HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 2

Online vendég: 11

Tagok összesen: 1880

Írás összesen: 49021

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-10-02 16:42:57

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: EmmaFeltöltés dátuma: 2007-02-14

A baba

A polc, ahol évek óta ülök, egy kamaszlány szobájának egyetlen olyan része, mely nem illik ide. Minden berendezés, minden részlet olyan, mint amilyennek lennie kell, ha az ember kamasz. Cd játszó, nagy hangfalak, hifi-torony, poszterek. Csak én nem illek ide. Eszter már tizenöt éves, régen kinőtt a babázásból, de én még mindig itt vagyok.
Hogy, hogyan kerültem ide? És miért vagyok még mindig itt? Elmesélem, ha van kedved, hallgasd végig!
Szóval, itt ülök egy polc eldugott sarkában. És ami a legfontosabb, minden nap látom Esztert. Bár már évek óta csak a port törli le rólam, mégis itt lehetek.
Úgy kezdődött, hogy a boltban ültem a sok-sok baba és egyéb játék között. Egy kis üzlet volt csak ez a sarkon, amolyan mindenes bolt. A játéktól kezdve az édességeken át, az írószerekig minden megtalálható volt itt. Csak ültem ott, szépen - legalábbis akkor még azt hittem, hogy baba és baba között nincs különbség - szóval szép voltam és új. Ugyanúgy vártam mindig a vásárlókat, mint a többi játék. Az estéket és az éjszakákat nem szerettem. Akkor nagyon sötét volt a boltban és nagy-nagy csend. Aztán nappal jöttek mentek a felnőttek és gyerekek, néha megfogdostak, de megvenni nem akartak. Csak egy festett hajú, festett szemű, kicsi baba vagyok! - döbbentem rá. A kislányoknak pedig, a hajas, pislogó, nagy baba kellett. De irigyeltem az ilyen babákat! Azok csak egy-két napot - vagy volt, amelyik csak egy-két órát - töltött a polcon, és máris vevőre talált. Kezdetben még én is reménykedtem, én is csillogó szemmel vártam a reggeleket. Hátha ma, hátha éppen ma tetszem meg valakinek! A játékok éjszakánként sustorogtak, milyen is lehet egy gyerek játékának lenni, de igazán még senki sem tudta közülünk, mit is jelent ez.
Egyik reggel jött a másik után és már nem is érdekelt, ha bejött valaki a boltba. Én úgysem kellek senkinek! Aztán, egy májusi reggelen, szőke hajú kislány toppant az üzletbe. Nem lehetett nem észrevenni, annyira szép volt és csörfös. Egész végig csak beszélt-beszélt. Születésnapja volt, és azt választott, amit akart. Lassan járt körbe a boltban, mindent alaposan szemügyre vett, és a végén megállt előttem. Azt hittem nyomban leesek a polcról, amikor kijelentette, hogy én kellek neki!
Persze, le akarták beszélni rólam, hogy válasszon egy nagyobb, és hajas babát, de neki én kellettem. Felém nyújtotta a kezét, lábujjhegyre állt, és megkaparintotta a lábamat. Kicsit megijedtem, de mikor magához ölelt, elfelejtettem mindent, ami eddig történt. Így kerültem Évikéhez.
Csodálatos évek következtek. Azt hittem, ez most már mindig így lesz. Főleg az első időben, mikor még én voltam a legújabb játéka, mindent együtt csináltunk. Együtt aludtunk, együtt ettünk, együtt töltöttük szinte az egész napot. Sohasem feledkezett meg rólam. Még az óvodába is elvitt magával, ott azonban csak a szekrényében lehettem, mert nem volt szabad otthoni játékot bevinni. Mennyire irigyeltem akkor az ovis játékokat!
Aztán egyre nagyobb lett Éva, és egyre fogytak az együtt töltött órák. Keveset játszott velem, csak elvétve kerültem a kezébe. Jobban érdekelték már a barátnői, nem játszott semmivel. Végleg kinőtt a gyerekkorból.
Aztán egy szörnyű reggelen, egy nagy papírdobozzal jelent meg az ajtóban. Nagyot sóhajtott, és elkezdte az összes játékot - válogatás nélkül - belepakolni. Engem még utoljára megölelt, megsimogatott, aztán én is bekerültem a doboz fenekére. Akkor láttam őt utoljára! Sohasem fogom elfelejteni az együtt töltött éveket!
Jaj, de sötét volt a dobozban! Egy egész éjszakát töltöttünk ott. Másnap az oviba került a doboz. A gyerekek nagyon örültek az új játékoknak.
Az első időben sokat szomorkodtam annak ellenére, hogy régen irigyeltem az ovis játékokat. De, hát Éva most nem volt itt! Csak őrá bírtam gondolni, hogy már nem fogom többet látni. Aztán kezdtem hozzászokni az óvodai élethez, és tulajdonképpen örültem, hogy játszanak velem minden nap, hiszen Éva már régóta nem fogott a kezébe. De ez azért nem volt ugyanaz! Játszottak velem, de éjjel csak egyedül maradtam, hiszen én csak egy ovis játék voltam, és nem több! Egy baba a sok közül. Ez fájt a legjobban. Az éjszakákat nagyon nem szertettem, mindig alig vártam, hogy reggel legyen.
