1993. december 12-én meghalt Antall József Magyarország rendszerváltást követő első miniszterelnöke. Rákos volt, orvosai non-Hodgkin szindrómát, azaz nyirokrendszer-rákot állapítottak meg nála. Temetésére december 18-án került sor. Elterjedt a híre, hogy a gyászmenet kora-délután a Rákóczi úton halad majd végig, hogy a Baross teret érintve kanyarodjon rá a Fiumei útra.
Déltől kezdve a széles sugárút mindkét oldalán sok ezer főnyi tömeg várta az egykori miniszterelnök földi maradványainak érkezését. Tandem Balu kíváncsi volt az eseményre, így a Huszár utcai irodából kisétált a Rákóczi útra. A mozi előtt, és a másik oldalon a buszmegállóban már olyan sokan álltak, hogy nem látott ki az útra. Átment ezért az Alsóerdősor utcához, az Otthon Áruház árkádsora elé. Ott valamivel jobb volt a helyzet kilátás-ügyileg. Amerre csak nézett, az emberek kezében virág, gyertya, koszorú, mécses, nemzeti-szín zászló.

Három óra előtt néhány perccel megérkeztek a felvezető motoros-rendőrök. Mögöttük lassú menetben gördült végig az úttesten a halottas kocsi, a fehér liliomokkal díszített koporsóval. A népség-katonaság két oldalt a járdákon letérdelt. Térdeplő, lehajtott fejű, síró, sóhajtozó, imádkozó emberek sorfala között haladt a gyászmenet. Néma csend volt, szinte hallani lehetett a cipőtalpak surrogását az aszfalton. Csokrok és koszorúk repültek mindkét oldalról a halottas kocsi irányába. Az ablakokból virágszirmot hintettek. Balu is letérdelt, mint mindenki körülötte. Tömeg-pszihózis tökre. Próbált felidézni néhány emlékképet a miniszterelnökről.
Országgyűlés. Valaki nagy hangon interpellál. "Kérdem én öntől, miniszterelnök úr, miért nem teszik közzé az ügynöklistákat? Attól félnek, hogy kiderül, itt ülnek köztünk az egykori besúgók?"
Felemelkedett Antall József. Vagy fel se emelkedett csak szólt, az ő fanyar, kötözködős modorában. "Tetszettek volna forradalmat csinálni. Akkor most ez a kérdés nem lenne kérdés!"
Másik emlékkép. Beszél valaki az ellenzéktől. Talán éppen a Horn Gyula. Keményen ostorozza a kormányt, miért így, miért úgy. A miniszterelnök unottan hallgatja. Könyököl az asztalon, álla a tenyerében. Kisfiúsan oldalra fésült haja a homlokába hull. Arcára van írva: "Mondjad csak barátom, beszélj csak. Kit érdekel, úgy is leszavazunk"

Odaért a menet eleje. Jöttek a koporsó mögött hosszú tömött sorban a gyászolók, majd, ahogy könnyű, átfutó zápor után a por felissza a lehullott néhány csepp-esőt, gyászt és bánatot hagyva maguk mögött, lassan, méltóságteljesen elvonultak.
Üres, elhagyatott lett a Rákóczi út, akár az emberek szíve. Nincs már miniszterelnökük. Odalett szegény. A tömeg oszlani kezdett. Megindult a forgalom, először egy busz jött a Blaha Lujza tér irányából, majd egy taxi. Mentőautó vágtatott szirénázva, de nem jutott el addig a pontig, ahol Balu állt, csikorgó gumikkal bekanyarodott a Szövetség utcába.
A fiú egyedül maradt. Megfordult, hogy visszatérjen az irodába, ám abban a pillanatban meglátott egy ismerős arcot.
Az ember rongyokba burkolózva a földön feküdt az árkádok alatt. Mellette egy másik hajléktalan, mint valami foszlott rongycsomó.
Aprópénzt keresgélve nadrágzsebében közelebb lépett, s akkor hirtelen felismerte: Dombi elvtárs volt az!
-Tandem elvtárs! - sziszegett rá a részeg. -Gyere csak közelebb, hukk, beszédem van veled!

