HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 4

Online vendég: 20

Tagok összesen: 1862

Írás összesen: 48114

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Jártó Róza
2019-04-21 18:59:58

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / novella
Szerző: Finta KataFeltöltés dátuma: 2019-03-31

15. Novellák, történetek, gondolatok, életemből merítve

ELSŐ GYERMEKEM SZÜLETÉSE
Őrangyalom 1.
(Részletek Életem regénye 8. fejezetéből)

1. Kopogtat a gólya
1950-et mutatott a naptár. Év-végéhez közeledve, orvosi vizsgálatra mentem, úgy éreztem: kopogtat a gólya. Mi ketten nagyon örültünk az eseménynek, de elhatároztuk, egyelőre titokban tartjuk, legfeljebb anyukámmal osztom meg az örömhírt. Attól féltem, hogy ebben a környezetben csak újabb bonyodalmakat, zavart keltene, amit kerülni igyekeztem. Új helyemen hamar beilleszkedtem, az Acélgyár után, megismertem a kollégákat, szorgalmasan dolgoztam, amiért itt is megbecsültek. A cég többek között háztartási eszközöket, edényeket forgalmazott. Termékeiből az ott dolgozók kedvezményesen vásároltak.
Minden hónapban igyekeztem a saját háztartásomhoz szükséges eszközöket: kisebb-nagyobb zománcozott serpenyőket fedővel, merőkanalakat s egyebet beszerezni, majd később, amikor már nyilvánvalóvá vált a baba érkezése, megvettem a fürdető edényt és egyéb szükséges holmit.

Várjuk a babát. Férjemmel együtt én, és szüleim is, szeretettel vártuk a kis jövevényt, lázas izgalommal készülődtünk érkezésére. Gyurka azonban egyelőre nem szólt nekem apám leveléről, akkor még én se tudtam róla. Ezért nem is sejthettem, hogy fogadta, azt sem, hogy családtagjaival kiértékelték-e, vagy megtartotta magának a benne foglaltakat.
Anyukám sok szép babaholmit kötött, én igyekeztem mindent beszerezni, ami akkor bizony nem volt könnyű feladat. Nem úgy ment, hogy bemegyek az üzletbe, ott kiválasztom a babakelengyét, kifizetem és hazahozom, utána már csak ki kell mosni. Nem bizony. Akkor olyan világot éltünk, hogy aki dolgozott, pénze lett volna rá, de áruhiány lévén, sok mindent csak nagyon nehezen lehetett beszerezni, abban az időben néha még a fizetésének elköltése is gondot jelenthetett (főleg akinek sok pénze volt). Munkahelyemen sokáig észre se vették áldott állapotomat.

