HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 19

Tagok összesen: 1880

Írás összesen: 49036

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-10-22 13:12:05

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / novella
Szerző: HorvajaFeltöltés dátuma: 2019-04-28

Illúziók

(1.)

Meg kellett értenie, hogy a világ másképpen működik, mint ahogy elképzelte. Eleinte élvezte a korlátok nélküli időt, de ahogy múltak az évek, egyre gyorsabban teltek a napok. Azt vette észre, hogy bár, semmi dolga nincs, a napi teendőkre sem jut mindig ideje. Reggel felkelt, megmosakodott. Minden másnap megborotválkozott. Már nem nőtt olyan gyorsan a szakálla, mint régen. Bevette a gyógyszereit. Ha volt kedve, akkor megreggelizett. Tojást evett, és vajas kenyeret. Ritkán szalámit. Már nem is kívánta annyira a húst. Hetekig elvolt nélküle. Ha jó idő volt, kiment a parkba, leült egy padra, és olvasott. Nézte a gyerekeket, ahogy szaladgálnak a réten, élvezik a szabadságot. A játszótér felől gyerekzsivaj, óvódás csoport érkezett. Néhány éve újították fel, és a legkorszerűbb játékokkal volt tele. A domboldalra csúszdákat építettek, amit nagyon élveztek a kicsik. Elhatározta, holnap is kijön. A könyv olvasásával lassan haladt, már a szeme nem engedelmeskedett úgy, mint fiatal korában. Letette maga mellé a padra a könyvet, és becsukta a szemét. Volt egy visszatérő álma. Egy erdőben keres menedéket, és észrevesz egy hasadékot, ahol elrejtőzhet. Bebújik a nyíláson, és meglepetésére egy barlangba jut. Hallja, ahogy odakint léptek döngenek, nehéz bakancsok tapossák a kis ösvényt. Vezényszavak hallatszanak, hol távolabbról, hol közelebbről. Aztán csend lesz. Soha nem tudta megfejteni az álmát. Azt érezte, a barlang biztonságot ad, ide mindig elmenekülhet a külvilág elől. Egyedül élt, nem volt senkije. Nem is emlékezett arra, hogy szeretett-e bárkit is ezen a világon. Voltak nők az életében, de jelentéktelenek, nem voltak fontosak számára, nem jelentettek semmit. Egyet kivéve. Márta élénken él az emlékezetében. Kinyitja a táskáját, és kivesz belőle egy fémdobozt. Régi, elsárgult, elhalványult képeket tart a dobozban. Hátrahajtja a doboz fedelét, és kivesz belőle egy képet. Mártáról készült a fotó, valamikor, húsz évvel ezelőtt. Egy kedves arc néz rá mosolyogva. Hosszú, fekete haj, csodálatos, érdeklődő szempár. Márta különleges asszony volt. Mártán kívül nem volt nő az életében, akit igazán szeretni tudott. Maga sem értette, miért, de az asszony nagy hatással volt rá. Intelligenciája messze meghaladta környezete értelmi szintjét. Verseket írt. Tehetsége lenyűgözte. A legnagyobb költők között tartotta számon, nem volt jelentősége elfogultságának, minden szempontból felnézett az asszonyra. Ez a fénykép őrizte meg Mártát. És az emlékei. Élénken él benne minden pillanata szerelmüknek. A megismerkedésük is különösnek mondható. Egy kisebb társaság jött össze, egy irodalmi portál amatőr írói, költői találkoztak egymással. Legtöbben ismerősök voltak, egy virtuális világban, ahol kapcsolatok születnek, és szerelmek hullanak szét pillanatok alatt. Illúziók, de reménysugár is. A költők mind magányosak. Hiába veszik magukat körül barátokkal, élik a társasági emberek változatos, kalandokkal teli életét, valójában egyedül maradnak a gondjaikkal, magukra maradnak a költészetükkel. Amikor Márta bemutatkozott, a lélegzete is