Nőttek-nőttek a gyerekek, a nagyokat újak, kicsik váltották fel, mindig újabb csoportok jöttek az oviba. Már teljesen hozzászoktam ehhez a léthez, szinte eszembe sem jutott Éva. Pontosabban nem akartam arra gondolni, milyen jó volt akkor. A fejemről lekopott a festék, a szemem is halványan látszott már. Aztán jött két kislány az oviba, akik nap, mint nap összevesztek rajtam. Azért siettek reggel, hogy előbb érjenek oda, mint a másik, és az övék legyen a baba. Már az óvó néninek kellett beosztania, melyikük mikor játszhat velem. Ezt szerettem. Bár a nap végére teljesen elfáradtam a sok öltöztetéstől, éreztem, hogy fontos vagyok. Jól esett, hogy szeretnek! De azért ez mégsem volt ugyanaz, mint Évikével. Az egészen más, mikor egy valakihez tartozol!
Egy reggel egyszerre ért oda és egyszerre fogott meg a két kislány. Az egyik a fejemet érte el a másik a lábamat ráncigálta. Addig-addig húztak-vontak, míg a nyakam kezdett elrepedni. Ekkor nagyon megijedtek - persze én is - és szaladtak az óvó nénihez. Ő szomorúan állapította meg, hogy eltörött a baba nyaka, így már nem lehet játszani vele, és egy magasabban lévő polcra ültetett! Az új helyemről figyeltem a gyerekeket, és nagyon meg voltam ijedve. Mi lesz most velem? A kislányok szomorúan vették tudomásul, hogy már nem játszhatnak a kedvenc babájukkal.
Szörnyű időszak következett. Ennél rosszabbat el sem lehet képzelni senkinek. Látod a gyerekeket, minden nap, és veled egyikük sem játszhat! Néha megpróbáltak levenni, de az óvó néni mindig rájuk szólt, hogy tegyenek oda vissza. Egy idő után már senki sem próbálkozott. Tehetetlen voltam és dühös. Miért ilyen silány anyagból csináltak, hogy még egy kis civakodást sem bírt ki a nyakam? Csak ültem, porosodtam és öregedtem. Tudtam, hogy milyen az, ha szeret és játszik velem egy gyerek! Féltem, soha nem élhetem ezt már meg! Egy törött baba nem kell senkinek!
Aztán egy délután, egy fiú anyukája hosszasan beszélgetett az óvó nénivel. Ott volt a fiú kishúga is, aki a csoportszobába totyogott. Két év körüli, nagyon eleven kislány. Már messziről kiszúrt engem a polcon. Fogott egy kisszéket - alig tudta odatuszkolni a polchoz - felállt rá, nagyot nyújtózkodott, és megfogta a terítőt, amin ültem. Lerántott vele együtt a földre. Leugrott a székről, magához ölelt, és attól kezdve nem engedett el. Nem érdekelte, hogy törött és kopott vagyok. Hiába próbálták a felnőttek lebeszélni rólam, ő nem engedett. Mindenáron haza akart vinni. Mondanom sem kell, én neki drukkoltam. Örültem, hogy ilyen akaratos. Mit volt mit tenni, az óvó néni nekiajándékozott. Ő volt Esztike!
De jó volt újra egy gyerekszobában aludni! Féltem ugyan, hogy még visszavisznek az oviba, de szerencsére Esztike ezt sohasem engedte meg.
Nagyon szép napokat töltöttünk együtt. Öltöztetett, pelenkázott, etetett, mesét olvasott. Nagymamájával új ruhákat köttetett nekem. Még pizsamám is volt! Nagyon szerettük egymást! Tudtam, hogy ez sem tarthat örökké! Ahogy Éva, ő is megnő egyszer. De újra szeretnek, és addig is itt lehetek.
A sok öltöztetés azonban nem múlt el nyomtalanul rajtam. Egy szép napon, éppen a reggeli átöltözés közben, végleg letörött a fejem.
Már régóta tudtam, hogy ez is bekövetkezik egyszer, de reménykedtem, hogy előbb nő fel Eszter. Még csak hat éves volt. Pár évet még játszhattunk volna együtt!
Mindketten nagyon megijedtünk. Esztike rohant a konyhába az anyukájához. Nagyon féltem, hogy mi lesz ezután! Javíthatatlan! - volt az ítélet!
Esztike sírt, és nem engedett kidobni. Még ne! - mondta, és visszavitt a szobájába. Az anyukája együtt érzően nézett utánunk. A kislány a könnyei között még befejezte az öltöztetésemet, visszaillesztette a fejemet, és úgy ültetett be a polc sarkába, hogy a polc megtámasszon.
A következő napokban még sokszor megállt előttem, szomorúan nézett rám, néha meg is simogatott.
Aztán egy pár év múlva itt is előkerült a doboz, amitől nagyon féltem. Tudtam, hogy egy törött játék nem a dobozba kerül! Szomorúan néztem az eseményeket. A játékok sorra kerültek a dobozba. Némelyiket még megszeretgette Eszter, másokat gyorsan tett a dobozba. Aztán mikor a szekrénnyel végzett, jöttek a polcok. Eszter megfogott - óvatosan, két kézzel, hiszen tudta, hogy leesik a fejem - magához ölelt, majd sokáig nézett. Próbáltam mindörökre megjegyezni ezt az arcot, nehogy elfelejtsem! Rám mosolygott, lefújta a port a fejemről és a polcról, ahol eddig ültem, majd visszaültetett!
Hát, azóta ülök itt, és nézem Esztert, ahogy egyre nagyobb lesz.
Tudom, hogy eljön az az idő, mikor végleg mennem kell, de addig is látom őt! És örülök, hogy én vagyok az, aki itt ülhet! Nem adnám ezt a helyet oda senkinek, még akkor sem, ha megígérné, hogy megjavít! Soha! Ez már az én helyem!