Ócska, régi, huzat nélküli paplanon dekkolt a Hivatal egykori főelőadója. Kopott, barna-kockás, durva szövésű lópokróc volt rajta, nyakig húzta, csak borostás, sovány képe kandikált ki a redők alól. Fekvőhelye mellett a motyója: nejlonszatyrok, pálinkás, és vodkás üveg, üres sörös-dobozok, horpadt zöld csajka, elgörbült nyelű alumínium kanál. Papírpohár az aprópénznek. Balu nem hitt annak a látványnak, amit látott, megdörzsölte a szemét.
-Te vagy az, Dombi elvtárs!?
-Pszt! - intette le. -Ne mondd ki a nevemet! Illegalitásban vagyok, konspiratív feladattal. Iszol egy kis pálinkát?
Balu elhárította.
-Köszönöm, nem.
-Vodkát?
-Azt se. De mi az ördögöt...
-Csend! Ne beszélj. Senki nem tudhatja meg, hukk, mi készül. Ham...hamarosan megdöntjük a rendszert. Csak pár nap kell még, s olyat látsz, hogy ihaj!

Észrevette, hogy a fiú szégyenkezve vissza akarja tenni a zsebébe a kikészített pénzérmét. Élesen rászólt.
-Azt rakd csak ide a pohárba. Fenn kell tartanunk a látszatot!
Lerúgta magáról a takarót, nagy nehezen felült. Odamutatta Balunak az üveget, de látva a tagadó fejmozdulatot, megvonta a vállát.
-Ha nem, hát nem. Több marad nekem!
Óvatos pillantást vetett a másik hajléktalan felé, akinek a feje se látszott ki a rongyok közül.
-Vi...gyázat. Spion. Az im...perialisták ü...gynöke.
Csetlő-botló szóval elmagyarázta, hogy került oda, s mit csinál az utcasarkon.
-Ez itt egy me...megfigyelőhely, hukk. Mindent látok, mindent hallok, mindenről tudok, ami az utcán történik. Nagyon fontos! Mert nehogy azt hidd, hogy a nagy dolgok fenn történnek. Minden az utcán dől el. A forradalmak az utcán születnek, mondta Lenin elvtárs, az utca embere veszi kezébe a fegyvert, és a tudod mit. A munkásmozgalom vö...vörös zászlaját. Ne szólj közbe. Ha nem hiszed, kérdezd meg Székely elvtársnőtől, ő megmondja neked. Hajnalkával én még együtt harcoltam az illegalitásban Szamuely elvtárs oldalán. A Székely név a mozgalomban viselt fedőneve, az igazi nevét nem árulhatom el. Várjál. Van még pénzed? Add ide, ami nálad van, a konspiráció kurva sokba kerül. Ne szarj be, ha hatalomra kerülünk, kamatostul visszakapod!

Balu odaállt a kocsijával a sarokra, erőnek erejével bepakolta Dombi Tibor cókmókját a csomagtartóba. Még a papírpoharat is betette.
-Gyere, szállj be! - mondta neki. -Kiviszlek Rákosrettenetesre, a focipályára. Te leszel ott a jobb kezem. Persze csak falból, ez egy konspirációs feladat, Roth Emil utasítására. Sok régi jó ember jár oda, tartod velük a kapcsolatot, hogy, ha egyszer eljön az idő, mozgósítani tudd őket. Jó lesz így?
-Hukk - mondta a részeg. -Ha Emil így akarja, akkor semmi kifogásom ellene. De gondoskodjatok róla, hogy erre a megfigyelőpontra megfelelő képességű ember kerüljön. Szó...szóljatok Székely Hajnalkának, hukk. Ő megbízható, régi kommunista, biztos, hukk, biztos elvállalja.

A kazánházban adott szállást Dombi elvtársnak. Ott mindig jó meleg volt télen. Étellel, itallal, használt göncökkel ellátta. Lila-fehér szabadidő-ruhában pózolt naphosszat, a zöld fehéret nem állhatta. Balu orvoshoz vitte, ha köhögött. Kiváltotta a gyógyszerét és ellenőrizte, hogy beveszi-e.
A focisták szerették. Szívesen hallgatták történeteit a régi mozgalmi időkből. Szegény öreg, mondták. Kalandos élete lehetett.
Az utolsó időben már csak kevertet ivott. Mindig mondta, ha kérdezték: "leszoktam, nem iszom szeszes italt csak kevertet, és sört".
A tüdőbaj azonban annyira elhatalmasodott rajta, hogy egy évre rá, 1994 elején meghalt.
Dombi Tibornak nem adatott meg a lehetőség, hogy megérje a baloldal győzelmét. Pedig istókucse megérdemelte volna, ő tényleg egy jó elvtárs volt. Emlékezzünk, amíg csak élünk a nagyc konspirátorra. Béke poraira. Az örök világosság fényeskedjen neki. Nyugodjék békében.
Amúgy, lehet, hogy nem is Tibor volt, hanem Jenő.