HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 5

Online vendég: 21

Tagok összesen: 1837

Írás összesen: 46822

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

dpanka
2018-08-07 16:08:05

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: black eagleFeltöltés dátuma: 2018-08-05

Strand, nyár, halandzsa

A nővérem és én jó pajtások voltunk. Az okos, cserfes, eleven kislányt és az ő szégyellősen mosolygó, halk szavú kisöccsét gyakorta látták a Mályi-tó partjára épített strandon, hol a medencéknél, hol a tó vizéhez lecsatangolva. Sokan ismerték őket, és épp elég volt rájuk egy pillantást vetni, az arcok menten földerültek, ezek a János bácsi unokái.

János bácsi - Jani bácsinak csupán kiváltságos kevesek szólították - a Mályi strand vezetője volt, mindenki szerette szilárd alakját, fehér üstökét messziről üdvözölték. Valahogyan ránk öröklődött róla az emberek rokonszenve, a János bácsi unokái vagyunk, tehát csakis jó gyerekek lehetünk. Talán valamilyen szemmel azok is voltunk, de hogy miképpen ítélt volna felőlünk az objektív igazság, azt csak a jó ég tudja. Jógyerekségünk abban állt, hogy soha nem akartunk semmiféle rosszat, ám, hogy pusztán ettől jó gyerekek voltunk-e valóban, azt én még ma sem tudhatom.

Emlékszem, mint botladoztam a kiséva mellett, aki hol kézen, hol karon fogott engem, de valahogyan mindig érezni akarta, hogy még megvagyok, nem hagyott el, mert hiszen rábíztak engem, és ő, aki már akkor autonóm személyiség volt, mélységesen átérezte a felelősség védbástyaértékét. A kisévának szép sötétbarna haja volt, hosszú és fényes, mintha a Nap sohasem lett volna képes szárazra és szőkére szívni azt a szép hajat, vagy tán nem is akarná. Bőre is éppoly makacs volt, mint a haja, szép, fehérbe oltott rózsaszín árnyalatát a büszke Nap távoli ereje csak sok-sok fáradság árán volt képes kicsit barnára festeni, és az a makacs bőr hamar vissza tudta hódítani magának korábbi színét, amint a Nap rohamai lezajlottak és a nyár elvonult. Én pedig kiköpött olyan voltam, mint a kiséva, csak épp fiúban.

Volt egy játékunk, amit a nővérem talált ki a figyelmem megragadására. Mert én hajlamos voltam elkalandozni, miközben ő beszélt hozzám, és őt ez erején felül bosszantotta, valamit tennie kellett. Egyik alkalommal, amikor megint csak azt tapasztalta, hogy én elfelé bámészkodom, mert véges figyelmem odaragadt valamihez, ami új volt nekem, dühbe gurult. Olyankor szép kis arca lángra gyúlt, ahogy épp abban a percben is, ezúttal viszont egyidejűleg világ gyúlt mozgékony kis elméjében. Újra beszélni kezdett hozzám, pergő nyelvűn, folyékonyan, mint eddig, de néhány mondat után a szavai, mintha most több erővel bírnának, visszafordították csodálkozó figyelmemet az arcára. Néztem őt, hunyorogtam, ő beszélt és a szeme már nevetett. Kezdtem megijedni, nem is annyira tőle, hanem a felismeréstől, hogy itt áll előttem a nővérem, a vérségi kötelék ősszeretetének megtestesülése, akire erre alapozott magától értetődéssel gondolkodás nélkül rábíztam magam, beszél hozzám, és én egyetlen szavát sem értem. Mi történik most a világgal?

Amikor már szép nagy ívben kezdett lefelé görbülni a szám, akkor az éles eszű kiséva megkegyelmezett nekem, elmagyarázta, hogy csak halandzsázott. Itt aztán egyik kérdés szülte a másikat: hát az meg mit jelent? Miért csinálta? Hogyan tudom én is csinálni? És a nővérem átadta nekem az ő autodidakta tudását, megtanított halandzsázni. Én e téren fogékony tanítványnak bizonyultam, és csakhamar úgy sétáltunk el az ismerősök mellett, hogy azok hatalmas szemeket meresztettek felénk, mert egy árva szavunkat sem értették. A nővérem tehát, puszta felháborodásból, megalkotta a világ egyik legszórakoztatóbb játékát, a kagyvika nyelvet. Ezen a nyelven aztán jól elcsevegtünk mi ketten, meglepő harmóniában, zökkenőmentes megértésben.

