HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 5

Online vendég: 32

Tagok összesen: 1855

Írás összesen: 47732

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szilkati
2019-02-14 16:50:12

Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: black eagleFeltöltés dátuma: 2019-02-06

A te házad az én váram - A nagy ház 08.

‒ Ez valami isteni - hunyta le a szemét Julcsi.
‒ Na - hencegett Tomi -, a hercegnőnek mégiscsak ízlik a szegény pórfiú kolbásza?
A lány szemei kinyíltak, de ahogyan azok a zöld macskaszemek ránéztek, Tomiban megrekedt a levegő. Fölemelte a mutatóujját. - Igen. Már nekem is leesett, milyen vulgárisan hangzott ez.
A lány nem szólt, csak letette szépen a villát, a kést, fölállt, és elvonult. ‒ Mindig tudod, mikor szólalj meg - bökte oldalba Zsombor a barátját, aki beletörődőn bólogatott.
Ekkor azonban nővére lépett oda hozzá, átölelte a nyakát, arcát az arcához nyomta. ‒ Itt az én kis lököttem! Köszönöm, hogy megmentetted az estét.
‒ Ugyan már! Én nem tettem semmit.
‒ Így van - vetette közbe Zsombor. - Ha valaki tett bármit is a mai estéért, akkor az ő. - Ujjával a terasz párkányán ücsörgő óriásmacska felé bökött, aki épp a bundáját nyalogatta.
‒ Őt senki ne merje bántani! - lépett mellé Julcsi egy borospohárral a kezében. Ő édesanának a nad...
‒ Ne... !!! ...merj gügyögni! - emelte föl a kezét Eszter, mire Julcsi rémülten meghúzta a poharat.
A palack bor ott árválkodott az asztal közepén. Csak Julcsi töltött magának. Eszter és Zsombor jól ismerte Tomi viszonyulását az alkoholhoz. A lányt azonban még senki nem világosította fel erről. De Tomi jelezte, hadd fogyassza csak a lány, épp elég ünneprontó incidens jutott már ki a mai estére.
‒ Már csak egy dolog van hátra - csapta össze a kezeit izgatottan Eszter. - Julcsi, gyere, segíts.
A lány letette poharát a terasz széles párkányára, és futott Eszter után. Ahogy mesébe illő cipőcskéjében elkopogott Zsombor előtt, a fiú majd' elolvadt. Mámorosan beleszimatolt a levegőbe. ‒ Te is érzed?
Tomi ijedten tette föl a két kezét. ‒ Esküszöm, nem én voltam!

