Ima lelki békességért
(2012. november 13)

Lelkem háborog a bántalmakért,
szivem fáj védtelen fiamért,
mert vele úgy elbánt egy gonosz némber:
'mit a kutyájával sem tesz igaz ember.
Kegyetlenségét hasonló módon megtorolnám,
amit tett, ugyanazt kapja meg,
- ha van egyáltalán lelke -
fájjon neki is, tudja meg,
mit művelt egy magatehetetlen emberrel!
*
Ó, milyen jó lenne, ha bánatomban,
egekig érő segély-kiáltásaim
helyett, leborulnék előtted Istenem!
Szeretném érteni, miért kell nekem
más gonoszságát eltűrnöm?
Tudom, megbocsátani kellene,
de nekem csak az jár eszembe,'
hogy aki ellenünk ilyen nagyot vétett,
kapja duplán vissza azt, a fájdalomért!
Szenvedek, mert fáj nagyon, amit tett,
hiszen gonoszsága nem csak nekem,
de gyermekem élete nyugalmát vette el!
*
Uram, kérlek, bocsáss meg,
tudom, vétettem ellened!
Bocsánatod nélkül nyugalmam nem lelem.
Kérlek, igazítsd el védtelen sorsát gyermekemnek
és fogjad mindig szorosan a kezem,
mint tetted eddigi életemben;
adj erőt most is, hogy mit rám mértél,
ha nem is türelemmel, de elviseljem.

ZAVAROS ÁLOMRA ÉBREDTEM
1947.11-12

ÉJSZAKA zavaros, rémes álmot láttam. Talán azért, mert kicsit később vacsoráztunk? "Hekus Döncivel" és Gyurkával egy hegyről lefelé jövet, a bokrok közül gyanús alakok lestek ránk, el akartak fogni minket. Visszafordultunk, próbáltunk menekülni.
A vőlegényem elől szaladt, én nem bírtam, csak a kezemet nyújtottam feléje, de nem várt meg.
Később egy kertben találtuk magunkat, őt megint verték, de én nem tudtam rajta segíteni.
Ez az álom talán azt vetítette elénk, hogy nem vagyunk egymáshoz valók. (Sajnos, bevált!)
Utána egy sovány, csapzott kiscicát kínoztam (én, a nagy állatbarát!), mintha mindennek az lett volna az oka. Aztán megsajnáltam, lefektettem, és simogatni kezdtem.
Mindez olyan zavaros, érthetetlen, és nagyon kellemetlen volt, örültem, hogy már hajnali ötkor fölébredtem.
(Hekus Dönci Marosvásárhelyről ismerős diák, aki sérült lába miatt egylovas kocsival közlekedett az iskolába is azzal járt, de nem abba az iskolába, ahol én, csak baráti ismeretség volt köztünk. Furcsa, hogy most ennyi év után álmomban találkoztam vele.)
**-.-**

Sérültek sorsa... (megtörtént)
Gondolkodom sorsokon...
(2012. június 26)

Sérült-rokkant ül magában,
sötét, bezárt, szűk szobában.
Vajon miért büntetik?
- amiről ő nem tehet!

Éheztetik, fáj a gyomra,
meddig tartják ott, ki tudja?
Szabadságát ki hozza?
Zártságát titokba' tartva

rideg szobába bezárták,
'hol nagyon érzi árvaságát.
Gyomra korog, szeme könnyes,
nem evett, most nagyon éhes.

Jóemberek társasága
kellene, vigyázzon rája...
Megbüntetik szívtelenül,
s most hideg szobában ül.

Ki tehetne az ellen,
(hogy) született betegen?
Ki gondoskodik most róla,
mint kiskorában anyuka!

Édesanyja sem vigyázza,
nincs ereje gondozásra.
Otthon könnyei hullanak
fájdalmai el nem múlnak.

De eljő az a pillanat,
fia innen szabadulhat.
a Jóisten majd rátekint
úgy vigyázna rá megint,

mint kisgyermekkorában,
mamája meleg szobájában.'
Gondozóit Isten ostora
rút vétkeikért megtorolja,

szenvedésért elégtétel jár!
Zárkában ülnek nemsokára,
akik vele rosszat tettek.
Bűnbánatra lesz idejük,

tetteikért megbűnhődnek,
hogy el ne feledjék sosem:
a Jóisten nem bottal ver!

Buday Attila festményei láthatók lányom nappali szobájában.

*-*

Szivárvány
(Prózavers, kislány koromban írtam; idézet naplómból)
Úrnapját ünnepeljük.
Szörnyű zivatar tört ki, csak úgy dörög az Ég, villámok cikáznak köröskörül, zeng és félelmetes.
Ilyenkor irgalmatlan a természet ereje.
Amikor elcsendesedett a vihar, elővettem a könyvemet, címe:
A Természet csodái, ma már befejezem.
Mindig csodálom a természetet.
A mai eseményeket is, azt, hogy az egész világmindenségben
mi emberek milyen icipici porszemek vagyunk!
És mégis - milyen nagyok lehetünk!
Most kezdem érezni, milyen rövid az élet.
Állandóan azon töröm a fejem, mi lesz belőlem?
Szeretnék iparművész lenni (Nemsokára jött a második világháború, ezért nem sikerült.)
De ebben a megnyomorodott helyzetben lehet-e ilyenre gondolni?
Elképzeltem, hogy beálljak-e apácának? Nem, erről már letettem.
Sok minden szeretnék lenni. De ehhez rövid az élet.
Mihez kezdjek? Mi lesz velem? Elhessegetem magamtól a gondolatokat azzal, hogy majd
eldönthetem érettségi után.
Ilyen gondolatokba merülve látom, hogy odakint kiderült az Ég,
kisütött a Nap és az udvaron túl, a friss esőtől csillogó zöld mező felett
gyönyörű szivárvány ragyog, mintha benne a szép magyar színek:
a piros-fehér-zöld - különösen megerősödött volna...
A fákon, bokrokon megvillanó esőcseppek csillognak
a ragyogó napsütésben.
Egyszerre elmúltak a kellemetlen gondjaim, mindjárt jókedvre derültem...
Ó, be szép ez a világ!

**--*--**