elállt. Egy mosolygós, kedves nő arcát látta, aki érdeklődve hallgatta őt. Egy verseskötetet dedikált neki. Nem sokat beszélhettek egymással, de ennyi elég volt neki, hogy beleszeressen, hogy egy életre megjegyezze ezt az arcot. A mosoly mögött ott érezte a szomorúságot is, a gondokat, a tehetség súlyát, de az erőt is meglátta abban a csodálatos szempárban, amely szinte könyörögve kért elnézést, de mennie kell. Tíz év telt el az első találkozás óta, és a szerelem ott égett a szívében. Hol csak parázslott, máskor olthatatlan vággyal tört rá az érzés. Márta hiányzott neki, pedig alig ismerték egymást, mégis, úgy gondolta, mindent tud róla. Figyelte a nő minden mozdulatát, elolvasta írásait, és néha megkönnyezte nehéz sorsát. Panaszt soha nem hallott tőle. Aztán, egy napon bátortalanul, de reménykedve kérdezte meg, találkoznának-e? És Márta igent mondott. Ül a padon, nézi a fényképet. Néha megsimogatja. Könnyes szemmel néz a távolba. Hallja a gyerekzsivajt, és látja maga előtt Márta testét, ahogy végig nyújtózik az ágyon, kitárulkozva, szerelmes ölelésre várva. Minden képzeletét felülmúlta a látvány. Soha nem vágyta ennyire senki közelségét. És most itt van, karnyújtásnyira tőle. Csendben, mély érzelmektől áthatva szeretkeztek. Akkor először, és utoljára. Tervezték a jövőt, bíztak a szerelem erejében. De az élet másképpen alakult. Többé nem ölelték egymást, többé nem suttogtak szerelmes szép szavakat, nem olvastak fel egymásnak verseket. Nem tudja mi történt, de egy napon ráébredt, mennyire magányos. Márta szerette a társaságot, fontosak voltak számára a barátok. Főiskolára járt, levelező tagozatra. A munkája is lekötötte. Egyre kevesebbet találkoztak. Élte az életet, és élvezte a körülötte lévő világot, amelynek ő is részese, egyik szereplője. Az illúzió, hogy a szerelemben nincs megalkuvás, hogy egymás nélkül nem tudnak élni, szertefoszlott. Megértette, hogy nem sajátíthatja ki a lányt magának. Soha nem is voltak ilyen gondolatai, mégis többször előfordult, hogy féltékenységet érzett. Nem a klasszikus értelemben vett féltékenységről volt szó, bízott a lányban, de nagyon nehezen viselte, hogy azt a kis időt is, amit együtt tölthetnének, mások társaságában éli. Tudta, meg kell békélnie a gondolattal, Mártának van élete, van múltja, vannak kapcsolatai, amelyek nem köthetők az ő életéhez. Van egy másik világ, amelybe ő nem illik bele. Az asszony előtt ott van az élet, jövője van, neki pedig már jelene sem nagyon. Nem akar igazságtalan lenni. Az álmok mindig szebbek a valóságnál. Ennek már húsz éve. Nem tudja, hova lett Márta, többé nem keresték egymást. Élete nagy szerelme, ahogy jött, úgy véget ért. Az élet csak illúzió, azt álmodunk bele, amit akarunk. Csak a fájdalom nem múlik, ez az állandósult hiányérzet. Mert az érzés örök, soha nem múlik el, ha igazán szerettünk. Hányszor kárhoztatta magát a döntése miatt. De már nincs visszaút. A nap már lassan a látóhatárra ér. A parkban felgyulladnak a fények. Hazaindul. Mára már teljesítette a kitűzött célt, órákat töltött a friss levegőn. Amikor kinyitja az ajtót, meglepődik. Márta áll előtte könnyes szemekkel. Szeretlek, mondja az asszony, és átölelik egymást. A szomszédok csak másnap találtak rá az öreg kihűlt testére. A földön feküdt, mintha csak aludt volna. Álmodhatott, úgy érte a halál. Mosoly volt az arcán, nyugodt, békés álma lehetett.

