HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 6

Online vendég: 16

Tagok összesen: 1857

Írás összesen: 47919

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-03-19 06:35:00

Szülinaposok
Reklám

Versek / szonett
Szerző: Vári Zoltán PálFeltöltés dátuma: 2019-03-07

Merengés /Szonettkoszorú Mihai Eminescu Szonettek I. szonettjére/

1.
Künt őszi szélben hull a lomb remegve,
S csendjén száll időd, a nyögő végtelen.
Halk sóhajodon levél szárnyal ott fenn,
S te bámulsz utána hosszan merengve.

Mint teltek éveid, tékozolt időd...
Elszálltak messze, mint ott fenn a levél,
Ami lombját vesztve többé már nem él.
S kutatod, ez őszön merről hull a köd...

Most benned gondok sokasága időz,
A szív örökkön merengve álmodoz,
És e harci zajban majd tán vágyad győz.

Az égnek magasa sötét felhőt hoz-,
Bent mormol a kályha, kint sóhajt az ősz-
S nehéz cseppek verődnek ablakodhoz.



2.
S nehéz cseppek verődnek ablakodhoz,
Te odabent merengsz szobád melegén,
Gondolva rá, hogy lesz az ifjúból vén,
S nem érted, mert nincs közöd e titokhoz.

Bár szállnak az évek, de mért' lesz idős
Csak azért az ember, mert telnek napok
Örökül s reményül, mit a lét adott
Titkon sejtve azt, kinek vagy ismerős.

Hallod, miként a tűz kályhádban ropog,
Te életedről ébren álmodozol.
Kint az ősz ködén sárosan toporog,

Az eső hullva cseppeket tékozol,
Míg macskád melletted elnyúlva nyávog,
S te nyűtt levélkéket böngészve gondolsz.



3.
S te nyűtt levélkéket böngészve gondolsz
Elmerengve az élet szűz titkain...
Mért' vesződik az emberben oly sok kín,
Ki csak kutyák nyomán loholva csaholsz.

Az értelem ameddig szeretni kész,
Addig reményül hív örök rejtekén.
Hogy szeretném én, ha veled hihetném
Ma felfogni azt, mit elhihet az ész!

Kéz a kézben járni remények útján,
Feledni azt, mit az idő feledne,
S hirdetni azt, mit hirdethet a szám,

Hol csillagos éjek kedves reménye
Feléd int szaván, tereád sóhajtván
Egyetlen órán teljes életedre.



4.
Egyetlen órán teljes életedre
Felindít jövendők örök, hűs fénye,
S könnyezik az idő végtelen szeme,
Indulnál utána, de vajon merre?

Az életben mindig legszebb szeretni,
Amit nem múlhat felül az értelem.
Mit ér a szív, ha fáj, s nem könnyes a szem,
Nem rejtheti el a végtelent semmi.

Felüvölt a csend néma éjszakákon,
Elfelednéd már mindazt, ami kínos,
És elégetnéd azt, ami éghető lom.

A messzeség unott és végtelen hossz,
Mint megírt, holttá lett irodalom,
Sok édes semmit tékozolva hordoz.



5.
Sok édes semmit tékozolva hordoz
Vágyakban rejlő örök szenvedély.
Mindaz, aki mást hirdet, az oly kevély,
Mint nadrágon a toldás, ami foltos,

Ki azt hiszi, ő lenne a dolmány,
Ami szemre szép, főleg hogyha cifra,
És ő nem hallgat értelem szavára.
Tudd meg, e műveden ez nem tudomány!

Kinccsé lett remény, ha szenved az igaz,
Tékozolt vágy hull e világon szerte,
Szeszéllyel gyűlt ábránd, hű a sírig az.

Csenddé leszel, ha jövendődet kérte
Valaki, mi szívben oly sokszor vigasz:
A múltad; ajtód nem nyílt, bárki verte.



6.
A múltad; ajtód nem nyílt, bárki verte,
Pedig megzörrent a vetemedett zár.
Odakint azt hitték, micsoda bazár
Lehet bent, téged senki nem ismerve.