***



‒ Íme, a desszert, uraim - tértek vissza a lányok. - Válogatott ínyencségek a Hegyvidéki Szálló saját cukrászdájából.
Az ínyencségek az asztalra kerültek, a fiatalok pedig körbeállták. ‒ Csak, hogy tudjátok, ez ott egy vagyonba kerül.
Tomi csibészesen vigyorgott. ‒ Csórtátok, mi?
‒ Nekünk nem kell csórni - szegte föl az állát Julcsi -, csak mosolyogni.
Tomi összevonta sötét szemöldökét, két kezét az asztalra tette, s kissé előredőlt. ‒ A bukást mindig gőg előzi meg.
Julcsi Eszter füléhez hajolt. ‒ Miről beszél?
‒ Semmi, semmi. Csak köszöni szépen - tüsténkedett Eszter, akinek nem hiányzott egy összetűzés a forrófejű öccse és a még forrófejűbb barátnője között. Ma este semmiképp.
Zsombor ezt a pillanatot választotta ki, hogy átadja a lányok ajándékát. Ezzel sikerült is elejét venni a csatabárdok kiásásának. Az még nagyon korai lenne. A lányok örültek, Eszter ölelkezett, puszilkodott, mire Julcsi odaért Zsomborhoz, a fiú már teljesen kész volt. Tomihoz azonban nem ment oda az aniston-szőke istennő; valami érthetetlen ellenszenvet érzett sugározni felőle, és benne is effélék kezdtek terjengeni iránta. De minderre aligha figyelhettek föl mások. Az édesség színre lépett, s attól fogva azé lett a főszerep.
‒ Én általában már nem eszem semmi ilyesmit az esti órákban, de ma kivételt teszek - köszönte meg Zsombor az adagját.
‒ Igen, Zsombi tudatosan táplálkozik. Akárcsak én. De ma én is kivételt tehetek - csatlakozott Tomi.
‒ Összeillő pár vagytok - mosolygott rájuk Julcsi elnézőn.
‒ Ja, mi nem! - ellenkezett Zsombor kétségbeesetten. - Mi nem vagyunk egy pár! Mi nem vagyunk úgy! Mi csak barátok vagyunk!
‒ "Csak" barátok? - fordult felé Tomi. - Tudod, mit? Ha neked a barátság "csak", akkor már azok sem vagyunk.
‒ Na, de... na, de ő...
‒ Hagyd már a fenébe - nyugtatta Eszter. - Julcsi csak ugrat. Ne ugorj be neki. Majd kiismered. Ezzel a lököttel meg ne foglalkozz. Egyik se százas.
Amikor Eszter odébb állt, Zsombor szeme megakadt a duzzogó Tomin. - Sajnálom, cimbora. Ne haragudj! Tudod, hogy nem úgy értettem.
‒ Nem mondom, hogy nem fáj - játszotta meg magát Tomi. - De megbocsátok. Csak egyet akarok tudni. Mert olyan hevesen tiltakoztál. Mondd, mi a baj velem, he? Nem lennék elég jó neked?
Zsombornak elege lett az ugratásokból. Feltartotta a süteményes tányérkáját. ‒ Akarod, hogy ezt a képedre kenjem?
Ekkor kiáltott fel Julcsi. ‒ Ki itta meg a boromat?
Mindenki egymásra nézett, majd egymás után a terasz párkányán ide-oda hempergő, összevissza marmogó macskára. Mindenkiből egyszerre robbant ki a nevetés.

