HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 3

Online vendég: 28

Tagok összesen: 1855

Írás összesen: 47750

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szilkati
2019-02-14 16:50:12

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: black eagleFeltöltés dátuma: 2019-02-13

A te házad az én váram - hazugságok hálójában 02.

‒ Zsombika szívem, kérlek, vezesd körbe Angelikát a parkban. Elvégre sétára indultunk, nem igaz? Hisz olyan szép az idő. Ne hagyjuk magunkat zavartatni. Menjetek előre, rögvest csatlakozom én is, miután eligazítottam a személyzetet.
‒ Óh, igen, igen. Szeretnék sétálni azokon a fehér köveken - derült fel a középkorú hölgy ábrázata, aki számára a beazonosításukat követően a két "alkalmazott" azonnal megszűnt létezni. Szemmel láthatóan a legújabb-kori arisztokrácia tagja volt, az a fajta fellengzős pénzember, aki a körülötte levő világot csak, mint egy nyüzsgő hangyabojt szemléli. El is indultak a megkönnyebbült Zsomborral. ‒ Óh, tudod, nekem is van ám egy intézőm odahaza. Intéző, én nevezem így. Ha-ha-ha! A legjobb iskolákban tanult, kiváló referenciái vannak, és hihhhhetetlenül jóképű. Ördögien ügyes fickó, és bármire megkérem, azonnal ugrik. Ah, egyszer meg kellene ismerned...
A három fiatal várt egy kicsit, míg a kissé elvarázsolt hölgy és a baljába kapaszkodó fiatalember eltávolodnak, majd Eszter végre szembefordult a két borús tekintetű "alkalmazottal". Julcsi összefonta mellén a karjait. ‒ Várom, hogy eligazítsd a személyzetet!
‒ Igen - utánozta őt Tomi. - Mi a fene volt ez?
‒ Gyerekek, ne rontsátok ezt most el. Jó? Komolyan, olyan jó muri. Képzeljétek, így fogtam a teáscsészét. - És Eszter mutatta, hogyan tartotta el teázás közben a kisujját.
‒ Eszter! Nem ismerek rád! - hüledezett Julcsi. - Eladsz minket rabszolgának egy játék kedvéért? "Szert tett rám"? Hát, mi vagyok én? Egy csecsebecse? Egy szuvenír?
‒ Drágám - simította végig a karját Eszter. - Hát, már hogyne lennél az? Te vagy a világ legbecsesebb szuvenírje. Én is hazavinnélek.
‒ És én, gondnok? - kérte számon Tomi is.
‒ Ha máshogy lennél öltözve, jobbat is kitalálhattam volna, de, már ne is haragudj, mindig úgy nézel ki, mint aki épp most lépett ki egy asztalosműhelyből.
‒ Na, jó! Ki vele! Mi folyik a házamban?
Tomi megváltozott stílusa veszélyt jelzett. A fiú sohasem szokta közös lakhelyüket a saját házaként emlegetni. Az, hogy ezt most így kihangsúlyozta, minden bizonnyal közelgő viharra figyelmeztetett.
‒ Nézzétek! Az a hölgy, Angelika, Zsombor édesanyja. Egy igazi királynő. Legalábbis ő ezt képzeli magáról. Úgy értem, amolyan felhőkön lépdelő dámaság, akik alatt a lepedőt cseréljük a szállóban. Na, mindegy. Szóval egyszer csak beállított. Se szó, se beszéd.
‒ De honnan tudta egyáltalán, hogy hová kell beállítania? - ráncolta a szemöldökét Julcsi.
‒ Ez az! Honnan tudta? - utánozta őt Tomi.
‒ Képzeljétek, ez a kis lökött azt adta be az anyjának, hogy ő az üzleti világ új üstököse, és olyan jól megy neki az üzlet, hogy már vett is egy házat. Hogy ez a ház az övé. Leírta, hogy milyen, hogy a villanegyedben található, stb. Tudjátok, videochat-eltek, és ez a kis hazudós virtuálisan körbevezette az anyját, akinek (csodák csodája, mert egyébként rendkívül kritikus természet) megtetszett a környezet, és kíváncsi lett.
‒ De miért tette ezt Zsombi? Egyáltalán ki csinál ilyet? - mérgelődött Julcsi.
‒ Igen, ki csinál ilyet? - utánozta őt Tomi.
‒ A te barátod. Neked kéne ismerned a lelkivilágát - sandított rá a nővére. - De várjatok, van tovább is. Szóval Zsombi beadta az anyjának, hogy felfutott. Az meg, unatkozó dámaság, fogta magát és egy szép napon azt gondolta, leugrom már egy teára a Rózsadombról a fiacskámhoz Miskolcra. És beállított. Amikor ajtót nyitottam neki, úgy mért végig, hogy a hátamon végigfutott a hideg.
