HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 18

Tagok összesen: 1880

Írás összesen: 49036

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-10-22 13:12:05

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: HorvajaFeltöltés dátuma: 2019-04-26

Sípszó után

Drága Márta! Tegnap elhatároztam, hogy nem írok többet. Azt hiszem, kiégtem. Próbálkozom valami rendszert vinni az életembe, hogy legyen valami értelme is a mindennapoknak, de amikor leülök a gép elé, még azt is elfelejtem, hogy pár perccel ezelőtt mi jutott az eszembe, miről akartam írni. Ostoba helyzet. Legutóbb pogácsát akartam készíteni. Ott álltam a keverőtál felett, és fogalmam sem volt, beletettem-e a tojást, és mennyit? Aztán sajtot akartam reszelni, mert szoktam a tésztába azt is tenni. Olyan selymessé teszi a pogácsát, és amikor sütés közben elolvad. Mit is akartam mondani? Igen. Tudtam, de azt hiszem már mindegy.

Voltam orvosnál. Azt mondta, ne ijedjek meg, de sok kivizsgálás vár rám. Meg kell tudniuk, hogy a daganat milyen állapotban van, és hogy mennyire rosszindulatú. Nem ijedtem meg. Engem nem lehet megijeszteni. Nyitottam egy dossziét. Beletettem a papírokat, az összes beutalót, és a leleteket. A doki nagyon rendes. Egy cetlire felírta, mikor, hova kell mennem. Lelkemre kötötte, hogy ne hagyjak ki egyetlen vizsgálatot sem, mert akkor megint hónapokat kell várni, és nem tudjuk időben meg, mi is okozza az emlékezetkiesést. Mondtam neki, hogy nekem nincs emlékezetkiesésem, mert pontosan emlékszem mindenre. Mosolygott. Úgy látszik, sikerült jókedvre derítenem.

Márta édes! Úgy gondolom, nem költözöm hozzád, mert nem akarok neked gondot okozni. Elvagyok én itt egyedül. Jó, ha néha meglátogatsz. Igaz legutóbb azt mondtad, minden nap jössz, de nem emlékszem pontosan, mikor voltál azelőtt nálam. Évszázadoknak tűnik minden pillanat, amit nélküled kell megélnem. Emlékszem, azelőtt mindig terveztük, hogy majd együtt leszünk. Ez sajnos, nem következett be, mert amikor az esküvőnk lett volna, egész egyszerűen megfeledkeztem róla. Még szerencse, hogy olyan megértő vagy. Amikor rám találtatok a konyhában, azonnal orvost hívtatok. Úgy tűnt, túlságosan sokáig feküdhettem a hideg kövön, mert benntartottak, egy hét múlva sem engedtek ki. Erre tisztán emlékszem. De a többire nem. Anyámmal találkoztam a folyosón. Azt kérdezte, hogy kerültem ide, mit keresek itt? Nem tudtam mit mondani, mert hirtelen nem jutott az eszembe, hogyan kerültem a kórházba. Rólad meséltem neki. Csak mosolygott. Homlokon csókolt, és bement a nővérszobába. Amikor elmeséltem neked, drága Márta, azt mondtad, anyám már tíz éve halott. Akkor egy kicsit megrémültem.

A doki ma végre színt vallott. Elmondta, hogy minden rendben van. Sajnos a daganatot nem tudják kívülről eltávolítani, meg kell operálni. Nincsenek áttétek, ez jó hír. A műtétnek van egy kis kockázata, de ha sikerül eltávolítani a tumort, visszanyerem az emlékezetemet. Azon gondolkodtam, édes Márta, hogy egyáltalán akarom-e? Mert amióta ismerlek, amúgy sem fontos nekem, mi volt azelőtt. Az zavar csak, hogy bejött hozzám három fiatalember, akik azt állították, hogy mindannyian ismernek, és apának szólítottak. Ez meglepett, mert nem gondoltam volna, hogy egy ilyen embernek, mint én, vannak gyerekei. De olyan kedvesek voltak, hogy hittem nekik. Mártám kedves, neked vannak gyerekeid?

Kitűzték a műtét napját. Jó, hogy itt vagy velem, Márta kedves. Mindig jó volt, amikor itt voltál velem. Annyira furcsa, volt, amikor meséltél nekem az életemről. Nem voltam biztos benne, hogy az én életem. De tetszett az a hév, ahogy előadtad, amikor először szeretkeztünk, és elhatároztuk, hogy nem hagyjuk el egymást. Megbocsájtottál nekem. És ez jóérzéssel tölt el. Anyósom jutott hirtelen eszembe. Egyik napról a másikra átvitték az elfekvőbe. Ott álltam az ágya mellett, és kérte, fogjam meg a kezét. - Bocsáss meg nekem, fiam - mondta elhaló hangon, és elmosolyodott - tudod, így büntet engem a sors, mert rosszul bántam veled.
Láttam öt haldokolni. Hosszú, mély lélegzeteket vett, aztán egyszer csak nem mozdult többet a mellkasa. Azt mondják, kómában volt, de beszéltünk hozzá, mert hall mindent ilyenkor az ember, csak nem tud reagálni. Azt hiszem, az ateistáknak nehezebb megbirkózni az elmúlás gondolatával. Őszintén szólva, én nem félek a haláltól. Egy keleti bölcs szerint a születés megtörténik velünk, de a halál már nem. Van benne valami.

