10. SOS mentsétek meg lelkeinket

2018. február 11-én szerda délután négy körül, szinte minden előzmény nélkül pusztító vihar csapott le Bayamaguára és környékére. A szél délnyugat felől fújt, a legerősebb lökések meghaladták a 80 mérföldet. Almeidát, Bayamaguát és Telequtetilát gyakorlatilag letarolták a szélrohamok: hétvégi házak dőltek össze, tetők repültek el, fák szakadtak ki tövestől, vagy törtek derékba, hajók és csónakok szabadultak el láncaikról. Az eső vízszintesen esett. Vízözönszerű áradás söpört végig a települések utcáin, megtöltötte a vízlevezető árkokat, felszaggatta a kis fahidakat. A nyugati medencében voltak nagyobbak a károk, de a vihar a Selesati félszigetet, és a félsziget túloldalán lévő üdülőhelyeket sem kímélte.

Én mindebből szerencsésen kimaradtam, aznap ugyanis hivatalos ügyeim miatt be kellett mennem a 120 mérföldnyire lévő Porto Alegrebe. Még javában tapostam a Tartományi Tengerészeti Hivatal útvesztőinek fekete-fehér kőlapjait, amikor Almeidában elszabadult a pokol. Hogy pontosan mi történt a vízen, a mólón és a partokon, azt hajóstársaim beszámolóiból tudom.
A történéseket elsősorban Jose Martinez, Marek Sielewiczky és Christofer Adelinde visszaemlékezései alapján idézem fel, ők voltak az almeidai hajósok közül a legközvetlenebbül érintettek.

Jose Martinez aznap reggel 9 órakor kezdett. Ekkor még derűs szép idő volt, kettes, hármas erősségű északkeleti szél fújt, a levegő hőmérséklete 28 fok, páratartalom 86 százalék, bárányfelhők úsztak az égen. Sem a televízió, sem a rádió nem jelzett viharos szelet a későbbiekre, a mentőszolgálat viharjelző tornyain a vészvillogók nem voltak bekapcsolva, a radarképek rendkívüli időjárási körülményre utaló felhőalakzatot nem mutattak.
A Hatvanlábas eleinte jobbcsapáson haladt a túlparti sziget felé, majd két, két és fél óra elteltével a kapitány a megváltozott szélirány miatt csapást váltott és a Selesati félsziget csücskét vette célba, nyilván azért, hogy utasai kérésére áthajózzon a szoroson a keleti medencébe.
A hajón két család szórakozott, a megszokott rend szerint ment minden. Napoztak, fürödtek, fotózkodtak, ettek, ittak a vendégek, és szüntelenül kenték magukat naptejjel.
Kellemes hajókázást követően Jose dél körül ért vissza Almeidába, kikötött, elbúcsúzott vendégeitől, aztán zöld gumicsizmájában nagyokat cuppogva kisétált a büfébe, hogy igyon egy jéghideg, alkoholmentes citromos sört és harapjon valamit.

Ő már nem találkozott Marek Sielewiczkyvel, és Christofer Adelindével, akik 10 körül hajóztak ki, szintén kirándulókkal. Gyenge déli szél fújt, a hullámok laposak voltak, szétterültek, puhán ringatták a Bascát és a Szt. Adalbertet. A két hajó egy ideig egy irányban haladt, Marek hajója volt valamivel előrébb és szél felől. Christofer később meggondolta magát, módosította a kurzust, elfordult a Bascától, és egyre inkább fél-széllel haladva keleti délkeleti irányt vett fel. A kapitány szándéka világos volt. A desztináció szerint neki kellett hamarabb visszatérnie Almeidába, s így közel akart maradni az ideális ívhez, hogy ne veszítsen szöget, és magasságot, ha majd takot vált a hazamenetelhez. Hegyes szögben távolodtak egymástól. Marek a szelet szorítva dél felé tartott, a Basca szépen dőlt a megélénkülő szélben. A hajók sebessége 4-5 csomó volt, így aztán másfél, két órával később már nem igen látták egymást.
Adelinde fél kettő után néhány perccel érkezett vissza a mólóhoz. Vendégei fizettek és elbúcsúztak, ő meg felment a telepi házába ebédelni, és szunyókálni. Hamarosan arra riadt, hogy a TV-ben éppen a körzeti meteorológiai jelentést olvassák fel.