Sógornőm pedig gondoskodott arról, hogy sose legyen nyugalmam. Márpedig az idegesség a legjobb fogyókúra, ezért most is olyan karcsú, nádszáltermet voltam, mint korábban. De legalább bent az irodában jól éreztem magam. (Fényképen: a rozoga ház előtt én.) Már hat hónapja hordtam szívem alatt magzatomat, amikor ismerőseim, kolléganőim szóvá tették, milyen jól nézek ki, nem vagy már olyan sovány, mint amikor megismertünk.
Akkor mondtam el nekik, mi az oka, és nem akarták elhinni, hiszen a terhesség jelei még csupán annyiban mutatkoztak rajtam, hogy teltebb lettem, pár kilót magamra szedtem. Azonban lassan kezdett gondot jelenteni számomra, hogy a meglevő ruháim hamarosan szűknek bizonyulnak, nem kell hozzá sok idő, és "szélességében ki fogom nőni" valamennyit.
Igen ám, de az anyag megvásárlása ugyanúgy gondot jelentett, mint a babakelengye beszerzése. Mit fogok magamra venni?
Elhatároztam, hogy ehhez, Salgótarján legilletékesebb NAGYSÁGÁNAK segítségét fogom kérni. Meg tettem nyomban.
Felvettem a telefont, kértem az Iparcikk Nagy-kereskedelmi Nemzeti Vállalat igazgatóját. Bemutatkozás után elmondtam, hogy én, áldott állapotban levő szorgalmas dolgozó nő, olyan helyzetbe kerültem, ha nem segít hozzá, hogy ruhaanyagot kapjak, szégyenszemre maholnap nem tudok megjelenni munkára, mert a meglevők nem jönnek rám, s ruha nélkül pedig - enyhén szólva - furcsa látványosságot nyújtana megjelennem az irodában.
Kolléganők, akik körülöttem voltak, mondhatom, pukkadoztak a nevetéstől, mikor meghallották a szöveget, és szerencsémre, az igazgató "elvtárs" barátságosan fogadta furcsa előadásba csomagolt kérésemet, és azt válaszolta, nyugodtan menjek el a nagy raktárukba, azt válasszam, amelyik tetszik.
Nagyon megörültem, már másnap siettem elintézni a dolgot.
Legnagyobb meglepetésemre kisült, hogy a cég raktára jelenleg a Ferences atyák templomához tartozó, volt egyházi kultúrterem, ahol annyi kedves összejövetelen - kórus-próbákon, kongregációs délutánokon, karácsonyi vásáron, stb. - vettem részt! Annyira megdöbbentett ez a tény, hogy sírva fakadtam, miközben a ruhám anyagát kiválasztottam.
Az ott dolgozók nem tudták elképzelni, miért könnyezek. Elhárítottam kérdésüket, azt mondtam, örömömben sírok, hogy végre lesz kismamaruhám!
Egy vékony, fehér pamutanyagot vásároltam, amit nagyon finom, vékony vonalkákból rajzolt minták díszítettek. A varrónőm csinos ruhát varrt belőle. Ideje is volt, mert nagyon forró nyarat éltünk át. A lenge ruhácskában - bár nehezen, de mégis el tudtam viselni az iroda fülledt levegőjét.
Hazaérve, minden nap kimostam és reggel frissen kivasalva vettem magamra, s úgy mentem dolgozni az immár egyetlen rám való ruhában.
Eljött az utolsó hónap, július. Bizony, ekkorra már alaposan megváltoztak testméreteim. A "lányok" mindig azzal húztak, s megkérdezték, mikor megyek már szabadságra, mert a végén még nekik kell, itt az irodában bábáskodni a gyermek érkezésekor, kénytelenek az ehhez szükséges kellékekről: a baba részére ruhakosárról és egyebekről gondoskodni.
De én jól bírtam az állapotommal járó nehézségeket, jobban éreztem magam az irodában, mint otthon, (mivel azt otthonnak nehezen lehetett elképzelni) ezért csak egy héttel a nagy esemény előtt kértem szabadságot, hogy minél hosszabb idő jusson majd az újszülött gondozására. Másállapotom elejétől rég' ismert orvosomhoz (dr. O. Emilhez) jártam ellenőrzésekre. Szeretettel fogadott, bár tudta, hogy kiléptem az Acélgyárból. Most is örült, amiért hozzá fordultam.
Aztán eljött a nagy nap! Korán fölébredtem. Reggel végigmentem a hosszú udvar végében levő, általam már "modernizált" patakparti toalettbe, s még út közben észrevettem a biztos jelt, ami magától indult el. Bár anyukámmal pontosan kiszámítottuk az időpontot, mégis meglepetéssel vettem tudomásul. Kicsit megijedtem.
Árvának éreztem magam, mintha a házban - szándékosan írtam, hogy házban és nem azt, hogy otthon, mert sosem tudtam annak tekinteni - egyedül élnék, s nem is lakna itt rajtam kívül még másik két nőnemű lény, akik már mindketten megélték az anyaságot. Tudtam, mit kell tennem, de nekik nem szóltam.
Átnéztem az előkészített kis bőrönd tartalmát, saját kórházi felszerelésemmel és gyönyörködtem a csodálatos apró babaholmiban. Tudtam, hogy nem várhatok sokáig, előbb-utóbb el kell indulnom a kórházba, ami bizony, elég messze esik innen, a világ végéről.
De mit ad Isten? Azt hittem, kápráznak szemeim, amikor kicsit később kitekintettem a konyhai ajtón át az udvar felé. - Ez nem lehet igaz! - Az állomás felől, épp' a koszos kis patak hídján, csomaggal a kezében, az én édes jó anyukám közeledett! (Őrangyalom súghatta neki.)
Szinte csodával határos, hogy megérezte azt a pillanatot, amikor a legnagyobb szükségem lesz rá! Ilyenkor eszembe jutott, lám, őrangyal vigyáz rám! Anyám soha jobbkor nem jöhetett volna! Örömujjongással fogadtam, most már nem éreztem magam árvának, elhagyatottnak. Tudtam, hogy biztos kezekben leszek.
Reggeli után együtt, sétálva elindultunk a kórház felé, mivel annyira még nem sürgetett az idő. Lehetett már tizenegy óra, mire beértünk a kórházba. Gyors vizsgálat után megnyugtattak, hogy minden rendben van, nem kell sokáig várni, 1-2 órán belül megérkezik a trónörökös vagy trónörökös-nő. Reggeli után együtt, sétálva elindultunk a kórház felé, mivel annyira még nem sürgetett az idő. Lehetett már tizenegy óra, mire beértünk a kórházba. Gyors vizsgálat után megnyugtattak, hogy minden rendben van, nem kell sokáig várni, 1-2 órán belül megérkezik a trónörökös vagy trónörökös-nő.
1951. augusztus 3. Pontban délután félkettőkor megszületett 3,25 kg súllyal, 52 centi hosszúságban, első gyermekem, akinek a György István nevet választottuk! Komplikáció nélkül, minden legnagyobb rendben zajlott le. (Abban az időben ezt még előre senki sem tudta megjósolni, ezért mindenkor meglepetést jelentett a baba neme.)
Anyukám végig ott lehetett mellettem, ami nagy nyugalommal töltött el. Mindketten leírhatatlan boldogsággal öleltük magunkhoz a csöpp emberpalántát. Mindezeket emlékezetből írom, mert ebben az időben nem vezettem rendszeresen naplót. Mégis, ezek az események annyira tisztán, világosan rögződtek emlékezetembe, a szülőszoba berendezése, a kórházi folyosó látványa is úgy él bennem jóval több, mint fél évszázad távlatában, úgy, mintha most történne minden...