***

Jóska jobbszerette a tavat, mint a szabályos falú medencéket. Édesanyánk kedvéért elidőzött persze ott is, de tekintete hamar a hullámzó vízsokaságot kutatta, a zöld lombok között. Kisöcsénket csak a legsekélyebb vizű medencében lehetett még megáztatni, ő nagyon élvezte a fürdőt, visongásától hangos lett a strand. Mi a nővéremmel nagyokat nevettünk vele, rajta, de idő után eluntuk a sekély vizet, Jóska ezt finom ösztönnel megneszelte, és általunk nyert szabadulást: elkért minket anyánktól, hogy levigyen a napozóterasz mellett az igazi vízhez.

Kedveltük Jóskát. Nem emlékszem, már akkor sem emlékeztem, mikor kezdtük el kedvelni őt és hogyan, csak egyszer valahogy már beletartozott a világ kerekségébe. Hozzátartozott az édesanyánk jelentette miliőhöz, és mi elfogadtuk a létezését, az állandóságát. Hatalmas kezeit is hajlandóak voltunk megfogni, és rábíztuk magunkat, hogy vezessen, mentünk vele, amerre ő ment.

Jóska szenvedélyes horgász volt, igazi tavi ember. Olykor sikerült rávennie édesanyánkat, hogy mind lemenjünk a partra, valami sekély, kavicsos fövenyre, és ott élvezzük az igazi vizet, amíg ő fél szemmel minket vigyáz, fél szemmel pedig professzionális horgászarzenálját. Mi a nővéremmel ezt is nagyon szerettük, anyánk jóval kevésbé, de ő mindig mindenkinek a kedvére próbált tenni, hát legyőzte víziszonyát és az arisztotelészi arany középutat választva, engedett az alattvalók egyesített óhajának. Az ilyen vízi szórakozásainkra olykor szűcslaci is elkísért bennünket, ő volt Jóska testvéröccse. Őt szerettük, jóképű mókamester volt, éppolyan gyermek, mint mi a nővéremmel (csupáncsak két évtizeddel idősebb), és úgy surrant a vízben, mint az angolna, katonaévei alatt úszóbajnok volt. Őt bármire megkérhettük: emeljen a magasba, forgasson a víz színén, dobjon be minél messzebb a tó közepe felé. Ő mindent végrehajtott, nagyokat nevetett, sohasem fáradt el, szűcslacit szerettük.

Nem volt mindjárt egyértelmű, hogy szűcsjóska miért csak Jóska, viszont Laci mitől szűcslaci. Ez csak később lett világos, cseperedés közben valahol: az én apám is Laci volt, sabjánlaci. De ezt a Laci nevet akkoriban senki nem mondta ki. Soha. Mégis, jóskaöccselacit valahogyan ösztönösen igyekeztek jól beazonosítható módon megkülönböztetni a felnőttek a kinemmondhatónevűlacitól, így ő szűcslaci lett. Jóskának eközben három neve is volt: ha anyánk szerette, akkor Jóska volt, ha anyánk haragudott rá, olyankor volt Szűcs, és ha mi, a nővérem és én beszéltünk hozzá, akkor kellett apunak hívni. Pedig tudtuk, hogy ő nem apu, mégis úgy kellett szólítanunk. És ez tulajdonképpen egy átlagos magyar családmodellnek számított.

