HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 12

Tagok összesen: 1840

Írás összesen: 46942

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Szokolay Zoltán
2018-08-29 20:03:43

Reklám

Prózai művek / novella
Szerző: oroszlánFeltöltés dátuma: 2018-05-08

Égig érő árnyak - Angyalszárnyak X.

Szerettem iskolába járni, hamar felfogtam a magyarázatot, tankönyvből alig tanultam. Nekem a könyv mást jelentett. Az árvaházban nem találtam mást, csak imakönyvet, bibliai példázatokat. Nagyon hiányoztak azok a régi könyvek a padlásról, amiket Ilka néninél olvastam. Azon törtem a fejem, hogyan szabadulhatnék ebből a nyomasztó világból, ahol egyedül lehetnék csak pár napra is. Egy téli fagyos reggel gondoltam, megfürdök a jeges kádban, amibe az ereszről folyt az esővíz melegebb napokon. Megfázom, beteg leszek és mehetek a betegszobába. Nem így történt, semmi bajom nem lett, csak jött a nádpálca megint. Volt még egy kísérletem, az sem vált be. Üldögéltem a fáskamrában, egy kisbaltával el akartam törni a lábam, hátha történik valami az életemmel. A balta fényes éle a földbe csapódott szerencsére. Valószínű balkezességemnek köszönhettem, mert a ceruzán és az evőeszközön kívül mindent a balkezembe vettem. Többet nem kísérleteztem.
Julianna testvér volt az egyetlen, aki szótlanul átölelt, vigasztalni igyekezett. Nem tudtam, hogy csupán sajnálkozott-e, vagy megértette mit, miért teszek. Áthelyezték messze egy isten háta mögötti árvaházba. Engem is hamarosan küldtek utána. Ott sem volt könnyebb, pedig már nyolcadikos nagylány voltam.

*

Nehezen férne el ebben a történetben az a sok salak, ami a tűzben megkeményedett.
Néha úgy éreztem nem akarok ebben a világban élni. Mit keresek én itt, ahol annyi megaláztatás ér, de nem csak engem, a többi árva kis lelket is. Duruzsolt a moraj a lelkemben, miért felejtett itt az idő, meddig tart még itt?
Az idő egykedvű volt, lassan ballagott, görgette maga előtt a napokat, ha ki is sütött a Nap, mindig lelkünkön hűsölt a szomorúsággal együtt.
Az isten háta mögötti kis faluban Miskolc városától nem messze, volt egy kisebb kastélynak mondott ház, amiben régen egy földbirtokos lakott. Cselédeivel műveltette a hozzá tartozott birtokot. Gazdasági épület, istálló tartozott hozzá. Legtöbbször úgy éreztem, mert ez az istálló volt átalakítva szobává, hogy még mindig rugdalják a falakat nyerítve, prüszkölve a lovak. Ezt csak álmodtam, de néha ébren is hallottam. Ide ebbe a kis szobába kerültem én is, ahol legalább már öt lány tartózkodott, mert nem fértünk el a fenti szobákban.
Ezt a kis kastélyt a református egyházra hagyta halála után a tulajdonosa. Később parókia lett, a csendes, jó lelkű pap halála után árvaházat alakítottak ki benne, most is az egyház tartja fenn, sérült embereket gondoznak ott.
A kastély emeleti részében volt a többi szoba, a fürdő, az ebédlő és a diakonisszák apróbb kis szobácskái. A földszinten a konyha, a kamra és a mosókonyha volt.
Vacsorára érkeztem meg, nem valami jól sikerült a belépőm. Imádsággal, énekléssel fejeződött be az étkezés. Paprika Gizella testvér volt a vezetője ennek a református árvaháznak. Rögtön észrevette az énekhangom, mert kihallatszott a többiek közül, olyan lelkesen énekeltem a zsoltárt. Magához szólított, hogy énekeljek tovább egyedül, mert kellemes a hangom, szeretné hallani. Több sem kellett nekem, rögtön bezáródtam, nemhogy énekhang, de egy szó sem hagyta el a szám. Rettegtem az ismeretlenben, oly egyedül maradtam, a hangom is elhagyott, számba harapva hallgattam. Álltam tétován és pironkodott a lelkem, hogy már megint azt gondolják rólam, hogy konokságból nem szólalok meg, pedig csak az idegen környezet zavart. A többiek aludni tértek, szép csendben, engedelmesen. Ez volt itt is a kulcsszó, a feltétlen engedelmesség. A szabadságot, a szabad akaratot nem ismerhettük, hiába derengett bennünk.
Gizella testvér abban az apró kis szobában ruhástól végig feküdt az ágyán, azt mondta, addig nem mehetek aludni, amíg el nem énekelem neki a zsoltárt. Azt gondoltam, hát legyen így, akkor sem éneklem el. Késő éjjel riadt fel és azonnal elzavart lefeküdni. Lehet, hogy nem tetszett neki, hogy el kellett kísérnie a sötét udvaron keresztül az új helyemre. A többiek már aludtak csendesen. Lelkemben dúlt a viharos gondolat: Vajon mi vár rám még, ilyen kezdet után?
Csillagtalan éjből üszkös hajnalokat hoztak vállukon a sötét angyalok. Ránk telepedett a szomorú, fénytelen világunk. Olykor, ha ki is sütött a Nap, elég gyorsan beborult.