‒ Meg tudom érteni - morogta Tomi, aki még mindig berzenkedett a nő kisugárzásától, pedig már eltűntek Zsomborral valahol a park növényzete között - Néha emlegette az anyját, az igaz, de a mai napig a nevét se' hallottam. Már értem, hogy miért.
‒ Nem értesz te semmit - legyintett Eszter. - Szóval, Zsombika előszaladt valahonnét, és összevissza hadovált. Nagyon muris volt. Olyan volt a hangja, mint egy tini lányé.
‒ Igen, mindig olyan neki, ha majd' összecsinálja magát.
‒ És tudjátok - gondolkodott el Eszter -, olyan szánalmas volt szegény. De nem úgy értem, hogy szégyenletes lett volna. Inkább... fájdalmasan szánalomra méltó.
‒ Igen - sóhajtott Julcsi Tomihoz hajolva -, a mi Eszterkénk minden kisállatot megszán, aki hatalmas szemeket mereszt rá.
‒ Szóval belekeveredtél - nézett a nővérére Tomi.
‒ Úgy vergődött szegény - szabadkozott a lány. - Akkora égés lett volna neki, ha lebukik az anyja előtt. Lehet, hogy ez a nő az életben nem áll szóba vele, ha rájön, hogy becsapta. Felfogjátok ennek a jelentőségét?
‒ És te felfogod annak a súlyát, hogy Zsombi mostantól halálosan szerelmes lesz beléd?
‒ Ugyan! Zsombi minden nőbe szerelmes.
‒ Tévedsz. Patetikus loser, de te most nemcsak hálára kötelezted őt, hanem a barátnőjének adtad ki magad. Megpecsételted a sorsodat. Nincs annyi cikkely a Larousse-ban, mint ahány defektje van ennek a srácnak. Miért éppen a barátnője akartál lenni? Miért nem te lettél a titkárnője?
‒ Nem tudom! A pillanat így hozta. Meg kellett védenem őt.
‒ Meg kellett védenie! - nézett Julcsira a fiú. - Egyedül hagytuk a két gyereket, és ez lett belőle. Most már érted, miért kell Esztikére vigyázni? Érted már, miért nem engedhetjük ki az utcára játszani? Mert ha belefut valakibe, akit szerinte meg kell védeni, még a végén úgy jön haza, hogy képzeljétek, férjhez mentem!
‒ Szívem - ölelte át a lány vállát a barátnője -, Zsombor nem egy édes kis mopsz, ugye tudod? Nem kell őt megvédened. Felnőtt ember, aki hülyeséget csinált. Nyugodtan hagyhatod, hogy másszon csak ki belőle egyedül.
‒ Vagy segíthetek is neki. - bontakozott ki az ölelésből Eszter kicsit sértetten. - Hiszen mi itt négyen úgy élünk, mint egy család, nem igaz? Miért ne tartanánk össze? Egy család vagyunk. Segítsünk neki. Utána kitekerhetitek a nyakát.
Julcsi és Tomi összenézett. Nem igazán tetszett nekik az ötlet. ‒ Ugyan már, srácok! - sürgette őket Eszter könyörgőn. - Végül is nem több ez, mint egy jó móka. Anyuci nemsokára elmegy. Csak pár percet bírjatok ki vele. Nekünk csak pár perc hülyéskedés, nem több. Egy jó sztori, amit majd sokáig mesélgetünk még. De szegény Zsombikának egy életet jelenthet. Naaaaa! Segítsetek!
‒ Akkor nekem mostantól franciául kellene beszélnem? - duzzogott Julcsi.
‒ Elég, ha akcentussal beszélsz.
‒ És én? Játsszam meg a gondnokot?
‒ Miért, nehezedre esik? Mást sem csinálsz, ha itthon vagy, csak bütykölsz valamit. Csak csináld azt, amit eddig. Ha tetszik, válj láthatatlanná, bújj el a faházikódban. Az lesz Tamás bátya kunyhója. Ugyan már, gyerekek, több lelkesedést! Mindkettőtöknek csak önmagát kell adnia. Julcsi, te úgyis állandóan a telefonon lógsz. Ha bárki hív, csak vedd fel, és legyél fontoskodó, ennyi.
‒ És biztos, hogy hamarosan elmegy? - kérdezte Tomi.
‒ Hát, persze! Csak látogatóba jött, megsimogatni az ügyes kisfia szőke buksiját. Semmi vész! Na? Akkor benne vagytok?
Julcsi megigazította az öltözetét. ‒ Jól van! Nyűgözzük le anyucit! Tomi, kábé öt perc múlva hívj fel. Franciául fogok veled értekezni, de ne tedd le. - Majd Eszterhez fordult, és átváltozott kimérten alázatos, modoros személyzetté. - Asszonyom, mehetünk!
‒ Tudod, tévedtem - mondta neki Tomi, mielőtt szétszéledtek. - A zsomborok lehet, hogy angyalokat érdemelnek. De ez a Zsombor... ez itt... megérdemli a legvérmesebb démonokat. Ha ennek vége, én kinyírom.