***

Egyik szabadnapon (a szabadnap azt jelentette, Jóska nem megy el reggel dolgozni, otthon marad, együtt a család, vagyis a szabadnap mindnyájunkra vonatkozott, tehát nemcsak Jóska, de mi mindannyian szabadnaposak voltunk) korán indultunk útnak. Ergo korán értünk ki az igazi vízhez. A reggeli Nap pedig éppen akkor nagyon furcsa játékot űzött az igazi víz színével. Olyan csillogás-villogás fogadott minket, hogy csak ámultunk-bámultunk, nem tudtunk hová lenni. ‒ Mitől csillog úgy a víz? - rángattuk Jóska kezét. Azért az ő hatalmas kezét rángattuk, mert ő volt az, aki az igazi vizet olyan nagyon szereti, tehát nyilvánvaló, hogy őneki mindent tudnia kell róla. Ő pedig azt felelte, a sok kis halacska csillog így, amelyek kiugrálnak a vízből. Összenéztünk a nővéremmel, mintha valami nem várt ajándékot kaptunk volna. Halacskák? Ilyen sok? És így csillognak? Mitől csillognak? Hát attól, felelte Jóska, hogy aranyból meg ezüstből vannak. Ekkor már alig lehetett bírni velünk. Közelebb, közelebb! Fussunk le a parthoz azonnal! Lássuk a sok-sok aranyhalacskát meg az ezüsthalacskákat! És jó gyerekekből máris önző, akaratos kis szörnyecskékké változtunk, hátrahagytuk a felnőtteket, és megrohamoztuk a partot.

De odaérve hatalmas csalódás ért minket. Sem arany-, sem ezüst halacskák nem úsztak az igazi vízben. Láttuk ugyan a kedves kis naphalakat, akik csiklandozni szokták a lábujjainkat, ha mezítláb a vízben topogunk, de arany-, és ezüsthalakat nem találtunk.

A kiséva azonban nagyon okos lány volt, sokkal okosabb az átlagnál. Láttam, hogyan ráncolja a homlokát, hogyan méregeti az igazi vizet, mintha számadásuk volna egymással. Tudtam, hogy ő hamarosan ki fog sütni valamit. Bizalmam nővérem iránt nem volt megalapozatlan, hamarosan felém fordult. ‒ Tudod, mi van? - Dehogy tudtam! Majd' megvesztem érte, hogy megtudjam, hová lettek a kis arany-, és ezüst halacskák. ‒ Nézd meg a hullámokat! - követtem nagy és okos nővérem utasításait, de még nem értettem, mit akar. ‒ Nézd! Minden kis hullámban van egy kis völgy. Olyan, mint egy homorú tükör. Abban csillog a fény. A Nap fénye. Nézd! Ha messzebb nézel, egyre kisebbek. Olyanok, mintha kicsi halak ugrálnának ki a vízből. De nem azok! Csak fénytükröződés.
‒ Ez mit jelent? - kérdeztem összezavarodva.
Kiséva hátrafordult, és megbotránkozva nézett a közeledő felnőttekre. ‒ Azt, hogy becsaptak!

***

Csalódásunk súlyban, mértékben ki nem fejezhető volt. Egyáltalán mi értelme volt ennek? Kérdeztünk valamit, erre egy kitalációt kaptunk válaszul. Hát nem elég hatalmas és kiismerhetetlenül bonyolult már így is ez a világ? Még az addig szerzett sok-sok ismeretünket is össze kell kutyulni? Hát ilyen butának tartanak minket? Mi okosak vagyunk! Mi tudni akarunk! Mi kérdezünk! Mi meg akarjuk ismerni, meg akarjuk érteni a dolgokat! Ha egy mesére lettünk volna kíváncsiak, akkor azt kértük volna, mondjanak nekünk egy mesét. De mi a valóságra, az igaz magyarázatra voltunk kíváncsiak. És elzárták azt előlünk! Egy áligazsággal! Erre nem találtunk bocsánatot. Egy világ omlott össze bennünk. Egy egyszerű jelenséget akartunk megérteni, helyette azt értettük meg, hogy amikor a felnőttek ilyen sejtelmesen mosolyognak, olyankor... hazudnak!

A dolog egyelőre köztünk maradt, nővérem a szája elé tette a mutatóujját, és szigorúan pszt-elt. Ilyenkor én megkukultam, mert sosem voltam biztos benne, hogy annak a sok dolognak, amit tudok, mely' részét nem szabad kikotyognom. Ilyenkor, ha kérdeztek, sem válaszoltam, és anyánk azonnal rám sütötte: ‒ Na, ez már megint elnémult. Már megint álmodozik ez a némakacsa. - Fájt ez az oktalan gyanúsítgatás, de lenyeltem, nem beszélhettem, hiszen kiséva pszt-elt.