***



Amikor Tomi korgó hassal épp arra készült, hogy egészben bekapjon egy mignont, Eszter olyat kiáltott rá, hogy majd' elhajította. ‒ Vá-vá-vá-vá! Senki ne nyúljon a süteményéhez! - Mindhárman értetlenül meredtek rá, mire ő odaugrott lakosztályának tolóajtajához, és elhúzta. Feltárta legszemélyesebb életterét a társaság előtt. Nem értették. Mind odagyűltek. - A desszertet itt fogyasztjuk el.
‒ De miért? - kérdezte Tomi, aki kiválóan érezte magát a friss levegőn, a csillagos ég alatt.
Eszter nevetve szaladt be a hatalmas helyiségbe. Épp úgy viharzott végig a tágas, nappalinak megfelelő szobarészen, ahogy az avaron csörtetett át reggel. Épp ezért Tomi úgy érezte, bármi következik is, semmiképpen nem veheti el tőle a nővére kedvét. Bármi vár is rájuk a Pazar szobában, amelynek luxusától (a lakrész tartalmazott külön háló sarkot, kis gyorskonyha sarkot, fürdősarkot, olvasózugot, szoba méretű gardróbot, mindezt a tágas nappali rész köré tagolva) máris émelyegni kezdett, bele kell menniük a játékba. Eszter szülinapos kislányként torpant meg egy furcsa készülék előtt, ami leginkább egy fölfegyverzett robotra hasonlított. Mintha kétoldalt két lőfegyvert viselne.
‒ Ta-dááááám!
Mindannyian körbeállták. ‒ Mi a búbánat ez? - nézett nagyot Tomi.
‒ Egy karaoke szett, kis tudatlanom.
Zsombor azonnal átérezte, hogy bajban van, és olyan kihívással fog hamarosan szembekerülni, amivel aligha tud megbirkózni némi alkoholos befolyásoltság nélkül. Julcsi előrelépett, és csípőre tett kezével, fejingatásával egy kötekedő matrónára emlékeztetett. ‒ Az én szobámban miért nincs ilyen?
‒ Miért? Nem elég egy a házban? Na, gyertek, gyertek! Jó buli lesz!
Eszter olyan lelkes volt, hogy Tomi nem tudott ünneprontó lenni. Hát, jó. Akkor énekelni fogunk.
‒ Ez DVD rendszerű. Hú, mennyi lemez van itt! - guggolt Zsombor a masinához.
‒ Mi van a kezedben? - lépett hozzá Tomi.
‒ Hogy ez? Sajnálom, enélkül nem fog menni.
Tomi belekarolt Eszterbe, és félrevonta. ‒ Zsombi inni fog. - suttogta kétségbeesetten.
Eszter a fiúra nézett. ‒ Ugyan! Egyetlen pohár még nem a világvége.
Öccse szemei elkerekedtek. ‒ Azt a poharat számtalanszor újratöltheti még! És fogja is! Pedig holnap dolgoznia kéne.
‒ Nem lesz semmi baja. Kicsit gátlásos, hadd oldódjon.
‒ Zárd el az italt!
‒ Nem tehetem, Julcsi vette. Ne félj, nem lesz semmi baj.
‒ Te ezt nem érted. Ti nem vagytok felkészülve arra, ami következik.
‒ Tomi, a vendéglátóiparban dolgozom. Mindenre fel vagyok készülve.
De Eszter tévedett.

