Tudom végleg elszöksz,mint nyár az ablakon.
Elveszítelek egy rémes csapongó hajnalon.
Szemed súgja messzire repülsz hív a végtelen.
Kezed érinti az ajtót, légy nyugodt kedvesem.

Rajzolt álmaink elúsznak a Duna vizén.
Hangod már nem jön felém.
Az óra kattog véges időket hirdet.
Álmaim árnyai lesújtó végzet.
Könyvem száraz lapjai boldog kezeket emészt.
Miattad torkomat marja a hideg penész.

Éjjelem,s nappalom egyre beljebb kerül.
Szerelem viharában csónakunk egyedül.
Áradata magas a végtelen tengernek
Szeretlek, s nem tudom mikortól érezlek.
Persze, persze imám a múlt, csónakom
sodrása a vízbe hullt.