Másnap reggel Mendi vidáman ébredt. Azonnal talpra ugrott és mezítláb, lábujjhegyen futott le a lépcsőn, hogy megkérdezze vendégét, hogyan aludt.
- Szia Cézár! Hogy aludtál? - A kutya ott fogadta a lépcső alján, és fark-csóválva, kedves vakkantásokkal üdvözölte őt.
Brendon ragaszkodott hozzá, hogy Cézár itt maradjon, és vigyázzon Mendire, hogy nyugodt éjszakája legyen. Mindjárt futott is a fürdőszobába, hogy rendbe szedje magát, felöltözzön, csak előbb kiengedte Cézárt a kertbe, hadd futkározzon kedvére.
Amikor levetette a hálóingét, akkor vette észre, hogy nem csak horzsolt sebek vannak rajta, hanem durva kék-zöld foltok éktelenítik a testét. A csuklóján, biztosan a támadó szorításától, aztán volt a vállán, a dereka táján, sőt a fenekén is, amit valószínűleg akkor szerzett, amikor a támadójával együtt a földre zuhant a kutya támadásakor.

Gyorsan öltözködni kezdett, hiszen Brendon érte jön, mert be kell menniük a rendőrségre vallomást tenni. Az este sokáig elhúzódott a helyszínelés. Ő már nagyon ideges volt, nem volt kedve bemenni a rendőrségre. Miután a támadóját megbilincselve elvitték, már annyira ki volt készülve, hogy kerek perec megmondta, ő nem hajlandó sehová sem menni, szeretné a sebeit is fertőtleníteni és már nagyon rosszul érzi magát. Néhány fotót készítettek róla, vagy inkább a sérüléseiről, és ígéretet kellett tennie, hogy másnap mindketten bemennek a rendőrőrsre.

Készülődés közben elmosolyodott. Eszébe jutott, hogy amikor este Brendon hazahozta őt, első dolga volt, hogy megfürödjön. A férfi időközben nagyon feltalálta magát a konyhában. Készített tojásrántottát, és belegyömöszölt néhány falatot. Nem volt éhes, azt is alig tudta lenyelni, mert a gyomra még mindig görcsbe volt rándulva az idegességtől, de ő nem zavartatta magát, jóízűen falatozott mellette, még Cézárnak is jutott a finom vacsorából.
Időközben ő is megnyugodott, lefertőtlenítette karján a sebeket, Brendon asszisztált, mindent a kezébe adott. Cézár elnyúlva a padlón, éber szemekkel figyelte őket. A hős, aki talán az életét mentette meg előbb. Ki tudhatja, milyen szándékai voltak a támadójának. Bár, még éjszaka is a fülébe csengett: "Ne féljen, nem akarom bántani..."
Hogy mit akarhatott, talán sohasem fogja megtudni, de annyira megijedt, és felháborodott, amikor megmarkolta a mellét... Még, hogy nem akarta bántani?!...
Szerencse volt a szerencsétlenségben, hogy Brendon miután tőle elment, megállt ott a kiserdőnél, hogy hadd futkározzon Cézár kedvére, sőt ő maga is futott vele, így hallották meg a segélykiáltásait. Nem is tudja mi lett volna vele, ha ők nincsenek ott...

A rendőrségen megtudták, hogy egy szökött rab volt Mendi támadója. A kihallgatások után Mendinek orvoshoz kellett mennie, hogy legyen a kezükben látlelet. Brendon munkába ment, de ígéretet tett arra, hogy Cézárt Mendinél hagyja néhány napig, hogy biztonságban legyen.
Miután minden papírt leadott a rendőrségen, fellélegzett. Sütött a nap, langyosan cirógatta a szél, a lombokat újra zöldnek látta, színes virágok mosolyogtak rá mindenütt, amerre járt, és emberek között volt újra, s ez feldobta kicsit a hangulatát, kizökkentette eddigi magányosságából.