***



A szemközti ház ablakában valaki tátott szájjal figyelt. A zene áthallatszott, arra lett figyelmes a fiú. Azonnal elfoglalta lesállását. A kis kukkoló a délután folyamán felhagyott a kémkedéssel. A két földi angyal eltűnt, és nem mutatkozott többé. Ezt az időt töltötték a lányok a konyhában. Munka közben jól szórakoztak; paradicsommal dobálták egymást, lisztet fújtak egymás arcába, Julcsi az öklére húzta a konyhakész mirelit csirkét, és bábozott vele - ha a kis kamasz láthatta volna mindezt... De nem látta. S az igazat megvallva eléggé bele is fáradt a folytonos pásztázásba. Megfájdult a feje, szinte már megundorodott magától: mégis mi történt vele? Mit csinál ő itt az ablaknál? Szépek, szépek azok a felnőtt lányok, de mi ez a furcsa, önpusztító függőség, amit egyetlen pillanat alatt előidéztek benne? Miféle átváltozáson megy keresztül? Gregor Samsa jutott az eszébe, és ijedten dugta el a látcsövet egy komódfiókba. Valami furcsa bűntudat munkált benne, és valamiféle tisztátalanság érzete. Olyannyira, hogy meg kellett fürdenie és ruhát kellett váltania (ez egyébként is ráfért). Mikor visszatért a bűntett színhelyére, kapkodva tüntette el léhaságának nyomait. A különféle majszolós csomagolásokat, zacskókat és a vizelettartállyá módosult üdítős palackot. Sőt, kitakarította az egész szobát. Visszaváltozott normális gyerekké, felhívta osztálytársait, átkérte a napi leckéket, neki is állt a házi feladatoknak, azután leszaladt a konyhába, segített az anyjának, kivitte a szemetet, és öccse is visszakapta nagy és erős, megbízható bátyját, lejátszottak pár "Call of Duty"-t, majd mindenki belemerült a tévébe vagy az internetbe. Már-már úgy érezte, helyrebillenni látszik az élete, amikor meghallotta a zenét. Ehhez újra csak távcső kell! Már ott is volt újra az ablakban, megfeledkezve minden korábbi szégyen- és lelki komfortérzetéről. S nem akart hinni a szemének. A két földi angyal mikrofont tart a kezében, és énekel. Igen, igen, táncolnak és énekelnek. Táncolnak, ugrálnak, és a kis kamasznak egyszeriben szívritmuszavarai lettek. Kis barátunk többször is megdörzsölgette a szemét, megdörzsölgette a távcső lencséit is, de a szőke lány tényleg hamupipőkének volt öltözve. Csoda, hogy ő ismét odaragadt az ablak elé?
Amikor öccse berontott - Vacsora! - ő csak hátralegyintett, mint korábban. - Hagyjál!
A kisebbik fiú megtorpant az ajtóban. - Ó! Már megint... a szőke... és a barna?
‒ Gyere, gyere! Ezt nézd meg! - hadarta a bátyja, amivel csak még inkább ráhozta a frászt.
‒ Nem is tudom... engem nem biztos, hogy érdekel.
Bátyja úgy perdült meg, hogy a kistesó összerezzent. ‒ Micsoda?! Hogy EZ nem érdekel?! Na, gyere ide! Táncolnak, érted? És valami hihetetlen! Ahogy ugrálnak... kiugrik a szemem. Nem tekerték be a reluxát. Belátni... egyenesen belátni... az ajtó is tárva-nyitva... Ez... maga az erotika barlang! Nézd! Nézd!
Odarángatta szegény kisfiút az ablak elé, kezébe nyomta a távcsövet, és utasította, hogy kémleljen csak át a szomszédba, csodát fog látni. S ez a közjáték épp elég is volt ahhoz, hogy a lányok átadják helyüket a fiúknak. A fiúk következtek, a lányok pedig kacagva omoltak le a szőnyegre; a fotelok takarásában nem lehetett látni őket többé. A kissrác épp akkor pillantott bele félelmekkel telve a messzelátóba, amikor Tomi a nyakába kapta a már kissé kapatos Zsombort, az pedig ingujjban lovagolva barátja nyakában lasszóként lengette levetett nyakkendőjét, miközben éktelenül próbált követni egy dalszöveget. Homárok! Ezek tuti, hogy homárok! És a bátyja ezekért van oda! ‒ Ühüm... hát, ez... khm... igazán érdekes... igazán.
‒ Na? Bejövős, mi? - kajánkodott a bátyja, pusztán nagytesói hivatalból, miközben a kistesó az ajtó felé hátrált.
‒ Ja, ja. Bejövős. Már miért ne volna az, he-he... Én meg most kimenős vagyok. Na, csá! - Az ajtóban végre futásnak eredhetett. - Anyúúúúúúúú!!!

