HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 4

Online vendég: 20

Tagok összesen: 1869

Írás összesen: 48536

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

oroszlán
2019-06-10 15:49:02

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: black eagleFeltöltés dátuma: 2019-03-06

A te házad az én váram - Hazugságok hálójában 12.

A Hegyvidéki Szálló hosszú, tágas és ellipszis alakú parkolójának bejáratánál két egyenöltözetes alak lézengett. Itt egyébként valahogy mindenből kettő volt; a tervezés minden négyzetcentiméterében szimmetria uralkodott. A parkoló udvar ellipszisének gyújtópontjaiként is két óriásira nőtt Thuja plicata állt egymással szemben.

A két parkolóőr minden nap luxus autócsodák tucatjait kerülgette, elméleteket gyártott róluk, fitogtatta az autógyártás témájában való jártasságát, vitatkozott, és arról álmodozott, hogy egy szép napon majd valaki az ő autójáról fog elméleteket gyártani és az ő autója körül fog üres, sehová sem vezető vitákat folytatni. Az embereket sokkal kevésbé vették már észre, mint a járműveket. Az arcok egyformává váltak, egyformán érdektelenekké. Az új kocsikat viszont azonnal kiszúrták. Azt az új generációs, középméretű, városi terepjárót is, amelyik tegnap késő este óta parkolt a B13-ason, és alig egy órája gurult ki onnan. A terepjáró most nem kanyarodott be a parkolóba, csak megállt járó motorral a portásbódé közelében. Az őrök egyike azonnal felismerte a járművet, és ezúttal a benne ülőkre is figyelmes lett.

‒ Ezt nézd meg! - bökte oldalba a telefonját bújó Józsit a kissé éberebb Lali. - Ezek a lányok itt dolgoznak. Ez a pasi aztán tudhat valamit. Este egy dúsgazdag özvegyet hozott haza, most meg ezt a két cicamicát fuvarozza. Sosem tudtam elképzelni, hogy az ilyesmit hogy a csudába' hozza össze valaki.

Józsi odanézett, aztán megvonta a vállát. ‒ Az ilyesmire születni kell, öregem.

A járműből a már beazonosított két, feltűnően szép, fiatal nő szállt ki. Egy átlagtermetű elölről, egy magas hátulról. A magas, szőke még beszólt a volánnál ülő sofőrnek, mint mikor valaki még egyszer köszönetet mond, vagy személyesen, külön elköszön. Azután előresietett. Az átlagtermetű barna, aki puszikkal köszönt el még a kocsiban, nem terjesztette ki a beszédre is a közlendőit; követte a magas, szőke alakot.

Amikor az elöl haladó nő elvonult Józsi és Lali előtt, végre Józsi is elszakadt a telefonja kijelzőjétől. ‒ Ezek aztán a virgácsok! De, tudod, hol mutatnának ezek a legjobban? A nyakamban!
A két "emelkedett stílusú" figura jót mulatott ezen a "frappáns megjegyzésen", elégedetten ütötték össze az öklüket, mire a "virgácsok" gazdája mindössze egy lesújtó pillantást vetett rájuk, és egy szó nélkül továbbhaladt.

‒ Ez igen! - dicsérte meg Lali a haverját. - Belefojtottad a szót!

‒ Bizony! - állt meg előttük a barna hajú nő. - Hallgassátok csak!
Fülelt. A két fickó is fülelt, értetlenül. Mire a nő kifejtette, mire is szeretné felhívni a figyelmüket: - Ezek távolodó léptek koppanásai, nemde bár? Minden bizonnyal ez az egyetlen hang, amit általában sikerül kicsikarnotok egy nőből.

A sértés betalált, méghozzá övön alulra, épp, ahová szánta. Lali azért önérzetesen próbált kiállni magáért, és minden más tahóért. ‒ Mi az? Te vagy a szószólója? A szöszi talán túl szőke ahhoz, hogy megvédje magát?

A barnahajú sajnálkozón mosolygott. ‒ Megvédeni magát? Óh, de édes! Ugye, te nem is érted, hogy valójában nem megsértettétek őt, hanem megdicsértétek? Nézzetek rá! Mit vesztek észre?