Odasomfordáltunk az egyetlen szóba jöhető - mondjuk ki - korrumpálható felnőtthöz, aki esetleg segítségünkre lehet a jelenség megértésében: miért is csaptak be minket? Szűcslaci azt mondta, ott vannak azok a halacskák, csak megijedtek tőlünk, és elbújtak a hínárban. Csaknem faképnél hagytuk, és beláttuk, hogy egyetlen felnőttben sem lehet megbízni, de kíváncsiságunk erősebb volt a megbotránkozásunknál. Kiszemeltünk látta, hogy a játéknak vége, itt már színt kell vallani. Amíg Jóska és Anyu a kis Jocit pokrócra telepítették és körbeszeretgették (mert ő volt a kicsi, és mert ő közös gyerek volt), addig szűcslaci, jó cinkoshoz méltón, halkra fogta a hangját, és elmondta nekünk, hogy szerinte Jóska csak jót akart, kicsit varázslatosabbá, különlegessé akarta tenni számunkra a tavat, a kirándulást, ezért találhatta ki az arany-, és ezüst halacskákat. Mi erre összenéztünk a kisévával. Hát lehet a jóakarattal is rosszat csinálni? Mert mi igencsak rosszul éreztük magunkat. Mi arany-, és ezüsthalak nélkül is kellőképpen varázslatosnak és különlegesnek találtuk volna (ahogy találtuk is mindig) az igazi vizet. De most már nem volt sem varázslatos, sem különleges. Csak egy tó volt, tele igazi halakkal, egy csalódás lett, egy hazugság. Miért tették ezt velünk?

A kiséva kegyetlen bosszút eszelt ki a sérelemért. Kiokított: nem szólunk semmit! Nem haragszunk! Nem duzzogunk! Egyszerűen meg se halljuk őket! És csakis kagyvika nyelven beszélünk! Erre engem könnyen rá lehetett venni, a dolog remekül működött. Jóska és Anyu mindezt betudta gyermeki hóbortnak, kicsit zavarta őket, de hagyták, hadd bontakozzunk ki, hadd kopjon az energiánk, így jobban oda tudtak figyelni a csöpp Jocóra. Sejtelmük sem volt arról, hogy a világnézetünket épp most formálták át sarkalatosan, és épp most indítottak el minket a lázadás lejtőre futó útján. Mert meglehet, hogy mi kagyvika nyelven beszéltünk, de abban a nyelvben nem léteztek hamis szavak. Minden az volt, aminek neveztük. Mindegy, milyen kitalált, furcsa szót használtunk egy-egy fogalom kifejezésére, de a hullám az akkor is hullám volt, a tó az tó, az ég ég volt, és Nap volt a Nap. A felnőttek azonban, az ő érthető szavaikkal, mégis csak összevissza beszélnek. Kimondanak egy szót, és kiderül, hogy nem is igaz. Csak becsapnak vele.

Mi ketten már egész nap kagyvikáztunk, Anyu csak otthon fakadt ki, amikor már nem tűrhette tovább: ‒ mégis mi a fene ütött belétek? Megkergültetek? Egész nap egy szavatokat se lehet érteni!
Mire a kiséva dacosan vágott vissza: ‒ Az lehet, hogy ti nem értitek, amit mi mondunk, és ti érthető szavakkal beszéltek, de mégis a felnőttek azok, akik mindig halandzsáznak! Tanuljatok meg igazat mondani, és akkor majd érteni fogtok minket is!

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
black eagle
Regisztrált:
2016-11-18
Összes értékelés:
1258
Időpont: 2018-08-10 21:10:25

válasz Klára (2018-08-10 14:31:20) üzenetére
Kedves Klári!

Örömmel láttalak, köszönöm, hogy jártál nálam.
S örülök, hogy ragadós ez a gyermekkor-felidézés. Na meg, hogy nem volt unalmas az elbeszélés. :) Köszönöm megtisztelő figyelmedet.

Szeretettel: Laca :)
Alkotó
black eagle
Regisztrált:
2016-11-18
Összes értékelés:
1258
Időpont: 2018-08-10 21:06:13

válasz Kankalin (2018-08-06 14:29:19) üzenetére
Kevedveves Kavankavalivin!

Kövöszövönövöm szévépeven!

