HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 5

Online vendég: 68

Tagok összesen: 1884

Írás összesen: 49072

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-10-22 13:12:05

Szülinaposok
Reklám

Versek / ballada
Szerző: majusfaFeltöltés dátuma: 2019-03-07

Hófehérke és a Kisherceg

1.

Reménylő nyaraknak legszebbik delén
mesébe készült egy színes társaság.
Festék mögé bújt ott flegma és szerény,
volt fügefalevél, pucér igazság.
Nem a hazugság, csak a vágy bomlott ki
álmok mélyiről, szült az ecset szépet,
vénuszi bájost, bajszos nimfát, aki
szivacsmellekkel grimaszolva kérked.
Szerény, dolgos is kell az ilyen bálba,
Hófehérke, hét szerelmetes őrrel;
kedvessel, okossal, csalfával, bősszel...
A gonosz mostoha, vasorrú bába,
utcalány, kékangyal, tetszelgő léhák,
sorjáznak bicegve egylábúk,bénák.

2.

Csábos istennőkkel királyi sarjak
vonulnak egyre. Dobszóló peregve
a húrral felesel, kifestett ajkak
hangzavar hevén trilláznak epedve.
Porondmester térül párok elébe,
csendbe mered a húr, a dob se dobban,
döbbenet ül ki mindenki szemébe;
az új belépő, mely meséből toppan?
Világjáró lehet a betoppanó!
Kezében toll, pilóta sapka fején,
balján egy ifjonc, másvilági legény.
Boglya-haj fején, köpenye csuda jó,
... hisz' a Kisherceg... vállain csillagok.
Ő Exupery mellett csendben ballagott.

3.

A könnyed csevej csak maszk a lelkeken.
Kit takarhat vajon a mesés álca,
pendül a kérdés a feszült idegen,
ki az álmodó, ki másnak az álma?
Talán egy tánc, egy hang árulkodik majd,
a titkos vágyak hol csengenek össze,
a kíváncsiság, vagy a vér heve hajt
egy mesehőst a látványon túl többre?
Messziről jött mind, ki ide belépett.
Tanár, diák, katona, hajnal' kelők
reménye úszik a vágyban, talán ők
lesznek a fény, a legtöbbet becézett.
Elül a zsongás, a csendért cserébe
porondmester kezd egy mai mesébe.

4.

Hófehérke hallja, szállnak a szavak,
de emlékek ömlenek szét a valón,
a készülődés izgalma elragad,
bódít még most is, itt zsibong izgatón.
Anya hangja szól: Nagylány vagy már menj csak,
szép kíséret lesz majd öcséid hada,
szépségedtől ájul mind, aki nem vak,
hét apró ifjonchoz te leszel a dada"
A szobácska, az agyon ölelt párna,
csábos kacsintása a tükörképnek
küldték, űzték, hogy várják itt a fények.
Az álomtörténet ajtaja tárva,
ő a vágyott szerep izgató hevén
sugárzik, körötte hét kicsi legény.

5.

Mögöttük topog az izgága páros,
suttogásukat viszi a lehelet:
Ezt nézd barátom, ki lehet e csábos,
kinek a kis sereg adott fedelet?
Miért is Kisherceg, és nem királyfi
lett a szerepem, vagy rajongó törpe,
'kin megpihen e két gyönyörű szem, ki
követ hajít az átkozott tükörbe.
A gonosz mostohát ördögnek adnám,
nála tetszeleghetne életen át,
kedvére illegethetné ott magát.
Őt ellopnám, el én. Derékon kapnám...
Csendesen barátom! - pisszeg az író,
valamit üzen, a mennyei bíró.

6.

Égi dörgedelem, iszonyat hullám
a falakat rázza, lelkekig hatol:
a menny szakadt le, vagy szunnyadó vulkán
veszett dühében morajlón zakatol?
Megmozdul a föld, inognak a lábak,
vakolat hullik, tépett csillár reccsen,
jaj-sikoly hallik, torzulnak a bájak,
káosz lesz úrrá a hamiskás renden.
Hol vannak a fények hol a dallamok?
Cintányér csörömpöl, elpattan a húr,
leányka sikong, feljajdul egy úr.
Gerendák alatt kába sugallatok;
portengerben talán kis rés nyitva még...
a szél füstöt legyez - kint valami ég?

