HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 12

Tagok összesen: 1865

Írás összesen: 48379

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

oroszlán
2019-06-10 15:49:02

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: DoreenFeltöltés dátuma: 2007-02-18

Hiedelem 1. Az ereklye- 3. fejezet

3. fejezet: R. É. M. Ú. T. -ban


Az enyhe köd nem hagyott fel, ott terjengett a lány körül. Társai több tíz méterre lemaradtak tőle. Dorka nehezen látott, ugyanis nem csak a pára, az erdőben uralkodó fekete félhomály is gátolta a szabad mozgást. Néha meg-megbotlott, de azért magabiztosan tartott előre. Léptei visszhangoztak a keskeny ösvényen, jobbára csak ő adott ki hangokat. Máshol mindenütt halálos nyugalom és csönd járta át a rettegett fenyvest. Sehol egy bagoly vagy egy őz, csupán a régmúlt idők száz meg száz éves hallgatása. R. É. M. Ú. T. tehát, valóban rászolgált nevére. Bár rejtély, miért keresztelték el így az erdőt. Dorka szentül hitte, hogy a régi öregek talán megmondhatnák a választ, már ha élnének...Bizonyosan kellett lennie valakinek, netán valaminek ott, ami kiváltotta a falusiak félelmét és bizalmatlanságát. Dorinában felötlöttek Gyuszi szavai: " Fogalmam sincs, mi van ott, biztos a Rém! Mindenesetre eléggé ostoba dolog félni egy hétköznapi erdőtől, pláne, ha az emberek még azt sem tudják, mitől rettegnek valójában!" - Dorkát hajtotta a kalandvágy, noha nem volt egy bátor lány, sokkal inkább meggondolatlan. Ám akkor is meg kell találniuk Adrit és Anettet. Nem szívesen gondolt bele, mi lenne, ha tényleg nem csak az alaptalan Hiedelem tartaná vissza a lakosságot, s egy ismeretlen lény lakná R. É. M. Ú. T. -at. Dorka egyeltalán nem volt kíváncsi azokra az esetleges borzalmakra.
Ahogy így elmélkedett, váratlanul kiért egy kis tisztásra. A köd is kihagyott, fák csak elvétve foglalták a helyet. Furcsán világos volt, mintha ezüstös fényű lámpával világították volna meg a teret. A lány megállt középen. Vele szemben egy nagy sziklamonstrum pihent.
Ugyan az erdő kihalt volt és csendes, most először Dorka neszeket hallott. Távoli búgásnak tűnt, mely egymás után ismételte magát. A lány nem tudta, mire vélje ezt. Szinte mindenhonnét hallotta: A talajban és az égen egyaránt. Megfordult a fejében a gondolat, vajon biztonságban van-e?
A szél belesuttogott a fülébe, egy dallamot dúdolt szüntelen: "Vigyázz vándor...",
"Gót ösvényeken kelta átok"...
A lánynak kiszáradt a torka. Szemeivel az erdőt kutatta, de csak a fokozódó félelem volt vele, no és a furcsa, nem e világi dal: " Vigyázz...", "... átok...", " el van veszve...". Borzongás járta át a bőrét, forgatta a fejét. Haját meglibbentette a szellő, minden egyes fuvallat éles sikolyként szaladt végig a fenyves belsejében.
- Mi a franc van...? - Rebegte Dorka. Ökölbe szorított kezekkel várta, mi lesz ezután. A földön heverő tűlevelek egyszerre felemelkedtek. A szél beléjük kapott, s mint egy kígyó, úgy fonódtak a lány köré. Rácsavarodtak a kezére és a lábára, a feje fölé emelte őket a széllöket. Dorina nem tudott mozogni, valami nem engedte... Közben ott lebegtek körülötte az értelmetlen szófoszlányok.
Becsukta a szemét, a levelek szurkálták tagjait, ő pedig tehetetlenül kapkodott. - Volna. Még érezte, hogy lába eltávolodik a talajtól, s együtt kezd el forogni a forgószéllel, látta, hogy sötétté színeződik a világ, és hogy kihullik kezéből az érme. - " Add nekem!", " A pecsétet...", " Add ide!" - Erőszakos hang kúszott az agyába, ám ezután elcsendesült körülötte a környezet. " Az ereklye az enyém!"- Próbálkozott a hang, de a lányt elhagyta az ereje.