*Napvilágra...

Lassan megismertem a sorstársaimat. Volt közöttünk egy ikerpár, ők még talán, ha jól emlékszem második osztályba jártak. Egymással jól megvoltak, senkivel nem beszélgettek. Arra lettem figyelmes, hogy egyik reggel nagy csomagot cipelve elindultak az iskolába.
Szomorú arcukon könnyek csillogtak, fojtott szipogásukat hallva megkérdeztem tőlük, hogy mit visznek, ami oly nehéz teher, hogy majdnem a földet súrolja.
Faggatásomra elmondták, hogy a pisis lepedőt. Gizella testvér nevelő szándéka a megszégyenítés, amiért majdnem minden éjjel bepisiltek. Merész gondolatom támadt, hogy védelmembe vegyem a kislányokat, eldugtam a lepedőt az orgonabokrok aljában, hogy ne érezzék magukat megszégyenítve az iskolában. Az orgonabokor sövénye választotta el a járdát az udvartól, itt-ott magasabbra nőtt a bokor, azok virágoztak tavasszal, kellemes illatot árasztva.
Ó, az az orgonabokor, sok mindent látott, hallott! Oda szerettünk elbújni, beszélgetni, vagy csak betelni az illatával, és akkor úgy éreztük, nem is olyan rossz ez a világ. Minden csupa-csupa kellem, lila illat, ami betakargat.
Veteményes kert is tartozott a házhoz, mi is részt vettünk a gazdálkodás munkálataiból.
Öntöztünk, gyomláltunk és szedegettük a beérett terméseket.
A virágokat, úgy gondoltam az Isten azért teremtette, hogy illatukkal, színeikkel boldogságot hordozzanak, az állatokat is azért állította az ember szolgálatába, hogy örömforrás legyen.
Nagyon szerettem az állatokat. A szomszéd ház kéményén gólyapár fészkelt, szerettem hallgatni kelepelésüket, szinte ritmusra csattogott az a hosszú csőrük. Közel volt innen a Sajó, onnan hozhatták a sok békát, amivel a fiókáikat etették. Egyszer kiesett a fészekből az egyik fióka. Mondták nekem, hogyha nem kap élelmet, meg is halhat. Gyenge szárnyait hiába próbálgatja, nem tudott felszállni. Alig vártam, hogy bealkonyodjon, tudtam, hogy a nagy diófa alatt varangyok tanyáznak. Undorodtam tőlük, kidülledt szemeiktől, felpüffedt, nyálkás bőrüktől, azt hittem szétrepednek. Két ujjammal, magamtól jól eltartva, felemeltem egyet. Az irtózattól a könnyeim potyogtak, sietve vittem a szomszédba annak az árva kis gólyának, aki még mindig ott álldogált. Jót nevettek rajtam, hogy én nem tudom azt, hogy a gólyák csak a levelibékát eszik meg. A gólyamama valószínű este, amikor senki nem zavarta, akkor etette a kis fiókáját, mert pár nap múlva elrepült.
Gyermekkoromban nagyon sok madár volt. Ősszel tele a villanydrót fecskékkel, ott gyülekeztek, csivitelve készülődtek a nagy útra. Tudjuk jól, hogy a veréb is madár. Nagy záporok után a viharos szél a még csupasz verebeket kidobálta a fészekből. Szegénykék a földön kihűlt hideg testtel, holtan feküdtek, nem rég még a tojás biztonságában a zöld lombokról álmodoztak.
A sasok csodálatba ejtettek, Kitárt nagy szárnyaikkal navigáltak a levegő kék tengerében. Irigykedve néztem, milyen jó nekik, a szabadság ott leledzik előttük, ami felé olyan bátran szálltak.