***



‒ Szóval csak azt kell tennem, amit eddig - dohogott magában Tomi, miközben kifelé masírozott, hogy leszerelje Julcsi hosszú lécekkel és lemezekkel "földíszített" autóját. - Az tuti, hogy nekem a színemet se' fogjátok látni! Nem így képzeltem el a hétvégémet.
Amikor azonban a nyitott kapuhoz ért, elvesztette gondolatai fonalát, mert ott ismét olyasféle látvány fogadta, ami csaknem szemdörzsölgetésre késztette őt. Egy éltes hölgy ugrálta körül Julcsi kis Fiatját, és egy okostelefon segítségével nagy buzgalommal fotókat készítgetett róla. Hol hátraugrott, hol közel lopódzott; a rendszámtáblát egészen közelről fotózta, mintha bizony a képet nem is lehetne lapozáskor nagyítani. Tomi megrázta a fejét, de a furcsa szerzet nem tűnt el, tehát valóságosnak kell lennie. A fiú megköszörülte a torkát, és próbált minél illedelmesebb hangot megütni. ‒ Elnézést! Megkérdezhetem, mit csinál?
Az idős nő most rákapta tekintetét. Amint felé fordult, Tomi azonnal felismerte a matrónát, akivel a beköltözésük reggelén már találkoztak. A nő gyűlölködő arca összetéveszthetetlen, amellett feledhetetlen volt. Jóérzésű emberek legvadabb rémálmaiban kísértő arc az ilyen. Annak a fajta indokolatlan ellenszenvnek a megtestesülése, amelyre sem a gyűlölet tárgya, sem a gyűlölködő soha nem ismeri a magyarázatot. Ez a fajta ellenszenv csak van. Hogy legyen a világban.
‒ Bizonyítékot szerzek az igazságszolgáltatás számára! - fröcsögte a rémálomból előlépett jelenés.
‒ Elnézést, de... mit és kinek?
‒ Úgy bizony! Vége a játéknak, fiacskám! Megtisztítjuk a környéket a maguk fajtától!
‒ A magunkfajtától? ... Elnézést, de netán az ön háza elé parkoltunk? Mert ha úgy van, őszintén bocsánatot kérek érte. Tetszik tudni, valaki elfoglalta a mi bejárónkat, ezért...
‒ Hagyja a süketelést, maga csibész gazember! Látom én a sunyi képén, miféle alak maga! De errefelé tisztességes emberek élnek, derék polgárok, úgy ám! Nem olyanok, mint maguk! És mi nem hagyjuk, hogy a magafajták beszivárogjanak ide!
‒ Már megint ez a magafajták. Mégis kikre tetszik gondolni? A keményen dolgozó, tisztességes fiatalokra, akiknek az adójából az állam kigazdálkodja a maga nyugdíját?
‒ Hhhhhhhát! Ez felháborító!
‒ Értem. Tehát ön büntetlenül sértegethet minket minden ok nélkül, de ön természetesen sérthetetlen. Tudja, mit? Én is jól ismerem a maga fajtáját. Szóval kegyedet csak a rakomány zavarja, ugye? Mert, ha jól sejtem, ebben a házban itt, nem ön lakik. Semmi köze a házhoz, a kapubeállóhoz, talán az utcához sem. Maga az a klisés vasorrú figura, aki minden nap felbukkan az utca egyik végén, majd eltűnik a másikban, közben bomlasztja a rendet és a morált, belegázol mások életébe, nyugalmába, de senki nem tudja, hogy maga éppenséggel kicsoda és hol lakik. Jól mondom? Talán nem is lakik sehol. Talán nem is létezik. Ha most behunyom a szemem... így... talán el is tűnik, mire kinyitom... Nem, ez sajnos nem jött be. Szóval akkor, ha meg nem sértem... bár látom, úgyis mindegy... megkérdezhetem, mi a problémája velünk?
A matróna nem felelt, csak undorító akaratossággal fotózott tovább, sőt, arcátlanul Tomit is gyorsan lefotózta.
A fiú kezdett komolyan begurulni. ‒ Hölgyem! Ugye sejti, mennyivel gyorsabb és erősebb vagyok magánál? Nem tudom, miben sántikál, de könnyűszerrel kikapom a kezéből azt a telefont, és bármire is készül, nem lesz hozzá bizonyítéka.
A matróna égővörösre változott. ‒ Úristen! Segítség! Megfenyegetett! Hallotta valaki? Emberek! Segítség! Rendőrt! Meg akar lopni! Hogy kell ezen magnózni?! Hogy kell ezzel felvenni?! Mondja el még egyszer! Ismételje meg, gazember! Gazember!
‒ Esetleg megmutassam, hogy kell vele "magnózni"? - lépett közelebb Tomi, mire a matróna, korát meghazudtoló fürgeséggel, szaladni kezdett. Alaposan végigkiáltozta az utcát, mire minden kutya a kerítésnek rontott.
Tomi a fejét csóválta. ‒ És EZ valakinek a nagymamája... Szegény kölyök, akárki is legyen... Eszter ezt nem fogja elhinni. - nagyot sóhajtott, majd elővette a mobilját. - Na, jó, hívjuk akkor Juliette-et. Az ő hangja majd legalább megnyugtat.
De mit is beszélek! - gondolta aztán riadtan. - Hiszen Juliette franciául fog beszélni! Édes istenem! Az nem megnyugtató, hanem... Bizony, bizony, egy Tomiféle, egészséges fiatalember számára az inkább maga a végzet.


