Távoli harangszó hirdeti a delet,
nyári nap sugárzik forrón fejünk felett,
rövid árnyék bújna el a talpunk alatt,
hiába próbálja, válla kívül marad.

Az út könnyű porral púderozza magát,
fáradt szellő libben, keresztben szökik át.
Felsóhajt egy akác, a dűlőút mentén,
fények villannak fel egy csapongó lepkén.

Isten ege ragyog, csodálatos kéken,
elmerengve ülök egy vén, kerti széken,
füstkarikák szállnak, mint könnyű angyalok
illatos pipámból, jó most hogy itt vagyok...

Jó hogy most itt vagyok, jó magyarnak lenni,
kinek múltat s jövőt szemügyre kell venni,
így lesz háromszoros igazság a jelen,
mint egy el nem múló, örök nagy szerelem.

Bennünk él a jelen, s mi ő benne vagyunk,
létünknek forrása, mint felkelő napunk,
sorsunkat kezében formálja javunkra,
amíg rátalálunk mi is tenmagunkra.