Szép volt a kert, gyönyörű, mint minden májusban. Úgy virult, mint egy királynő. Fején aranytiaraként ragyogott a Nap. Esküvőre készült az erdő, a mező. Pattantak a rügyek, hófehér fátylat tűztek fejükre a fák. Legszebb ruháját öltötte magára a Viola, a Nefelejcs és a Gyöngyvirág. Parfüm illatot szórt a levegőbe az Orgona, tündökölt a legszebb, a Bordó rózsa. Varázslatos illata kavargott a légben, bársonyos, selymes szirmai sziporkáztak. Meglátta őt a Hétpettyes katica, odarepült hozzá, megcsodálta, egyik szirmán megpihent egy cseppet. Pár pillanat múlva arra röppent a Pávaszemes lepke is. Nagyon megtetszett neki e szép virág, szárnyával finoman, lágyan megcirógatta, s a májusi esőről dúdolt egy kedves dalt, azzal bókolt neki. Lantját pengette hozzá a szellő, óvatosan ringatta a szirmokat, s a kis rigó vígan fütyörészett hozzá lágy dallamot. Ó, mennyi szépség volt abban a kertben, s micsoda illat áradt! A Fréziák fölemelték fejüket, hogy nagyobbak legyenek, mint a violák, gőgösen, rátartin. A violák és a többi virág nem törődött velük. A kismadárkák sem nekik csacsogtak. Ez még jobban bosszantotta őket, már egészen belevörösödtek mérgükben. Ekkor jött ki a házból néne, körbe sétálta a virágokat, mindegyiket megcsodálta, kedvesen becézte, majd odament a Fréziákhoz, finom illatuk egészen elvarázsolta. Hirtelen a metszőollóval lenyisszantotta őket. Még felszisszenni se volt idejük a virágoknak! A néne bevitte a házba vázában az asztalára tette, hogy onnan csodálja őket. Finom illat áradt szét az egész lakásban. Kint a kertben egészen addig ott táncolt a lepke és a katica a virágok között, míg csak le nem nyugodott a Nap a magas fák mögött. Akkor megcsókolták a színpompás virágokat, elbúcsúztak, s aludni tértek. Párnájuk a puha virágszirmok voltak, arra hajtották le fejüket és édes álomba szenderültek. Szépséges, lágy altatót fuvolázott nekik a csalogány.