A folyópartra ment. Hosszan sétált a parton a dús lombú fák alatt, nézte a víz habzó hullámait, mintha az apró vízfodrok közül Ludvig kék szeme mosolygott volna rá. Mintha a hullámok az ő halk szavát sodornák tova: Ég veled, drágám!...
Leült a parton. Úgy érezte, hogy ha ezt, csak néhány nappal előbb teszi meg, talán beleveti magát a hullámokba... de most egyre távolodott Ludvig hangja, Ludvig mosolya... vitte a víz, egyre halkult a hang benne, már szinte nem is hallotta, csak azt látta, hogy süt a nap, kék az ég, és érezte, hogy újra él...
Hirtelen felugrott és futni kezdett a hang, a mosoly után... úgy érezte, hogy elveszíti, most már véglegesen elveszíti, ha szem elől téveszti. Már kívül volt a városon és még mindig futott, kémlelte a vizet, ahol még olykor-olykor feltűnni vélte Ludvig mosolyát... még néha hallani vélte a hangját... Egészen kétségbeesve fürkészte a vízen a fodrokat, rémülten kutatott a hang után, amikor hirtelen bele ütközött valamibe. Valamibe, vagy inkább valakibe, mert két kar nyúlt utána, hogy el ne essen.
- Sosem szokott a lába elé nézni?... - hallotta a kissé bosszús férfihangot.
- Eresszen el! Azonnal eresszen el! - üvöltötte Mendi és az előző napi események filmkockái peregtek le a szeme előtt.
- Bocsásson meg, de ha nem kapom el, akkor most ott hemperegne lenn a homokban - mondta a férfi, miközben elengedte - egyébként ön jött nekem, most viszont engem hibáztat.
- Miért nem állt félre az utamból? - duzzogott tovább Mendi.
- Csak azért, mert nem gondoltam, hogy vakon rohan a nagy világba...
- Egyáltalán nem érdekel, hogy ön mit gondolt! Egyébként is, vessünk véget ennek a társalgásnak.
- Örömmel!
Mendi megindult a kilátó felé. Elővette a telefonját és taxit hívott. Időnként hátra sandított, hogy nem követi-e a férfi, de az ott állt egy helyben tovább és bámulta a vizet. Aztán hirtelen megfordult s utána kiáltott:
- Mellesleg, Kelemen vagyok! Önnek mi a neve?
Mendi ijedten fordult meg, de a férfi magas, szikár alakja ott állt még mindig, nem közeledett. Kissé megnyugodott, mégis éles hangon szólt vissza - semmi köze hozzá!

Mendit a taxiban fogta el a rémület, hogy mit csinálhatott Cézár az otthonával ennyi idő alatt, amíg egyedül volt. Bár Brendon győzködte őt, hogy nem lesz semmi baj, de most szinte kétségbeesett, s lelki szemei előtt a teljesen felforgatott otthona jelent meg.
A kutya azonban, nagy örömmel fogadta őt. Ott feküdt a bejárati ajtó előtt, és öröm-vakkantásokkal futott eléje a kapuhoz. Mendi megsimogatta, majd körbefuttatta tekintetét a kerten, ám mindent rendben talált, úgy, hogy még jutalom simogatást is kapott Cézár, meg friss vizet a tálkájába.
- Figyelj Cézár, most ebédet rögtönözök magamnak, azután kicsit pihenek, majd elmegyünk kettesben sétálni, meg futkározhatsz is kedvedre... Rendben? - a kutya boldog vakkantásokkal nyugtázta a tervet.

Mendi ebéd után lepihent. Sok volt az izgalomból az utóbbi napokban, szerette volna átgondolni ezt az egészet és felejteni amit lehet tüstént.
Mint a villám, úgy hasított be a tudatába, mély gondolatai közepette, Dominik. Igen, őt is meg akarta látogatni ma és a sok zűrzavar közepette teljesen kiment a fejéből. Most mit tegyen? Cézárnak is megígérte, hogy elviszi sétálni, nem lehet kihagyni, ne mondja Brendon, hogy nem törődött a kutyájával, meg különben is, az életét mentette meg tegnap az erdőben.
Előkotorta a telefonját, kikereste dr. Konrád telefonszámát. Fogalma sem volt, hogy mennyi idő telt el azóta, az a szörnyű nap óta, bárhogy gondolkodott, akárhányszor gondolta végig, nem tudta beazonosítani az idő múlását, nem tudta mikor kapta meg a szívet a fiú és milyen állapotban van most. Szegény kisfiú, mióta várhat már rá? Gyorsan megnyomta a gombot.
- Nem zavarom doktor úr?
- Mendi, maga soha sem zavar!... Hogy van?
- Tűrhetően... Holnap meglátogatnám Dominikot, ha szabad? Hogy van?
- Jól van, gyorsan épül... már kereste magát Mendi, jöjjön csak nyugodtan, de előbb ugorjon be hozzám egy percre. Jó?
- Igen! Rendben.

Miután mindent elrendezett magában, készülhetett a sétára Cézárral. Éppen a nyakörvet tette a nyakára, amikor észlelte, megállt egy kocsi a ház előtt. A kutya farkcsóválása és öröm-vakkantása után, már tisztában volt vele, hogy Brendon érkezett meg.
- Nahát, éppen sétára indultunk. Velünk tartasz?
- Természetesen. Hová indultatok?
- Van itt a közelben egy liget, ott futkározhat kedvére.
Így hát hármasban mentek. Remek délután volt. Mendi már régen nem kacagott annyit, mint azon a délutánon. Futkároztak, kergetőztek, labdáztak, Cézár végtelenül boldognak látszott, s ha más nem is, de ő minden bizonnyal észrevette, hogy Gazdinak is ritka boldog pillanatokban volt része. A mindig komor Brendon önfeledt kacagása a kutya szívét is végtelen örömmel töltötte meg, s ezért nagyon hálás volt Mendinek.


Folyt. köv.