Ébren vagyok. Az orvosok beszélnek hozzám. Nekem is válaszolnom kell a buta kérdéseikre. Téged láttalak fehér köpenyben? Nem tudom. Rémlik, mintha megbeszéltétek volna a főorvos úrral, hogy részt veszel a műtéten. Igen, kell valami kapaszkodó nekem is. Beszélnek hozzám. Hallom a fűrész hangját. Az asszisztens közvetíti számomra a történteket. A kínos részleteket kihagyja. Mártám, édesem, én most képtelen vagyok megmozdulni, de ha most fognád a kezem, magamhoz húználak, és megcsókolnálak. Mondták, olyan területeken dolgoznak, lehet, hogy vágyat érzek majd egy szeretkezésre. Na, igen. Amióta ismerlek Mártám, én mindig vágyat érzek. Szikét kérnek. Nem érzek semmit. Beszélnem kell. Annak ellenére, hogy nem emlékszem semmire a múltamból, verset mondok. Egy egész verset, folyamatosan. Minden sorára pontosan emlékszem. Hihetetlen.

Amikor meghallom a sípszót, a hosszú, folyamatos sípolást, nem rémülök meg. Leállt a szívem. Próbálnak újraéleszteni. Nem tudom, sikerül-e, de már mindegy is. Kelleme érzés fog el. Látom Mártám mosolyát, hallom a zenét, Ravel Boleróját hallom. Kezdek beletörődni a megváltoztathatatlanba. Innen már nincs visszaút. Nem pereg le az életem, mert nem emlékszem rá.

Az intenzív osztályon ébredek. Mártám hajol felém, és homlokon csókol. - A műtét sikerült. - mondja ragyogó mosollyal. - Eltávolították a daganatot. Minden rendben lesz életem. - mondja őszinte lelkesedéssel. Tetszik ez a helyzet. Mert daganat ugyan nincs már, de az emlékezetem nem tért vissza. Csak Mártám létezik. Érdekes, csak most tűnt fel, hogy másra nem, de minden percre pontosan emlékszem, ami velünk történt. Legalábbis azt hiszem.

Budapest, 2019. április

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Alkotó
Horvaja
Regisztrált:
2019-02-17
Összes értékelés:
299
Időpont: 2019-04-28 16:39:41

válasz Finta Kata (2019-04-28 01:27:42) üzenetére
Kedves Kata!
Nem mindig tudom, hol húzódik a valóság, és a képzelet közötti határ. Vannak olyan részletei az írásaimnak, amelyek megtörténtek, vagy megtörténhettek volna, és vannak történések az életemben, amelyek a fantáziám szülöttei. A belső, és külső világ bennem együtt él. Már nagyon régóta tudom, hogy az álmok megvalósulnak, és hogy a siker kudarcokon keresztül jön létre. A munkám során sikeres voltam, a magánéletemben sok volt a kudarc. Van miből merítenem, szerencsés vagyok. Én azonban érzelmeket, érzéseket igyekszem közvetíteni, átadni. Az írásaim többsége önmagát íratja meg velem. Nem tudom, előre a történetek végét, a szereplők alakítják sorsukat, a párbeszédeket mint egy jegyzőkönyvet követem, és igyekszem azt leírni, amit belülről hallok. Álom, és valóság együtt él bennem. Én nappal álmodom. Szeretettel, Janó
Szenior tag
Finta Kata
Regisztrált:
2006-04-12
Összes értékelés:
12635
Időpont: 2019-04-28 01:27:42

Kedves Janó!
Szeretném tőled megkérdezni, hogy a prózák, novellák témája
valódi, vagy csak kitalált történetek. Azért kérdem, mivel én mindig a
megtörtént eseteket írtam le, a legtöbbet régen, még fiatal diákkoromban.
Természetesen azokat nem tudnám pontosan leírni ilyen messze távból,
azonban én nagyon régtől naplót vezettem, s most is másokat arra
buzdítok, hogy a régi eseteket csak úgy tudjuk pontosan leírni.
A mai prózád mind igaz, vagy kitaláltad. Remélem, nem komoly már
ha igaz is, kívánom, hogy még sokáig éljél és írjad a szép novelláidat.
Szeretettel olvastam: Kata

Legutóbb történt

Kankalin bejegyzést írt a(z) Őszlegény című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Őszlegény című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Mese Kicsi Fánkról, meg a Hangról - I. rész című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Őszlegény című alkotáshoz

Vox humana bejegyzést írt a(z) Őszlegény című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) fényfürösztött álmok című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Voks-sokk című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Mese Kicsi Fánkról, meg a Hangról - I. rész című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Mese Kicsi Fánkról, meg a Hangról - II. rész című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Néhány madár köröz című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Őszlegény című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) fényfürösztött álmok című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Őszlegény című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Édes otthon című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Mária/A gyermektelen című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)