" Figyelem! A tartományi szolgálat legfrissebb előrejelzése szerint déli irányból hatalmas vihar közeledik a térséghez 80 mérföldes széllel, és heves felhőszakadással. Érkezése négy óra körül várható. A térségre vörös riasztást adtak ki. Kérjük a lakosságot, és az úton levőket, hogy fokozottan ügyeljenek testi épségükre és értékeikre"

Ránézett az órájára, háromnegyed négy volt. Belebújt a gatyájába, hóna alá csapta az esőkabátját és rohamléptekkel indult le a mólóra. Öt perccel később, már lenn a kikötőben, konstatálta, hogy Telequtetila felől az eget habos szegélyű, összefüggő, koromfekete felhőpaplan borítja. Szél nem volt. A víz tükörsima, mint az olaj, és méregzöld. Egy pillanatra megállt, hogy megcsodálja ezt a semmi máshoz nem hasonlító, túlvilági képet. A part menti fák vastagabb ágai, mint ágas bogas fekete karok, megannyi tilalomfa. Lángoltak a levelek, vakítóan fényes, világító zöld lombok nyúltak bele az ég pokoli feketeségébe. Földbegyökerező lábakkal állt ott a cölöpsor mellett. Félelmetes, egyben helyhez-kötöző, legyökereztető látvány volt. Aztán kapcsolt. Gyerünk, mozgás! A sötét felhőréteg lassan, de biztosan egyre közelebb ért. A lángoló zöld fény a messzebb lévő magas fák csúcsain kezdett visszaszorulni, és kialudni.
Átszólt a túloldalra Josénak: "Figyelj. Jövök oda melléd!"
Át kellett állnia a keleti oldalra, mert a vihar nyugat felől jött. Belőtte a motort, s, jó nagy íven, hogy a horgászokat ne zavarja, átment, és kikötött a Hatvanlábas mögött a belső, a part felőli oldalon. Szorosan a móló mellé állt. Duplára vett, két-ujjnyi vastag kötelekkel kikötötte a hajót elől, hátul. Minden mozdítható tárgyat, amit a szél felkaphatott beszedett, és berakott a kabinba, a tartalék köteleket, a mentőlapokat, a plédeket, a törülközőket. Bedobta az ágyra a racsni tekerő karját is. Kitette a móló felől a pufferokat, ellenőrizte az álló és a mozgó-kötélzetet. Lecsukta a fuxlyuk csapóajtaját, bekészítette a sínbe a kabinajtó fedelét. Körülnézett, még egyszer végig futatta tekintetét a Szt. Adalberten. Minden lekötve, minden elrakva, vitorlák betekerve, bezsákolva, fürdőlétra felhúzva. Nahát! Jöhet akkor az a fránya vihar! De hol van Marek? Tényleg. Hol van a Marek?
-Hej, Jose, hej te! Tudod, hol van a Marek?
-Percenként hívom, nem veszi fel - vonogatta a vállát unottan Martinez. - Gondolom, kikötött valahol. Remélem, van annyi esze....
Ebben a pillanatban megcsörrent a telefon. Martinez felvette, Marek Sielewiczky volt a vonalban.
-Jose? Figyelj, itt állok Telequtetilánál a kemping előtt, kétszáz méterre a kiszögeléstől. Láttam, hogy hívsz. Bocs, nem tudtam felvenni, le kellett szerelnem a vitorlákat, a front széle már itt van felettem. Tessék? Nem, szél egy gramm se, egyelőre teljes flaute. A motorom? A motorom bedöglött. Illetve azt hiszem kifogyott a benzin a tankból.
Tessék? Nem ne izguljatok. Közel vagyok a parthoz, ha kitör a vihar, legfeljebb behúzódok a nád közé.

