Tarts meg október, ne eressz el,
anyám helyett is fogd a kezemet!
Őszülő fejemet hajtom meleged
alá, már harmatosak a reggelek.
Az utolsó virág bimbója reped,
az érett szőlőből aranylé fakad,
s a szóló torkán a szó is fennakad.
Öledbe bújnék, októberi nap,
mert megyünk a hidegbe-télbe.
Hideglelős imák helyett rejtőzzek
még végső vágyba, késő szerelembe!
S a Kreutzer-szonáta úgy, mint egykoron,
hevülő lázzal gyógyítson-betegítsen,
mint valamely régen megtagadott,
ősi, pogány, megfejthetetlen isten!

Segítsd szülöttedet októberi nap!
Mielőtt az öregség győzelmi
zászlót tűzne fölé, s mielőtt
világra tárt szíve majd végképp kihagy.