Az viszont nem egészen világos előttem, miért nem emlékszem az ezt követő időre, hogy mikor érkezett meg az ifjú apa, pedig tudom, hogy akkor ő is boldog volt és a sok gondunk-bajunk közepette még szerettük egymást. Azt sem tudom emlékezetembe idézni, hogy a rokonságukból meglátogattak volna a kórházban. Lehet, hogy mindez nálam az egész életemre jellemző, védekező mechanizmus, mert a kellemetlenségeket, amelyeket lehet, minél hamarabb automatikusan kitörlöm az agyamból!
Anyukám velem maradt egy hétig, bár neki is kényelmetlen lehetett ebben a rettenetes környezetben tölteni a napjait, de rajtam akart segíteni. Addig nekem is jobb volt, mert jelenlétében - már amennyire tőlük telt - moderálták magukat, legalább addig igyekeztek nem bántóan viselkedni velem, bár ez biztosan eléggé nehezükre esett.

1951. augusztus 3. Pontban délután félkettőkor megszületett 3,25 kg súllyal, 52 centi hosszúságban, első gyermekem, akinek a György István nevet választottuk! Komplikáció nélkül, minden legnagyobb rendben zajlott le. (Abban az időben ezt még előre senki sem tudta megjósolni, ezért mindenkor meglepetést jelentett a baba neme.)
Anyukám végig ott lehetett mellettem, ami nagy nyugalommal töltött el. Mindketten leírhatatlan boldogsággal öleltük magunkhoz a csöpp emberpalántát. Mindezeket emlékezetből írom, mert ebben az időben nem vezettem rendszeresen naplót. Mégis, ezek az események annyira tisztán, világosan rögződtek emlékezetembe, a szülőszoba berendezése, a kórházi folyosó látványa is úgy él bennem jóval több, mint fél évszázad távlatában, úgy, mintha most történne minden...