Christofer Adelinde hevesen integetett, és odaszólt valamit Martineznek, amit az nem értett. Elfordult, egyik kezét a fülére tapasztotta.
-Várj! Bocs, nem neked mondom, Adelindének mondom. Bocs, várj meg ott. Viszek neked benzint, ne menj sehova.
Röhögött, a maga visszafogott, csendes módján, mert hiszen hát hova a fenébe mehetne Marek, ha nem fúj a szél, és nem működik a motorja?
Beindította a dieselt, leoldotta a kikötőköteleket a bikáról.
-Hová mész, te őrült?! -kiáltott rá Christofer, amikor kifordult a móló mellől. -Onnan jön a vihar!
Jose nem válaszolt, most a kormányra kellett figyelnie. Nagy íven kerülte meg a mólót a horgászok miatt, akik még mindig lógatták zsinórjaikat a méregzöld vízbe.
Néhány kiáltás szállt utána.
-Mit csinálsz, ember? A vesztedbe rohansz!
Eleresztette a füle mellett. Beállt a Telequtetila felé irányuló kurzusra, a motor szépen húzott. Nem mert teljes gázzal haladni, csak háromnegyedig nyomatta, fő a biztonság. Tudta, hogy sietnie kell, mégsem akarta megkockáztatni, hogy az ő motorja is bedögöljön a teljes terhelés alatt. A kiszögellés nagyjából 4 mérföldnyire volt az almeidai mólótól, 4 mérföldet kellett megtennie, hogy a Bascát elérje.
Elhúzott a bójasor előtt. Egyik-másik stégen még látott mozgást, horgászok pakolták össze sietve a cájgot. A Hattyú a helyén volt, orra abba az irányba mutatott, amerre igyekezett. Leült a padra. Minek ácsorogjon a fájós lábával? Most már ráér. Igen, ráér egészen addig, amíg az első széllökés meg nem érkezik. Hogy akkor mi lesz, nem tudta Martinez, de igyekezett kitalálni. Fejében vad iramban követték egymást a gondolatok. Mi lesz, ha a vihar előbb éri el őt, mint ő Mareket? Rágyújtott egy Camelre. Kinyitotta az ülés alatti fakkot. Ott szokta tartani a citromos sört, most azonban egy árva doboz se volt a hűtőládikóban. Bekapcsolta a rádiót. Felnézett az égre. A felhő közeledésének sebességéből megpróbálta kiszámítani, mikor érhet oda a vihar. Fél és háromnegyed óra közé saccolta. Óriási mákom lesz, ha megúszom, mondta magában. És Mareknek is! Észrevette, hogy az egyik felhúzó-kötelének a vége jó három-arasznyira lelóg az árbocnál, a bika mellett. Felállt, felment a fedélzetre, felcsavarta, hogy ne lógjon ki. Az ilyen apróságokra oda kell figyelni. Apróság? Dehogy. A szél belekap a lelógó kötélbe, kirántja az egészet, és körbecsavarja mindenen.
A Hatvanlábas duruzsoló motorral, hófehér nyomdokvizet hagyva maga után, rohant a sima, méregzöld vízen a telequtetila-i kiszögelés irányába, ahol ott állt valahol Marek a Bascával, s a Basca fedélzetén az utasokkal.

Marek Sielewiczky katonai távcsővel fürkészte a látóhatárt. Mindent leszerelt már, a felesleges dolgokat, ami útban lehet egy vészhelyzetben, bepakolta a kabinba. Utasai, két nő, és két férfi érdeklődve nézegették a tájat. Tetszett nekik a fények és árnyékok szüntelen változása, a vad táj, a partvonal lapos, hullámos hegyei, az egy helyben, halálos csendben álldogáló nádas hosszan elhúzódó vonala, a beékelődő apró stégekkel. A mellettük lévő partot távolba veszően végeláthatatlan nádas szegélyezte. Itt, a közelükben a nád egy csücske majdnem a hajóig nyúlt ki, a szélső nádszálak talán csiklandozták is egy kicsit a hajó oldalát. De nem! Volt még odáig vagy 20 öl.
Fogalmuk sem volt arról, mekkora veszélyben vannak, milyen nagy a baj. Csönd volt, halálos, dögletes csend.
Marek végre felfedezett elől a vízen egy gyorsan közeledő pontot. Ez Jose.
-Ne féljetek - szólt le a fedélzetről az utasoknak - jön a felmentő sereg!
Felnéztek rá, csodálkozva..
-Nem félünk! Miért félnünk kellene?