Annyi szépet és jót írtál alább, hogy nem is szeretném elrontani. Nekem csak annyi dolgom maradt, hogy megköszönjem, amit itt is, és máshol is teszel írásaimért. Mondhatom, hogy írásaim jótevője vagy.

Szeretettel: Laca :)
Alkotó
black eagle
Regisztrált:
2016-11-18
Összes értékelés:
1258
Időpont: 2018-08-10 21:01:33

válasz Ylen Morisot (2018-08-06 13:40:41) üzenetére
Kedves Ylen!

Mivel képtelen vagyok felnőni, csak magamba kellett néznem. :)
Örülök, hogy láttalak, köszönöm, hogy itt jártál.

Szeretettel: Laca :)
Szenior tag
Klára
Regisztrált:
2012-08-19
Összes értékelés:
2292
Időpont: 2018-08-10 14:31:20

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Laca!

Annyira jól felidézted a gyermekkorodat, hogy én is visszabújtam az enyémbe egy időre... :) Remekül fogalmazol, tetszik, hogy nincs egy pillanat üresjárat sem, végig lekötöd, itt-ott lenyűgözöd a szófordulataiddal az olvasót.

Szeretettel: Klári

Szerkesztő
Kankalin
Regisztrált:
2009-10-05
Összes értékelés:
6219
Időpont: 2018-08-06 14:29:19

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Szia Laca! :)

Élvezettel olvastam visszaemlékezésed. Magam is elkalandoztam az időben, mert arra ösztönöztél.
Magával ragadott a közvetlen stílus, amit nagyon jól választottál, hiszen a szavaknak, neveknek íze, zamata van. Betekinthetünk általuk szeretett vidéked szófordulataiba, a köz-és tájnyelvi újításokba, gyermeki szójátékokba, de sorolhatnám, hogy miért tartom értékesnek ezt a műved is. :)

Kinyíltál ebben a történetben, közelebb engedted magadhoz az olvasót egy lépéssel.
Nem marad észrevétlen itt sem az a szeretet, amit családod és az emberek iránt táplálsz, de elbeszélésedből az is látható, hogy ez jellemzi hozzátartozóidat is.

Kiemelem, hogy most is példát mutattál anyanyelvi szempontból. Jól oldottad meg az eltérő írásmódú nevek jelölését.
Nálad mindig ilyen magas a színvonal, ezért nagy örömmel látogatom az összes írásod.
Köszönöm az élményt. :)

Szeretettel: Kavankavalivin :) (csak felidéztem a gyermekkorom) :)

Szenior tag
Ylen Morisot
Regisztrált:
2015-05-02
Összes értékelés:
1829
Időpont: 2018-08-06 13:40:41

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Laca!
Engem ebben a történetben az őszinteség és a gyermeki lélek nagy ismerete, a hiteles gyerekember-ábrázolás fogott meg leginkább.
Köszönöm, élmény volt olvasni!
Szeretettel:
Ylen
Alkotó
black eagle
Regisztrált:
2016-11-18
Összes értékelés:
1258
Időpont: 2018-08-06 02:59:33

válasz Finta Kata (2018-08-06 01:25:57) üzenetére
Kedves Kata!

Nagyon köszönöm figyelmedet. Tudom, hiszen látom hozzászólásaidból, mennyire szívügyed a helyes, szabatos magyarság a nyelvben. Megnyugtatásul mondom, amit Idánál már érintettem is, hogy amiket elírásnak, szabálytalanságnak vélsz, azok nem figyelmetlenség miatt vannak ott, hanem olyannak vannak szánva. Én mindig helyesírás ellenőrzés mellett írok, mindig szűröm a hibákat, a dőlt betűs egybeírások szándékosak, a nagybetűs Anyu is névvé lép elő, a nyelvezet sem véletlenül olyan, amilyen. Mindezt csak azért írom, hogy eloszlassam a félreértéseket. Ezeket leszámítva (amik tehát direkt ilyenek) egyéb hibákat a helyesírás ellenőrzés sem találna benne. Ahol kellett gondolatjelet alkalmaztam, ahol kellett vesszőt, kettőspontot, minden a helyén van.

Köszönöm, hogy beavattál saját gyermekkori nyelvalkotásotokba is, kedves történet, és egy kis hasonlóság a nagyvilágban.
Köszönöm a figyelmedet, mindig örülök, amikor valamely' írásomat meglátogatod.