***



Hajnalig tartott a buli, szólt a zene, mindenki rekedtre énekelte és holtfáradtra táncolta magát, s elfogyott mind a két üveg nemes nedű. A legjavának eltűnését szegény Zsombor számlájára írhatták, aki másnap minden bizonnyal keményen megfizet ezért. A fiatalember előbb csak kellemesen feloldódott, azután szépen, fokozatosan szétcsúszott, s ezzel egyszeriben karót nyelt businessmanből ő lett az est jókedv-felelőse. Legelőször Tomi nyakába borult bele. Drága barátom, úgy szeretlek. ♫I love you baby♪. Majd Eszter következett. Drága Szetter... Desszert... Eszter kisasszony! Magát is szeretem. Tiszteljen meg ezzel a tánccal. ♪Can you tell me ♫ who called a race?♪ Majd következett Julcsi. Istennőm! Vénusz egy puha tehén, egy sápatag, bávatag... hukk! Kegyednek kellene ott állni a kagylóban. Érti? Egy kagyló... Hadd boruljak a topánkája elé. De mégsem... kicsit szédülök... nem akarom elveszteni önt... és az egyensúlyomat... Adja nekem a kezét. Én tisztelettel megkérem önt... legyen az eleségem... a nyereségem... a feleségem... ♫watch that scene ♪ did in the dancing queen♫. Végül következett Garfield. De téged... édes cimborám, jer keblemre... téged szeretlek a legjobban... te megértesz engem, ugye? Gyere táncoljunk! Azután szerelmet vallott még Tominak vagy háromszor, miközben a fiú a vállán a szobájába cipelte, belekapaszkodott még az ajtófélfába és táncra kérte azt is. Kicsit sovány vagy... kicsit szálkás... de nem baj... téged is szeretlek. ♪Te vagy a legnagyobb hős a világon ♫ én a királynőd♪... hukk!
Végül lassan elcsitult a ház, elhullámzott a sok nevetés, kialudtak a fények. De a ritmus, a dallam ott zsibongott még a véráramokban. Az érzés vibrálva töltött meg minden zugot. Az élet visszafoglalta az üresen hagyott épületet.
‒ Szegény Zsombika - sóhajtotta Eszter. - Bűntudatom van.
‒ Már mindegy. Holnap szörnyű napja lesz. De túléli.
Rövid ideig hallgattak, átadták magukat a gondolataiknak, az érzéseiknek, a nem múló hangulatnak. Majd a lány fölnézett. ‒ Szóval... a faházikó.
‒ Igen - nézett föl a házikóra Tomi is.
A grillpark egyik padján üldögéltek, fejük felett csillagos ég mosolygott. A fiú átölelte nővére vállát, s mélázva nézett el a kis faház teteje fölött a múltba. ‒ Emlékszel, amikor esténként altató mesét kértél tőlem?
‒ Igen - mosolygott a lány. - Már gyerekként remek mesélő voltál. Hihetetlenül jó meséket improvizáltál ott helyben.
‒ Hm. Te pedig felállítottál egy szabályt: ha bármi félbeszakítja a mesét, újra kell kezdeni.
‒ Igen - nevetett Eszter. - És ha nem voltam még álmos, akkor "véletlenül" félbeszakítottalak, hogy mesélj még tovább... és tovább... míg el nem alszom... És te meséltél.
‒ Meséltem... Ma már tudom, vágyakat meséltem, reményeket, kapaszkodókat. A Névtelen sziget a Zafír-öbölben, A sellők tava annak közepén, körül A nimfák erdeje, s a tisztáson...
‒ A faházikó - suttogta Eszter.
‒ A faházikó. Odabenn kandalló, kecskelábú asztal... egyszerűség, tisztaság... biztonság és jólét. Amiről álmodtunk.
‒ Az ajtón nincsen zár. - Eszter szeme sarkából egy kis könnycsepp minden áron útra akart kelni.
‒ Az ajtón nincsen zár. - bólogatott a fiú. - Csak egy kilincs. Sohasem zárhatjuk ki magunkat.