Amikor nagy sokára felébredt, kicsit szédült. Puha ruhaanyagon feküdt, királykék pokróccal takarták be. Homlokán nagyobb méretű vizes kavics pihent. Mozgásra riadt fel, valaki sürgött-forgott a közelében. Felült. A sziklatömbnél találta magát. Nem messze tőle egy szoknyás női alakot pillantott meg. Fiatal volt, nem több húsznál. Agyagtálat tartott a kezében. Az avaron apró zsákok álltak, érdekes illatú fűszerekkel a belsejükben. A nő egyikből-másikból kivett egy keveset, s a tálba szórta őket. Amint észrevette, hogy lány már nem alszik, elmosolyodott.
- No, lám csak! Végül mégis visszatértél. - Dorina nagyot nézett. Ki ez? Mit...mit akar?
- Tessék? Honnét...öh, tértem vissza? - A lány felnevetett.
- Nem fontos! - Lerakta a tálat, s Dorkához sétált. - Jól vagy? Mi a neved?
- Elég jól vagyok, a nevem Dorina. Megtudhatnám, mi történt velem? Ön mentett meg?
- Hogy megmentettelek, azért az túlzás. - Válaszolta a nő. Levette a lány homlokáról a kavicsot. - Kicsit lázas vagy. - Állapította meg.
- Guenivere King vagyok, de hívj Ginnynek. - Visszament a tálért. Dorka "betegágya" mellett egy kancsó árválkodott. Guenivere felöntötte a benne lévő vízzel a tálka tartalmát. - Tessék, jót tesz. Ez az erdő veszélyes egy gyereknek.
Dorina kételkedve az edény fölé hajolt.
- Ne félj, csak szárított kamillavirág és csipkebogyó van benne. - A lány végül megadóan vállat vont, mit árthat neki az a pár csepp? A csipkebogyó fanyarrá tette az ital ízét. - Hogy kerül ide, R. É. M. Ú. T. szívébe egy lány, teljesen egyedül? - Kérdezte Guenivere. Dorka kitakarózott.
- Ezt én is kérdezhetném öntől.
- Mindent a maga idejében. - Bölcselkedett Ginny. A lány belebámult a tálkába.
- A... a barátaimmal az erdőt kerestük. - Emlékezett vissza fájó fejjel.- Többen voltunk, rajtam kívül két fiú és lány. A lányok eltévedtek, szerintünk, és elindultunk megkeresni őket, de... egy mocsárban elakadtunk. Én kijutottam, és nem tudom, mi lett a többiekkel. Ennyi. - Jobbnak látta, nem beszélni a bukókövekről, talán nem is hinne neki a nő. (Abban sem volt biztos, hogy ébren van-e.)
- Vagyis bajban vagytok. - Mondta Guenivere. Dorka szomorúan elhúzta a száját.
- Nem újdonság, higgye el. Nálam gyakran megesik. De ...most másokat is bajba kevertem. - Ginny megsajnálta a lányt.
- A barátaid biztos jól vannak. - Nyugtatta. - Gyere, ne foglalkozz ezzel. A problémád megoldásra talál egyedül is. - Felsegítette Dorkát. Az ellenkezni akart, ám még mielőtt bármit szólhatott volna, Ginny a sziklafalhoz lépett, tenyerét ráhelyezte a monstrum oldalára, s lágyan beszélni kezdett.
- Avalon szent porainak nevében, nyílj ki!
A szikla középen megrepedt és kettévált. Egy lefelé vezető lépcsősor bukkant ki a belsejéből. Nem rossz, hangvezérlésű beépített ajtó egy erdő közepén, gondolta Dorka, jó, álmodom. - Kövess, kérlek! Nem maradhatsz kint, ami az előbb elkapott téged, bármikor visszatérhet. Ne kísértsük a szerencsénket. - A lánynak fogalma sem volt, mi fog kisülni az egészből, megindult Guenivere után.
