HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 7

Online vendég: 33

Tagok összesen: 1877

Írás összesen: 48854

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-09-19 18:50:17

Reklám

Versek / emlékezés
Szerző: Vári Zoltán PálFeltöltés dátuma: 2019-04-05

Én szerettem sírni

Mellemben zihál már lassan ötven év,
elröppent sokszínű ködön át, mi után
már csak a sóhaj néz, mi bennem tűnt
időt örökre felidéz nehéz könnyek
cseppjein. Egykor sóvárogtam, hogy
felnőtt lehessek, kinek lépése nagy,
és a karja erős. S már mögöttem az
ifjúság, minek már csak múltja
ismerős, mert messze jár időm a
gyermeki kacagástól. Mégis mint
néma árny, úgy mozdul a múlt
felém, úgy toppan hirtelen elém
hallgatva a dalt ifjúi nyár éjek
fülledt melegén, hol tücskök dala
kergette a csendet, ott kinn a rónán,
az Alföldnek szelíden ringó, illatos
mezején. Hogy zengett a hajnal, s én
jártam a harmatos mezőket Istent
keresve pacsirták dalán, mikor
minden remény felém szökellt,
s minden fűszál nekem zizzent.
Mikor még reszketett a derengő
félhomály rezdülve, s közben lassú
szél keringett legyezve arcomat,
óvó tekintetén a toporgó pillanat.
Pajtásom volt sokszor a magány,
így ketten hallgattuk a csendet,
a szél neszét, s az időnek végtelen
sóhaját figyeltük, ahogy ringott a rét,
a hatalmas páskó, ahol sétálgatott
velünk gyermekkorom ifjúi dísze,
a szépséges rónaság. Ily örökség
jutott emlékül, ez volt a való, hol
ezernyi báj ölelt, s bennem értük
már ezernyi szív szakad, elhullott
könnyeim örökbe tűnt cseppjein, s még
ott maradt ezernyi titok, mit nem
fejtettem meg máig sem. Egy volt világ
volt az ifjúság, becses idők léte, mit
oly nagyon szerettem én, mert bensőmet
nevelte érzékennyé; mint hegedűn a
húrok játéka, sokszor úgy sírtam, úgy
zokogtam én. Szerettem sírni, mert
könnyebb volt utána, nem tudtam,
miért, de könnyebb volt. Olykor még
a szél is sírt velem, néha pedig
vigasztalva dalolt, átölelve engem
s csókolva arcomat, mert jól tudta,
hogy még gyermek vagyok. Pedig
már vén voltam én, szívem nem volt
kemény, de koravén. Hiába hoznék
fel száz okot, vagy bármi indokot,
hogy miért voltam ilyen semmilyen,
hogy miért leledztem oly búban ifjan,
másoktól megvetett borúban, tudjátok
meg, hát nem tudom. Nem szereztem
hírt s nevet, mit nem is akartam,
engem a világ elvetett, és még a balga
is rajtam nevetett kaján mosolyán,
ami oly nagyon fájt, de tűrni tanított
legalább. Engem az élet így nevelt,
egyszer átölelt, máskor meg szavakkal
ütlegelt, s rajtam vádló tekintetek
pillantása legelt, mintha bántottam
volna valakit a maró gúny hevén.
Tudjátok meg, akit megvakít az élet
csillogása és hiábavaló bölcsessége,
az csillogni akar, és bölcselkedni kíván,
pedig a világi csillogás épp' hogy
megvakít, s nem hogy bölccsé tenne
bárkit is, inkább gúzsba köt. Az ember
szerinti bölcsesség hiábavaló, mert
küzd ugyan, de mégis falakba ütközik az
elme. Mert a bölcsek értelme jobbá nem
tette e világot, hiszen oly könyörtelen
e kor olykor, hogy a komor nyomor
fellázad dühén, mert se hű reményt,
se értelmet ésszel nem talál. Ti bölcsek!
Nyakatokban ott a sok díj, a dicséret
és érdem! Akkor miért ily silány e világ?
Tőletek ezt kérdem. Miért kínlódnak
a népek nyomorban térden? Hogyha
tudjátok, mondjátok meg nékem! Mert
maga az élet műveteket nem dicséri,
hiszen e kor, mit adtatok neki, munkátokat
jajjal méri. Lassan már az átok is nyögni
fog, mert az értelem szinte csak gagyog,
ne higgyétek, hogy a bölcsesség, mi
emberi, ettől ragyog. Hiába a világ harca,
hogyha arca előtt lebeg a toporgó
homálynak kudarca a semmi ölén. Jól
figyeljetek! Az igazi bölcsesség, a nem
összetákolt, az utcán jár-kel, fel és alá,
olykor a porban hever néhány lap, mire
írva van. Ma még hirdettetik a szó, mert
van kinek, de holnap majd hallgatnak
az ajkak és nem suhognak a lapok. Mert
már nem szólhatnak senkinek Jehova
Istentől azok az emberek, kiket bolondnak
mondanak, kik hű tanúk, de nem a világ
szerint bölcsek, mint ahogy írva van.
Gyűlöljön érte e vak világ, én mindig az
igazságot kerestem, soha nem a magamét,
hanem az Istenét, mert nekem igazságom
nem lehet. Én semmit nem alkottam,
nekem semmim nincs, mert mindent
úgy kaptam érdem nélkül a Mindenható
Bölcstől. Érte életté lettem, ami már
nem az enyém, hanem az övé, akiért
e világ boldog bolondja lettem, akit
már ifjúságomban a páskó füvén,
pacsirták dalán sírva kerestem.

2012 Lengyel

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Regisztrált:
2018-11-27
Összes értékelés:
154
Időpont: 2019-04-13 14:20:15

Kedves Ida!

Köszönöm szépen értő és érző olvasásod s annak értékét mit kifejezel érzelmeidben versem iránt. Nagyra értékelem gondolataid mélységét, kifejeződését és személyiséged szerető mivoltát mik emlékül jelenültek meg szívedben!

Üdvözlettel köszönve látogatásodat s fáradozásodat mit értem is teszel! Zoltán
Szenior tag
Regisztrált:
2012-03-29
Összes értékelés:
5998
Időpont: 2019-04-10 20:24:20

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Zoltán!

Ez valami gyönyörűség! Elismerésem.
Engem is felejthetetlen élmények kötnek a rónasághoz. Sok szép emléket idézett fel bennem a versed. Köszönöm.

Szeretettel,
Ida

Legutóbb történt

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel memóriazavar címmel a várólistára

Szem Eszkör alkotást töltött fel Essz levele (7.fejezet) címmel a várólistára

Erdős Anita Andrea bejegyzést írt a(z) Álarc című alkotáshoz

dpanka bejegyzést írt a(z) Nem akarok már mást című alkotáshoz

dpanka bejegyzést írt a(z) Győri barangolásom című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Őszi gondolatok című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Ti régi lombok! című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Álarc című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Zománc című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel Mária/A gyerekek címmel a várólistára

szilkati bejegyzést írt a(z) Vándorok című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Vándorok című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Mária/Babavárás című alkotáshoz

Vári Zoltán Pál bejegyzést írt a(z) Köszönöm, hogy élhetek! című alkotáshoz

Erdős Anita Andrea alkotást töltött fel Hazugság címmel a várólistára

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)