Martinez az eget figyelte, a felhőt. Már majdnem a fejük felett volt, ő meg majdnem a csücsöknél, 100 méterre a Bascától. Látta, hogy Marek terpeszben áll fenn a decken, és int. Sürgetett az idő, robogtak a percek, így eldöntötte, hogy a part felől kerülve, a rövidebb íven áll be a Basca mellé. Megcsinálta az ívet, lekapta a gázt. A Hatvanlábas fordult, lelassult és engedelmesen a másik hajó oldala mellé simult. Nem akart rákötni. Átdobott egy 10 literes benzines kannát és átkiáltott.
-Töltsd bele és hajrá!
Már ment is tovább, keze a gázkart markolta.
Hallotta, hogy felbőg mögötte a Basca motorja. No, hála az Istennek!
Tele torokkal kiáltott, igyekezett túlharsogni mindkét motor zúgását.
-Tejes gáz apukám, és pucolás!

A Basca motorja kerek egy percen keresztül működött, aztán prüszkölt egyet és leállt. Marek kétségbeesve rángatta a zsinórt, nem indult. Előre nézett. Martinez teljes gázzal ment észak felé. Nem vette észre, hogy itt ragadtam, gondolta. Pújjogott. -Haj José, hej te, pújj! Na, most végre. Riad José, megfordul, száguld vissza. Menetben dobja a vontatókötelet: "kapd el, tekerd rá egy szorító nyolcassal az orrbikára." Lassan teszi rá a gázt. Ránt a kötél, megfeszül. Húzza a Hatvanlábas a Baskát.
Közel akart maradni a parthoz. Ha eléri őket a vihar, mielőtt még kiköthetnének a móló biztonságot adó túloldalán, végső megoldásként itt van karnyújtásnyira a nádas. Csak egy mozdítás a kormányon és beszáguld a növényzetbe. A nádszálak megfogják a hajót.
Nevetett Martinez. Legjobb puffer a nád. Más kérdés, kacarászott derűsen, hogy aztán hogyan lehet onnan kikeveredni?
Futott mellettük elfele a part. A nádasban, a vágatok között itt-ott apró kis tanyák, horgász-stégek. Látott egy kisebb hajócskát, illetve csak a felnyúló árbocát. Közeledett a Tatoatoo patakhoz. Messziről felismerte a torkolatot: a víz hosszú csíkban barnás-szürke volt azon a részen.
A patak körülbelül 2 mérföldre van a mólótól, a fele utat megtette. Felnézett az égre, a felhő habos szegélye pont felette volt. Most már, innen már jól látszott, hogy gyűri, nyeli magába a kék eget az a fodros hab. Gyerünk! Marek szépen jött utána, igyekezett lekövetni a legkisebb kormányrezdülést is. Átkiáltott nekik.
-Jól vagytok?
-Jól - jött a válasz - semmi probléma.
Már látták az almeidai üdülőpark apró házait. Néhány perc... Itt vannak a stégek, a Hattyú, a bójasor. A móló végében feltűnnek a horgászok sziluettjei. Mi az anyjuk kínjáért nem mennek már be a horgászok?
A méregzöld vízen hófehér hullámtaraj vágtatott feléjük dél felől. Még csend volt. Martinez tudta, mit jelent az a fehér csík és Marek is tudta a Basca fedélzetén.
Ha nem lettek volna ott a horgászok, nem kellett volna akkorát kerülni, s akkor talán megúszták volna. A viharfront első, legnagyobb lökése elérte őket. A szél pörölyként csapott le Almeidára. Recsegés, ropogás, tárgyak szállnak a levegőben, de benn vannak a móló mögött, a szél alatti, védett oldalon. Lehet, hogy elvittek néhány cájgot, ezzel most nem szabad foglalkozni.
Martinez ráfordult a mólóra, szembe került a széllel. Pár méter még a part, a kikötőbika, a biztonság, s talán az élet. Nyomja. Marek üvölt.
-Nyomjad, José! Nyomjad!
A hajó nem mozdul, teljes gáz mellett egyhelyben áll.
Vízpermet vág át a mólón. Éles ütést érez meztelen bőrén, felsőteste görcsbe rándul. Marek kiabál. -Nyomd még Jose, nyomd még! Süvít, ordít, recseg, ropog minden.

