Még nagy a sürgés- forgás, a zaj,
édes illat kavarog, derűs kacaj.
Hó is szakad, szinte örvénylik,
aztán egyszer csak egy csillag fölfénylik.

Hirtelen csönd lett, mély, néma csönd,
róna szunnyad, hó sem szitál odafönt.
Szívem halld, őrülten dübörög,
egy szelíd angyal mellettem ücsörög.

Idill és csönd van, mély, néma csönd,
lelkemet öleli, most pattan a köd.
Kint kis rigó nékem dalolász,
száll gyöngéd ajkamról bársonyos fohász.

Talán álmodom? Talán varázs?
Mindegy, így jó, még ha csak egy kis parázs!
Ne menj, maradj kicsit látomás,
nem ittam még veled nektárt, áldomást!

Itt áll a díszes karácsonyfa,
ki gyantás aromáját körém fonta!
Két ragyogó szempár rám nevet,
már vígan ülök bélelt kályhám mellett.

Fátyolos szememet töröltem,
nem káprázat, szeretteim köröttem!
Bennünk immár leszállt a béke,
eljött hát a karácsony fényessége!