Tegnap elköszönt tőlem a szeptember,
fájt a búcsú, ő is könnyes szemmel tepert.
Ó, jaj, olyan bágyadt volt, nyomott, levert,
aztán a szél kavargó levelet sepert.

A Napfény is szipogott velem együtt,
majd ráült a felhőre s hirtelen eltűnt.
A zöld berek levetkezett mindenütt,
s szépséges színkavalkádban elszenderült.

A földön egyre több rőt levél hevert,
némelyiket a sietős ősz megpedert.
Egyre hűsebb lett a békés tómeder,
hiába fogtam vissza azt a hevedert!

Nem állt meg, inkább egyre jobban futott,
vágtájában majdnem az orrára bukott!
Még asztalt terített, mennyit csak tudott,
a legnagyobb bőségtál pont nekem jutott.