7.

Dereng egy ablakocska, talán arra;
zokog a sötétből egy gyermeki hang.
A Kisherceg kiált - mind, ki az udvarra
ki él, sírunkká nem válhat e barlang!
Túrták az utat, dobtak mindent félre,
küzdtek az ifjak, rés nyílt a világra,
feltűnt egy sugár, fény derült az éjre
harsant a víg hang vivátot kiáltva.
Mentőcsapattá lett a mesés páros:
hőssé, orvossá váltak hamarjába',
s mindkettő egy-egy törpét vett karjába.
Fojtó volt a por, mégis minden sáros,
de ők akkor is, ki nem bírta magát,
adták egymásnak a cseppnyi résen át.

8.

Lépésre volt csak a győzelmi mámor,
mikor roppant a föld, dőlt még mi állott,
kopogott a kő, mint valami zápor,
a kis menedékre sötétség szállott.
Ketten még bent vannak, sikolt egy dáma,
de mindhiába, az útnak vége már,
Kisherceget s Hófehérkét a fránya
végzet sötét romnak börtönébe zár.
Rájuk borult az éj lapos keserve,
a kényszer szülte eszement rettegés
dúlta őket, mint végső elrendelés.
Bús lényük esdekelt egymást keresve,
hallatszik-e még az élet sóhaja,
mi lészen most már az úrnak óhaja.

9.

A leányhang nyikkan, hol vagy te legény,
mely világban van most lelkünk otthona,
ránk pillant-e még a napfényes remény,
vagy sírba suhint földünknek ostora?
Add a karod, ez nem lehet még a vég
- kong a válasz, s egy kéz óvón nyúl felé -
álmainkat nem veheti el az ég,
üres szívvel hogy lépnénk az úr elé?
Rátalál a szó a szóra hebegve,
és mint mesékben történt annyiszor már,
nekik a mennybéli közös sorsot szán.
A picinyke helyen fejük leszegve,
ujjuk egybe fonva öleltek, csúsztak,
fügét mutattak a szűkölő búnak.

10.

Hol házak nyúltak előbb ártatlanul,
már romhalmaz terült el a fák alatt,
árnyak járták a tájt keresztül kasul...
hangokat lesve, hol a föld meghasadt.
Pózna állt még, rajta tábla hirdette:
Színházunkban ma déltől álarcosbál,
vetítőnkben: A szerelmes Ivettke.
Tessék, tessék, jegyek a pénztárosnál!
A tábla csak lengett, suttogott a szél,
eszelős sikolyok törtek fel egyre,
zokogás visszhangzott romváros szerte.
Fülelt a remény, a mély talán beszél,
de nem hallhatták, hogy odalent egy pár
mint két kiűzetett, megváltásra vár.

11.

A valóság zord düledéke alatt
a mindenható új történetet szőtt,
szédült a lét, az időszövet szakadt,
új kapu nyílott a mesehősök előtt.
Sötét pincéiben a büszke háznak
vándorútra kelt egy fiú és egy lány
újabb és újabb zegzugokban jártak,
akadt is kezükbe ezernyi talány.
Színészek lomja, szerepekhez kellék,
rég játszott darabok, kopott díszlete,
fotelek ágyak, szobáknak szeglete.
Végtelen kacat, milliónyi emlék
közt szöktek a percek, órák s a napok,
borzaszt a sötétség, lelkük is vacog.

12.

Összebújva egy királynői ágyon
éber álmukban lesték az időt,
remegő szívvel a gerjedő vágyon,
óvták a szikrát a mennyekbe vivőt.
A vaksötét átkát ujjukkal űzték,
vérük zsibongása egyként lüktetett,
a kétes jövőt egy fonalra fűzték,
parázs izzott már az ijedt éj felett.
Mint éhező koldus, ha prédára lel,
kéjes kedvük a végtelenbe szökött,
dőlt már a gát, az ezernyi csók között.
Illem, és szabályok úgy oldódtak fel
mint dalban a hegedű, éjben a hold,
s az álomkép, a valóságba karolt.

