Tegnap varázslatosan sziporkázott a Nap,
a titkokat ezernyi szikrával szórta.
Galamblelkű szellő szaladt végig a réten
szállt a légben a szelíd, szépséges nóta.

Virágszirmok milliói perdültek táncra
fehér alkalmi ruhában keringőztek.
Egyszer csak elkezdtek lehullani az égből
szótlanul álltam, amíg felöltöztettek.

Ekkor záporozni kezdett a lélek- könnyem,
csak hullt, mintha dézsából öntötték volna.
Szívemből kiröppent egy szép hófehér galamb,
tán a szelíd széllel karöltve dalolna?

Kedvem támadt vígan lefeküdni közéjük,
hemperegtem a szálló szirom- avarban.
Csöndben csodáltam eme szépséges tüneményt:
Mennyi bűbáj van a mámoros tavaszban!