- Mi volt az, az izé, amitől elájultam?
- Majd megtudod ...hamarosan.
- És mi ez hely? Nem szabadna bíznom magában, ugye tudja? - Szikla belső falát fáklyák övezték. A fiatal nő könnyedén lépkedett.
- Pillanatnyilag nincs más választásod ...
- Na igen, de...
- Ugyan miért akarnék rosszat neked?
- Hát, én...
- Elvégre Én segítettem neked az imént...
- Jó, jó, és hálás vagyok érte. Csakhogy azt sem tudom, ki ön, honnét jött ...és legfőképpen, hogy mik a szándékai! - Fejezte be Dorina. És mi lesz az Adriékkal?! És a térkép! Ezt már magában kérdezte meg.
- Nemes cél vezérel, ennyit elárulhatok. Ne kérdezz többet. Már mondtam: mindent a maga idejében. - Időközben elfogyott a lépcső. Az utat elzárta egy faajtó. Guenivere bekopogott. Bentről zár kattant.
- Ki az? - A kérdező személy nem várta meg a választ, sietve kitárta az ajtót. Köpenyes férfi jelent meg a küszöbön. Harmincas évei elején járhatott. Ginnyt meglátva, felderült gondterhelt arca.
- Na végre! Képzeld, megvizsgáltam a... - Torkára forrt a szó, Nagy szemeket meresztett Dorkára. - Ó, az, más... Légy üdvözölve...
- Bemehetünk? - Kulcsolta össze a kezét a nő.
- Ja, öh, hogyne. - A köpenyes utat engedett. A helyiség, ahová érkeztek több mindent foglalt magába. Egy kis kunyhó belső terére emlékeztette Dorkát. Középen kerek asztal állt, három székkel. A terem jobb sarkában kandalló, a falaknál baloldalt három ágy foglalta a helyet. A férfi gondosan bezárta az ajtót.
- És, kit tisztelhetünk nem várt vendégünkben? - Jóságos mosoly öntötte el az arcát. Dorka zavarba jött. Leült az asztalhoz.
- Dorina a nevem. Eltévedtem, a haverjaimmal együtt. Nem találom őket.
- Értem. - Fonta össze mellén a karját. - Én Phil Anderson vagyok. Az unokahúgom már ismered, ezek szerint. Jól ért a gyógyhatású füvekhez. Miért kerestétek fel az erdőt? Nem gyerekeknek való hely. - Sötétzöld szemei vészesen fénylettek. A lány vállat vont.
- Mit számít az, ha lehet, hogy már nem is élnek a többiek? Egyébként meg - fűzte hozzá- felvágásból. Az összes embert érdekli R. É. M. Ú. T. rejtélye. Kevesen tértek vissza innét. Nekem pedig a bajkeverés a szakterületem.
Phil válaszolni akart, azonban Guenivere megérintette a kezét. Komoly arccal nézett rá.
- Phil, hív Robin. Érzem az auráját. - A férfi nem lepődött meg a különös megjegyzésen. Dorka annál inkább. Phil néhány másodpercig elmélázott a lányon, mintha valami fontosat szeretne mondani, de nem kérette magát, kisietett. Guenivere leereszkedett az egyik székre.
- Mi van ott kint? - Érdeklődött Dorina. Az asztalon lévő gyertyacsonkra tévedt tekintete. A tartóba érdekes jeleket véstek.
- Semmi. Csak váratlan dolog jött közbe, ami befolyásolja a ... tevékenységünket. - Felelte kimérten a nő.
- Miféle tevékenységet? - Az leintette.
- Nem mondhatom meg. Vagyis... az attól függ. - Dorka gyanakvóan méregette.
- Ha nem tudhatok róla, akkor miért hozott ide? Mellesleg, még most se tudom, mi támadott meg! - A nő szenvedő képet vágott. Elgondolkodva felsóhajtott.
