Egy távoli hang szólít meg ismét,
Lelkem mélye tudja, ki az, ki szól,
Lám itt állsz mellettem, mégsem távol,
Fájó emléked régóta kísért

Nem, nem akarom, hogy újra itt légy,
Rég feledett percek tovatűntek,
És nézd az élet most ismét büntet,
Mondd, tőlem még messzebb miért nem mégy?

Miért téped fel sebeimet újra,
Meg újra oly fájón,...belehalok?
És ha testem már ismét csak homok,
Maradványom majd akkor is tudja.

Tudja, hogy kerüljön tőled messze,
Sorsa útját járva, keresve,
A megnyugvást mi enyhítőn várja,
Kapuját a boldogság kitárja
Darabjaim befogadva magába...
S téged létéből örökké kizárva!