13.

A halál árnya alatt szentség a kéj,
egymást jogos jussként ölelték már.
Először, utolszor, tanú volt az éj,
sikongott az érzés, megszűnt a határ.
Élték, mit zaklató vér szava diktált,
villám-idegekkel ízleltek mohón,
szívük lüktetése torkukban zihált,
ömlött az érzés, dobbanva lángolón.
Mint forró nyárnak üdítő vihara
ég és föld között szikraesőt csihol,
úgy tombolt az érzés ott lent valahol.
Lassan oldódott lényük zsibongása,
ódzkodva bújtak szerepükbe vissza,
mert reccsent ott fent a terhes kulissza.

14.

Egy nagyot még dobbant szíve a földnek
majd dühödt kedve nyugalomba merült,
de hiába már, ára lett a csöndnek:
Csont roppant, szájukba vér íze vegyült.
Időtlen úton, emlékképek között
elhalt a jelen, ömlöttek a fények,
nem tudhattak róla, pincéjük fölött
ezer kéz munkált, s előtűnt a fészek.
Messzi város szerte szétfutott a hír
élőket leltek ennyi idő után,
mesehősök Ők, meglátszik a ruhán.
Sziréna vijjogott elhalt a manír,
szakavatott ujjak sebet kötöztek
mentők rohantak, kéklámpák köröztek.

15.

Hófehérkét tették hófehér hordágyra,
Kishercegnek félték szíve ritmusát,
túl nagynak tűnt testüknek romlása,
legyezte vérük ördögnek gusztusát.
A kocsik robogtak, küzdöttek értük,
orvos és sofőr még imát is mormolt ,
- csöveken csüngött gyengécske létük -,
apáca sírva rózsafűzért morzsolt.
Fricska volt a sorstól, kegyetlen sújtás;
napkeletnek vitt egyiknek az útja,
másikjukat a sors nyugatnak húzta.
Lepel hullt a múltra, nem maradt Júdás,
csak lázban fürdő álombéli féltés,
színekben fürdő beteljesült érzés.

16.

A múló idő emlékek terhével
hagyta el a nyarat, monoton haladt,
belepte ősz lombja, tél a jegével,
majd tavasz szelén újra dalra fakadt.
Évre év jött, nyárra nyár... de nem az már!
Oda a lelkes, ifjúkori álmok,
a régmúlt reményein rozsdamarta zár,
csak a vágy maradt, mint valami zálog.
Szekrény mélyén, asszonyi ruhatárban
titkokban rejtőzve megbújt egy jelmez,
mit a nő egyszer, minden évben felvesz.
Mint egykor rég, Hófehérkévé váltan,
kis szoba parkettjén térül-fordul,
lesüti szemét, könnye is kicsordul.

17.

A múló idő emlékek terhével
bús malomként, őrölte az éveket.
Nagyot döccent, bajt vívott nyár hevével,
s újra éledt az a régi fergeteg.
E nap, a büszke férfi gyenge napja.
Titokban új reménnyel messze indult,
mert a kéjes éjnek még mindig rabja.
Talán most! - egész úton azon izgult.
Zarándokként, ahogyan évről-évre
hegyoldalon, síkvidéken baktatott,
oly régi emlék, szíve mégis zaklatott.
Meglelem - esküdözött földre, égre -,
éledjen újra az az édes féltés,
taszítson bűnbe újra a kísértés.

18.

Tétován, mint elveszett gyermek járta
a dicsekvő várost, kétség gyötörte:
Idegen utcák! Itt senki sem várta,
előtte toronyház, nyírott fű mögötte.
Ott, a tér fái közt bizarr pózna nyúlt,
rajta rozsdás táblát lengetett a szél
- mintha villám csapna, emlék tüze gyúlt -,
kopott írás, mint emlékezet mesél.
"Színházunkban ma déltől álarcosbál"
Ettől negyven év valósága veszve,
úszott a múltba, vágyain evezve.
Igen, itt volt, itt, hol az az asszony áll,
karjára dobva észbontó csodácska...
hisz az jelmez! Hófehérke ruhája!