- Nem könnyű elmagyarázni, megérteni pedig még nehezebb!
- Azért én megpróbálnám! - Dacoskodott a lány. Guenivere hirtelen felkapta a fejét, s csendre intette Dorkát. Fentről zajok szűrődtek le hozzájuk. Dorina a bejáratra függesztette tekintetét, a nő behunyt szemmel fülelt. Valaki fájdalmasan elkiáltotta magát. Guenivere felpattant székéről, s a kilincsért kapott.
- Bármi legyen, ne gyere utánam! Senkit ne engedj be az ajtón, ha bajunk esne, menekülj a falba! - Adta ki az utasítást, azzal elnyelte a folyosó homálya.
Dorina egy pillanat erejéig megkövülten meredt Ginny hűlt helyére. Ez mi akart lenni? Miért ne menjen fel? Mi a bánatért rejtőzzön el a falban? Ki elől kellene elbújnia? A lány már-már attól tartott, hogy egy végzetesen rossz viccben szerepel. Akármit is akarnak itt ezek az emberek, valamiért eltitkolják. Guenivere úgy viselkedik vele, mintha régóta ismernék egymást, pedig Dorka soha életében nem találkozott vele... Kitolta maga alól az ülőalkalmatosságot, s a faajtóhoz lopakodott. Azt remélte, hallgatózhat egy kicsit, hátha többet megtud.
Valóban hallott tompa puffanást, acélos csattanással kísérve. Majd lépéseket és Guenivere sikolyát. Dorka rémült késztetést érzett, hogy utat nyisson magának, ám abban a percben elrántotta kezét a kilincsről, ahogy hozzáértek az ujjai. (Talán) egy ismeretlen erőmező hangos robajjal nekicsapódott az ajtónak. A föld enyhén megremegett a lány lába alatt, pár métert visszahátrált. Dorinát páni félelem ragadta el. Azt is elfelejtette, miért van az erdőben. Igazából nem nagyon volt ideje ijedezni, mert mielőtt felfogta volna, mi is folyik körülötte, egy csillámló kardpenge fúródott át a gyenge fán, hajszálpontosan a lány bal hóna alatt. Dorina sikítva a földre zuhant. A penge erőszakos rántással eltűnt, s az ajtó egy másik pontját vette célba, a kilincs vad rángatózásba kezdett.
- De hát, mi van ma, a fenébe is?! - Zihálta fojtottan Dorka. Észre sem vette, hogy kiverte a víz, homloka gyöngyözött. Mély, torokból jövő ordítás rázta meg a kinti folyosót, a kard szétroncsolta bükkfát. A lány feltápászkodott és az asztalhoz tántorgott. Mit csináljon? Mit is mondott a nő, a falban elrejtőzhet?
A kandallóval párhuzamosan semmi sem takarta a falat. Dorka odafutott. Végigtapogatta a hideg követ, befelé nyomta, de semmi. Nem mozdult.
- Eressz be, megöllek!!! - Fenyegette a hang, a kard egyre jobban kezdte áttörni az ajtót. - Add ide! Meghalsz!
Dorinának zakatolt az agya. Nem kétséges, a valami beváltja, amit mond, de mit akarhat?! S ekkor felcsillant a reménysugár! A lányban felötlött Guenivere mondata, amit a sziklának mondott. Jobb kezét a falnak támasztotta.
- Avalon szent porainak nevében, nyílj ki! - Kiáltotta. A fal engedelmesen feltárult. Sajnos a bükkfa ajtó is ugyanezt tette. A penge darabokra szelte. Dorka habozás nélkül befelé nyomult, nem látta, mi üldözi, csak hallotta, amint a kard utána csap, s végül a kőfalba fúródik.