A két fickó a szőke nő után bámult, majd vissza a barnára. Ő szánakozón mosolygott. ‒ Most épp azt látjátok, amikor valaki elég okos ahhoz, hogy tudja, mit mondtatok neki, ugyanakkor elég dögös ahhoz, hogy ügyet se vessen rá.
Még rámosolygott egy utolsót a két bambán pislogó alakra, majd ő is továbbment.

Lalinak hirtelen (most, hogy már a barnának is csak a hátát látta) megjött a hangja. ‒ Én téged is bevállalnálak, kiscicám!
Megfogalmazott gondolata tisztán tükrözte felfogóképességét és jellemét. Most tehát a barnán volt a sor, hogy ügyet se vessen a megjegyzésre. Elvégre ahhoz, hogy bevállalhassunk valamit, először is azt kellene tisztáznunk magunkban, hogy mi az, ami egyáltalán elérhető (s ezáltal valóban bevállalható) a számunkra. És egy olyan kaliberű nő, mint amilyen a két megszólított bármelyike, az ő számára kétséget kizáróan nem volt az.

Ekkor gördült a két "gavallér" mellé a terepjáró, s egy szó erejéig megállt. A benne ülő sofőr, aki eddig bazsalyogva szemlélte a jelenetet, most már rövidre zárta a dolgot. ‒ Na, ide figyu, kislányok! Szoktatok szökőévekben fogat mosni? Na, hát, amikor legközelebb fogat mostok, jól suvickoljátok meg a nyelveteket is! Jót fog tenni. Most pedig találjatok magatoknak valami jobb játékot, mielőtt az őrbódé véletlenül rászorul a fejetekre! - Azzal választ sem várva, tovább gördült. A két megkukult parkoló őr a továbbiakban megszűnt létezni.

Amikor a terepjáró beérte a barnahajút, lépésben haladt mellette. ‒ Mi ez a mosolyszünet? - szólt ki most a lányhoz a sofőr.
Eszter nagyot sóhajtva torpant meg, karjai erőtlenül lógtak, de szólni nem tudott.
‒ Na, ülj csak vissza egy percre - kérte, vagy inkább utasította a nagybátyja.

A lány kelletlenül visszaült mellé a kocsiba. Julcsi nyugtalanul nézegetett felé a portáléból (ami fura módon egy román kori bélletes templombejáratra emlékeztetett), de végül is nem állt meg. Elnyelte őt a kapuzatok egyre szűkülő sorozata, akárcsak a gondjai, amelyek, mint a bejárat, minden lépéssel nyomasztóbb közelséggel vették körül.

‒ Mi van veletek? - kérdezte Laca "bácsi". - Egy-két napja még olyan felhőtlen volt minden. Látom, hogy valami történt. Mit gondolsz, hasznát tudjátok venni Laca "bácsinak"? Tudok segíteni valamiben?

Eszternek hirtelenjében ezer gondolata támadt, hogyan tudna rajta segíteni Laca "bácsi", "bácsi" nélkül. De ezen gondolatok mindegyike nélkülözte Julcsit. S bármennyire is fújtak egymásra a barátnőjével, a lány már nyakig volt a pácban, Eszter nem hagyhatta őt végképp elmerülni. Túl kell lépnie az önzésen! Hihetetlennek tűnt, hogy épp e percben jutott erre a megállapításra, amikor Laca "bácsi" éppen megközelíthető és kisajátítható lenne, de minden oldalról megvizsgálva is ez tűnt a helyes elhatározásnak. Ő és Julcsi szinte testvérek. És Julcsinak épp most óriási szüksége van a támogatásra. Lacán összekapni, még "bácsi" nélkül is, abszurdum. Ezen csaknem mosolyognia kellett. De aztán feltörtek benne a régi emlékek, és ettől éppen, hogy csaknem sírni támadt kedve inkább. Amikor megszólalt, a saját hangját furcsán távolinak, falon túlról átszűrődőnek hallotta. ‒ Emlékszel? Úgy húsz évvel ezelőtt... akkor még minden hajad szála barna volt... egy Eszter nevű kislány megesküdött, hogy egyedül és csakis te lehetsz a férje, s ő a te feleséged lesz, és senki másé... tűzön-vízen át is... ha egyszer megnő. És ez a kislány minden nap nézegette magát a tükörben, keresve képmásán a változásokat, és minden nap odaállt az ajtófélfához megméredzkedni, hogy nőtt-e már valamicskét.