19.

A bál elmaradt - szólalt meg kedvesen.
Elmaradt - simogatott a régi hang.
A nyári szellő csak forgott kecsesen,
a nap délhez ért, s megszólalt egy harang.
Bing-bang, bing-bang, a régi ütem zendült,
s megdermedt szavakon lépdelve a pár
feloldozta görcseit, táncra perdült,
szemük tükrében izzott a napsugár.
Irigy nyári vihar leste léptüket,
villámdíszeket nyilazott a kékbe,
dús mosolyfelhők szökkentek az égre.
Víg puttók csodálták szenvedélyüket,
látták repülni a múltnak reményét,
a Kisherceget, karján Hófehérkét.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Regisztrált:
2008-01-09
Összes értékelés:
444
Időpont: 2019-03-22 22:23:22

Köszönöm, kedves szavaidat Zsuzsa :)
Örülök, hogy időt szántál kis művem olvasására.
Üdvözlettel: Károly
Alkotó
ElizabethSuzanne
Regisztrált:
2017-01-20
Összes értékelés:
752
Időpont: 2019-03-21 06:27:20

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Érdekes :) Nekem tetszett. Kicsit a rímek csúszkáltak, ám nem könnyű ilyen balladát megírni. Remek versed köszönöm, hogy olvashattam. Napsugaras, szép tavaszias napot kívánok erőben, egészségben: Zsuzsa
Alkotó
Regisztrált:
2008-01-09
Összes értékelés:
444
Időpont: 2019-03-09 21:22:39

Kedves Kankalin
Köszönöm a kedves soraidat. Dicséretnek veszem, mert ismerve fegyelmezett, elemző hozzászólásaidat, azon a pár hiba meglátáson túl sikerült olvasóvá válnod, és élményt tudtam a művecskémmel szerezni.
Szeretettel: májusfa
Szerkesztő
Kankalin
Regisztrált:
2009-10-05
Összes értékelés:
6833
Időpont: 2019-03-07 22:21:27

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Szia májusfa! :)

Ha már beleakadtam az admin felületen, semmiképpen nem hagyom szó nélkül ezt a különleges balladát. Ilyen formában még nem olvastam hasonlót.
Az ötlet nagyon jó, úgy is mondhatom, hogy mjusfás, mert sok írásodat ismerem, a témáid mindig egyediek.
Hatalmas munka volt ezt a művet elkészítened, tisztellek türelmedért és kitartásodért. :)
A fenti gondolataim miatt adtam rá csillagokat, mert megérdemled, de azért elmondom azt is, amit első olvasás közben észrevettem.
A rímeltetést nem mindenhol vezetted következetesen, mert a keresztrímek több helyen is párosak lettek.
A rímeken lehetne még csiszolni, de utólag semmiképpen nem nyúlnék hozzájuk, mert ez most így kerek.
Szépen vezetted a 11-es szótagszámot, 4-szer lett csak 12-es, és ugyanennyi a 10-es. Ilyen hosszú műben nem nagy hiba. Úgy láttam, hogy könnyen javítható.
Nekem nagyon tetszett. Jó a téma és a felépítés, a balladai hangulat és a zárás is. )

Szeretettel: Kankalin

Legutóbb történt

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) Krémesség című alkotáshoz

Vox humana bejegyzést írt a(z) Semmi című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) kétbék szarkazmussal című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Nemversek című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) dadames című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Felhőkarcoló című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Egyik láb balra lépő - című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Extra zabpehellyel című alkotáshoz

Vox humana bejegyzést írt a(z) Semmi című alkotáshoz

Vox humana bejegyzést írt a(z) Semmi című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Két temető II. befejező rész című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Lehet még... című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Holdfény szonáta című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Válasz című alkotáshoz

dpanka alkotást töltött fel Zártkörű címmel

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)