*

Nem messze volt tőlünk az iskola, amely csak egy tanteremből állt, egyetlen egy tanító nénivel. Padok választották el az osztályokat, mert kevés volt a tanuló. Két padban ült a nyolcadik osztály. Négyen voltunk, mind a négyen az árvaházból. Amíg a tanító néni másik osztállyal foglalkozott, addig csendes foglalkozásban adta ki a feladatokat. Ami érdekelt a tantárgyak között azt nagyon lelkesen megtanultam, érdekelt volna több is, de a leterhelt tanító néninek nem volt ideje velem külön foglalkozni. A nyolcadik osztályban a végleges eredményem négyes lett. A közeli nagyvárosba Miskolcra kellett mennem, vizsgázni, ott kaptuk meg a bizonyítványt.
Pályát kellet választani annak érdekében, hol kezdjem meg a tanulmányokat. Kizárólag csak a virágok és az állatok érdekeltek. Elsősorban állatorvos szerettem volna lenni. Gyógyítani beteg állatokat, úgy éreztem az nagyon szép hivatás. Megjelöltem egy állategészségügyi technikumot. Második jelölésem virágtermesztő és a kertépítés technikuma lett volna a fővárosban. Hamarosan meg jött az értesítés, hogy felvettek, kollégiumi elhelyezéssel együtt Putnokra. Elküldtem a szükséges iratokkal a bizonyítványomat. Körülöttem mindenki próbált lebeszélni, hogy nem való egy nőnek ez a pálya. Hogyan fogok világra segíteni például egy kis bocit, vagy akár egy kiscsikót. Elgondolkodtam rajta, egy kis kétely ugyan támadt bennem, de erősebb volt a vágy, hogy a technikum után mehetek az egyetemre és állatorvos leszek.
Egy hét múlva megjött az értesítés Budapestről is, hogy ott is felvettek kollégiumi elhelyezéssel együtt. Akkorra már megingott az elszántságom. Hiába szerettem annyira az állatokat, belegondoltam, hogy tényleg nehéz lehet olyan nagy lovakkal, tehenekkel a gyógyítás és foglalkozás. A kisállatok az teljesen más, egy cica, vagy egy kutya, de hát ők vannak kevesebben.
Gondolataimat tett követte, visszakértem az irataimat és elküldtem Budapestre, abban a reményben, hogy jól választok.
Ebben az árvaházban ért véget az életem olyan szakasza, amelyben semmilyen örömöt nem találtam. Viszont ennek köszönhettem, hogy hamar kialakult az igazságérzetem, zászlót bontott bennem, lobogva végig kísérte életemet.


Folytatás következik.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Szenior tag
oroszlán
Regisztrált:
2012-04-25
Összes értékelés:
7102
Időpont: 2018-05-21 07:47:28

válasz Finta Kata (2018-05-18 17:09:57) üzenetére
Köszönöm drága Katám, hogy olvasod a prózámat is.
Maradok a vers írásnál, habár az igaz, őszinte gondolatokat prózában is lehet közvetíteni.

Szeretettel ölellek: Ica
Szenior tag
Finta Kata
Regisztrált:
2006-04-12
Összes értékelés:
11934
Időpont: 2018-05-18 17:09:57

Drága Icuka!
Arra gondoltam az előzményekből, hogy már végre teljesen magadra találsz, és már jó lenne, ha életedben már nem lesz több bonyodalom és szomorúság. Nagyon szépen tudod átadni életed minden
fordulatát. Én azt mondom, hogy hogy a verselésnél is talán jobb - és szebb is a prózaírás. Ezekben a
részekben megismerjük már a felnőtt életed kezdetéd. Jó olvasni az írásaidat, szeretettel olvasom:
Kata
Szenior tag
oroszlán
Regisztrált:
2012-04-25
Összes értékelés:
7102
Időpont: 2018-05-16 23:42:35

válasz efmatild (2018-05-15 12:59:24) üzenetére
Kedves Matild!

Örülök, hogy észrevetted a z írásomban a lírát, hiszen valóban a vers az amit szeretek írni. Ez az írás tényleg szomorú a mások szemében, akiknek voltak szülei, másképpen élték meg a gyermekkorukat. Nekem ezt mérte ki a sors.

Szeretettel láttalak, várlak máskor is: Ica
Olvasó
Regisztrált:
2013-11-21
Összes értékelés:
424
Időpont: 2018-05-15 12:59:24

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Ica!

Olvasás közben megállok egy-egy mondatnál, mert annyira tetszik, hogy még egyszer el kell olvasnom. Prózai írásodon érződik, hogy verseket írtál, és az élettörténeted megírása is sok helyen nagyon lírai. A sok szomorúság, megpróbáltatás mellett előjöttek azon emlékeid is, amikben örömöd találtad. Kíváncsi vagyok a folytatásra, hogy a továbbiakban hogyan alakul az életed?
Sok szeretettel: Matild
Szenior tag
oroszlán
Regisztrált:
2012-04-25
Összes értékelés:
7102
Időpont: 2018-05-12 09:47:28

válasz Kőműves Ida (2018-05-10 13:10:06) üzenetére
Drága Ida!