Vaksötétség fogadta rejtekhelyén. A lány reszketve a kőnek dőlt. Arcát megtörölte a pólójában. Tényleg megtalálta, amit keresett, és még többet is, amire nem vágyott. Egy szava sem lehet, alaposan bajba került, és feltehetően ezzel a többiek sincsenek másképp, ja és nem álmodik, az száz százalék. Ha valaha még épségben visszajut az Adriékhoz, ahonnét indultak, összeteheti a két kezét. A nyár elején ugyanis úgy volt, hogy egy ideig a barátnőinél lakik, ha bármire szüksége lenne, akkor meg ott vannak a nagyszülei pár házzal arrébb, semmi se jöhetett volna közbe...semmi, csupán egy idióta terv, hogy keressék meg R. É. M. Ú. T. -at. Szomorú gondolatmenete közben egyszer csak hideg, vizes dolog kúszott fel a lábszárán. Egy kéz markolta meg. Dorina lélegzete elállt. Eltaszította magától a gazdátlan kezet.
- Segíts...kérlek. - Szólította meg egy rekedt hang.
- Mi...ki... vagy? - Suttogta elfúlóan Dorka.
- Te vagy...Dorka? - Dorina talpra állította az ismeretlen személyt.
- Igen, de te...Jézusom! Adri! Mi történt veletek? - Adrienn a kérdésre kérdéssel felelt.
- Hogyan találtál meg? Azt hittük, rég hazamentél.
- Nem vagyok egyedül. Útközben találkoztam a fiúkkal. A mocsárban elvesztettük egymást.
- Mi majdnem belefulladtunk. Az az angol nő segített, idehozott és altatót kevert össze valami gyógyitallal. Az Anett még alszik. Jól vagy?
- Mondjuk. Rám támadott egy... izé, nem tudom mi. Az elől menekültem be ide. Én is találkoztam Guenivere -rel. Megmentett.
- És mi lett a Gyusziékkal? - Kérdezte kicsit élénkebben.
- Nem tudom. Utánatok indultunk, mert a Gyuszi mondta, hogy egy mocsár is útba esik, amiről ti nem tudtok. A bukóköveken át jutottam ki, viszont a fiúk lemaradtak. - Mesélte Dorka. Adri gondolkodott.
- Milyen bukókövek? Mi egyet se láttunk. Oltári mázlitok volt.
- Nem mondanám! - Vetette ellen Dorina. - Egy kardos őrült fel akart nyársalni, azt sem tudom, miért. Ezek az angolok eltitkolnak egy fontos dolgot, ami miatt itt vagyunk most. Sürgősen le kéne lépni.
- Biztonságos?
- Hát... nem hiszem. Egyeltalán hol vagyunk? Pincében?
- Honnan tudjam? Koromsötét van, az orromig se látok. Remélem, visszajönnek értünk.
- Én is. - Helyeselt Dorka. - Ébreszd fel az Anettet. Még felfázik. - Adri, vélhetően, sarkon fordult, s húgát kezdte szólongatni. - Szerintem addig nem eresztenek ki minket, amíg el nem múlt a veszély. - Mondta Dorina.
- Milyen veszély, úgy értem, mi történt? - Érdeklődött Adrienn.
- Öh, amikor Guenivere lehozott engem, kiküldte a haverját, azt a Philt. Olyasmit mondott neki, hogy érzi egy bizonyos Robin auráját. Phil kiment, utána majdnem sikerült kiszednem belőle, minek vannak itt, és mit csinálnak, de kiáltást hallottunk. Ginny kirohant és megparancsolta, hogy senkinek ne nyissak ajtót, és ha bajuk esne, meneküljek a falba. Vártam egy kicsit, aztán az a kardos elmebeteg nekirontott az ajtónak. Odasiettem a falhoz és ugyanazt tettem, amit Guenivere a sziklánál ott fent. Ráraktam a kezem és elmondtam a szöveget. Bebújtam, de annak az őrültnek is sikerült szétszednie az ajtót és nem sokon múlott, hogy én lettem az új kardhüvelye.
- A barom! - Szidta egy ismerős vékony hangú lány. Anett felébredt. - Neked is megvan a sztorid mára.
- Hát meg. - Hagyta rá. - Ti sem panaszkodhattok. Amúgy jó reggelt!
- Lehetne jobb is. - Morogta kedvtelenül Anett. - Ha már így összebarátkoztál az itteniekkel, ki is vihetnél minket. - Dorka vállat vont, bár azt a lányok nem nagyon láthatták.
- Ha gondoljátok...HAHÓ! GUENIVERE, PHIL, VALAKI! Hallanak engem, hé!
- Tisztán és érthetően! - Hangzott a rögtönzött kiáltás a fal másik oldaláról. Az ismét feltárult, s egy fiatal fiúval találták szemben magukat. Sorjában kitessékelte a lányokat.
- Bátran hölgyeim, kifelé! - Dorka már látta, hogy a láp alaposan rajta hagyta a nyomát a testvéreken. Ginny, aki az asztalt rendezgette, felhagyott tevékenységével, és a lánytrióhoz igyekezett.