Eszter belebújt nagy és erős öccse ölelésébe. ‒ Ez ugyan nem rönkház, de amint megláttam, ez a kastély itt mögöttünk elhomályosult. - mondta a fiú. - Eltörpült. A távolba szökött. Az csak egy ház, egy hajlék. De ez itt, ez a kis házikó... a remény jelképe volt mindig is. A kapaszkodó. A menedék. Valójában Ő a Nagy Ház. Érted?
‒ Értem - suttogta Eszter, és kibontakozott az ölelésből. Felállt. - Későre jár.
Amikor puszit váltottak és Eszter megindult a ciklámen színű, méreteiben ugyan kiemelkedő, de jelentéstartalmában összezsugorodott ház felé, az emeleti lakosztályok egyikének ablakában valaki végre betekerte a reluxát. De csak annyira, hogy egy vékony résen át kilásson. Júlia sokáig nézte még a padon ücsörgő Tomit. Nem lehetett őt megfejteni. Túl egyszerű, túl sima, túl rezzenéstelen.
‒ Valójában egész másnak kell lennie. Ugye, szerinted is, Garfield? - nézett le a lábához dörgölőző kis gézengúzra. Az visszavarmogott neki valamit, és tovább hízelkedett. A lány letette elé a tepsit a padlóra, megsimogatta a buksiját. - Hát, mit szólsz? Tomi bácsi mégsem ette meg a lasagne-ét. Mindet meghagyta neked.
Így volt. Tomi egy óvatlan pillanatban nyomta a kezében a tepsit, amikor ő csaknem megfojtotta Zsombit a nyakkendőjével. Eszter magába volt roskadva, nem figyelt rájuk. Ők épp a konyhánál futottak össze. Amikor Tomi beleütközött a lányba, rohanvást a kezébe nyomta a tepsit, rejtsd el gyorsan, amíg Eszter nem látja. Julcsi felrohant vele az emeletre, és sietve becsempészte a szobájába. De azóta sem hagyta nyugodni. Tomi mégsem undorító. Nem eszik egy tálból egy állattal. Ellenkezőleg: képes idiótának tettetni magát, csak azért, hogy a nővére ne érezze úgy, hogy teljesen hiába törte magát. Csak így tudta enyhíteni a lány csalódottságát. Megdicsérte az ételt, azt mondta issssssssteni volt, csak azért, hogy Eszter jobban érezze magát egy kicsit, és azt mondta, az utolsó morzsáig megette, pedig meg sem kóstolta. Talán először valóban meg akarta enni. De aztán meggondolta magát. Valami visszatartotta. Talán a felnőtté válás. Akárhogy is: ez igazán szép dolog volt tőle. De miért volt vele azután olyan utálatos? Talán a látszat kedvéért? Hogy Eszter még véletlenül se gyanakodjon? Ez a fiú valóban nagyon szereti a nővérét; igyekszik mindenféle bántást, a legapróbbat is, távol tartani tőle.
Kinézett rá a résen át. A fiatalember még mindig ott ült a padon egyedül. Mégsem tűnt magányosnak. Egy férfinak látszott. Férfinak, aki egyenes háttal ül, akinek a tartását semmi nem roppanthatja meg.
Végül Tomi mélázásának a mobiltelefon csörgése vetett véget. ‒ Igen?
‒ Mondasz nekem esti mesét? - kérte a nővére.
‒ Hm. Mostál már fogat?
‒ Igen, csillog-villog.
‒ És lefeküdtél már szépen?
‒ Igen, az ágyamban fekszem, betakarózva.
‒ Leoltottad a lámpát?
‒ Még a kis éjjeli lámpát is.
‒ Hát, akkor jól figyelj! - indult meg Tomi a remény menedéke, a faházikó felé. - Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy Holdkaréj nevű királykisasszony.
‒ Holdkaréj?
‒ Igen, mert amikor született, telioldnak kellett volna lennie, de csodák csodája, csak egy karéjt lehetett a Holdból látni. Ezt az udvari asztrológusok bizony rossz jelnek is vették, hát még, ha tudták volna, hogy mi takarta ki a Holdat.
‒ Mi takarta ki?
‒ Elmesélem, de ne szakíts félbe, mert ezt a mesét csak egyszer fogom elmondani... nos, volt egyszer, hol nem volt, valahol messzi vidéken, élt egyszer egy Holdkaréj nevű királykisasszony...