Vén pókháló szunnyad ajtód szegletén,
Álmosan leng az elfeledett remény.
Csendes sóhaján tolulna be a fény,
Mi hízelegve int feléd és felém.

Talán már évszázadok teltek el így
Az időben reánk visszamerengve,
Sejtve azt, hogy a végtelenség irigy,

Mint kint hűlt mezőn a penészes kéve,
Hol a tél hidege vacogva lakik...
De jobb is így a tűznél, szenderegve.



7.
De jobb is így a tűznél, szenderegve,
Mint hidegben fázni kint ajtód előtt,
Mit a fagynak ujja kabátomba szőtt.
Már haldoklik az ősz, s lehull tél dere,

S majd ásítva hív az év végi magány
Elcsendesült napok hosszú éjjelén.
Fájni fog a sóhaj, ki súgja: "Te vén!"
Kit a tél őszít didergő hajnalán.

Tudd meg, egy percnyi se az élet, hidd el!
A szó az elszáll, mert betűket oroz,
S nincs ember, ki erre valamit felel,

A szív és az ész olykor oszt és szoroz.
Mily jó itt bent merengeni meleggel,
Mélázni, míg künt nyirkos szél sikoltoz.



8.
Mélázni, míg künt nyirkos szél sikoltoz,
S eközben meglelni századok szavát,
Mi pillanatból végtelenbe visz át,
S évet évekre idők forgása hoz.

Majd remény rejtekén sejlik e titok,
Amihez tán' az ész és szív simul,
Összebújva szerelmesen szótlanul,
Elrebegve azt: "Én csak rád áhítok!"

Mert ma is szeretlek évek múlásán,
Ahol elidőz velünk a végtelen
Édes tekinteted hű vonulásán.

Feledni téged sohasem tud szívem,
Milyen gyönyörű az élet nekem, s lám,
Így nézek én is gondjaimra itt benn.



9.
Így nézek én is gondjaimra itt benn,
Mint hallgatag magányban elaggott hős,
Ki szemednek oly régóta ismerős,
S tán társad lesz egy végtelen életen.

Kívánhat-e ember ennél szebb nevet,
Mit a lét adhat édes örökségül,
Amivel a szív dobbanássá békül,
És csendjébe hullva tereád nevet.

Múlik az élet, s múlik a szerelem,
Tegnap még lángolt, s lám, mára elcsitul:
Te szeretetté lettél bennem, érzem.

Hamis vagy való, mi szó ajkamra hull,
Érted remél örökkön a végtelen,
Szívemhez ó-mesék tündére járul.



10.
Szívemhez ó-mesék tündére járul-
Bennem már elmúlt a megvallott szeszély,
Csendben meghúzódott minden szenvedély.
Ahogy csermely csordogál gyanútlanul

Ballagva lassanként gyors patak felé,
Úgy ballagok én is e lét életén,
Ahol a múlt oly kedvesen int felém,
Rohanva időm a jövendő elé.

Csendben int messziről az örök távol,
Onnan, ahol rejtőzik a végtelen,
Mit meglelhetsz e nagyvilágon bárhol,

Alföldi rónán s fénylő magas szirten.
Ahol szél zúg, és kicsiny madár dalol,
Körül köd ül, gomolyog mint telibben.



11.
Körül köd ül, gomolyog mint telibben,
És e bús ködben hallatszik egy sóhaj,
A messzeségben nincs most más semmi zaj.
Hallgat a szél, s hallgat a madár ott fenn,

Csak a csend az, mi előttem szétterül,
De a sóhajon egyre csak merengek,
Amit hallottam nem is oly túl messze.
Azt hittem, csak én vagyok egyedül

Házunk falai közt, hol sóhajt a csend.
Sóhajt szívem is utánad szótlanul
Itt, hol emlék fürtjeidre csókot csent.

Mert minden, mi volt, már emlékké csitul,
Emlékként szívemben, emlékként ott bent.
Suhogás zizzen, omlik egy ruhárul.