Laca ("bácsi" nélkül) hátradőlt az ülésben. Fölfelé nézett. Mosolygott a kedves emléken. Igen, akkor még összejártak a nővérével, és látogatásai alatt a gyerekek mindig fürtökben lógtak rajta. A kis Esztike túlzott ragaszkodását mindenki elbájoltan szemlélte, és ráhagyták: majd kinövi. De bizony sokáig tartott, míg az idealizált férfi képét felváltották az első, korban hozzá illő és rokoni szálakkal hozzá nem fűzhető fiúarcok a lányka szívében. Évekig őrizgette a reményt, olyan hosszan és tisztán, hogy a parazsa máig is élt. Viszont máig sem talált senkit, aki megütötte volna azt a mércét, amelyet ez az ideál felállított benne. Azt a lécet csak egyvalaki tudta megugrani, mindenki más csak kontár volt a pályán. Laca "bácsi" bizony tönkretette férfitársai esélyeit. S ez nem volt elég, de Eszterben szunnyadón ott maradt egy pisla zsarátnok, s elég volt hozzá a férfi újbóli felbukkanása, hogy az a parázs újra felizzzon a fészkében. Így volt ez minden látogatás alkalmával, a történelem folytonosan ismételte önmagát. Laca "bácsi" érezte ezt, de, amint ifjúkorában, úgy most is csak úgy tett, mintha nem látná, mintha nem érezné. ‒ Húsz éve!

‒ Bizony! Már húsz éve. Hová lett az a gondtalan kislány?
‒ Úgy hiszem, most itt ül mellettem.
‒ Igen. Ebben a percben. De, amint kiszállok a kocsiból, az a kislány újra eltűnik. Mert felnőtt nőnek kell lennie. De, miért kell? Miért nem maradhatok kislány?
Laca ("bácsival" vagy anélkül) mintha elkomorodott volna. Filozofikus gondolatai támadtak, de azokkal most nem terhelte volna a lányt.

Eszter végigfuttatta magában az elmúlt napok kusza eseményeit, s végül elmosolyodott. ‒ Köszönöm, hogy néhány napra újra kislány lehettem. Igaz, egy durcás kislány, de azért mégis...

‒ Kár volt benéznem - Mondta Laca "bácsi" őszinte sajnálattal. ‒ Ezúttal elég lett volna egy telefon.

‒ Ne viccelj! Sosem bocsátottuk volna meg neked, ha csak telefonálsz, de nem láthatunk. És ha most azon morfondírozol, hogy mihamarabb lelépsz, mert attól bármi is jobb lesz, felejtsd el! Maradnod kell! Minél tovább. Szükségünk van rád. Csak én... csak én rontottam el mindent. Már nem lehetek... sajnos már nem lehetek buta kis fruska. És már nem lehetek szerelmes beléd.

Laca "bácsi" szomorú kiskutyaként pislogott, és csakis ő tudhatta, mire gondol közben. Eszter segélykérőn fogta meg a karját, mintha a férfi máris el akarna inalni. ‒ Figyelj! Ne foglalkozz velünk, lányokkal, OK? Hülyék vagyunk. Egy kicsit Julcsi is beléd zúgott, múló állapot. Én meg... még nála is hülyébb vagyok. Valamiért... olyan féltékeny lettem rá. Tudom, hülyeség. Elmúlik.