***



A faházikóban pisla fény gyúlt.
Az emeleti lakosztály elsötétült.
A csillagok mosolyogtak.




/Vége az első résznek./

A szereplők bármelyikének hasonlósága valóságos személyekhez nem a véletlen műve.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
black eagle
Regisztrált:
2016-11-18
Összes értékelés:
1543
Időpont: 2019-02-17 06:50:25

válasz hundido (2019-02-16 08:28:01) üzenetére
Kedves hundido!

Talán ezzel is magyarázható a mesékhez való kötődésed, az, ahogyan a világ problémáit szórakoztató, kedves meséidben teszed rendbe.
Ez a betét saját élményből fakad. Bár Tomi nem azonos velem, de én (felkérésre) rendszeresen mesét kellet mondjak a nővéremnek, amiket általában éppen akkor raktam össze; e tekintetben rendkívül kreatív gyerkőcök voltunk. Emlékszem, olyan is volt, hogy, a késői időpont miatt, én aludtam el a saját mesémen. :) A nővérem persze fölébresztett: "nem fejezted be a mesét!" :) Szóval, így ment ez. Szép emlékek ezek.
Köszönöm a figyelmedet, és igazad van, még ne fussunk el véle.

Üdv: Laca :)
Szerkesztő
Regisztrált:
2006-03-12
Összes értékelés:
1223
Időpont: 2019-02-16 08:28:01

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Szia!
Itt a vége, de ne fussunk el véle, mert lesz folytatás. A testvérek a végén felidézték a gyermekkoruk egy részét, a mesélést. Milyen fontos is az esti mese, mert az ember szívesen emlékszik vissza: milyen jó is volt, hogy vki mesélt nekem! Nekem nem meséltek...üdv hundido
Alkotó
black eagle
Regisztrált:
2016-11-18
Összes értékelés:
1543
Időpont: 2019-02-15 11:46:44

válasz túlparti (2019-02-14 16:43:31) üzenetére
Kedves túlparti!

Egyszer talán ezt is elmesélem. :)
Így van, ez még csak az első rész volt, az első nap. Jaj nektek! Hol van még a vége? :)

Üdv: Laca :)
Alkotó
Regisztrált:
2013-06-11
Összes értékelés:
809
Időpont: 2019-02-14 16:43:31

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Szerencsére csak a mese első része fejeződött be. :)
"... élt egyszer egy Holdkaréj nevű királykisasszony...
Mese a mesében? érdekelne ez a mese is, bár szerintem ez súlyos tapintatlanság részemről. Asszem, ez a mese a testvérek privát szférája.
Üdv neked!
túlparti
Alkotó
black eagle
Regisztrált:
2016-11-18
Összes értékelés:
1543
Időpont: 2019-02-14 15:01:37

válasz szilkati (2019-02-09 23:12:33) üzenetére
Kedves Kati!

Szívből köszönöm. Jegyzem, és igyekszem javítani rajta.
(Mellesleg én sem tartom magam írónak. Még költőnek sem.) :)
A minden nagyon szép, minden nagyon jóra csak azt tudom mondani, hogy ez volt az első nap. Adjunk nekik egy kis időt, hogy elrontsák a dolgokat. :)

Szeretettel: Laca
Alkotó
black eagle
Regisztrált:
2016-11-18
Összes értékelés:
1543
Időpont: 2019-02-14 14:53:17

válasz Kőműves Ida (2019-02-09 20:04:41) üzenetére
Kedves Ida!

Én is remélem, hogy végül is az volt.
Alig érem utol a saját történetemet. Nagyon előreszaladtatok. Örülök, hogy még a történettel tartasz. Köszönöm a figyelmedet.

Szeretettel: Laca :)
Alkotó
szilkati
Regisztrált:
2018-01-26
Összes értékelés:
797
Időpont: 2019-02-09 23:12:33

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Laca!
Elolvastam mind a nyolcat. Eddig minden nagyon jó, minden nagyon szép. Várom a bonyodalmat, mert nem lehet ennyire konfliktusmentesen élni. Kíváncsi vagyok, hogy viszed tovább. Az első részben a monológszerű dialógusok nekem kicsit mesterkéltnek tűntek, de arra jók voltak, hogy sejtessenek vagy felidézzenek sorsokat a múltból. Legjobban azok a részek tetszettek, ahol a narrátor szólal meg. /Azaz az író, aki -szerintem- inkább költő./

Szeretettel: Kati
Szenior tag
Regisztrált:
2012-03-29
Összes értékelés:
5690
Időpont: 2019-02-09 20:04:41

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Laca!

Van benne egy kis horror, fanyar humor, de ott van a legmélyén a béke és a szeretet...
Nagyon jó írás. Most magam is mosolygok, mint a csillagok. Remélem szép álmom lesz.
Köszönöm.

Szeretettel,
Ida

Legutóbb történt

túlparti bejegyzést írt a(z) Egy régi történet 6. című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel Soroló címmel a várólistára

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Egyenlő súly című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Tavasz jele című alkotáshoz

oroszlán alkotást töltött fel Egyenlő súly címmel

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Csak illúzió 3/3 című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Gazdátlan csend című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Csak illúzió 3/2 című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Csak illúzió 3/1 című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Majd ha című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Zsuga Zsiga kalandja 5. rész című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Tavasz jele című alkotáshoz

Vári Zoltán Pál bejegyzést írt a(z) Óh, te költészet! című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Tavasz jele című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)