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Alkotó
Regisztrált:
2006-06-13
Összes értékelés:
47
Időpont: 2008-05-05 16:18:41

válasz Borostyán (2008-05-05 16:08:46) üzenetére
Szia Borostyán!
/Úgy látom egyfolytában engem olvasol. Köszi./
Volt valamikor egy ilyen letörött fejű babám, és nagyon szerettem. Ez adott ihletet az íráshoz.
Üdv:Emma
Alkotó
Regisztrált:
2007-12-09
Összes értékelés:
1984
Időpont: 2008-05-05 16:08:46

Kedves Emma!
Bájos történetet írtál! Ha egy játékbaba tudna gondolkodni, biztosan így látná a maga kis világát:) Volt egy hasonló rajzfilmorozat a tv-ben, amelyben játékok éjszakánként önálló életre keltek, írásod arra emlékeztetett.
Üdv: Borostyán
Alkotó
Regisztrált:
2006-06-13
Összes értékelés:
47
Időpont: 2007-02-15 11:52:00

De jó, hogy örömet tudott szerezni Neked a történetem! Köszi!
Üdv: Emma

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

oroszlán bejegyzést írt a(z) A gyertya fénye... című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Űrszemét című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Augusztusról jutott eszembe című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Augusztusról jutott eszembe című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Augusztusról jutott eszembe című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Augusztusról jutott eszembe című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Űrszemét című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Augusztusról jutott eszembe című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Augusztusról jutott eszembe című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Űrszemét című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Augusztusról jutott eszembe című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Augusztusról jutott eszembe című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Augusztusról jutott eszembe című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Augusztusról jutott eszembe című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel A gyertya fénye... címmel

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)