Az viszont nem egészen világos előttem, miért nem emlékszem az ezt követő időre, hogy mikor érkezett meg az ifjú apa, pedig tudom, hogy akkor ő is boldog volt és a sok gondunk-bajunk közepette még szerettük egymást. Azt sem tudom emlékezetembe idézni, hogy a rokonságukból meglátogattak volna a kórházban. Lehet, hogy mindez nálam az egész életemre jellemző, védekező mechanizmus, mert a kellemetlenségeket, amelyeket lehet, minél hamarabb automatikusan kitörlöm az agyamból!
Anyukám velem maradt egy hétig, bár neki is kényelmetlen lehetett ebben a rettenetes környezetben tölteni a napjait, de rajtam akart segíteni. Addig nekem is jobb volt, mert jelenlétében - már amennyire tőlük telt - moderálták magukat, legalább addig igyekeztek nem bántóan viselkedni velem, bár ez biztosan eléggé nehezükre esett.

**-.-**

Folytatása következik.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Szenior tag
Finta Kata
Regisztrált:
2006-04-12
Összes értékelés:
12394
Időpont: 2019-04-06 12:48:36

válasz Bödön (2019-04-06 08:26:36) üzenetére
Igazad van, kedvel Laci, mivel én is furcsának találom, hogy sokaknak nagyon
jól esik, hogy a föltett versüket, novellájukat sokan olvassák, de az már eszükbe
se jut, hogy ezt illene viszonozni, csak úgy kegyesen elfogadni, hogy a saját
csodálatos művűket mindenki olvassa el.
Te például szinte mindenütt ott vagy, olvasol érdeklődéssel, írsz is hozzá.
De aztán legalább azok, akiknél olvastál vegye a tollát és olvasson Nálad, akár
még régebb föltett verset és/vagy pórózát, novellát vagy verset.
Nekem ez olyan, mintha csupán a saját anyagukat tartanák érdekesnek,
olyan jónak, hogy nekik már minek megnézni, olvasni mások anyagát is.
Nekem ez olyan, mintha nem tudnák, mi illendő, s mi nem az.
Üdvözlettel: Kata
Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8331
Időpont: 2019-04-06 08:26:36

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
válasz Finta Kata (2019-04-05 23:19:53) üzenetére
Kedves Kata! Nem kell érdekesebb, amit írsz jó és érdekes! Másról van szó sztem. Észrevettem, h mostanában elég kevés a hsz. Nézem, pl. a verseket: nulla, nulla, nulla, nulla, egy. Gondolkodom, miért van ez így? Lehet, h elő kellene írni, h csak az tehet fel új írást, aki előtte legalább két másikhoz hozzászólt? Aki feltesz valamit, nyilván szeretné, ha elolvasnák, és írnának hozzá. De ha ő nem ír másokhoz, akkor az övéhez se fognak. Az élet pedig így működik. Ha kapni akarsz, neked is adnod kell. Kölcsönösség nélkül nem megy, ezt kéne világosan látni! (Kíváncsi vagyok, hányan olvassák ezt el, s hányan reagálnak?) Szeretettel: én
Szenior tag
Finta Kata
Regisztrált:
2006-04-12
Összes értékelés:
12394
Időpont: 2019-04-05 23:19:53

válasz Bödön (2019-04-04 08:48:12) üzenetére
Kedves Laci!
Egyetlen olvasóm vagy. Köszönöm. Azért mégsem hagyom abba, mert az feléd
nem volna szép tett. Már nem sok van belőle, majd érdekesebbeket fogok feltenni.
Neked pedig megköszönöm, hogy olvasod.
Szeretettel: Kata
Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8331
Időpont: 2019-04-04 08:48:12

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Kata! Az első gyerek érkezése mindig különleges! A mindennapi történet az által válik számunkra nagyon is érzékelhetővé, és izgalmassá, h a szerző, vagyis Te, Katám, a részleteket, körülményeket bemutatod. Hiteles korrajz is egyben, az a nagy értéke! Szeretettel üdvözöllek: én

Legutóbb történt

Vári Zoltán Pál bejegyzést írt a(z) Még mindíg látni vélem című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Az ember fia című alkotáshoz

Horvaja bejegyzést írt a(z) A Locsoló(k)nak... című alkotáshoz

Horvaja bejegyzést írt a(z) Születés című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Az ember fia című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Tavaszi pillanatok című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Születés című alkotáshoz

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel Ékkövek címmel a várólistára

szilkati bejegyzést írt a(z) A világ tetején című alkotáshoz

aLéb bejegyzést írt a(z) Locsolóversek című alkotáshoz

leslie b shepherd bejegyzést írt a(z) Locsolóversek című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Az édenkert után című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Ti poéta lelkek! című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)