Mendi másnap felkereste Brendont, Ludvig régi jó barátját. Úgy egyeztek meg, talán jobb, ha ügyvéd járja végig az utat, ne maguk kutakodjanak, Ludvig biztos volt benne, hogy barátjára számíthatnak, megbízhatnak benne, ők meg inkább foglalkozzanak a gyerekkel.
Dominik állapota valamicskét javult időközben a gyógyszerek hatására, már jóval hosszabb ideig meg volt oxigénmaszk nélkül, könnyebben szedte a levegőt. Egyszer, igen aggodalmas állapotban találta Mendi a kisfiút, és megborzongott, amikor azt hallotta tőle:
- Talán jobb lenne, ha sohasem gyógyulnék meg.
- Ne mondj ilyeneket! Hogy jut eszedbe ilyesmi?
- Amíg beteg vagyok, itt maradhatok! Itt sokkal jobb, mint az Árvaházban... nem akarok oda többé visszamenni...
- Ó kicsim, hát olyan rossz ott?
- Itt vagy te, meg a doktor bácsi... de az Árvaházban engem senki sem szeret...
- Barátaid nincsenek?...
- Nincsenek, mert ott mindenki verekedős, én meg mindig beteges voltam, és nem szerettek, csak belém rúgott mindenki... bárcsak sosem kellene oda visszamennem... még az is jobb lenne, ha meghalnék.
- Ha vissza kell menned, akkor ott is meglátogatlak majd. Úgy jó lesz? - Mendi kíváncsian leste a választ, de Dominik csak leszegte a fejét és hallgatott. - Figyelj, kicsim, ne gondolj most erre, még sokáig a kórházban kell maradnod, inkább gyere, játszunk valamit.

Néhány hét telt el, amikor jó hír érkezett Brendontól. Örökbe lehet fogadni Dominikot. Az apa ismeretlen, az anya viszont öngyilkos lett, miután megszülte a gyereket. Járókelők találtak rá a csecsemőre, akit anyja egy vasúti váróteremben hagyott, majd a vonat elé vetette magát. Nincs senkije, édesanyja szülei már nem élnek.
Mendi boldogan újságolta a hírt Ludvignak. Örültek mindketten, de megegyeztek abban, hogy nem élik magukat bele túlságosan, mert még bármi keresztülhúzhatja a számításukat.
A gyereknek továbbra sem szóltak semmit.
Újratervezték a nyarukat. Addig nem megy Ludvig szabadságra, amíg nem tudja biztonságban a fiút. Ha lesz donor, elvégzi a transzplantációt, és ha már túl lesz az életveszélyen, akkor ők kettesben elmennek nyaralni. Legkésőbb szeptemberben kerülhet erre sor. Azután, ha hazajönnek, akkor indulhat az örökbefogadási eljárás és mire Dominik teljesen felépül, akkor haza is hozhatják, és nem kell vissza mennie az Árvaházba. Boldogan gondoltak arra a pillanatra, amikor végre igazi család lesznek.

Hetek múltak, békés hétköznapok. A várakozás időszaka volt ez, és az aggodalomé.

Miután Ludvig kilépett a kórházkapun, a parkoló felé vette az irányt, és a kulcsai után kutatott. Még néhány nyújtó gyakorlatot végzett, mert fájt már minden porcikája, majd beült a kocsiba, és megnyomott egy gombot a telefonon.
- Most indulok haza, drágám! Készen van a vacsora? Farkaséhes vagyok.
- Éppen elkészültem, még megterítek. Várlak, drágám! - mondta Mendi, s mosolyogva csóválta a fejét, mint egy fülig szerelmes asszonyka.
Ludvig gyújtott, és indult. Rákanyarodott a főútra, majd a kereszteződésnél besorolt balra és megállt, mert piros volt a jelzőlámpa. Feltűnt neki, hogy egy kamion nagy sebességgel robog a szemközti oldalon. Pedig pirosat kell mutatnia a jelzőlámpának, mert az övé éppen most váltott zöldre. Kizárt, hogy le tudjon fékezni ilyen hirtelen. A kamion berobogott a kereszteződésbe, és látta, hogy a sofőr alszik, vagy rosszul van, mert ki van kötve, de félre dőlve ül, csak a lába van a gázon, mert teljes gőzzel robog. A mögötte lévő autó dudál, nem érti miért nem indul Ludvig. Ő viszont úgy gondolta kivár. Valami bucka lehetett az úttesten, mert megdobta a kamionos testét, rádőlt a volánra, s ettől irányt váltott a kamion, balra fordult, s éppen feléje rohant teljes gőzzel. Mindez a másodperc tört része alatt történt.
- Ég veled, drágám! - csak ennyi ideje maradt, hogy elköszönjön szeretett feleségétől... még hallotta az őrült csattanást, aztán mintha szállt, lebegett volna...