***

A műben olvasható obszcén kifejezések nem az alkotó, csupán a karakterek gondolatiságát és jellemét tükrözik, és nem a jó ízlés megsértését, pusztán a hitelességet hivatottak szolgálni.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
black eagle
Regisztrált:
2016-11-18
Összes értékelés:
1546
Időpont: 2019-02-19 07:54:27

válasz Kőműves Ida (2019-02-18 20:53:30) üzenetére
Kedves Ida!

Örülök annak, hogy jól szórakozol. :) Ettől nekem is jobb a kedvem.
Igen, Eszter hamarosan nagyon meg fogja bánni a színjátékot. :) De ez így helyes. Persze minden az ő maguk módján fog történni, a rájuk jellemző módon.

Szeretettel: Laca :)
Szenior tag
Regisztrált:
2012-03-29
Összes értékelés:
5690
Időpont: 2019-02-18 20:53:30

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Laca!

Jól láttam, hogy lesznek itt még konfliktusok. Hiszem, Eszter már ezerszer megbánta, hogy belement a játékba, sőt a másik kettőt is rávette. Lesz itt még jó nagy kalamajka. Semmi gond, én remekül szórakoztam, s előreláthatólag még a következőkben sem kell nélkülöznöm ezt a mulatságot. Megyek tovább...

Szeretettel,
Ida

Legutóbb történt

Deák Éva bejegyzést írt a(z) Gulyások levese című alkotáshoz

Deák Éva bejegyzést írt a(z) Lábad előtt című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel Egy régi történet 8. címmel a várólistára

hundido bejegyzést írt a(z) Zsuga Zsiga kalandja 5. rész című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Egyenlő súly című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) JelMeztelen című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Zsuga Zsiga kalandja 5. rész című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) A te házad az én váram - Hazugságok hálójában 07. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Egy régi történet 7. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 10. Befejezés című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Soroló című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Soroló című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Egy régi történet 2. című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Egy régi történet 3. című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)