Az Isten kegyelme, a képzelet világa, ahova el lehetett menekülni...talán az mentett meg.

Szeretettel ölellek: Ica
Szenior tag
Regisztrált:
2012-03-29
Összes értékelés:
5494
Időpont: 2018-05-10 13:10:06

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Drága Ica!

Azok a sötét árnyak végig kísérték a gyerekkorodat, de meghallottad az angyalszárnyak suhogását a madarak szárnysuhogásában, meglelted a könyvekben és az iskolában, ahol szerettél lenni és faltad a tudást. Mindez fontos volt a túléléshez, és jó, hogy rájuk találtál, mert vigaszt nyújtottak.
Kíváncsian várom a folytatást, vajon a már majdnem nagylány Ica, hogyan boldogul a továbbiakban.

Szeretettel,
Ida
Szenior tag
oroszlán
Regisztrált:
2012-04-25
Összes értékelés:
7102
Időpont: 2018-05-10 10:18:21

válasz Bödön (2018-05-10 08:36:52) üzenetére
Kedves Laci!

Nagyon örülök, hogy így vélekedsz az írásaimról. Legalább huszonöt antológiában vannak verseim. Több, mint kilencszáz verset írtam (és vesztek is el...sok) Azért gondoltam, hogy ideje lenne megjelentetni saját könyvben. Az életem történetén sokat vívódtam, végül is megírtam az első kötetben a verseim előtt, ezt a részt hoztam most el nektek. Igazából az érdekel, hogy van-e irodalmi értéke? Köszönöm, hogy megerősítesz benne. Érdemes volt megírnom úgy érzem (el is fogytak a könyveim)

Szeretettel látlak mindig:
Üdvözöllek: Ica
Szenior tag
oroszlán
Regisztrált:
2012-04-25
Összes értékelés:
7102
Időpont: 2018-05-10 10:03:04

válasz T. Pandur Judit (2018-05-08 18:00:50) üzenetére
Kedves Judit!

Semmi jóval nem biztathatlak. Annak ellenére, hogy az életem állomásai nem voltak virágosak, nem voltam mindig szomorú. Mindennek tudtam örülni és mindenkinek aki nem bántott. Vadóccá tettek talán azok a háborús évek, a csavargásnak mondott kiruccanásaim, felfedezéseim, amit a körülöttem lévő világ adott. (nem volt kevés)
Köszönöm, hogy olvasol.
Szeretettel: Ica
Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7946
Időpont: 2018-05-10 08:36:52

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Ica! Nagyon jól áll Neked a prózaírás! Legalább annyira, mint a verselés. Amit, és ahogyan írsz, az képes megragadni az ember képzeletét. Amikor olvasom, teljesen leköt a történeted. Korábbi vélekedésem ellenére - önéletrajzot csak ismert, "nagy" ember írjon - úgy látom, igenis vannak kivételek, s a Te írásod a kivételek közé tartozik. Az egyéni sors mögött felsejlik, mint háttér a kor, amelyben játszódik. Érdeklődéssel olvasom! -én
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4721
Időpont: 2018-05-08 18:00:50

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Ica!

Remélem, hogy valami szép is jön majd az életedbe, mert amit eddig leírtál belőle, az nagyon-nagyon szomorú - még olvasni is, nemhogy átélni.

Judit

Legutóbb történt

eferesz bejegyzést írt a(z) Mi kommunista ifjak HK VI/2. Befejezés című alkotáshoz

Bödön alkotást töltött fel Mi kommunista ifjak HK VI/2. Befejezés címmel

Bálint István alkotást töltött fel Ősz címmel a várólistára

Bálint István alkotást töltött fel Ősz címmel a várólistára

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) Vágyódás című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) Vágyódás című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Útinapló V. Harmadik nap - délután című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Útinapló V. Harmadik nap - délután című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel Éjszakai sünvadászat címmel a várólistára

Bálint István bejegyzést írt a(z) Megérinthetlek-e valaha 18+ című alkotáshoz

Varjú Zoltán alkotást töltött fel Ősztemető - 2018 címmel a várólistára

Kankalin bejegyzést írt a(z) Őszi villanások című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Őszi dal című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Útinapló V. Harmadik nap - délután című alkotáshoz

oroszlán alkotást töltött fel Őszi dal címmel

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)