Szeretettel: Laca :)
Alkotó
black eagle
Regisztrált:
2016-11-18
Összes értékelés:
1258
Időpont: 2018-08-06 02:39:50

válasz Kőműves Ida (2018-08-05 21:04:33) üzenetére
Kedves Ida!

Természetesen megvannak a miértek. Ezek családon belüli fogalmak inkább, mintsem szabályos személynevek. Amint láthatta is eddig minden olvasó, más írásaimban nem alkalmazok sem ehhez hasonlókat, sem névelőt a személynevek előtt. (Ami egyébként nem szabálytalan, csak fölösleges - ezt egy ide vonatkozó cikkből idéztem: https://www.nyest.hu/hirek/nevelo-a-nev-elott. Mindenkinek szeretettel ajánlom figyelmébe.) Egyébiránt élőbeszédben a környezetemben mind azt mondjuk, "szóltam a Gézának", vagy "elmentem a Zolival pecázni". Az említett cikk ezt pesties beszédnek nevezi. Nem tudom, én Borsodi vagyok, de nálunk is ez dívik. És ennek az írásnak a hangvételét, a nyelvezetét direkt ilyennek választottam. Mindezt azok kedvéért írom le már előre, akik majd szintén szóvá tennék a helyesírásbeli kirívóságokat: ezek nem hibák, direkt ilyenek. (Amit te jó érzékkel ki is találtál, aminek örülök.)
Örömmel láttalak, köszönöm a figyelmedet.

Szeretettel: Laca :)
Szenior tag
Finta Kata
Regisztrált:
2006-04-12
Összes értékelés:
11927
Időpont: 2018-08-06 01:25:57

Kedves Laci!
Amikor elkezdtem olvasni, nekem is eszembe jutottak a gyermekkori emlékek. Nagyon érdekesen írod le, azt is, hogy egy külön nyelvezetet is kitaláltatok, a kagyvika nyelvet, amit mások nem érthették meg. Akár csak mi, a testvéreimmel. Mi négyen voltunk, de a legidősebb fiú pl. nálam öt évvel volt idősebb, ezért mi hárman játszottunk együtt én és másik két fiú. A mi nyelvezetünket úgy alkottuk meg, hogy minden szóban a szótagokat kicserélgettük, pl. gyere ide így hangzott: regye-dei, vagy tudd meg: gyav dut gem.
Olyan jól megtanultuk, hogy folyékonyan tudtunk így beszélni.
A történeteden jót mulattam. Azonban nem kellett volna a családi és az utónevet egybeírni, kisbetűvel kezdeni, mert az már hiba. Egyébként is ha feltenném a helyesírás-javításra, sok hiba lenne benne. Erre több figyelmet kell szánni.
Te is kellemesen gondolhatsz gyermekkorodra, leírásodból arra lehet következtetni.
Szeretetteljes üdvözlettel: Kata
Szenior tag
Regisztrált:
2012-03-29
Összes értékelés:
5459
Időpont: 2018-08-05 21:04:33

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Laca!

Nagyon jó volt olvasni János bácsi unokáiról. :)
Tetszett a kagyvikázás, és kiséva zárszavai a szülőkhöz. A gyerekeknek mindig igazuk van!

Hogy kisévát és szűcslacit kisbetűvel írtad, azt megértettem miért. Viszont, zavart kiséva előtt a névelő. Személyi név előtt nem használunk névelőt, de biztosan "itt" ennek is meg van a maga miértje. Igaz?

Ez az írásod is nagyon tetszett a gyerekkor bájaival és fájdalmaival együtt.

Szeretettel,
Ida

Legutóbb történt

Hayal bejegyzést írt a(z) Itt senki... című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Mea culpa című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel Ünnep után címmel a várólistára

Hayal bejegyzést írt a(z) Lépteid nyomán című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Theodor Storm:Junge Liebe című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Ravasz róka című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) én még emlékszem című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) A kívánságok súlya című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Elmélkedés II. ! című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Csókhiányban szenvedünk című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel temető címmel a várólistára

Kankalin alkotást töltött fel Még álmodom ébren... címmel

Hayal bejegyzést írt a(z) Méreg című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) A telhetetlen kiskacsa című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)