- Bocsássatok meg, hogy ilyen sokáig kellett ott maradnotok. Nem lettetek volna teljes biztonságban itt.
- És ez nem kifejezés! - Bújt elő a faajtó maradványai mögül Phil. - Ő itt Robin Cute. Hála neki, viszonylag ép bőrrel megúsztuk. - Mutatott a fiúra. Robin büszkén kihúzta magát, s megigazította szakadt szürke ingjét.
- Szevasztok, hé, kiscsaj, nem gondoltam volna, hogy egyedül bejutsz a falba! - Vigyorgott Dorkára. - Ügyes kislány! - Dicsérte, s megrángatta a jobb karját, amit Dorina akár kézfogásnak is vehetett.
- Ja...kösz. - Bólogatott a lány. Ginny arrébb tolta a fiút.
- Jaj, Robin, hagyd őket. Gyertek, üljetek le. - Fogta kézen a másik kettőt, s az asztalhoz húzta őket. Ő maga az egyik ágy szélére telepedett. Phil a néhai ajtó előtt állt meg.
- Nagy szerencsétek volt. - Állapította meg. - Mind az ötötöknek. A szerencse fiai vagytok. - Adri és húga összenéztek.
- Ötünknek? Hiszen csak hárman vagyunk. - Vonta fel a szemöldökét Adri. Phil sejtelmesen mosolygott.
- Nem. A barátaitok voltak oly' kedvesek, és csatlakoztak hozzánk. Ginny, kérlek, ne várakoztasd szegényeket. - Mutatott a lányokra. Guenivere felállt az ágyról és kitakarta az abban édesen alvó két fiút, Gyuszit és Rolit.
- Ugye megmondtam? A probléma megoldotta önmagát. - Kacsintott Dorkára a nő. A lány megkönnyebbülten az ágyhoz baktatott. Barátnői követték. - Nincs különösebb bajuk, néhol sebet kaptak, de túlélik.
- Titeket kerestek. - Csapta össze a tenyerét Robin. - Ugyanakkor bukkantak fel, amikor az a vadállat kékagyú. Pfuj! - Prüszkölte mérgesen. - Épp kint bóklásztam. Rossz belegondolni, mi lett volna, ha nem értesítem Ginnyt.
- Úgy van. - Bólintott Phil. - Mondd, Guenivere, felkelthetjük őket? Muszáj lesz, ha el akarjuk mondani nekik...- A nő felnézett.
- Nem bánom, legalább éjszaka könnyebben alszanak. - A fiúkhoz fordult. Mutatóujját végighúzta Roli arcán, utána Gyuszién, föléjük hajolt, s ezt súgta.
- Ébredj, lélek, térj vissza. - A következő percben kinyitották szemüket. Mindketten felültek, s a lányokra meredtek.
- Úristen! Ti még éltek?! Vagy én haltam meg? - Kérdezte kábán Roli, s megbökte bátyját. - Nem, ez még él, akkor én is. - Gyuszi agya azért jobban fogott.
- Megvagytok mind? Majdnem otthagytuk a fogunk, halálra aggódtuk magunkat!
Rimánkodott.
- Mindannyian éltek, és ez a lényeg. - Tette keresztbe a kezét Robin. - Na, jó, másszatok ki az ágyamból, nem vagytok ovisok. - Utasította. A fiúk eleget tettek a kérésnek, egy-egy ölelést sem tagadtak meg a három lánytól.
- Ugye tudjátok, hogy tartoztok nekünk egy magyarázattal? - Ajnározta a fiú. - Nem érjük be annyival, hogy szegény gyerekek vagytok, és eltévedtetek. Ha valaki erre jár, annak oka kell, hogy legyen, nyilván nem hobby- ból kerültök bajba.
Dorina és Gyuszi futó pillantást váltottak.
- Ez nem egészen igaz. - Kezdte Gyuszi ásítva.
- Mi ketten versenyezünk, ki csinál nagyobb galibát. - Egészítette ki Dorka. - De most kivételesen nem emiatt vagyunk itt.- Tömören elmondták, hogy jutottak el idáig.
- Rátaláltunk a falu térképének másolatára, de hiányzik róla az erdő, és lehet, hogy az igazin sincs rajta, vagy ha igen, ezen nem találjuk. - Folytatta Adrienn.
- Az igazit persze nem láthatjuk. Azt őrzik valahol. A térkép nagyon régi darab, és érdekelt bennünket az ismeretlen. Kicsit túl jól sikerült a tervünk. - Fejezte be Anett.
- Ennyi kaland elég egy napra. - Vélekedett Phil. - Kemény kötésű kölykök vagytok. Most már csak azt mondjátok meg, hogy hány évesek?
- A Dori meg én tizenöt, a Gyuszi tizenhárom, a Roli tizenegy, az Anett tizenkettő. - Sorolta Adri.
- Nem rossz. - Ismerte el a férfi. - Tizenöt évesen én is folyton bajba keveredtem, sajnos azóta eltelt még tizenöt év, és még néhány...- Nevetett.
Dorka a bükkfaajtó megmaradt roncsához sétált.
- Már én is elmondtam egyszer, miért vagyunk R. É. M. Ú. T.-ban. Maguk jönnek. - Robin felhorkant.
- Ne mondd! Megtudhatnám, mi közöd hozzá, kiscsaj?! - Félhosszú haját hátra vetve a lányhoz lépett. Dorka elfogadta a kihívást.