Christofer a távcsövön keresztül látta a közeledő hajókat. Látta, hogy elől van Martinez, mögötte pedig, Marek. Valószínű vontatja, te jó ég! A hajók versenyt futottak a közeledő viharral: a kiszögellés mögött ijesztő gyorsasággal robogott Almeida irányába egy fehér fal.
A horgászok összepakolták a felszerelésüket és elindultak befelé. Ők még nem érzékelték a Hatvanlábast és a Bascát. A mólóról ekkor már mindenki menekült, csak a vitorlásiskola nebulói tartottak kifelé vezetőikkel.
-Ilyen színű a víz, amikor jön a vihar - mutatta az asszony.
Vidáman cseverészett.
-Hát igen, gyerekek, ez bizony ilyen.
-Ilyenkor nem szabad kimenni -magyarázta a férfi. -Akik a vízen vannak ilyenkor azok bolondok!

Nagyon gyorsan történt minden ez után.
A Hatvanlábas a vontatmánnyal már a mólót kerülte. Még néhány másodperc. Kitartás, drukkolt Christofer. Uram irgalmazz, milyen ott a tenger!
A fehér fal elérte a mólót, a hullám éle átcsapott rajta. Bőgő, sivító hangon énekelt a szél, földhöz verte az állókat. Adelinde az árbócba kapaszkodva nézte, hogy küszködik Martinnez. Centiméterről centiméterre nyert teret a hajó. Attól lehetett félni, hogy mindkét hajót kifordítja a szél, elviszi, s hátul, a kikövezett parton ripirtyomra törnek.
Ugrott volna, hogy segítsen a partról, hogy elkapja Jose kötelét, s rátekerje a bikára, de képtelen volt széllel szemben kiugrani a hajó orránál.
Istenem, hát senki nem segít?
A horgászok már nem voltak ott. Sötétzöld, majdnem fekete vízen fodros, fehér, tarajos hullámok futnak a móló felé, a köveknek vágódnak, mindent vízpermet borít. Sir Alex Onode, a vitorlásiskola vezetője a gyerekeknek magyaráz. Jó kedvük van, jó buli az egész. Ebből is lehet tanulni.
-Pattanjunk, és iszkiri befelé. Most. Bolond az, az ember, aki...
Háttal áll Martineznek. Nem néz oda, nem érdekli, mi van vele, él-e, hal-e? Pedig csak egy rohadék kötelet kellene elkapni...
Pedig csak egy segítő kezet kellene nyújtani!

-Kösz! - mondja Marek Sielewiczky csurom vizesen, már befelé baktatva. Szakad az eső.
-Szóra sem érdemes, hárítja el Martinez. -De figyelj csak, egy alkoholmentes sörre azért meghívhatsz majd.
Mennek tovább. A pénztárépületből két gyerek szalad ki, Kövér Lucy, és little John.
-Segítünk vinni a cuccokat!
A parkolóban elválnak, Marek beül a kocsijába, Jose megy tovább.
A sorompón túl párocska jön vele szembe, összekapaszkodnak, fejükön nejlonzacskó. Fiatalok, tizenhatnál nem többek. Valamin vitáznak.
-Rögtön agyonlőlek, te hülye liba - szól éppen a fiú. Kezében játékfegyver, ráfogja a párjára.
-Kis-sámlira kellene ahhoz állnod, paraszt! - vág vissza a lány.
Röhögnek. A felnőttek úgysem értik. Ez a trottyos se. De gáz, ha megöregszik az ember!

...és ez volt a legutolsó Jose Martinez történet, amelyikről az évkönyvek megemlékeznek...

A szövegben előforduló szakkifejezések:

jobbcsapás = jobb csapáson vitorlázik a hajó, ha jobbról kapja a szelet, félszél = félszeles szakaszon a szél merőleges irányból fúj, magasságot veszít = az ideális szélirányhoz képest, tak = csapás (irány), szelet szorít = élesen szél felé vitorlázik, csomó = 1 csomó kb. 1.8 km, racsni = orsó a vitorla behúzásához, puffer = a hajó oldalára akasztják ki, hogy ne verődjön pl. a mólóhoz, álló és mozgó kötélzet = álló kötélzet az árbóc rögzítésére szolgál, a mozgó kötélzet pedig a vitorlák kezelésére, fuxlyuk = búvólyuk a fedélzet elején, flaute = szélcsend, szorító nyolcas = könnyen oldható, biztonságos csomó