HONLAPUNKTagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K. |
ALKOTÁSOKCikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj |
EGYÉBLinkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal |
Statisztika
Online vendég: 27 Tagok összesen: 1916 Írás összesen: 51243 |
|
Regisztráció![]() ![]() |
![]() Utolsó hozzászóló: ![]()
|
Szerző: Kőműves IdaFeltöltés dátuma: 2018-10-15
Ég veled! 15/7Másnap, Mendi délután ment a kórházba. Mindig megnézte a beosztást előbb, s igyekezett elkerülni Jolandát. Sőt, a főnővér is szólt neki, ha tudomást szerzett egy-egy cseréről, és nem csak ő, hanem más nővérek is. Mendi érezte, vele vannak, érezte, hogy nincs egyedül. Sokáig maradt azon a délutánon. Szombat volt, a főorvos sem volt már benn a kórházban, rendkívül jól érezték magukat Dominikal, játszottak, beszélgettek, tervezgették a jövőt. Már esteledett, amikor Mendi elhagyta a kórházat. Keveházi doktor is kilépett a kórház kapuján, s nagyot szippantott a lehűlő esti levegőből. Fenyőillatot hozott a szél, szétnézett, merre is induljon, amikor észrevette Mendit, amint a parkoló felé tart. Hosszú léptekkel hamar beérte és kedvesen üdvözölte. - Megfejtettem a nevét!... - Dehogyis fejtette meg, Dominiktól hallotta. - A Mendit igen, azután jött még a neheze... mondja, van kedve velem vacsorázni? Itt szemben van egy hangulatos étterem... - Gondoltam, haza megyek vacsorázni... egyedül nem szeretek étterembe menni... - Akkor tartson velem, én se legyek egyedül. - Mendi rábólintott. - No, halljam a megfejtést! - szólt Mendi, amíg a pincérre várakoztak. - A Kele, az kemény dió volt, de véletlenül találkoztam Kele Ludvig nevével, akinek a helyére vettek fel, és véletlenül összeraktam: KeleMendi... azt mondta nekem, hogy ugyanaz a neve, mint az enyém, csak két betűvel több, ha a két utolsót töröljük, Kelemen, akár az én nevem, Kele Mendi az öné. Tehát íme a megfejtés. - Igen bravúros... - Az a Ludvig a bátyja talán? Miért hagyta el a kórházat? - ... ó, dehogyis... a férjem volt... - Már nem a férje? Elváltak?... - Neeem, dehogyis... meghalt... - Ó, bocsásson meg, nem tudtam, hogy lehetek ilyen faragatlan?... - Nem tudhatta. Én is faragatlan voltam magával, ott a folyóparton. Tudja, éppen előző napon támadt rám a kiserdőben egy szökött fegyenc... aznap voltam a rendőrségen meghallgatáson, meg látleletre küldtek... Utána lementem a folyópartra, és a víz fodrai között megláttam Ludvig mosolyát. Futottam utána... egészen addig, amíg magába nem ütköztem... amikor elkapott, azt hittem, hogy megint megtámadtak... ne haragudjon, hogy goromba voltam magával. - Én tartozom bocsánatkéréssel. Persze honnan tudtam volna... de meg tudom érteni ezek után... tényleg bocsánatot kérek... Hmm, azt hiszem egy csónakban evezünk. Én aznap jöttem ide a városba, aznap költöztem... - Miért mondta, hogy egy csónakban evezünk? - Nekem a feleségem halt meg... nem tudtam otthon maradni, itt kerestem munkát... aztán ott a folyóparton emlékeztem. Ugyanis, a feleségem vízbe fulladt. A maga férjével mi történt? - Közlekedési baleset. - A pincér vetett véget ennek a beszélgetésnek. Rendeltek, aztán némán vacsoráztak, mindketten mélyen a gondolataikba merülten. - Ez majdnem olyan volt, mintha egyedül vacsoráztunk volna - mondta Mendi, amikor már elmenni készülődtek. - Igen... egyedül, de mégis együtt... Menjünk, sétáljunk még és beszélgessünk, ha van hozzá kedve. Már tíz óra is elmúlt, mire Mendi hazaért. Hosszan sétáltak a parkban és rengeteget beszélgettek. Szóba jött Dominik is, no meg az a második ütközésük a lépcsőfordulóban. Elmondta, hogy Jolanda borította ki, mert megfenyegette, hogy elveszi tőle Domit. Az is kiderült, hogy Kelemenék is gyermektelenek voltak, hosszú évek óta. Emilinek, a feleségének eltávolították a méhét, esélyük sem volt saját gyerekre, ők is az örökbefogadáson gondolkodtak, aztán történt a baleset Emilivel. Fantasztikus ember