Húrt penget a lágy, selymes fuvallat,
türkizben lubickolnak a fellegek.
Nap fénye üde, zsengén parázslik,
a földben sarjadó élet megpezseg.

Bimbót bont a hóvirág, ibolya,
krókusz, jácint, nárcisz s lám a tulipán!
Ím nagyot sóhajt az orgona is
s elmereng a mesés madár muzsikán.

Egyre jobban belobban a tavasz,
rovaroktól hemzseg a rét, s a mező.
Közelben egy szelíd kis patak fut, -
benne hal úszik- sekély, csörgedező.

Ó, itt a partján egy szál virág nyílt:
árvácska talán? Egy lepke ül rajta.
Mellette egyre több nő, mind és mind
másmilyen: lila ruhás, s kék fajta.

Mentás ízű, ékes és mutatós,
tarkán befedi az ébredő földet.
Színesben hömpölyög a rét, s mező,
a kikelet lelkünknek hoz örömet.