‒ Elmúlik?
Eszter nem válaszolhatott erre. Hiszen azt sem tudta, egyáltalán szeretné-e, ha a gyermekkor érzelmeinek máig pislákoló parazsa valóban kihunyna. Nem. Ő erre mindig emlékezni akar. És emiatt egy kicsit mindig féltékeny lesz mindenkire, aki Lacához közelít ("bácsi" nélkül). Legtöbbször arra gondolt (épp most is), hogy bárcsak Laca ne volna a nagybátyja. Bárcsak egy idegen volna, akit szabadon szerethet, és meg is kaphat. Talán a férfi akkor is elutasítaná, esetleg a korkülönbség miatt, de legalább megvolna az esélye. Így... esélye sincs. Sohasem volt.

Hirtelen elfutották az anyai érzelmek, és a szálloda felé pislogott. Majd, mint aki hirtelen elhatározásra jutott, újra a férfihez fordult. ‒ Figyelj! Kezdjük újra, OK?

‒ ... Persze. Kezdjük újra. Mintha most érkeztem volna.

‒ Rendben! - örült meg a lány. - Akkor kezdem én! Szia! Ezer éve nem láttalak! De jól nézel ki! Merre jártál? De várj! Mielőtt még bármibe is belemerülnék: Laca "bá'", képzeld, van egy fantasztikus barátnőm. Barack-szőke haj, zöld szemek, hosszú, izmos lábak, atombomba-test, a legdögösebb stílus. Intelligens, tájékozott és nyitott. Hihetetlenül jó fej. És még nálam is fiatalabb. (Nem, mintha én olyan sugárzóan fiatal lennék.) De, a lényeg... képzeld, ez a lány érdeklődik irántad. Mit szólsz? Szánnál rá kis időt, hogy megismerd? Tudod... csak annyi időt, amennyi alatt ő is megismerhet, és saját magától ábrándulhat ki belőled. Ne nekem kelljen már megutáltatnom vele téged!

Laca "bácsi" hahotában tört ki. Alig tudta megállni, hogy meg ne ölelje a "kislányt", akit a sajátjaként szeret. De épp most nem lett volna ésszerű, amikor Eszter már kezd helyrebakkanni az érzelmi kátyúi között.

Eszter is vele nevetett. Megkönnyebbült. Attól is, hogy kimondott végre dolgokat, s attól is, hogy az elmondottak jó fogadtatásra találtak. ‒ De most komolyan! Tetszel Julcsinak. Pasiból vagy. Ne mondd, hogy ő nem tetszik neked, mert úgysem hiszem. Láttam, hogy majd kiesett a szemed, amikor először találkoztatok. Elcsurrant a nyálad. Mit elcsurrant? Annyi nyálkát húztál magad után, mint egy Éti csiga. Vigyáznom kellett, hogy hova lépek, nehogy elcsússzak. Miért nem hívod el randizni?

‒ Igazán hálás vagyok neked, hogy az áldásodat adod ránk, kincsem. De, ahogy te, úgy ő is a lányom lehetne. Mi értelme volna ennek?

‒ Ah! - utánozta Angelika szokását Eszter (kezdett már átragadni rá). - A XXI. században élünk! Már minden felállás elfogadott. És mintha az a tizenkét év, ami előnyöd van velem szemben, olyan nagy valami lenne. Ugyan már, mi az, hogy a lányod lehetnék? Én még egyetlen tizenkét éves kisfiút se' láttam, akinek már gyerekei vannak.
‒ Mert még sosem jártál a Fülöp-szigeteken.
‒ Mert te igen?
‒ Figyelj! Édes, aranyos lányok vagytok. Észbomlasztóan szépek, bosszantóan okosak, de...

‒ Várjunk csak! - emelte föl a kezét Eszter, s mintha hallgatózott volna. - Te is hallod? Ha most nem szakad le az ég, akkor soha. Ez a mi szövegünk! A lányoké! "Édes, aranyos fiú vagy, de..." Pont idáig. Mondd, miért éppen te? Miért épp te vagy az első, aki visszalövi ránk a saját formulánkat?

‒ Ez nem lepattintó szöveg, Eszti! Nem érezted a szeretetet a hangomban?