Kelemen, megígérte, hogy mellette áll Jolandával szemben. Azt mondta róla, hogy fantasztikus, ahogyan a gyerekkel bánik és, hogy jó anya lesz. Dominikot is fantasztikus kisembernek tartja (így mondta: kisember). Ez annyira kedvesen hangzott a szájából. Remek ember, tele az élet fájdalmaival, ahogyan ő maga is. Lezuhanyozott, majd lefeküdt. Sokáig forgolódott még álmatlanul, hallgatta az éjszaka hangjait, zörejeit, amibe néha kutyaugatás vegyült. Ha egy-egy szellő arra járt, akkor a fák lombjai besuttogtak hozzá az ablakon... mesét meséltek, és lassan álomba ringatták. Másnap reggel kilenckor már benn volt a kórházban. Megbeszélték Kelemennel, hogy leviszik a kórházkertbe Domit. Konrád is engedélyezte, de csak rövid időre, sétálgathat kicsit, meg ücsöröghet a friss levegőn. Kelemen ugyan nem ügyelt, csak azért ment be, hogy segítsen Mendinek és kéznél legyen, ha esetleg szükség lesz rá. - Már csak rád várunk, Mendi néni... - köszöntötte őt Domi - ...szólíthatlak anyának? - kérdezte váratlanul, félszegen. - Örülnék neki... ó, kicsim... - A doktorbácsi is velünk jön, hogy kéznél legyen, azt mondta!... Már alig várom, hogy sétálhassak a kertben. - Akkor menjünk, kicsim... - szólt Mendi, majd cinkosan Kelemenre mosolygott. Már minden elő volt készítve, ott állt a tolószék, és Domi is fel volt öltözködve, póló volt rajta és rövid nadrág. Elindultak. Kelemenen nem volt fehér köpeny, viszont a nyakában lógott a fonendoszkóp. Mendi előrement, hívta a liftet. Kelemen tolta a kocsit, a kertben viszont futott vele néhány kört. Domi sikított örömében, kacagott, nagy élmény volt neki. Azután megálltak egy fa alatt. - Még... még... olyan jó volt! - Várunk picit, csak lélegezzél mélyeket, aztán meghallgatlak, és utána sétálhatsz Mendi nénivel, picit futhatsz is a gyepen, meg hempereghetsz... jó lesz? - Igen, nagyszerű! A vizsgálat után a doktor bácsi engedélyezett egy kis futkározást, hempergést. A kisfiú nagyon élvezte, hiszen olyan régen volt az, amikor ő még futkározhatott, hogy már alig emlékezett rá. Kacagott, nagyokat hahotázott, gurult a fűben, és természetesen Kelemen doktor sem volt rest együtt gurulni a sráccal. Aztán felkapta, magasra emelte, s onnan fentről kiáltott Dominik. - Anya, nézd, hogy megnőttem! - Aaanya?... No, ezt még megkeserülöd! - Mendi hátra fordult a hang irányába, s meglátta Jolanda dühtől torz arcát, a szemei szikrát szórtak, ujját felemelve fenyegetően még hozzátette - Ezt még nagyon meg fogod bánni! Folyt. köv. Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5
|
black eagle bejegyzést írt a(z) Három tünet - Január 2/2 című alkotáshoz black eagle bejegyzést írt a(z) Három tünet - Január 1/2 című alkotáshoz black eagle bejegyzést írt a(z) A bosszú ára (4/8) című alkotáshoz black eagle bejegyzést írt a(z) A bosszú ára (3/8) című alkotáshoz black eagle bejegyzést írt a(z) A bosszú ára (2/8) című alkotáshoz black eagle bejegyzést írt a(z) A bosszú ára (1/8) című alkotáshoz Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Kis Karácsony című alkotáshoz túlparti bejegyzést írt a(z) Kis Karácsony című alkotáshoz túlparti bejegyzést írt a(z) nyikorog csak padló című alkotáshoz Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Voks-sokk című alkotáshoz T. Pandur Judit alkotást töltött fel A rozsdafarkú címmel Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) Hódító Konrád című alkotáshoz Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) Hódító Konrád című alkotáshoz Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) Hódító Konrád című alkotáshoz T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Kirándulás 3. című alkotáshoz A Napvilág.Net hírei:Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai![]() 2014. 10. 20. - Irodalom |
||||||||||||||||
Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2021 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió) ![]() ![]() ![]() |