Fürtjeimen megcsillant a nyár,
koszorút kötött hajamba a napsugár.
vállamon trillázott egy madár,
csengett a csend, s elbódított az illatár.

Hőségtől szendergett az erdő,
vibrált a levegő, olyan bizsergető!
Ránk mosolygott, szeme révedő,
ejha, - flörtölt a vén bajusz pödörgető.

Lassan bíborban szállt az alkony,
leszállt a béke, fönt ragyog a csillagom.
Szundít az idillikus vadon,
oly messze most a hazug, tán túloldalon.

Már nem kifosztott eme határ,
lelkem, olyan, mint a frissen sarjadt hajtás.
Sivár volt, most víg dalos madár,
reményt hozott a hit ezen az éjszakán.