12.
Suhogás zizzen, omlik egy ruhárul,
E lágy suhogás az, mit emlékül rejt
Az évek árnya, mit bensőm nem felejt,
Min csurrant idők kedvessége vonul.

Voltam és vagyok szívednek vendége,
Mi lehet nekem ennél szebb örökség,
Mit megadott Isten, ott föntről az ég,
Életemnek vagy te gyönyörű éke.

Felettünk már lassanként az ősz időz,
Elmúlnak az évek messze nesztelen,
Tavasz a téllel rohanva kergetőz...

Hogy is maradhatna szárazon a szem,
Bennem már a sejtés, hogy te hamar jössz,
Padlómon lenge lábak lépte libben.



13.
Padlómon lenge lábak lépte libben,
Vagy talán más ez, csak nem egy szú perceg?
Hogy téged várlak, nem telnek a percek,
Így hát hallgatok egymagamban, csendben.

Ez a hallgatás feléd egy vallomás,
Mit érzek bensőmben érted örökül,
Ki veled már sok éve együtt örül,
Szemed pillantása mily édes varázs.

Ó, ha majd két szemem téged újra lát,
Midőn köd árnya csendjébe alkonyul!
De mi ez, mit szürkület neszén hoz át?

Pilláim merengésére könny tolul,
Odakint szemerkél, s hallom szél dalát,
S szememre két lágy, hűs kezecske zárul.



14.
S szememre két lágy, hűs kezecske zárul,
Nem szú percegett, hallottam lépteid.
Arcoddal töröld le pillám könnyeit,
Ki megjöttél haza, hozva zálogul

Adott, reád bízott szívem rejtekét.
Éveknek tűnt, míg nem láttalak téged,
S csak néhány pillanat maga az élet,
És az ember, míg él, ó, mily sokszor vét!

Mily sokszor van, hogy könnyek közt merengvén
Tűnt álmait már nappal elfeledve
Csendességbe borul alkonyán a fény,

S harmatát szívünkben nekünk nevelte.
Míg pislákol ott fenn csillagos remény,
Künt őszi szélben hull a lomb remegve.




MESTERSZONETT
/Mihai Eminescu: Szonettek l./

Künt őszi szélben hull a lomb remegve,
S nehéz cseppek verődnek ablakodhoz,
S te nyűtt levélkéket böngészve gondolsz
Egyetlen órán teljes életedre.

Sok édes semmit tékozolva hordoz
A múltad; ajtód nem nyílt, bárki verte,
De jobb is így a tűznél, szenderegve
Mélázni, míg künt nyirkos szél sikoltoz.

Így nézek én is gondjaimra itt benn.
Szívemhez ó-mesék tündére járul,-
Körül köd ül, gomolyog mint telibben.

Suhogás zizzen, omlik egy ruhárul,
Padlómon lenge lábak lépte libben,
S szememre két lágy, hűs kezecske zárul.

/Dsida Jenő fordítása/









Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Regisztrált:
2018-11-27
Összes értékelés:
95
Időpont: 2019-03-07 14:27:12

Kedves Imre!

Köszönöm kedves megnyilvánulásodat versemnél! Köszönve azt, hogy foglalkoztál írásommal, örülvén annak!

Üdvözlettel kívánva Neked a legszebbeket! Zoltán
Alkotó
ermi-enigma
Regisztrált:
2018-12-05
Összes értékelés:
152
Időpont: 2019-03-07 07:27:03

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Remek....

Legutóbb történt

szilkati bejegyzést írt a(z) Virtuális valóság VI. rész című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) A világ keletkezése című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Büszkén jelentem fórumtémához

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel Csillagszerenád címmel a várólistára

túlparti alkotást töltött fel Virtuális valóság VI. rész címmel a várólistára

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Murmur jelenti 17. Csend legyen! című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) A tehénszekér című alkotáshoz

Vári Zoltán Pál bejegyzést írt a(z) A tavasz hírnöke című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Gólya viszi a fiát című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Büszkén jelentem fórumtémához

Finta Kata bejegyzést írt a(z) A jövő illata című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Büszkén jelentem fórumtémához

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)