan alkotást töltött fel A pokolban címmel a várólistára

ermi-enigma bejegyzést írt a(z) Írj, ...vagy rágcsáld a ceruzád végét című alkotáshoz

ermi-enigma bejegyzést írt a(z) Írj, ...vagy rágcsáld a ceruzád végét című alkotáshoz

oroszlán alkotást töltött fel Egy villanás címmel

oroszlán bejegyzést írt a(z) Sárga vers című alkotáshoz

Kőműves Ida alkotást töltött fel Muffin címmel

szilkati bejegyzést írt a(z) Három lány 14. című alkotáshoz

ermi-enigma bejegyzést írt a(z) Írj, ...vagy rágcsáld a ceruzád végét című alkotáshoz

Horvaja bejegyzést írt a(z) A hívás című alkotáshoz

Vári Zoltán Pál alkotást töltött fel Ti régi lombok! címmel a várólistára

mandolinos alkotást töltött fel Szergej Sztrelec: Harmonika címmel a várólistára

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)