(2.)

- Hűvös van itt. -állapította meg Novák úr, és begombolta a zakóját. A lánya esküvője van, pont ma, amikor a Fradi döntőt játszik. Ha gyorsan végeznek, akkor talán, a meccs végét még láthatja. Soha nem rajongott a futballért, de mostanában jól szerepeltek a fiúk, és szinte akadály nélkül jutottak a döntőbe. A pap elkezdte a szertartást. Nehezen beszélte rá a fiatalokat, hogy templomban is esküdjenek. Van egy utolérhetetlen hangulata ezeknek a szertartásoknak. Örökre bevésődnek az ember emlékezetébe. A gyűrűk átadása után a pap szónokolni kezdett. Ha valamit utált életében, az, az álszent, farizeus beszéd volt a szeretetről, a gyerekáldásról, és a hűségről. Semmi más dolga nem volt, mint nyugodtan állni a lánya mellett. Figyelte, hogyan reagálnak a fiatalok a beszédre, de egyiken sem látott fintorgást, vagy, hogy untatta volna őket a szöveg. Ellenkezőleg. Mintha áhítat járta volna körbe az arcukat. Átélték, magukévá tették az intelmeket, és őszintén gondolták a hűségről tett esküjüket. Novák úrnak nem voltak illúziói. Házasságai sosem végződtek jól. A hűség illúziója pedig az első alkalommal szertefoszlott, amikor az asszony megcsalta őt. Ráadásul, nem is akárkivel. A legjobb barátjával. Később kiderült, hogy ez nem is az első eset volt. De akkor még bízott abban, hogy mindent rendbe lehet hozni egy kapcsolatban. Ma már nyilvánvaló, hogy ez csak illúzió. Az ember mindig reménykedik valamiben, kellenek a kapaszkodók. - Az úr legyen veletek, menjetek békével! - ezeket a szavakat hallotta, és látta, hogy elindul a menet. A pap a két fiatal között lassú léptekkel haladt. Kikísérte őket Isten házából. Megálltak a templom kapujában, és a pár fogadta a gratulációkat.
- Szép esküvő volt, ugye? - kérdezte a pap Novák urat, az örömapát.
- Gyönyörű. Került is annyiba, hogy életem végéig nyöghetem az adósságot. - mondta Novák úr, nem kis malíciával a hangjában.
- Na, igen. A gazdasági helyzet nem a legjobb. - súgta Novák úr fülébe az atya.
- Hagyjuk a politikát atyám! Inkább azt mondja meg nekem, mit gondolt akkor, amikor a gyerekáldásról beszélt? Van gyereke? - kérdezte Novák úr, és nevetett saját viccén.
- Legalább ne itt, ha kérhetem. Gyere be a parókiára, amikor csak kedved van. Megiszunk néhány pohárkával, és elbeszélgetünk. - mondta a pap, most már mosolyogva. - Gratulálok a gyerekekhez Gáborom. Régen láttalak. Nem nagyon jársz te ide közénk.
- Nem gyakran. Az elmúlt harminc évben egyszer sem volt alkalmam, na, jó, kedvem templomba menni. Tudod jól, ateista vagyok. Ezt az esküvőt is a nászasszonyom miatt vállaltam el, aki ragaszkodott a templomi esküvőhöz.
- Jól tette, igaza van. Nézz az ifjú párra! Hát nem csodálatosak?
- És persze, miattad is. Nem gondoltam volna, hogy itt találkozunk. Mennyi ideje is, hogy nem láttuk egymást?
- Harminc éve, biztosan van már.
- Igen, lehet. Hogy megy az idő.
- Nem tartalak fel benneteket. Látom, indulnotok kell. Még néhány fényképet is kell készíteni. Na, menj, majd találkozunk. Gyere be nyugodtan hozzám, legalább elbeszélgetünk egy kicsit.
- Van valami jó miseborod?
- Van hát. Tokajból hozattam egy kisebb hordóval. Addig gyere, amíg van belőle.
- Rendben van atyám, a jövőhéten benézek hozzád.
- Isten áldjon fiam! - mondta a pap, és mosolygott.
- Téged is atyám. Ránk fér.

