A nő, ha ötven, már borrá érett
benne sok-sok leszüretelt pillanat,
nem fut el, ha szembejön az élet,
megéli még, ami eddig kimaradt.

Nem lázad már mindig, mindenáron,
de karbantartja fakuló szárnyait,
s ha menni kell, megy át száz határon,
hisz' még ma is merészeket álmodik.

Olykor persze dühös és zaklatott,
mert fogynak a percek, s élni úgy szeret!
Tizenkilencre is húz új lapot,
s a sorstól a küzdőtérre vesz jegyet.

Helyét tudja, s tudja, mi helytelen,
ám szigora bölcs lett, félrenéz, ha kell,
akár kapitány a fedélzeten,
hallgat, meghallgat, s dönt - de már nem perel.

Mert időt vesztegetni nincs idő,
a tervek, álmok a sarkára hágnak.
Aznap, amikor ötven lesz a nő,
csak egyszerűen nekimegy a mának.