‒ Csak viccelek - nyugtatta meg a lány. - Valójában örülök annak, hogy ilyen vagy. Hiszen azért imádlak.

‒ Én is imádlak titeket. Téged és Tomit. Ha tehetném, mindig itt lennék. A közeletekben.

Eszter elgondolkodott. ‒ Ha rád nézek, én mindig azt érzem, hogy te totálisan a magad ura vagy. Nehéz elhinnem, hogy ez mégsem így van. Hogy lehet ez?

A férfi is elmélázott. ‒ Mindenkit köt valami valahová. Akit semmi nem köt sehová, az... elszabadul, és lebeg, mint egy héliummal töltött léggömb. Tehetetlen levitáció. Örökös távolodás mindentől. Belegondolni is rossz.

Eszter újra a szálloda bejárata felé nézett. Valahol odabenn Julcsi áll a recepciós pult mögött, és már javában émelyeg Andrástól meg a ma esti "randijuk" gondolatától. A lánynak tudnia kell, hogy ő mellette áll. Keze már a kilincsen volt.

‒ Szóval, hogy visszatérjek az eredeti kérdésemhez - hangsúlyozta biztató tónussal a férfi -, miben tudna nektek Laca "bácsi" segíteni, gyerekek?

Eszter abban a pillanatban megértett valamit. Tudta, hogy a mellette ülő férfi nem tekinti őket gyerekeknek, mégis ezt a szót használta: gyerekek. Mert a gyerekeknek sok mindent elnéznek. Ebben a szóban ott van a felnőtt ember engedékeny belátása és megbocsátása. Mások talán lekicsinylően használnák a megszólítást, de ahogyan Laca "bácsi" él vele, ebben a varázslatos szóban benne van a felszabadító üzenet: nincs semmi baj; mondd el; velem nyíltan beszélhetsz; segíteni akarok, tudok és fogok is; beszélj bátran; együtt megoldjuk. Eszter levette a kezét a kilincsről. Ő ezt a Lacát imádta. Az ő életéből ez a Laca hiányzott. Az apu-Laca, a biztonság-Laca, a helyretesszük-Laca. Ránézett a férfira, és már azelőtt felszabadult a lelke minden nyomasztó teher alól, hogy beszélni kezdett volna.


***

A műben olvasható obszcén kifejezések nem az alkotó, csupán a karakterek gondolatiságát és jellemét tükrözik, és nem a jó ízlés megsértését, pusztán a hitelességet hivatottak szolgálni.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
black eagle
Regisztrált:
2016-11-18
Összes értékelés:
1733
Időpont: 2019-03-18 00:46:02

válasz Kőműves Ida (2019-03-17 15:48:48) üzenetére
Kedves Ida!

Magam is azokat szeretem leginkább. A való életben, a sok felszínes vidámság között, gyakorta megtorpanok "tépelődni", biztosan ebből adódik.

Menj tovább... :)
Szenior tag
Regisztrált:
2012-03-29
Összes értékelés:
5812
Időpont: 2019-03-17 15:48:48

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Laca!

Jól elmaradtam, de majd igyekszem pótolni. :)

Nagyon tetszett ez a rész, mindenestül. Imádom az ilyen tépelődő, önmarcangoló gondolatokat, párbeszédeket. Élvezetes olvasmány, nekem mindenképpen.

Megyek tovább...

Legutóbb történt

Pecás alkotást töltött fel Ének a templomban címmel a várólistára

black eagle bejegyzést írt a(z) Dimenziók (haibun) című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) Penészvirág kalitkában című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) Zsuga Zsiga kalandja 3. rész című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) A te házad az én váram - Kicsit másképp 09. című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) A te házad az én váram - Kicsit másképp 08. című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) A te házad az én váram - Kicsit másképp 07. című alkotáshoz

black eagle alkotást töltött fel A te házad az én váram - Kicsit másképp 10. címmel a várólistára

túlparti alkotást töltött fel Plagizáció címmel a várólistára

túlparti bejegyzést írt a(z) Könyöklő Gróf című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Altató minden évszakban című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Három lány 18. című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Érdekes álom? című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)