Novák úr benyitott a parókiára. Nehéz illat csapta meg az orrát. Régi bútorok illata, és tömjén. A parókiához tartozott egy kis kert is. Nyíltak a virágok, mindenütt élénk színekkel jelezte a tavasz, hogy már javában készül a nyár. Hirtelen emlékek tolultak fel benne. Ismerős volt a ház, járt már itt. Gyerekkorában, amikor ministrált. Hittanra is kellett járnia. A pap sietett elé. Kezet fogtak, üdvözölték egymást amúgy, civil módjára, mint régi barátok. Hosszú csend után az atya szólalt meg.
- Isten hozott szerény hajlékomban.
- Igen, valahogy úgy. Mert nem véletlenül találkoztunk. És nem véletlenül téged kértelek meg, hogy vezesd le az esküvői szertartást.
- Felkeltetted az érdeklődésemet Gábor. Kíváncsian várom az okokat.
- Egy ok van igazán.
- Bort tölthetek? - kérdezte a pap, és választ nem várva elővett két kristálypoharat.
- Igen, köszönöm. Az a helyzet atyám, - kezdte Gábor, de a pap leintette.
- Előbb igyunk! És ha kérhetnélek, szólíts Imrének. A te szádból olyan furcsán hangzik ez az atyám.
Koccintottak, és felhajtották a pohár bort. Imre atya töltött a kiürült poharakba.
- Ezt arra igyuk, hogy itt vagy Gábor! Nagy dolog ez nekem, hogy láthatlak ennyi év után.
- Amikor utoljára együtt voltunk, akkor szakítottál Mártával. Mi hárman mindig meg tudtunk beszélni mindent. Jó barátok voltunk, igaz?
- Igen, tökéletesen emlékszem. Azokat az éveket soha nem fogom elfelejteni.
- Eltűntél, és soha többé nem tudtunk rólad.
- Az okát is tudod, Gábor?
- Sejtettem. De bizonyosságot csak jóval később szereztem.
- Te akkoriban Mártával jártál. Jegyesek voltatok.
- Igen. Boldog kapcsolatnak indult.
- És az is volt, amíg Márta be nem jelentette, hogy az esküvő elmarad.
- Életem legnehezebb napja volt. Márta azt mondta, téged szeret.
- Igen. Ezért mentem el. Cölibátust fogadtam.
- Te szeretted őt?
Imre elgondolkodott. Belekortyolt a poharába, és felemelte a tekintetét, Gábor szemébe nézett.
- Igen. Szerettem. És megtörtént, aminek nem szabadott volna. Márta az enyém lett.
- Igen, elmesélte.
- De azt nem mondta el, hogy csak a teste lett az enyém. A lelkét nem tudtam elérni. Az mindig is nálad maradt. Téged szeretett, Gábor.
- Ezt valóban nem tudtam. Akkoriban Márta sokat sírt. Azt hittem, téged sirat. Olyan hirtelen mentél el, búcsú nélkül. Mi történt valójában?
- Rájöttem, hogy hibáztam. Mindig is az Úr szolgája akartam lenni. Széttörtem a szerelmeteket, túlságosan közel kerültem Mártához.
- Nem haragudtam rád, Imre. Nem tudtam haragot érezni. Csak fájdalmat. Mert egyszerre veszítettem el a szerelmemet, és a barátomat.
- Sajnálom! Én minden nap vezekelek. Ez az én terhem Gábor.
Gábor felemelte a poharát, és koccintott Imrével. Mindketten kiitták a pohár tartalmát. Imre felemelte a demizsont, hogy újra töltsön. Gábor leintette.
- Amikor elmentél, sokat gondolkodtam, mi lenne a helyes. Talán, még imádkoztam is. És megértettem, hogy ezek után is szeretem Mártát, és feleségül vettem. Szép volt a házasságunk, olyan békés, polgári életet éltünk.
- Ha jól tudom, akkoriban született a fiad.
- Márta állapotos lett. Hálás volt nekem azért, hogy mellette maradtam. Felneveltük a gyereket becsülettel.
- Isten megjutalmaz ezért téged, Gábor.
- Hagyjuk ezt atyám.
- Jó ember vagy Gábor.
- A fiú kint tanult Ausztráliában. A menyem odavalósi, egy magyar kolóniában ismerkedtek meg. Imre ott dolgozott az egyetem után, mint orvos. A múlt hónapban írt nekem egy levelet. Haza akart jönni, mert látni akarta az apját, és be akarta mutatni a feleségét. A lány anyja arra kérte legyen templomi esküvő. Akkor arra gondoltam, téged kérlek meg, hogy eskesd össze őket. Megtudtam, hol élsz, és megkerestelek.
- Igen, nagyon megörültem neked, annyi év után előjöttek belőlem az emlékek. Jóvá akartam tenni mindent.
- Most jóvá teheted.
- Ezt hogy érted?
- Imre kint vár. Arra vár, hogy bejöhessen, és megölelhesse az apját. Mert Imrének te vagy az apja.