- Lehet, hogy nincs hozzá sok közöm, de ez kell ahhoz, hogy kvittek legyünk, nagyfiú! - Azzal utánozta a fiú gesztusát. A többi jelenlévő zavartan figyelte a jelenetet.
- Ugye, csak blöffölsz? - Ráncolta idegesen a homlokát Robin.
- Eszem ágában sincs. - Felelte Dorina félig mosolyogva, félig komolyan. A fiú Philre sandított.
- Ne nézz rám. Végtére is valóban igényel némi magyarázatot, ami ma történt velük. Ennyivel tartozunk nekik. Mit gondolsz Ginny? - Nézett a nőre.
- Igen, de más oka is van, te is tudod. - Phil köpenye zsebébe nyúlt. - Erre gondolsz?
- Pontosan. Nagyon fontos. - A férfi Dorkához fordult.
- Felismered ezt? - Szétnyitotta kezét, s egy bronzmedál vált láthatóvá a tenyerében. A lány szemei elkerekedtek. Saját amulettjét látta viszont.
- Még jó! - Vágta rá. - Ez az enyém! Hogyan került magához?
- Robin találta, és behozta. Nyilván fogalmad sincs róla, micsoda értéket birtokolsz. - Visszaadta neki. Dorka szemügyre vette a kis tárgyat.
- Miért, ez csak egy régi érme.
- Nem, tévedsz, ha igaz, amire gondolunk, ez nem csak egy egyszerű öreg érme. - Szólalt meg Guenivere. - Annál sokkal több.
- Én is mondom neki, de nem akarja nekem adni.- Mondta szemrehányóan Gyuszi.
- És milyen jól teszi! Legkedvesebb ellenségünk emiatt jelent meg ilyen váratlanul, és emiatt akarta megölni Dorinát.
- Tessék?! - Hebegte Dorka. - Hogy érti? - Jól láthatóan nem ő volt az egyedüli, akinek nem fért a fejébe, mire akar kilyukadni Guenivere. Társai úgyszintén értetlen képpel néztek a három angolra. Phil a falnak támaszkodott.
- Ha elárulnánk, a teljes igazságot is el kellene.
- Akkor tegyék meg! - Erőlködött Gyuszi. - Szeretnénk tisztában lenni vele.
Robin fel-alá járkált az asztalka előtt.
- Az igazság néha fáj, és higgy nekem, olykor jobb nem tudni. - Gyuszi leroskadt az ágyra.
- Mi köze ehhez a hercehurcához a Dorina medáljának? Gondolom, őt is érdekelné, és nem ő az egyetlen. - Reménykedve a lányra tekintett.
- Igen, így van, kérem, az a bolond fickó, vagy nő, én nem tudom, majdnem meglékelte a fejem, mint egy dinnyét, miatta!- Meglengette az érmét.- Nem ártana egy indok, ha önök tudják, el kell árulniuk! - Ginny összenézett a fiúval. Phil mellé álltak, szembe az öt gyerekkel. Egy percig némán fürkészték az arcukat. Guenivere sóhajtott.
- Biztosak vagytok benne, hogy tényleg hallani akarjátok? - A csapat egy emberként vágta rá az "igen"-t.
- Nos, - sütötte le a szemét Phil - javaslom, helyezzétek magatokat kényelembe, hosszúra fog nyúlni. Azonban meg kell ígérnetek, hogy senkinek nem szóltok a titkunkról, máskülönben tudomást szerzünk róla, s méltóképpen megfizettek érte, nem vicc! - Adri nagyot nyelt. Mind az öten sejtették, hogy nem tréfadolog, a fenyegetés. Ilyen titkos lenne, amit be kell vallaniuk? Roli látta, amint Dorina még szorosabban markolja kincsét.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

alberth alkotást töltött fel Apák napi köszöntő címmel a várólistára

szilkati bejegyzést írt a(z) Három lány 7. című alkotáshoz

Scherika bejegyzést írt a(z) Múlt című alkotáshoz

Scherika alkotást töltött fel A szél... címmel

Kankalin bejegyzést írt a(z) XXI. századi ballada című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Megjött az éj című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Időspirál című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Én láttam ŐKET! című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) 36b. SZONETTKOSZORÚ - Hajnalokban kerestelek című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Három lány 7. című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Én láttam ŐKET! című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Én láttam ŐKET! című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Én láttam ŐKET! című alkotáshoz

Zagyvapart bejegyzést írt a(z) Időspirál című alkotáshoz

Zagyvapart bejegyzést írt a(z) Ötven éves találkozó című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)