Mendi egyre türelmetlenebbül várt, mégis hol késik Ludvig, már rég haza kellett volna érnie.
Akkor hirtelen csörögni kezdett a telefon. Rohant be a nappaliba, ki lehet az, Ludvig mindig mobilon hívja.
- Mendi, drága - hallotta Konrád doktor hangját - jöjjön be a kórházba... azonnal!...
- Most?... mégis miért?... Ludvig telefonált, hogy elindult, mindjárt hazaér... Megvárom őt, éhes is nagyon... jó lesz?...
- Közbejött valami... itt van Ludvig is... jöjjön!...
- Valami baj van Dominikkal?... Mi történt?...
- Jöjjön, Mendi, azonnal!...
Domival történhetett valami. Bizonyára visszahívták Ludvigot... Ő is szólhatott volna... Gyorsan öltözködni kezdett. Bevágta magát a kocsiba. Ideges volt.
Iszonyú torlódás volt az úton, nem lehetett haladni, befordult jobbra az első mellékutcán, majd a következőn visszamegy. Nem tudott visszamenni, valami dugó volt. Félre állt az útszélen, és gyalog folytatta az útját. Futott. Érezte, hogy valami rettenetes dolog történt. Amikor kiért a főútra, látta, hogy baleset volt a kereszteződésben. Ludvig, drágám, csak nem neked esett bajod? S akkor meglátta, férje összeroncsolt autóját, egy hatalmas kamion feküdt itt az út jobb oldalán, tolta maga előtt Ludvig kocsiját... Őrület!... Mi történt itt emberek?
Oda rohant a rendőrökhöz. Elküldték onnan. Azt mondták, hogy a sebesülteket a mentők a kórházba szállították.
Most már sírva rohant a kórházig. Felhívta Konrád doktort.
- Mi történt? Hol találom magát? Hol van Ludvig? Hogy van Ludvig, mondja meg kérem... - elcsuklott a hangja, kitört belőle a zokogás.
- Hol van Mendi? Magáért megyek a portára... várjon meg, jó?

Amint meglátta Konrádot közeledni a folyosón, futott felé sírva, zokogva, majd két ököllel püfölni kezdte az orvost, és magánkívül üvöltött... Két nővér futott hozzá, majd bevezették az orvosi szobába, leültették, vizet hoztak neki és nyugtatót.
Konrád leült vele szemben, kezébe vette a kezét.
- Legyen erős, Mendi...
- Mondja már meg, mi történt a férjemmel?... Meghalt?...
- Még nem...
- Látni szeretném... kérem...
- Legyen erős, Mendi! Biztos, hogy ragaszkodik hozzá?... - Mendi bólintott. A főorvos karon fogta, és bevezette egy kórterembe. A nővérek is követték őket. Mendi felsikoltott, majd ráborult a férjére és szólongatta őt.
- Nem hallja... kómában van...
- De meggyógyul, ugye meggyógyulsz, drágám?... Ludvig, drágám, hallasz?...
- Sajnos nem hallja önt... őt nem tudjuk megmenteni... agyhalott... - Mendi felsikoltott - figyeljen ide, nyugodjon meg kicsit, drága... Őt nem tudjuk megmenteni, de a szíve él, a szíve megmenthetné Dominik életét...
- Istenem, Domi... mi van Domival?... Domi jól van?... csak Ludvig, Ludvig... drágám...

Amikor Konrád, elé tette a papírt, csak rápislantott: Szervadományozási nyilatkozat - olvasta. Ezt kell aláírnia, és Dominik megkapja Ludvig szívét... Istenem... nem, nem így képzeltük el... nem így... Ludvig, drágám, Ludvig... hogyan tovább nélküled?...
Konrád doktor magára hagyta. Amikor újra bekopogott a szobába, látta, hogy Mendi aláírta a papírt.
- Ő is ezt tette volna! - suttogta halkan, miközben csendesen sírdogált.

A transzplantációt dr. Konrád végezte. A műtét után még felhívta Mendit, hogy közölje vele, Dominik jól van, de szigorú steril közegben tartják, és nem baj, ha nem látogatja néhány napig.
Ezekben a napokban a rendőrség is megkereste Mendit, s átadta dr. Kele Ludvig, feleségének hagyott utolsó üzenetét, amit az összetört mobiltelefonról rekonstruáltak.
Mendi órákon át hallgatta: Ég veled, drágám!... Ég veled, drágám!... Ég veled, drágám!...


Folyt. köv.