Ahogy ültem ott kint a padon elmerengve,
kicsit megborzongtam, mert jött a szél sisteregve.
Ekkor a fénylő Nap gyengéden rám mosolygott,
átölelt, majd megcsókolt és féltőn megsimított.

Nyugodt, csöndes, békés volt a berek, s a liget,
szemem lehunytam, és elképzeltem egy pikniket.
Színes, rőt levelek játszadoztak kerengve,
madarak röppentek önfeledten csicseregve.

Melegség öntötte el szívem ahogy néztem,
e pillanatot örökre a lelkembe véstem.
Sietve suhant felém az ősz hízelegve,
fellegek lubickoltak az égen pityeregve.

Amilyen sebesen jött, el is ment a felhő,
aztán mégis visszajött az a semmirekellő!
Jaj, nem! Mégse az! - szükséges a bölcsessége,
ekkor elhatalmasodott lelkemben a béke.