Budapest, 2019. április

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Alkotó
Horvaja
Regisztrált:
2019-02-17
Összes értékelés:
299
Időpont: 2019-05-10 17:03:35

válasz Finta Kata (2019-05-10 11:45:18) üzenetére
Kedves Kata!

Általában, "szakaszolom" az írásokat, amikor indokolt, mert időben ugrások vannak, és jelzem, hogy gondolati váltás is van. Itt, a sűrű írás szándékos, nem tartottam indokoltnak az első részben, a szöveg tagolását. Ez is egy stiláris elem. Sok író él vele. Itt talán, azért tűnik sűrűnek, mert nagyon aprók a betűk, és azt a benyomást kelti az olvasóban, mintha össze lenne préselve az írás.

Köszönöm, hogy ennek ellenére elolvastad, volt türelmed hozzá! :)

Szeretettel,
Janó
Szenior tag
Finta Kata
Regisztrált:
2006-04-12
Összes értékelés:
12635
Időpont: 2019-05-10 11:45:18

Kedves Janó!
Csak hogy tudjad, írom: szeretem olvasni a novelláidat, ugyanis azon
kevesek közé tartozol, akik a hosszú anyagot is hibátlanul tálalják nekünk.
És a tartalma is remek, azért mégis elolvassuk, ha nehéz is.
Azonban azt is tudnod kell, hogy nagyon nehéz olvasni, olyan sűrű elejétől
a végéig, az bizony megnehezíti. Csak azért mondom, hogy nézd meg, hogy
az én anyagom és csak némely másoké is ritkább, mivel szakaszolják.
Hidd el, ha így teszel nálad is többen jelennek meg, mert nagyon nehéz
oldalakat végig olvasni, ha nincsenek szakaszok, olyan mint ha az egész
egy oldal egy szakasz volna.
Mindezért mégis szeretettel olvastam:
Kata

Legutóbb történt

Kankalin bejegyzést írt a(z) Őszlegény című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Őszlegény című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Mese Kicsi Fánkról, meg a Hangról - I. rész című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Őszlegény című alkotáshoz

Vox humana bejegyzést írt a(z) Őszlegény című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) fényfürösztött álmok című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Voks-sokk című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Mese Kicsi Fánkról, meg a Hangról - I. rész című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Mese Kicsi Fánkról, meg a Hangról - II. rész című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Néhány madár köröz című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Őszlegény című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) fényfürösztött álmok című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Őszlegény című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Édes otthon című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Mária/A gyermektelen című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)